Érdeklődés
Beküldő: afrus. Beküldés időpontja: 2015. 03. 12..
Kedves Mónika!
A segítségét szeretném kérni,mert nem tudom mihez kezdjek a jelenlegi helyzetbe.2014 január 31dikével megszünt a munkaviszonyom.Közben szültem,itthon voltam 3évet de a munkaviszonyom végig ment.Jelenleg februártól májusig 3hónap munkanélküli segélybe részesülök.Közben terhes lettem.A kérdésem az lenne hogy mit kell tennem ahhoz hogy kapjam a gyedet,tgyást. 2014január 31ig 9évig voltam folyamatosan biztrositott.A szülés nov.végére várható.
Segítségét és válaszát Elóre is köszönöm: Réka
Érdeklődés
Beküldő: liebling36. Beküldés időpontja: 2015. 03. 11..
Kedves Mónika!
Érdeklődni szeretnék, 37 éves vagyok 12hetes terhes, jelenleg táppénzen mivel veszélyeztetett terhes vagyok. Folyamatos munkaviszonyom 2013. augusztus 5 óta tart. A kérdésem a következő lenne, mennyi táppénzre számíthatok? Egy hónapja vagyok itthon táppénzen és a cég most 10-én átutalta az első 15 napot amit neki kell kifizetnie. Én a táppénzes papírom csak a munkahelyemen adhatom le? Amennyiben a cégen keresztül fizetik a táppénzt, azt honnan tudhatom biztosan, hogy a tb valóban annyit utalt. Mivel egy kft.-ről van szó és már korábban is hallottam panaszt másoktól a kifizetések miatt ezért is kérdezném, hogy közvetlenül a tb felé is leadható a táppénzes papír?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel: Szabó Szilvia
Érdeklődés
Beküldő: zsuzsa770221. Beküldés időpontja: 2015. 03. 11..
38 éves munkanélküli veszélyeztetett terhes kismama vagyok. 2015. augusztus 27-re vagyok kiírva. 2014. október 27-től vagyok munkanélküli és november végétől kismama.
2012.04.11-től 2014.10.27-ig folyamatos munkaviszonyom volt.
Decembertől fizetem magam után a TB-t.
A Munkaügyi Központba még nem jelentkeztem be, mert úgy tudom, hogy ha szülés előtt kb. 1.5 hónappal bejelentkezek, a szülés napjától kérem a szüneteltetést és igénylem a TGYÁS-t és a GYED-et, akkor így mind a kettőt kapom, mert biztosított jogviszonynak számít, ha a munkanélküli segély folyósítása közben szülök, előző 2 évben pedig meg volt a szükséges biztosítási jogviszonyom. Szeretnénk második gyereket is, és a korom miatt már nem szeretnék a két gyerek között újra dolgozni.
Szeretném megkérdezni, hogy veszélyeztetett terhesként tényleg kell –e magam után a TB-t fizetni, hiszen a baba egészsége érdekében dolgozni sem dolgozhatnék még 4 órát sem. (Így alanyi jogon nem –e lenne ingyenes).
Kaphatok –e bármilyen jogcímen támogatást, segélyt a kicsi megszületéséig és a szülés után? (aktív korúak ellátása, gyógyszertámogatás, bármilyen folyamatos vagy akár egyszeri segély)
Hogyan kaphatok TGYÁS-t és GYED-et, illetve a második baba születése előtt mit kell intéznem, hogy vele is kapjak TGYÁS-t és GYED-et?
Előre is köszönöm a segítségét.
Üdvözlettel:
H. Zsuzsa
Gyedalatt munkahelyváltás
Beküldő: Lora. Beküldés időpontja: 2015. 03. 10..
Kedves Mónika!
Két lányom van egy 2 éves és 1 1éves akivel Gyeden vagyok 2016 márciusig.
8 éve vagyok alkalmazott egy cégnél, de szertnék munkahelyet váltani ahol napi 8 órát dolgoznék.A kérdésem az lenne hogy a gyed ebben az esetben is jár az 1 éves lányra vagy le kell mondanom róla?
Válaszát Előre is köszönöm!
Gyedalatt munkahelyváltás
Beküldő: Lora. Beküldés időpontja: 2015. 03. 10..
Kedves Mónika!
Két lányom van egy 2 éves és 1 1éves akivel Gyeden vagyok 2016 márciusig.
8 éve vagyok alkalmazott egy cégnél, de szertnék munkahelyet váltani ahol napi 8 órát dolgoznék.A kérdésem az lenne hogy a gyed ebben az esetben is jár az 1 éves lányra vagy le kell mondanom róla?
Válaszát Előre is köszönöm!
Második gyermek születési utáni ellátás
Beküldő: denhd2. Beküldés időpontja: 2015. 03. 09..
Kedves Mónika!
Érdeklődni szeretnék, hogy a második gyermekünk születése után milyen ellátásra vagyok jogosul.
Jelenleg 2013 szeptember 3. született kislányommal vagyok itthon GYED-en.
A második baba május küzepére van kiirva.
Szeptemberig elméletileg az első baba után a GYED-et kapom. Májustól csak CSED-et kapok vagy szeptemberig CSED+GYED, utána a kicsi féléves koráig CSED+GYES, majd GYED+GYES?
Köszönöm a segítséget!
Margit
csed igénylése
Beküldő: Hullám Szandra . Beküldés időpontja: 2015. 03. 07..
Kedves Mónika!Azzal a kérdéssel fordulok őnhöz,hogy 2014 tóberében derült ki,hogy babát várok
Abban a hónapban táppézre is vettek,onnantól folyamatosan táppénzen vagyok.2015 június 1-ére vagyok kiírva.csed igénylésehogy megy ilyenkor ha n szülés előtt28 nappal igénylem?Előbb le kell záratnom atáppénzes papírt és utána igényelni,vagy miután igényeltem utána kell lezáratmi a házorvossal?
Előre is köszönöm a válaszát!
TB
Beküldő: Monika92. Beküldés időpontja: 2015. 03. 06..
Kedves Mónika ! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy a felsőoktatásban nappali tagozatos tanuló aki passzív féléven van , az jogosulte a TB-re? Üdvözletem.
Kedves Krisztina ! Az idő és
Ez az üzenet válasz Tirinja hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 06..
Kedves Krisztina !
Az idő és információ igényes tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Judit ! A személyre
Ez az üzenet válasz kenesei.judith hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 06..
Kedves Judit !
A személyre szabott, több lehetőséges tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
2. baba vállalása
Beküldő: Tirinja. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Mónika!
A segítségedet szeretném kérni. Itthon vagyok 22 hónapos kisfiammal, jelenleg még a Gyedet kapom. Már több mint 8 éve dolgozok egy cégnél alkalmazottként, határozatlan jogviszonyom van. Bruttó bérem: 250 ezer Ft.
Férjemmel sokat gondolkodunk egy 2. babán, de egyenlőre még nem mertünk bele vágni. Anyagilag is szeretnénk tudni, hogy ha bevállaljuk a babát, hogy fogunk állni.
Tavaly még azt hallottam, hogy vissza kell mennem dolgozni a céghez legalább fél évet és ha megint terhes leszek, akkor kapok annyi összeget mint az első kisfiam után. Most meg olyat hallottam, hogy ha a kisfiam 3. életévéig megszületik a 2. baba, akkor kapok ugyanannyit.
Olvasgatom a jogszabályokat, de nem nagyon igazodok el....
Segítségedet előre is köszönöm!
Bányai Krisztina
táppénz, CSED, GYED
Beküldő: kenesei.judith. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Mónika!
Számomra - aki nem ezen kérdésekkel foglalkozok, kaotikusnak tűnnek a szabályok, törvények útvesztői. Ezért is kérem az Ön segítségét!
Táppénz, CSED, GYED kérdésben szeretnék válaszokat kapni.
Legyen kedves segítsen nekem, hogy milyen összegű ellátásokra számíthatok! :
2012. 09.03- től folyamatos munkaviszonyom van.
2015. 10. 25- én fog várhatóan megszületni 2. gyermekem.
Mivel szeretnék szülés előtt pár hónappal táppénzre menni, igy kiváncsi vagyok az ellátások összegére, hogyan számítják ki azokat?!
Ha 2015. 06. 01-vel (vagy 07.01-vel) elmennék táppénzre, akkor miként lehetne maga a táppénz összegét, a CSED összegét (28 nappal szülés előtt venném igénybe, vagy csak a szülést követően) kiszámítani, illetve mennyi lenne igy a majdani GYED összege?
Ha táppénzre megyek ilyen sokáig, az nem csökkenti a GYED-et? (Csak mert egyáltalán nem tudom értelmezni)
Legyen szíves tanácsot adni nekem, hogyan járhatok a legjobban anyagilag?
Átlagosan 75-85.000 a nettó jövedelmem.
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!!!!
Üdvözlettel: Judit
Kedves Kismama ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz csinibabu hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Kismama !
Jelenleg gyes-re jogosult, de lehet rajta változtatni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Erika ! Csed, gyed a
Ez az üzenet válasz G.Erika hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Erika !
Csed, gyed a minimál bér kétszereséből lesz megállapítva, táppénz vagy a gyed-hez megállapított jövedelemből vagy a szerződés szerinti jövedelemből (amelyik a nagyobb). Az első baba jogán a gyes-t tudja igényelni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Klári ! Az utolsó
Ez az üzenet válasz klari82 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Klári !
Az utolsó munkaviszonyában kapott jövedelem lesz a csed, gyed alapja. Ebből a br. csed, gyed 73 500 Ft lesz. Csed-ből 16 % szja, gyed-ből 16 % szja és 10 % nyugdíj járulék jön le. A baba két éves koráig lesz jogosult gyed-re.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Andi ! Tanácsadást
Ez az üzenet válasz Andika27 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Andi !
Tanácsadást javaslok az optimális lehetőségek megbeszélésére.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Timi !A szabadság
Ez az üzenet válasz ptimi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Timi !
A szabadság kiszámítása nem tartozik az általános tájékoztatás körébe.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ági ! Információ- és
Ez az üzenet válasz daniagi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Ági !
Információ- és időigényes tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Beáta ! jelenleg
Ez az üzenet válasz beatrixy93 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Beáta !
jelenleg gyes-re jogosult.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Katalin ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz Kata83 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Katalin !
Jelenleg gyes-re jogosult. Az Eu-s jogviszonyból csak a biztosítási időt veszik figyelembe. Az optimális lehetőségek megbeszélésére tanácsadást javaslok.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Veronika ! Igen, mind
Ez az üzenet válasz Vercsike hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Veronika !
Igen, mind a két szülő igényelheti.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Ildikó ! Munkabérből
Ez az üzenet válasz Avaloni hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Ildikó !
Munkabérből fogják megállapítani a csed, gyed alapját. Nem kell lemondani a gyes-ről.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Mónika ! Az sem
Ez az üzenet válasz Moncsy86 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Mónika !
Az sem biztos, hogy jogosult csed-re, gyed-re. A szülést megelőző két éven belül legalább 365 naptári nap biztosítással kell rendelkezni és a szülés napján is biztosítottnak kell lenni. A passzív jogon folyósított táppénz nem számít biztosítási időnek, tehát jelenleg a megadott adatok alapján kb. 2 hónap biztosítási ideje van. Arról nem írt, hogy 2014. július előtt hol dolgozott, így nem tudok tájékoztatást adni, hogy egyáltalán jogosult lesz-e az ellátásokra.
A munkáltató fel tudott volna mondani, ha próbaidőt kötöttek ki a munkaviszony elején, gondolom kötöttek. Próbaidő alatt nincs felmondási védelem. Amennyiben lejárt a próbaidő és biztosan lejárt felmondani nem tudnak a terhesség, illetve a fizetés nélküli szabadság alatt, még akkor sem, ha csak gyes-re lesz jogosult.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Judit ! Ha
Ez az üzenet válasz djudit hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Judit !
Ha szüneteltetve van a vállalkozása még az is megeshet, hogy csak gyes-re lesz jogosult. Ugyanis nem 180 nap biztosítási idővel, hanem 365 naptári nap biztosítási idővel kell rendelkezni a szülést megelőző két éven belül.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Niki ! Idő- és
Ez az üzenet válasz niki0227 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Niki !
Idő- és információ igényes tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Kismama ! A br.
Ez az üzenet válasz szerelem2015 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Kismama !
A br. táppénz összege 70 800 Ft lesz, ebből a 16 % szja jön le. A br. csed, gyed összege 82 600 Ft lesz. Csed-ből 16 % szja, gyed-ből 16 % szja és 10 % nyugdíj járulék jön le.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Réka ! Diplomás
Ez az üzenet válasz HRéka hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Réka !
Diplomás gyed-re lesz jogosult, amit a gyermek egy éves koráig fognak folyósítani, utána csak gyes-re lesz jogosult. A diplomás gyed alapja a garantált bérminimum lesz (br. 122 000 Ft), ebből a br. gyed összege 85 400 Ft. Gyed-ből 16 % szja és 10 % nyugdíj járulék kerül levonásra. Táppénzre nem jogosult, mert az csak a biztosítottaknak jár. Ezen felül családi pótlékra lesz jogosult.
Az igénybejelentő nyomtatványt az Oep honlapjáról kell letölteni és a lakóhely szerinti illetékes eb-i pénztárnak elküldeni. Nyomtatvány neve: Igénybejelentés Hallgatói Jogviszony alapján igényelt gyermekgondozási díjra. Csatolni kell hozzá a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, az oktatási intézmény által kiállított "Igazolás aktív hallgatói jogviszonyról gyermekgondozási díj igényléséhez" nyomtatványt.
Ha kicsit korábban jelentkezik tanácsadásra, akkor az általános szabályok szerint is jogosult lehetett volna csed-re, gyed-re. Ha az esetleges tesónál nem csak gyes-t szeretne kapni (br. 28 500 Ft) javaslom tanácsadás igénybevételét.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Kismama ! Br. 43 750
Ez az üzenet válasz jucus006 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Kismama !
Br. 43 750 Ft lesz a csed, gyed összege. Csed-ből 16 % szja, gyed-ből 16 % szja és 10 % nyugdíj járulék jön le. Családi pótlékot a szülés hónapjától tud igényelni az Államkincstártól. A csed-et igényelheti a szülést megelőző - 28 naptári naptól is.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Szabina ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz sz84 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Szabina !
Jelenleg csak gyes-re jogosult, de lehetősége van a jogosultságát rendezni. Tanácsadás keretein belül részletesen tudom tájékoztatni. Személyes tanácsadásra van lehetőség az Árpád üzletházban március közepétől.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Merci ! Ha beteg a
Ez az üzenet válasz tictac00 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Merci !
Ha beteg a gyerek, akkor el kell menni orvoshoz. Az orvos ad igazolást, amit a munkáltatónak kell eljuttatnia. Amennyiben vissza megy dolgozni és megszünteti a fizetés nélküli szabadságot nem áll felmondási védelem alatt.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Kismama ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz Moncsybaby hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Kismama !
Jelenleg csak gyes jár, de lehetősége van arra, hogy csed-re, gyed-re jogosult legyen. Tanácsadás keretein belül részletesen tudom tájékoztatni a lehetőségeiről. Személyes tanácsadás az Árpád üzletházban március közepétől vehető igénybe.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Anna ! A tartozás az
Ez az üzenet válasz durosz hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Anna !
A tartozás az Apeh hatáskörébe tartozik. A csed a szülési szabadság alatt jár, amit 168 naptári napig folyósítanak. A gyed a csed lejártát követő naptól jár. A gyed-et annyi időre folyósítják, amennyi biztosítási idővel rendelkezik az igénylő a szülést megelőző két éven belül, de maximum a baba két éves koráig. Egyéni vállalkozóként is ugyanúgy működik a gyed extra, mint bármely más jogviszonyban.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves ! A személyre
Ez az üzenet válasz Baboca15 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves !
A személyre szabott tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség. Személyes tanácsadást az Árpád üzletházban (Kertvárosban) lehet igénybe venni március közepétől.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Anna ! Ha a szerződés
Ez az üzenet válasz sandoranna hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Anna !
Ha a szerződés szerinti jövedelme meghaladja a minimál bér kétszeresét, akkor a minimál bér kétszerese, ha a szerződés szerinti jövedelme alacsonyabb, mint a minimál bér kétszerese, akkor a szerződés szerinti jövedelem lesz a csed, gyed alapja.
A gyed extra azt jelenti, hogy nem kell lemondani a gyes-ről a tesó születése után igényelt ellátások folyósítása mellett.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Adri ! A fizetés
Ez az üzenet válasz Adri91 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Adri !
A fizetés nélküli szabadság első napjától fizetni kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Az APEH-nél érdeklődjön a részletekről.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves Kitti ! Ha a szülés
Ez az üzenet válasz Klupács Kitti hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Kitti !
Ha a szülés napján is biztosított lesz és a szülést megelőző két éven belül lesz legalább 365 naptári napi biztosítása (jelen esetben munkaviszonya) igen.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves ! Ha a
Ez az üzenet válasz sznyafi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves !
Ha a szerződés szerinti jövedelme meghaladja a minimál bér kétszeresét, akkor a minimál bér kétszerese, ha a szerződés szerinti jövedelme alacsonyabb, mint a minimál bér kétszerese, akkor a szerződés szerinti jövedelem lesz a csed, gyed alapja.
Legyen szép napja !
Mónika
Kedves ...... ! A családi
Ez az üzenet válasz Annyta84 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves ...... !
A családi adókedvezmény fennmaradó részét a férje igénybe tudja venni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Eszter ! Ha nem megy
Ez az üzenet válasz Esther hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Eszter !
Ha nem megy vissza dolgozni, mert beleszül a gyed-be, gyes-be, akkor a tesó csed, gyed alapja a szerződés szerinti jövedelme lesz.
Legyen szép napja !
Mónika
2. gyerek utáni folyósítás
Beküldő: Esther. Beküldés időpontja: 2015. 03. 05..
Kedves Mónika!
Olyan kérdésem lenne,ha már van egy gyermekem, és születik egy kistestvére
mikor még kapom az első után a gyed-et,akkor a 2. gyermek után ugyan úgy fogom kapni
a csed-et,és a gyed-et mint az első után? Ugyan úgy a fizetésemből számolják ki,vagy visza kel menjek dolgozni?
HIszen a két gyerek között nem mennék vissza dolgozni,hanem egymás után jönnének.
A folyamatos munkaviszonyom 6 év,és havi 156.000 Ft bruttót kaptam.
Előre is köszönöm a válaszát.
Esther
Családi adókedvezmény
Beküldő: Annyta84. Beküldés időpontja: 2015. 02. 28..
Kedves Mónika.
Kislányommal 2014.07.21-től gyesen voltam. Elötte gyed-en. A munkaviszonyom még él.
Szeptembet 01-től 4 órában sikerült elhelyezkednem.
Két gyermekem van és mindkettőre és igényeltem a családi adókedvezményt. A jelenlegi unkáltatómnál kb 8000 Ft-ot tudok érvényesíteni összesen belőle,
A férjem visszaigényelheti a kölönbözetet az éves bevalláskor? Összevonva a két bevallást?
Köszönöm szépen!
csed összege
Beküldő: sznyafi. Beküldés időpontja: 2015. 02. 25..
Jó napot kívánok!
Olyan kérdésem lenne, hogy jelenleg gyeden vagyok az első gyerekkel és a második babát várom. Februárban visszamentem dolgozni egy hétre és jelenleg táppénzen vagyok a második gyerekkel. A munkaviszonyom folyamatos 2006. óta ugyanannál a munkáltatónál akitől szülni mentem. Az lenne a kérdésem, hogy mi lesz a csed alapja?
Tb
Beküldő: Adri91. Beküldés időpontja: 2015. 02. 24..
Jó napot kívánok!
Szeretnék egy kis segítséget kérni. Olyan kérdésem lenne, hogy a főnökömmel közös megegyezéssel 1 hónapra fizetés nélküli szabadságra megyek. Március 1-31ig. De ,április 1-től újra visszajövök dolgozni a munkahelyemre.Úgy tudom, hogy ha a munkaviszony megszűnik akkor jár még 45 nap, tehát addig biztosított még az ember. Nem tudom erre az esetre is vonatkozik?? Engem műteni fognak majd márciusban mandulaműtét lesz. Az lenne a kérdésem, hogy erre az időre nekem jár a TB? VAgy nekem már be kell mennem március 2-án a NAV -hoz és ott igénylnem kell a Tb fizetést? Illetve, ha a NAVhoz kellene mennem akkor ott mennyi idő után tudják elintézni, hogy ne legyen olyan napom amire nem jár Tb? Tehát aznap már március 2-án ha bemegyek , akkor már be tudom fizetni? Igazából félek , hogy nehogy fizetnem kelljen a kórházban. Ebben szeretném a segítségét kérni, hogy mi ennek a menete?Nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Jár a GYED?!
Beküldő: Klupács Kitti. Beküldés időpontja: 2015. 02. 22..
Jónapot Kívánok!
2010-2014-ig középfokú iskolában tanultam, érettségit szereztem 2014 júliusában.
2014 augusztusában munkába álltam, és még mindíg ott dolgozom.
Ebben az esetben, ha most már több mint fél éve dolgozom, és előtte középfokú iskolában tanultam, hamarosan szeretnénk kisbabát, jár nekem a TGYS, és a GYED?
Válaszát köszönöm!
Masodik gyerek melletti juttatasok
Beküldő: sandoranna. Beküldés időpontja: 2015. 02. 21..
Kedves Monika!
Masodik gyerek szuletese utani juttatasokkal kapcsolatban kerem a segitseget.
Az elso gyerekem 2012. julius 2-an szuletett, vele most Gyesen vagyok itthon.
(Elotte Gyed-en, illetve Tgyas-on voltam.)
A masodik gyerekem 2015. marcius elejen fog megszuletni. A kerdesem, hogy
a masodik gyereknel milyen juttatas jar nekem. Mit kell igenyelnem?
(Csed-et, Gyes Extrat? Illetve, hogy azt mibol szamitjak majd?)
Mielott az elso gyerekem szuletett 10 evig folyamatos volt a munkaviszonyom,
jelenleg is az utolso munkahelyemen vagyok hivatalosan allomanyban,
ahonnan 2012-ben szulni mentem.
Segitseget elore is koszonom,
Sandor Anna
CSED. GYED összege
Beküldő: Baboca15. Beküldés időpontja: 2015. 02. 18..
Kedves Mónika!
2006-tól folyamatos munkaviszonyom van, 2011-től annál a cégnél, ahonnan eljöttem szülni. Szerződéses bérem Bruttó 382.000 Ft.
2013.december 17-én született első gyermekem. 2013. december 1-től igényeltem a tgyást. Előtte kivettem az összes szabadságomat, táppénzen nem voltam. Jelenleg gyeden vagyok. A gyed 2015. december 17-én jár le. 33 éves vagyok.
A Felmondási védettség csak akkor érvényes a gyermek 3 éves koráig, ha nem megyek vissza dolgozni addig? Akár azért mert otthon maradok gyesen az első gyermekemmel, akár azért, mert közben megszületik a második gyermekem?
- Amennyiben első gyermekem elkezdi a bölcsit, ekkor visszamegyek dolgozni úgy h màr teherbeestem a kistesóval és ezt be is jelentem ezt. Akkor védett leszek?
Ha bölcsibe jàr és otthon maradok, kapom még a gyedet majd a gyest?
- Mennyi lesz a csed és a gyed összege ha gyed alatt (2015.december 17-e előtt) születik meg a második gyermekem, úgy hogy nem megyek vissza dolgozni?
- Mennyi lesz a tgyás és a gyed összege ha gyes alatt (akár már pár nappal 2015.dec.17-e után :-)) születik meg a második gyermekem? Vagy akkor érdemes pár hónapra visszamennem dolgozni ill. hogyan számolnak ha elég hamar el kell jönnöm táppénzre?
- Mennyi lesz a tgyás és a gyed összege ha visszamegyek dolgozni gyed lejárta előtt (mert akkor elkezdi a bölcsödét 2015.őszén), és akkor mennyi időre érdemes minimum a magasabb juttatás céljából, hány szabadság jár majd)? Nem értem a tvben szereplő ledolgozott 180 napot ill. ennek nem teljesülése esetén a 120 napot ill. 30 napot is említ. És az ezt megelőző 3 hónap megjelölést. Azt értem, hogy ha minimum 8 hónapig dolgozom anélkül, hogy táppénzre mennék, akkor a tényleges jövedelmemből számolják a 2. gyermek után járó juttatásokat. De hogyan számolnak, ha csak 2-3 hónapot dolgozom, és táppénzre kényszerülök (pl.veszélyeztetett terhesség, ill. első gyermekem betegsége miatt)
Bölcsödei kezdés csak ősztől van. Tehàt ha 2015.szeptemberben kezdi és én akkor màr babàt vârok akkor ha itthon maradok kapom a gyedet. Majd 3 hónap múlva ahogy lejàr, a gyest?
Ha visszamegyek októberben terhesen dolgozni, de csak pàr hónapot bírok, tehât el kell jönnöm táppénzre, akkor mennyi tgyásra, gyedre szàmíthatok tesónàl?
A bölcsöde elkezdésétől jár még a gyed (ha nem dolgozom) és később a gyes?
Mennyi szabadság jár ha ősszel visszamegyek dolgozni, amit a bölcsödei beszoktatásra szánok?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.
GYED
Beküldő: durosz. Beküldés időpontja: 2015. 02. 13..
Lányom egyéni vállakozó és babát vár.
1.kérdés :Mi a különbség a CSED és GYED között?
2. kérdés:Ha van a Nav felé tartozása,megkaphatja-e a a fentieket,vagy megkapja és esetleg vonják tőle a tartozást?
3.Egyéni vállalkozóként hogyan müködik a GYED extra.
Köszönöm Anna
GYED
Beküldő: durosz. Beküldés időpontja: 2015. 02. 13..
Lányom egyéni vállakozó és babát vár.
1.kérdés :Mi a különbség a CSED és GYED között?
2. kérdés:Ha van a Nav felé tartozása,megkaphatja-e a a fentieket,vagy megkapja és esetleg vonják tőle a tartozást?
3.Egyéni vállalkozóként hogyan müködik a GYED extra.
Köszönöm Anna
Gyed?
Beküldő: Moncsybaby. Beküldés időpontja: 2015. 02. 10..
Kedves Mónika.
A gondom az lenne,hogy 2012 augusztus végétől 2014.június 30.áig munkaviszonyban álltam,akkor lejárt a szerződésem és leépítés miatt nem hosszabbítottak.Júliustól három hónapig kaptam az álláskeresésit,de közben mint kiderült utólag,hogy mielőtt elküldtek a munkahelyemről kismama lettem,de mikor megtudtam már álláskeresésin volt.Az lenne a kérdésem,hogy szülés után ami március 27.re lett kiszámolva,fogom e kapni a gyedet,vagy csak a gyes fog járni?Válaszát előre is köszönöm.
Táppénz összege
Beküldő: tictac00. Beküldés időpontja: 2015. 02. 09..
Kedves Mónika!
Szeretném megkérdezni, hogy ha én most gyeden vagyok a 16 hónapos fiammal és vissza megyek dolgozni teljes munkaidőben és lebetegszik a gyermek akkor ha itthon vagyok vele mik a szükséges teendőim.Elég ha a gyerekorvosnak szólok hogy adjon igazolást vagy hogy megy ez?Gyedet kapom e tovább és hogy kirughatnak e az állásomból beteg gyermekem ápolása miatt?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!!!!
Merci
második gyermek érkezése esetén
Beküldő: sz84. Beküldés időpontja: 2015. 02. 09..
Kedves Mónika!
A segítségét szeretném kérni, hogy milyen "járandóságokra" leszünk jogosultak 2. gyermekünket illetően, az alábbi adatok ismeretében:
2011. márciusától folyamatos munkaviszonyom volt (2011. március-2013 augusztus egyik munkahely bruttó 235.000 ft fizetés, 2013. augusztusától másik munkahely bruttó 210.000 ft fizetéssel, tehát folyamatosan dolgoztam, megszakítás nélkül). 2014. július 21-én született első kisfiam. A TGYÁS-t a szülést megelőzően 28 nappal vettem igénybe, így a TGYÁS/GYED forduló 2014. december 10-én volt, tehát ettől a naptól fogva kapok GYED-et. A TGYÁS-om kb. havi 140.000 forint volt, a GYED-em jelenleg 118.000 körül mozog. Sajnos a munkaviszonyom 2014. december 31-én megszűnt, tehát most passzív GYED-et kapok.
Kérdésem: ha kistesó a GYES folyósítása alatt érkezik 2016-ban, kapok-e TGYÁS-t, GYED-et, GYES-t a második baba után is, ha a munkaviszonyom 2014. decemberében megszűnt?
Válaszát előre is köszönöm.
Szabina
Csed
Beküldő: jucus006. Beküldés időpontja: 2015. 02. 07..
Kedves Szaktanácsadó!
2013 óta dolgozom a jelenlegi munkaheléyemen, igaz részmunkaidőbe Br.bérem 62500 Ft. Az ellátáshoz szükságes 365 napom megvan . A kérdésem az lenne,hogy Július 4-re vagyok kiirva szülni,de június 14-ig szeretnék dolgozni , mennyi lesz az ellátás összege ( Tgyás,Gyed),és ezt a gyerekem születését követően kell e igényelnem. És mikortól jár a családi pótlék?
phd és gyed?
Beküldő: HRéka. Beküldés időpontja: 2015. 02. 06..
Tisztelt Szakértő!
Júniusra várjuk első gyermekünket a Férjemmel. Szeretném Szakértő válaszát kérni a problémámra. Jelenleg én is és férjem is doktori képzésben veszünk részt. Nekem van összefüggő 3 félév hallgatói jogviszonyom, most kezdem a 4-et. Mire a félév véget ér, érkezik a baba is június végén. Ezesetben nekem milyen támogatások járnak? Diplomás gyed? Tgyás? Gyes? Családi pótlék? Ezeket hol és hogyan és mikor tudom igényelni? Mivel kell bizonyítani, hogy fennállt a jogviszonyom? Ösztöndíj mellett is jogosult vagyok a juttatások valamelyikére, ha 1-2 félév után visszamegyek az egyetemre? Gondolom az utolsó hónapokban nekem nem jár semmiféle táppénz, ha nem tudok az utolsó pillanatig dolgozni. Kb. mekkora összegre lehet így számítani? Ezekből vonnak még adót vagy járulékokat?
A választ előre is köszönöm,
Réka
Szülés előtt
Beküldő: szerelem2015. Beküldés időpontja: 2015. 02. 05..
Kedves Mónika!
Május 17-re vagyok kiírva, jelenleg is dolgozom és érdeklődni szeretnék, hogy ha április 1-el már otthon szeretnék lenni akkor milyen pénzbeli ellátásra lehetek jogosult.?!
Több, mint 2 éve ehhez a céghez vagyok bejelentve, a bruttó bérem 118.000,-FT.
Válaszodat előre is köszönöm!
Mennyi?
Beküldő: niki0227. Beküldés időpontja: 2015. 02. 03..
Kedves Mónika!
Érdeklődni szeretnék, hogy mikor mennyi ellátásra lennék jogosult, hogyan járnánk jobban.
2013.11-ig gyeden voltam br 70.000 Ft,
2014.12-ig gyesen voltam.
Jelenleg 2014.01-től nevelőszülői jogviszonyban br 50.000 Ft, mellette 2015.01-től ismét munkaviszonyban br 145.000 Ft.
Kérdésem az lenne, hogy mennyi időt kellene ledolgoznom a munkahelyemen az új szabályok értelmében, hogy a mostani fizetésem alapján számolják a CSED-et, GYED-et mivel az a legtöbb? Mikor vállaljunk újabb babát, akár most is, vagy inkább a következő évben lenne jobb, ha születne?
Köszönöm.
Kedves Mónika, Jelenelg 3.
Beküldő: djudit. Beküldés időpontja: 2015. 02. 03..
Kedves Mónika,
Jelenelg 3. babámmal vagyok 13 hetes terhes és a várható GYED-el kapcsolatban lenne kérdésem, ha tudnál rá válaszolni nagy segítség lenne.
A baba várható születése: 2015.08.06.
Jelenleg GYES-en vagyok a 2. gyerekkel: 2015.03.24.-ig
Egyéni vállalkozó vagyok, ami jelenleg szüneteltetve van.
A kérdések:
- elég-e a vállalkozást GYES lejárta után beindítani vagy szükséges előbb, hogy 180 nap meg legyen?
- melyik időszak alapján számolják ki a járandóságot?
- ha a baba esetleg korábban érkezik, nincs meg a 180 nap, akkor mi történik
- mi lenne a legideálisabb megoldás, bár gondolom sok variációs lehetőség nincs....
- mennyi bruttó bér kellene, hogy megkapjam a max GyED-et
- lehetséges e munkahelyváltás, jogviszonyváltás. Ugyanis egyéni válalkozóként kell a legtöbb járulékot fizetnem, ha alkalmazott lennék vhol akkor kevesebb járulékot kellene fizetnem.
Előre is köszönöm
tgyás
Beküldő: Moncsy86. Beküldés időpontja: 2015. 02. 02..
Tisztelt Mónika!
Én 2014. július 14.-én elkezdtem dolgozni a Penny Marketnél, 1 hónapra rá kiderült,hogy terhes vagyok, augusztus 21.-én elmentem a dokimhoz,ahol kiderült,hogy veszélyeztetett terhes vagyok,így egyből táppénzes állományba vett! 2015. március 20.-ra vagyok kiírva! Írásba nyilatkoztam a munkáltatómnak,hogy veszélyeztetett terhesként táppénzre vett a dokim (ez egyáltalán nem tetszett nekik,a munkaügy azzal próbált fenyegetni,hogy elküldenek,de én mondtam nekik,hogy nem tehetik,mert írásba nyilatkoztam és az élethez való jog védi a kismamát,aminek én közbe utána néztem,a lényeg,hogy azóta nem beszéltem velük), ők 1 hónapig fizettek nekem táppénzt (ami érthető,ha jól tudom annyi ideig fizetnek táppénz,amennyi napot ledolgoztam),ezután voltam a TB-nél megkérdezni,hogy mi a teendő,hogy szülésig pénzhez jussak,ott nagyon kedvesek voltak és felvilágosítottak arról,van olyan lehetőség,hogy méltányossági táppénz,amit ugye az állam fizet,ezt megigényeltem (persze ehhez kellett jó pár papír,amit kértem a munkáltatómtól ők persze nekem nem küldték ki,de amikor a TB megkereste őket nekik kiküldték), meg is kaptam visszamenőleg is! Ez 2015. február 19.-ig jár,mert 20.-tól már járna a TGYÁS valamint a GYED amit viszont a munkáltatónak kell fizetnie.... kérdésem az lenne,hogy ha benyújtom az igénylőlapot a Pennyhez,akkor elküldhetnek-e TGYÁS és GYED idő alatt?!
Válaszát előre is köszönöm!!!
Tisztelettel: Mónika
csed
Beküldő: Avaloni. Beküldés időpontja: 2015. 01. 31..
Kedves Mónika!
Kislányom 5 éves, akit tartósan beteg állományba vettek, ezért 2014.07.01-2016.09.29. GYES-t folyósítanak a részemre, de emellett természetesen 8 órában bejelentve dolgozom. Jelenleg ikreket várok 2015.03.18-ra. A kérdésem az lenne, hogy a munkabéremből fogják-e számítani a csed, illetve a gyed összegét, vagy esetleg le kell mondjak a GYES folyósításáról ehhez?
Várom válaszát, köszönettel:
Ildikó
Gyes melletti munka
Beküldő: Vercsike. Beküldés időpontja: 2015. 01. 30..
Tisztelt Mónika!
Gyed mellett munkát vállaltam,de a munkahelyem megszünt.Álláskeresési járadékot igényeltem,így a Gyest lemondtam(Apuka igényli).Gyes után visszatérők kedvezményét,most az apuka igényli.
A kérdésem:
1. Amennyiben én is munkába állok ismét megjár a munkáltatónak a szocho.kedvezmény.
2.lyen esetben mind két szülő gyedről.gyesről visszatérő, így mind a kettőnk után kérheti a kedvezményt a munkaadó.(Természetesen nem azonos a munkáltatónk.)
Válaszát megköszönve: Veronika
CSED,GYED,GYES
Beküldő: Kata83. Beküldés időpontja: 2015. 01. 30..
Kedves Mónika,
28 hetes kismama vagyok, és az ügyben érdeklődnék, hogy jogosult leszek e majd a különbző ellátásokra- CSED, GYED,GYES.2015. áprilisára várom gyermekem születését. Az elmúlt 5 évben Németországban éltem, 2013 márciustól novemberig a Német munkaügyi hivatal regisztrált álláskeresője voltam, tőlük kaptam ellátást. Időközben haza költöztem Magyarországra. A magyar Munkaügyi Hivatalba átjelentkeztem,ellátásra már nem vagyok jogosult, megigényeltem a szociális alapon járó TB támogatást, amit meg is kaptam. Gyermekem várató születéséig kiszámolva biztosan rendelkezem 365 napi-elsődleges számításaim alapján kb.458 nap pontosan- biztosítási jogviszonnyal( a német biztosítómtól a napokban érkezik meg a hivatalos igazolás).
A Pécsi Társadalombiztosítási Intézetben azt mondták mindezek mellett munkából kell elmennem szülni, hogy igénybe tudjam venni a fennt említett ellátásokat. Ezért jeleneleg munkát próbálok keresni.
A kérdéseim a következők
- a német biztosítási jogviszonyomat elfogadják és beleszámítják az elszámolásba?
- milyen feltételekkel leszek pontosan jogosult mindegyik ellátásra?
- illetve számíthatok rá, hogy a CSED, GYED, GYES összegének megállapításakor beleszámítják a német munkaügyi hivataltól kapott segélyt? Vagy mi alapján számítják ki ezek összegét?
Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel
Palkovits Katalin
gyed
Beküldő: beatrixy93. Beküldés időpontja: 2015. 01. 30..
Kedves Mónka !
Azt szeretném megtudni, hogy jogosult vagyok-e gyed-re?
11 hónapig jártam tanfolyamra ami után keresetpótló támogatást kaptam a tb-m fizetve volt ez által , illetve utánna alanyi jogon megigéényeltem a tb-t a járási hivatalnál , tehát elvileg biztosított voltam. Az oep-et amikor felhívtuk azt mondták, hogy az iskola bele számít de az még nem volt 365 nap, de azt nem kérdeztük hogy ez az alanyi jogon járó tb is beleszámítana . Azt szeretném megtudni hogy ez is elég a gyed-hez ? Ha nem ezekkel mire vagyok jogosult ?
Válaszát előre köszönöm !
Ny. Bea
Munka Gyed mellett
Beküldő: daniagi. Beküldés időpontja: 2015. 01. 30..
Kedves Mónika!
Jelenleg Gyeden vagyok 14 hónapos kislányommal de anyagi okokból szeretnék visszamenni dolgozni a munkahelyemre kevesebb óraszámban ( 6 órában) mint ahogy eddig ( 8 óra). Természetesen a Gyed mellett szeretném ezt megtenni.Mivel tervezünk másik babát, nagy a valószínűsége h nem fogom tudni ledolgozni a 180 nap biztosítási időt a folytonos terhességi rosszullétek miatt. ( Sajnos előző babánál is így volt.) Kérdésem az lenne h ebben az esetben hogyan számolják majd a táppénzt, a TGYÁST és a Gyedet a következő babára? Jobban járnánk ha nem mennék vissza dolgozni, h ugyanazokat az összegeket kapjuk mint az első gyermekre vagy ebben az esetben is azt kapnánk?
Válaszát előre is köszönöm!
Ági
Szabadság
Beküldő: ptimi. Beküldés időpontja: 2015. 01. 29..
Szeretném kérdezni, hogy mennyi szabadság jár nekem tisztviselőként, ha 2011. december 10-én szültem, GYED-en és GYES-en voltam, nem maradt előzőleg ki nem vett szabadságom, két gyermekem van, 42 éves vagyok.
Válaszát előre is köszönöm: Timi
Tisztelt Mónika! Harmadik
Beküldő: Andika27. Beküldés időpontja: 2015. 01. 27..
Tisztelt Mónika!
Harmadik gyermekemet várom, és abban szeretném a segítségét kérni, hogy megtudjam mire leszek jogosult a baba születése után!
Első gyermekemet 2011 júniusában szültem, előtte januárig volt munkaviszonyom(3 év), ekkor elküldtek a munkahelyemről így 1 hónap passzív táppénzen voltam, utána pedig munkanálkülin!Után ugye kaptam tgyást, gyedet, majd a gyed alatt született meg második gyermekem 2013. júniusában!Viszont szülés előtt 1 hónappal lemondtam a gyedet és visszajelentkeztem munkanálkülibe, mivel akkor ezt tanácsolták nekem, mert elvileg így maradt meg a biztosítottságom!Tehát munkanálküliről elmentem szintén tgyásra, majd mivel gyedre már ez után a gyermek után nem voltam jogosult, gyesre mentem a második gyermek után!Jelenleg is gyest kapok és most nem tudom, hogy tgyásr jogosult leszek e, és ha igen megint vissza kell jelentkeznem munkanélkülire, vagy már csak gyest kaphatok a pici után, akit április végére várok!
Az is érdekelne, hogy most az új törvények szerint a két kicsi után jár párhuzamosan két ellátás(pl:tgyás a harmadik és gyes a második után) vagy csak egyet vehetek igénybe!
Köszönöm türelmét, remélem érthetően írtam le helyzetemet!
Válaszát előre is köszönöm!!!!
táppénz
Beküldő: klari82. Beküldés időpontja: 2015. 01. 25..
T. Tanácsadó !
12 hetes terhes vagyok, a második babával ( első 7 éves ) 2015. augusztusra vagyok kiírva, és az lenne a kérdésem, hogy 2015. február 1-től eljövök táppénzre akkor mire vagyok jogodult, és mennyi időre?
Munkaviszonyaim: 2012.01.02. - 2014.03.27, ( 4 órás munkaviszony de a keresetem átlagban 100EFt volt )
2014.03.28-2014.07.30-ig munkanélküli, kiszámításhoz 142215 Ft-ot vettek számításul,
2014.08.01-2015.01.31 jövedelmem Brutto 105 EFt. ( 6 órás munkaviszony )
Megtisztelő válszát előre is köszönöm.
Hogyan jàrnék jobban?
Beküldő: G.Erika. Beküldés időpontja: 2015. 01. 21..
Kedves Mónika,
Történetem röviden;
2013 nov.szuletett meg a gyermekem.A szules elott mar tappenzen voltam a munkakorom miatt.A havi bruttom 260.000ft volt.Ebbol szamoltak a tgyastes most a Gyed-et.Jelenleg 10hetes kismama v.ok.Nagyjabol utana jartam a dolgoknak megerositest illetve helyreigazitast szeretnek kerni ha szuksegesnek latja.Szeretnem igenybe venni a gyed extrat,de ugye dolgozni a munkakorom miatt nem tudok mert a magzatra artalmas.Ugy ertelmeztem ha megszuntetem a fizetes nelkuli szabadsagom es visszamegyek dolgozni,azaz mondjuk kiveszek ot nap szabit es utana elmegyek tappenzte szulesig akkor a tgyast,a gyedet es a tappenzt is a szerzodeses osszegbol szamitjak de mivel nincs meg a 180 napom igy max.a minimalber ketszerese lehet azaz 210 e ft nem pedig az en 260.000 e ft-os szerzodeses osszegem.Vagyis igy ugyan kevesebb lesz a tgyas de a tappenz ezt kompenzalni fogja talan jobban is jarok es a gyedem is lehet a maximum osszeg ha ebbol a 210 e ft-bol szamoljak.Jol ertelmeztem?Illetve ha megszunik a tappenz es a tgyast kapom akkor az elso gyerkoc utan nov.tol kapom a gyest attol h.rovid idore"visszamentem"dolgozni?Valaszat elore is koszonom!Elnezest az ekezetek hianyaert.Udvozlettel:G.Erika
Hogyan jàrnék jobban?
Beküldő: G.Erika. Beküldés időpontja: 2015. 01. 21..
Kedves Mónika,
Történetem röviden;
2013 nov.szuletett meg a gyermekem.A szules elott mar tappenzen voltam a munkakorom miatt.A havi bruttom 260.000ft volt.Ebbol szamoltak a tgyastes most a Gyed-et.Jelenleg 10hetes kismama v.ok.Nagyjabol utana jartam a dolgoknak megerositest illetve helyreigazitast szeretnek kerni ha szuksegesnek latja.Szeretnem igenybe venni a gyed extrat,de ugye dolgozni a munkakorom miatt nem tudok mert a magzatra artalmas.Ugy ertelmeztem ha megszuntetem a fizetes nelkuli szabadsagom es visszamegyek dolgozni,azaz mondjuk kiveszek ot nap szabit es utana elmegyek tappenzte szulesig akkor a tgyast,a gyedet es a tappenzt is a szerzodeses osszegbol szamitjak de mivel nincs meg a 180 napom igy max.a minimalber ketszerese lehet azaz 210 e ft nem pedig az en 260.000 e ft-os szerzodeses osszegem.Vagyis igy ugyan kevesebb lesz a tgyas de a tappenz ezt kompenzalni fogja talan jobban is jarok es a gyedem is lehet a maximum osszeg ha ebbol a 210 e ft-bol szamoljak.Jol ertelmeztem?Illetve ha megszunik a tappenz es a tgyast kapom akkor az elso gyerkoc utan nov.tol kapom a gyest attol h.rovid idore"visszamentem"dolgozni?Valaszat elore is koszonom!Ellnezest az ekezetek hianyaert.Udvozlettel:G.Erika
Ami lemaradt 2015Augusztusara varom a Babàt.
Mire leszek jogosult?
Beküldő: csinibabu. Beküldés időpontja: 2015. 01. 19..
Tisztelt Hölgyem!
2015.07.26-ra vagyok kiírva. Elsősorban az érdekelne hogy tgyásra illetve gyedre jogosult vagyok e?
Jelenleg sajnos munkanélküli vagyok, viszont aktív korúak ellátását veszem igénybe 2014 novemberétől. Előtte 2014 szeptemberétől regisztrált munkanélküli voltam (kaptam is segélyt), 2013 dec-2014 aug végéig volt munkaviszonyom. Előtte sajnos szintén voltam munkanélkülin és kaptam aktív korúak ellátását is. (2013 júl-szept. végéig munkanélküli, utána aktív korúak decemberig) Előtte viszont volt rendes munkaviszonyom 2012-től.
Válaszát előre is köszönöm.
Táppénz gyed alatt
Beküldő: VGabryella. Beküldés időpontja: 2015. 01. 05..
Tisztelt Hölgyem! Jelenleg gyeden vagyok itthon kisfiammal aki 2013.08.14.-én született. Születése előtt 2013.03.03.tól táppénzen voltam veszélyeztetett terheség miatt. Jelenleg 18 hetes terhes vagyok. Orvosom felajánlotta, hogy menjek táppénzre, mert sokan így csinálják most 2 terhesség között. Bruttó bérem a 2013 táppénz előtt 230000 ft körül volt. Jelenleg maximum gyedet kapok. Az lenne a kérdésem, hogy milyen összegű táppénzre számíthatnék? Illetve a táppénz csökkentené- e a 2. Baba után járó tgyást, gyedet? Válaszát előre is köszönöm!
táppènz
Beküldő: Alla. Beküldés időpontja: 2014. 12. 30..
Tisztelt Horvàthnè Radics Mònika!
Kérdésem:jelenleg àllàskeresèsi jàradèkot kapok február 25-ig,időközben kiderült 7 hetes terhes vagyok,veszélyeztetett.Munkaügyi Központon keresztül felvehetnek táppènzre ha az állàskeresési járadék alatt nyùjtom be?nagyon köszönöm a segítséget!
Táppénz
Beküldő: nemethi4. Beküldés időpontja: 2014. 12. 22..
Tisztelt Mónika!
12 hetes terhes vagyok. Orvosom szerint indokolt lehet, hogy táppénzre menjek. Kérdésem a következő: még az idén, vagy már csak 2015-ben lenne érdemesebb? Sajnos a jövő évi szabályokról csak keveset tudok olvasni, azt sem tudom-tudjuk, hogy elfogadásra került-e már.
Jogviszonyaim:
"A" cégnél heti 40 órás munkaviszonyban: 2014. 01. 01-2014. 05. 31-ig, bruttó 350.000 Ft/hó
"B" cégnél heti 10órás munkaviszonyban: 2014. 06. 28-tól folyamatos, bruttó 30.000 Ft/hó
"C" cégnél heti 40 órás munkaviszonyban 2014. 07. 01-tól folyamatos bruttó 350.000 Ft/hó
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Milyen ellátást kell igényelnem szülés után.
Beküldő: krisztina éva. Beküldés időpontja: 2014. 12. 11..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika!azt szeretném meg tudni milyen ellátást tudok igényelni ha 2015 Januárjában meg szülöm a babát.2013.11 tol 2014.03 ig az önkormányzatnál voltam ebben az alapkompetencia programba,utána kaptam 42 napig álláskeresőit.Most jelenleg önkormányzattól kapom az aktívkorúak ellátását.mit kell igényelnem (gyás-gyed-vagy gyes?)válaszát ellőre is köszönöm. Tisztelettel:Krisztina Éva.
TGYÁS
Beküldő: Linda30. Beküldés időpontja: 2014. 12. 10..
Kedves Szakértő!
2011. augusztus 22. óta van munkaviszonyom. a bruttó bérem 118.000 FT. Pótlékokat nem kaptam jutalmam, prémium sem volt. 2014. október 13-tól vagyok táppénzen és január 7-re vagyok kiírva. Már most mehetnék szülési szabadságra. A kérdésem az lenne, hogy a táppénzzel vagy a szülési szabadság idejére járó terhességi gyermekágyi segéllyel járnék-e jobban?
gyed tgyás
Beküldő: harkaie. Beküldés időpontja: 2014. 12. 10..
Kedves Szakértő!
Kérem segítségét a következőkben.
2013.10.01-én született első gyermekünk.
2013.12.31-én megszűnt a jogviszonyom a munkahelyemen, tgyás és gyed ellátást jelenleg is tőlük kapom passzív jogon.
2012.05.07-2013.12.31.-ig volt élő a jogviszonyom, előtte nem volt más munkahelyem.
2015.08.11-én lejár a gyedem az első gyermekünk után.
A kérdésem az lenne, hogy így, ha 2015-ben második gyermekünk születne jogosult lennék-e tgyás és gyed ellátásra, illetve ha nem van e valamilyen megoldás ami segíthet abban, hogy mégis kaphassam ezen ellátásokat a második baba után is.
Segítségét előre is köszönöm!
Gyed mellett Táppénz
Beküldő: nagyviki21. Beküldés időpontja: 2014. 12. 09..
Kedves Mónika!
2014. november 15-én volt a gyermekem első születésnapja (2013. november 15-én született), második gyermekem 2015. március végén fog születni!
Munkahelyemen jeleztem, hogy 2014. december 1-től szeretném, ha visszavennének állományba (Önkormányzatnál dolgozom 6 éve) úgy, hogy 1-5-ig szabadságra megyek, 6-tól pedig táppénzre vetetem magam addig, míg meg nem születik második gyermekem.
Kérdésem lenne a következő: mivel jelenleg GYED-en vagyok, a táppénz folyósítása alatt jár-e tovább a GYED? Valamint ha megszülök, kapom-e az első gyermek után a GYED-et 2015. november 15-ig (2 éves koráig) és egyidőben vele a TGYÁS-t a második gyermek után?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Nagy Viktória
TB
Beküldő: Klein Viktória. Beküldés időpontja: 2014. 12. 02..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika,
A kérdésem az lenne, ha valakinek nincs TBje és 30 hetes terhes, akkor mire számíthat (ellátás, szülés) Netto 74.000.- volt bejelentve a kismama, de jún. 30.-án megszűnt a munkahelye, azóta lejárt a munkanélküli segély és az "aktív korúak ellátására" nem jogosult az önkormányzat szerint. Mivel nincs állása, ezért a TB-t nem tudja fizetni magának, mik a lehtőségei, esélyei? (Mennyi a TB összege havonta ha tudná fizetni?)
Segítségét előre is nagyon köszönöm: Klein Viktória
2. gyermek után járó gyed
Beküldő: Emmaanya. Beküldés időpontja: 2014. 12. 02..
Kedves Mónika!
Jelenleg gyed-en vagyok a kislányommal, jövő szeptemberig. Kérdésem az lenne, hogy ha vállalnánk második gyermeket, az ő utána járó gyedet mi alapján állapítják meg, a mostani gyed 70%-a lenne, vagy az első gyermekem után járó gyed összegével egyezne meg? Munkaviszonyom kislányom születése előtt 2006. óta folyamatosan volt/van.
Válaszát előre is köszönöm!
2. gyermek után járó gyed
Beküldő: Emmaanya. Beküldés időpontja: 2014. 12. 02..
Kedves Mónika!
Jelenleg gyed-en vagyok a kislányommal, jövő szeptemberig. Kérdésem az lenne, hogy ha vállalnánk második gyermeket, az ő utána járó gyedet mi alapján állapítják meg, a mostani gyed 70%-a lenne, vagy az első gyermekem után járó gyed összegével egyezne meg? Munkaviszonyom kislányom születése előtt 2006. óta folyamatosan volt/van.
Válaszát előre is köszönöm!
Tizstelt Horváthné Radics
Beküldő: kingu91. Beküldés időpontja: 2014. 11. 28..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika!
Próbaidő alatt kirúgtak, mert bejelentettem, hogy kismama vagyok egy bölcsődéből.
Próbálkoztam a munkaügyi bíróságon, azt mondták a próbaidő miatt nem tudok feljelentést tenni. És a megfelelő tárgyi bizonyítékok hiányában (arra, hogy alkalmaztak volna a terhességem tudatán kívül) a kiskapukat sem tudjuk kihasználni.
nov. 6.-a óta dec 12.-ig álláskeresési járadékban részesülök a 366 nap munkaviszonyom miatt mely a szülésig még bőven 2 éven belüli marad!
Dec 12.-e után érdemes e igényelnem az aktív korúak ellátását (az önkormányzat ezt javasolja) vagy mit tehetnék, hogy a tgyásra, majd gyedre jogosult legyek?
Illetve úgy tudom, hogy a közmunka is beleszámít a tgyásba? ez mennyiben valós? Mert ha így tudnánk megoldani szívesen dolgoznék, csak a téli idő miatt nem biztos, hogy kaphatok ilyen lehetőséget.
Kérem szíves segítségét!
Köszönettel: egy 22 hetes kismama
apuka gyesen
Beküldő: Vercsike. Beküldés időpontja: 2014. 11. 26..
Tisztelt Mónika!
Kérdésem a következő lenne:
Ez év szeptemberétől passzív gyed mellett új munkáltatónál dolgozom.Sajnos a munkaidő nem összeegyeztethető a babázással,így dec. elejétől elválok a munkahelyemtől.A kérdésem szeretnék jövőre kisbabár, ezért fontos a 365 nap jogviszony. Bejelentkeznék álláskeresésire,majd egyéni vállalkozóként tevékenykednék a szülésig.Ezzel is nyerek 90 napot.A kérdésem az apuka igényelheti- e a GYEST az álláskeresési alatt.
Köszönettel:Veronika
még egy kérdés
Beküldő: Brigitta77. Beküldés időpontja: 2014. 11. 24..
Azt szeretném még tudni,ha esetleg elküldenek táppénz alatt akkor jár végkielégítés.Ha igen 9 évre az mennyi?Köszönöm.
még egy kérdés
Beküldő: annakov. Beküldés időpontja: 2014. 11. 23..
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: annakov. Beküldés időpontja: 2014. 06. 26..
Kedves Mónika,
- azt írja, hogy a második gyermekem után, amíg meg nem születik, igényelhetem a táppénzt a GYED helyett. Ez azt jelenti, hogy a GYED-et elveszik tőlem és a másfél éves gyermekem után nem kapok semmit? nem úgy van, hogy megmarad az első gyermekem után minden ellátás, és a születendő gyermek után is kapom párhuzamosan az éppen aktuálisan járó ellátást?
- Szeretném még azt is megkérdezni, hogy ha eljövök táppénzre. akkor ugye meg kell szakítani a fizetés nélküli szabadságomat, ez esetben pedig nem fogok TGYÁS-t kapni. Így GYEDet sem, a második gyermek után. Ez valóban így van?
- LEhet olyat csinálni, hogy a TGYÁS megigénylése előtt a táppénzellátást kérem megszüntetni, és a munkahelyemen újra kérem a fizetés nélküli szabit? Hány nap fizetés nélküli szabinak kell meglennie a TGYÁS igénylése előtt?
köszönöm.
Kovács Anna
mikor érdemes?
Beküldő: Hadorka. Beküldés időpontja: 2014. 11. 19..
Tisztelt Szakértő!
2013.09.14-én szültem második gyermekemet, azóta szülési szabadságomat illetve a gyedet töltöm. Előtte 2007 óta folyamatos jogviszonyom van ugyanannál a cégnél (2010-ben született első gyerkőcöm, 2012 január 1-ig voltam vele otthon). Szeretnénk egy harmadikat is, minél hamarabb, de anyagilag a legideálisabb pillanatban (viszonylag nagy a fizetésem, így bár a gyed be van maximalizálva, a tgyás nekünk nagyon nem mindegy). Ha jól értem, ha 2015-ben szülnék és közben nem mennék vissza dolgozni, hanem a gyed után táppénzre mennék, akkor a tgyás-om alapja a minimálbér kétszerese. Ugye jól értem? Ha a gyed után visszamennék (2015.09.14-től) dolgozni, akkor elég 180 nap a "jó" tgyáshoz (a bruttó bérem 70%-a legyen az alapja), vagy ezt csak akkor érem el, ha végigdolgozom a 2016-ot is, és 2017-ben születik a baba?
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel,
Hadorka
Gyed, táppénz, gyes
Beküldő: Panky00. Beküldés időpontja: 2014. 11. 18..
Tisztelt Szakértő!
Gyeden vagyok a Kisfiammal, ezzel együtt táppénzen 9es kóddal, A gyed 12.20-án lejár, ilyenkor a táppénzt kapom"csak" vagy a gyest is igényelhetem?Ha nem akkor a 2. babánk születése után a tgyással kell igényelnem e gyest?Köszönöm a válaszát
gyes, táppénz
Beküldő: Katalin Galgóczy-Halász . Beküldés időpontja: 2014. 11. 17..
Üdvözlöm, kérdezni szeretnék!
1. 2014 decemberétől gyes-en leszek, januártól szeretném kivenni a felgyülemlett szabadságomat (pénz miatt), ez 55 nap, mivel tanár vagyok. Ezen idő alatt kapni fogom a fizetést és a gyes-t is?
2. Ha lejár ez a szabadság, akkor maradhatok továbbra is otthon, vagy vissza kell mennem dolgozni?
3. A felgyülemlett szabadság kivétele alatt is elbocsátási védeleme alatt állok?
4. Ha közben -tavasszal- összejön a második baba,akkor a szabadságok után elmehetek táppénzre? Ekkor kapom mindkét juttatást, tehát a gyes-t és a táppénzt is?
5. A második gyerek után járó juttatásokat befolyásolja, hogy mennyi ideig voltam gyes-en? Ebből a szempontból mi a jó....? Beleszámít majd ez a kivett szabadságos időszak a tgyás-ba, gyed-be, ha még ebben az évebn szültene a második baba?
Hálás köszönetem a válaszokért!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
tgyes összege
Beküldő: Nomi. Beküldés időpontja: 2014. 11. 17..
Kedves Szakértő!Június utolsó hete óta vagyok táppénzen,december 25re vagyok kiírva.A kérdésem,hogy ha a szülés átcsúszik januárra a tgyes összege kevesebb lesz e a táppénz miatt?Köszönöm
tgyes összege
Beküldő: Nomi. Beküldés időpontja: 2014. 11. 17..
Kedves Szakértő!Június utolsó hete óta vagyok táppénzen,december 25re vagyok kiírva.A kérdésem,hogy ha a szülés átcsúszik januárra a tgyes összege kevesebb lesz e a táppénz miatt?Köszönöm
Tgyás gyed jogosultság
Beküldő: fejudy. Beküldés időpontja: 2014. 11. 17..
Kedves Mónika!
2015 ápr 15 ére vagyok kiírva szülésre. 2013 ápr 15 ig visszamenőleg 9,5 fél hónapot voltam biztosított jogviszonyban. Jelenleg 10 hónapja főállású munkahelyemen illetmény nélküli szabadságon vagyok beteg gyermekem miatt,GYedet nem kaptam meg ez idő alatt. A NAV felé fizettem az ellátási jogosultsághoz szükséges havi összeget, de 10 hónapja és jelenleg nem vagyok biztosított jogviszonyban. Tudomásom szerint még 2,5 hónap biztosított jogviszonyra lenne szükségem az anyasági támogatásokhoz. illetve folyamatos biztosított jogviszonyhoz a szülésig vagy TGYÁS megkezdéséig( ezt nem tudom pontosan) . Most lehetőségem van részmunkaidőben dolgozni egy másik munkhelyen ahol bejelentenk és TBt fizetnek utánam. Jól tudom-e hogy a részmunkaidős foglalkoztatás alatti biztosítási jogviszony is beszámít e gyed jogosultság idejébe? Továbbá részmunkaidős foglalkoztatás esetén jogosult vagyok-e táppénzre menni, ugyanannyi ideig, mnt amennyit ott dolgoztam. Köszönettel várom válaszát! Judit
gyed,gyes
Beküldő: Csöde. Beküldés időpontja: 2014. 11. 15..
Kedves Mónika.
Szeretném megkérdezni, hogy a 4 és fél éves kisfiamról kiderült, hogy tartós beteg. Jár-e utána gyes, ha most gyeden vagyok a kisebbik 1 éves kisfiammal. Válaszát előre is köszönöm.
Üdv: Tünde
Kérdés
Beküldő: Brigitta77. Beküldés időpontja: 2014. 11. 13..
Kedves Mónika!
A kérdésem a következő lenne.
2006 óta állok alkalmazásban egy cégnél.2012 11 23-án születtett egy kislányom.Most jelen pillanatban már a szabadságom töltöm,mivel lejár a gyedem.Az volt a terv,hogy visszamegyek dolgozni mert sajna én a gyesből nem tudok megélni.Nekem sajnos egészségügyi problémáim lettek amit egy 1 éves kezelésel tudnak gyógyítani.Én ennek neki is álltam,de ez engem fizikálisan nagyon megvisel:gyenge,aluszékony,fáradékony vagyok.Ergo most jelen pillanatban úgy érzem nem tudok visszaállni dolgozni.Na most a kérdés ebből adódóan,hogy nekem egy évig jár a gyes mellett táppénz?Nem küldhetnek el táppénz alatt?Illetve egész pontossan december elejétől-2015 szeptember végéig kellene.Ha igen akkor annak az összege mennyi lenne?Nekem jelenleg 73000 ft a gyedem.Nekem a megélhetéshez kb ennyi pénzt kell saját részemről a családi kasszába tennem.A gyessel,táppénzel együtt lesz nekem ennyi bevételem,vagy egyáltalán lehet e gyes mellett táppénzezni?Válaszát elóre is köszönöm.
Gyed, Tgyás 2. gyerek
Beküldő: diagolcs. Beküldés időpontja: 2014. 11. 13..
Kedves Mónika!
2012. november 23-án született a kisfiam. Szülésig dolgoztam (majdnem 4 évig folyamatosan jelenlegi munkahelyemen), ill. az utolsó 1-2 hónapban táppénzen voltam, majd szülés után megigényeltem a TGYÁSt, és jelenleg a maximális GYED-et kapom.
A munkáltatómnál a 2011. évi szerződés szerinti bérem bruttó 310.000 Ft volt, plusz volt egyéb jövedelmem is (jutalom, stb.), így a TGYÁSom is nettó 190.000 Ft körül volt, mert gondolom a napi átlagbért vették alapul.
Most novemberben jár le a GYEDem, viszont február elején fog megszületni a 2. gyermekem.
A kérdésem a következő.
Hogy járok jól?
Igényeljem meg a GYES-t az első gyermekemre amint lejár a GYED? Az nem valami sok...
Vagy "menjek vissza dolgozni" a szülésig és
- vagy vegyem ki a szabadságomat? Ekkora munkáltatómtól kapok "fizetést"?
- vagy pedig rögtön menjek téppánzre 9-es kóddal? Ekkor ugye táppénzt kapnék, de miből számolják?
Ha utóbbi kettő közül választok, akkor a második gyermekemre miből fogják számolni a TGYÁSt, GYEDet, ugyanis nem lesz meg a 180 ledolgozott napom, illetve párhuzamosan jár-e a GYES az elsőre?
Várom válaszát és kérem segítsen dönteni, hogy mi lenne jó, a munkahelyemen úgy vettem észre, hogy nem nagyon vannak tisztában a lehetőségekkel, konkrét választ nem kaptam.
Előre is köszönöm.
Diána
Kedves Monika A kerdesem a
Beküldő: figura77. Beküldés időpontja: 2014. 11. 12..
Kedves Monika
A kerdesem a kovetkezo lenne,hatarozott ideju munkaszerzodessel vagyok allami cegnel 2015 szeptembereig,kozben teherbe estem ,szules varhato idopontja 2015 juniusa ,kirughatnak kozbe vagy a szerzodes lejartakor?
Valaszat elore is koszonom...
Udv:Heni
GYES
Beküldő: scream81. Beküldés időpontja: 2014. 11. 07..
Kedves Mónika!
Azt szeretném kérdezni, hogy aktív korúak ellátása és havi 15 nap alkalmi munka (egyszerűsített foglalkoztatás) mellett jár - e a GYES?
Köszönettel:
Eszter
GYES
Beküldő: scream81. Beküldés időpontja: 2014. 11. 07..
Kedves Mónika!
Azt szeretném kérdezni, hogy aktív korúak ellátása és havi 15 nap alkalmi munka (egyszerűsített foglalkoztatás) mellett jár - e a GYES?
Köszönettel:
Eszter
GYermeknevelés
Beküldő: m.zsuzs8. Beküldés időpontja: 2014. 11. 03..
Üdvözlöm!
SZeretnék Öntől tájékozódni családtámogatási ügyben.
Az első kisfiunk, augusztusban múlt két éves, szeptember végén pedig megszületett a kisebbik fiunk. Eddig az első kisifun után kaptunk kb 38 ezer Ft-t, ami ugye most "lenullázódik" a kistesó miatt. Utána olvastam és úgy értem, ha igényelünk GYES extrát, akkor mindkettejük ugyanúgy fogja kapni azt a meghatározott összeget.
Az első fiunknál a férjem ment Gyesre, mert én külföldi állampolgár voltam, így az államkincstárban azt mondták, nem érdemes megvárni, míg elkszülnek a papírjaim, adjuk be a férjem nevére. Ő jelenleg nincs hivatalos munkahelyen.
Ön szerint mi lenne a teendőnk? Hogy lenne a legcélszerűbb elindulnunk, illetve melyek azok a támogatások, amelyekre jogosultak vagyunk,.
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
Tisztelettel:
Dónátné Molnár ZSuzsanna
Tisztelt Szakértő! Miben fog
Beküldő: niko.cs111. Beküldés időpontja: 2014. 11. 02..
Tisztelt Szakértő!
Miben fog változni a gyed számítás 2015.január 1-től?
Segítségét szeretném kérni az alábbi adatok alapján milyen ellátásra leszek jogosult:
2012.10.09.-2013.03.08.-ig tgyáson,
2013.03.09.-2014.10.09-ig gyeden voltam,majd
2014.10.09-től szülésig ami kb 2015. 09.10-én lesz vagy később( de mindenképp 2015-ben) gyesen leszek.
2001. óta folyamatos a munkaviszonyom, és 2011. ben br 190.000 ft volt a bérem ami az első gyereknél a tgyás és gyed alapja volt. Jelenleg is be vagyok jelentve.
Jól gondolom, hogy tgyásra jogosult leszek, viszont gyedre nem és csak gyes-t kapnék 2 éves koráig?
Ha elmegyek 2015. 09.10-én tgyás-ra és 2016 tavaszán lennék jogosult gyedre, fogok kapni vagy csak gyest.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Mónika, Nagyon szépen
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Andi1976. Beküldés időpontja: 2014. 11. 01..
Kedves Mónika,
Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát. Még azt szeretném megkérdezni, h konkrétan a táppénz nettó összege, így mennyi lesz? Azt a mostani ( azaz a szabadságom ) alatti béremből számolják? Ill. A tgyas es a gyed nettó összege mennyi kb. ezek alapján? Nem vagyok túl jártas ezekben, a minimál bér kétszerese megvan, h mennyi, csak nem tudom kiszámolni a tgyast es a gyedet ebből :) Köszönöm, es elnézést ha esetleg hülyeséget kérdezek :)))
Kedves Mónika, Nagyon szépen
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Andi1976. Beküldés időpontja: 2014. 11. 01..
Kedves Mónika,
Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát. Még azt szeretném megkérdezni, h konkrétan a táppénz nettó összege, így mennyi lesz? Azt a mostani ( azaz a szabadságom ) alatti béremből számolják? Ill. A tgyas es a gyed nettó összege mennyi kb. ezek alapján? Nem vagyok túl jártas ezekben, a minimál bér kétszerese megvan, h mennyi, csak nem tudom kiszámolni a tgyast es a gyedet ebből :) Köszönöm, es elnézést ha esetleg hülyeséget kérdezek :)))
Kedves Gabriella !A
Ez az üzenet válasz Gabriella81 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 31..
Kedves Gabriella !
A személyre szabott, részletes tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Üdvözlettel:
Horváthné R. Mónika
www.kismamatb.hu
Kedves ! Br. bér ismerete
Ez az üzenet válasz szemir hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 31..
Kedves !
Br. bér ismerete nélkül nem lehet a kérdésére válaszolni.
Üdvözlettel:
Horváthné R. Mónika
Kedves Diána ! Ebben a
Ez az üzenet válasz Mészáros Diána Patrícia hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 31..
Kedves Diána !
Ebben a helyzetben szülés után csak gyes-re jogosult, szülés előtt semmire.
Üdvözlettel:
Horváthné R. Mónika
Kedves Andi ! Szabi után
Ez az üzenet válasz Andi1976 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 31..
Kedves Andi !
Szabi után táppénz szülésig. Gyes-ről akkor nem kell lemondani, ha a gyes folyósítás alatt még szabadságon lesz a keresőképtelenség indulása előtt. A tgyás, gyed alapja a jövő évi minimál bér kétszerese lesz.
Üdvözlettel:
Horváthné R. Mónika
juttatás
Beküldő: Gabriella81. Beküldés időpontja: 2014. 10. 31..
Kedves Mónika!
Jelenlegi munkahelyemen 2005 óta állok alkalmazásban. 2012. augusztusában született első gyermekem, akivel tgyáson, majd 2014. augusztusig gyeden voltam (2012. augusztusától itthon vagyok a gyermekemmel, nem dolgozom). Jelenleg vele gyesen vagyok. Kérdésem a következő lenne:
- Mivel 2015. júniusára várom második gyermekemet, lehetőségem van -e táppénzre menni gyes helyett? Ha igen, táppénz előtt kivehetem -e az eddig összegyűlt szabadságaimat? Amíg szabadságon, illetve táppénzen leszek elküldhet -e a munkáltatóm?
- A második gyermekem megszületése után mi alapján fogják számítani a tgyást, gyedet?
- Érdemes -e most elmennem táppénzre gyes helyett, vagy hosszabb távon jobban járok, ha inkább most gyesen maradok, és később, ha megszületik a második gyermekem a tgyást és a gyedet kapom számomra kedvezőbb összegben?
Válaszát előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel!
juttatások
Beküldő: szemir. Beküldés időpontja: 2014. 10. 30..
Kedves Mónika! Jelenleg Gyeden vagyok 1. gyermekemmel, aki 2014 februárjában született. A kérdésem az lenne, hogy ha pár hónapon belül újra terhes lennék, és a 2. baba még a gyed alatt születne, milyen juttatásokban részesülnék? Az első gyerek 2 éves kora után is kapnám ugyanazt a gyed összeget a második gyerek 2 éves koráig? Az első gyerek után a 3. évben azért járna a Gyes? 1 évig gyes és gyedet is kapnék? Köszönöm.
jogosult leszek Tgys-re és GYed-re
Beküldő: Mészáros Diána Patrícia . Beküldés időpontja: 2014. 10. 30..
Szia Mónika!
A kérdésem a következő lenne,hogy ha most vállalnánk második gyerköcöt,aki ha minden úgy alakul jövőre születne jogosult lennék e Tgys-re és gyedre, és kapnék e táppénzt?
Most álláskeresőként vagyok nyilvántartásba véve 2014.10.21 napjától,az előtte megelőző három éven belül 497 nap munkaviszonyomban töltött idővel rendelkezem!
Várom mielőbbi válaszod,és előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Mészáros Diána Patrícia
Táppénz es tgyas osszege
Beküldő: Andi1976. Beküldés időpontja: 2014. 10. 29..
Tisztelt Mónika!
2012. Novemberében szültem kislanyunkat, most novemberben jár le a 2 év gyed-em, es a munkaltatommal úgy beszéltem meg, h decemberben kezdek, addig a szabadságom töltöm ( novembertől míg jár a gyed, decemberig) Viszont most derült ki, h megint terhes vagyok. Kérdésem az lenne, h ilyenkor mi a teendő? Lejár a szabim, azután betegszabi es táppénz, szulesig? Visszamenni nem szeretnek pár hónapra, mert a cégnél sem szeretnem bekavarni pár hónapra átvenni a munkát utána visszaadni stb. A másik kérdésem, h a táppénzt es majd a tgyast miből számolják majd a gyed-bol? Vagy mivel szabin leszek novembertől kb. 1 hónapot, a fizetésemből ( kb. 300000 bruttó ). Igényeltem meg az extra gyest is, de akkor meg nem tudtam, h terhes vagyok, az is jár a kialakult "helyzetnel " vagy vissza kell mondanom? Előre is köszönöm válaszát.
Kedves Orsolya ! Ha nem
Ez az üzenet válasz Strak-Takács Orsolya hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 29..
Kedves Orsolya !
Ha nem szeretne tgyás-ra a br. jövedelmének megfelelő összeget kapni (2013. évi jövedelem), akkor ne igényelje a tgyás-t, hanem maradjon gyed-en. Ha viszont szeretne magasabb összeget kapni, (tgyás 2013. évi jövedelem alapján + gyed párhuzamosan) mint amit jelenleg kap, akkor menjen tgyás-ra a szülés várható időpontját megelőző 28 naptári naptól. Természetesen a gyed-et ahogy írtam nem kell lemondani.
Kedves ! Önnek csak az
Ez az üzenet válasz Bortos hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 29..
Kedves !
Önnek csak az alanyi jogon járó gyes járna (br. 28 500 Ft) és a családi pótlék. A párjánál viszont kihozható a gyed.
Kedves Veronika ! Amennyiben
Ez az üzenet válasz Vercsike hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 29..
Kedves Veronika !
Amennyiben az előző szülést követő 3,5 éven belül születik a tesó, akkor igen. Ha ezt követően születik a tesó, akkor a szülést megelőző két éven belüli biztosítási időnek megfelelő időre lesz jogosult gyed-re.
Kedves Ildikó !Lehetősége
Ez az üzenet válasz Vargai83 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 29..
Kedves Ildikó !
Lehetősége van arra, hogy a tgyás-t korábban igényelje, így jogosult lesz tgyás-ra, gyed-re is. Viszont ebben az esetben a gyed alapja a minimál bér lesz, illetve tesó esetén is csak gyes-re lesz jogosult. A lehetőségek megbeszélésére tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Kedves Gabi ! Nem. Egyik
Ez az üzenet válasz Gabika2 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 29..
Kedves Gabi !
Nem. Egyik pénzbeli ellátás nem alapja egy másik pénzbeli ellátásnak. De a tgyás összegét befolyásolja az, hogy a táppénz folyósítás miatt van -e legalább 180 naptári napi jövedelem vagy nincs a tgyás számítási időszakában. Mivel Önnek van 180 naptári napi jövedelme a tgyás számítási időszakában, így a táppénz nem befolyásolja a tgyás összegét. Mégegyszer nem maga a táppénz összege és folyósítási ideje,ami befolyásolhatja a tgyás összegét. hanem az, hogy a tgyás számítási időszakában van -e legalább 180 naptári napi jövedelem vagy nincs. Pl. ha a táppénz az év első felében indult volna és a szülés pedig 2015-ben lenne, akkor a táppénz indulása hatással lett volna a tgyás összegére.
Csökkenti-e a TGYÁS összegét a szülést megelőző táppénz
Beküldő: Gabika2. Beküldés időpontja: 2014. 10. 29..
Kedves Mónika!
Egy a TGYÁS-sal és GYED-del kapcsolatos kérdésem lenne. Teljes munkaidőben dolgozom sok éve egy cégnél, bruttó 300.000Ft-os jövedelemmel. Jelenleg veszélyeztetett terhesként táppénzen vagyok, 2014. augusztus 1 óta, amit megelőzően végig dolgoztam 2014-ben, 2013-ban és előtte lévő években is, szintén teljes munkaidőben. A szülés várható időpontja 2015 április 14. A kérdésem a TGYÁS-ra vonatkozóan az lenne, hogy ennek összegét csökkenti-e a tény, hogy a terhességem alatt végig betegállományban vagyok, így kevesebb pénzt kapok. Vagy a TGYÁS számításának alapja a 2014-es év bérrel ellátott 180 napjának naptári napi átlagjövedelme lesz, azaz 2014 január 1 és 2014 július 31 közötti időszak átlagbére?
Ez alapján, szintén az a kérdésem, hogy a Gyed-et csökkenti-e a tény, hogy betegszabadságon vagyok? Bent ragadt egy havi szabadságom, érdemes-e ezt kivennem 2014-ben még vagy 2015-ben, hogy növelje a TGYÁS, illetve a GYED összegét? Vagy ezzel már nem befolyásolom ezeket?
Várom válaszát!
Köszönettel,
Gabi
Érdeklődés
Beküldő: Vargai83. Beküldés időpontja: 2014. 10. 26..
Kedves Mónika! Szeretném Öntől megkérdezni, hogy milyen lehetőségeim lennének. Az esetem sajnos nem egyszerű, mivel jelenleg 30 hetes kismama vagyok és december 31-ig van szerződésem. 2012.03.04-ig munknélküli voltam. 2012.03.05-2012.08.09-ig dolgoztam. Utánna 2012.11.12-2013.08.02-ig dolgoztam ismét. A kettő közötti időben alkalmi bejelentésel voltam, ami sajna szerintem semmit sem ér. A jelenlegi munkahelyemen 2013.08.05-től dolgozom mint említettem december 31-ig. Táppénzen vagyok 2014.10.01-től. Szülés időpontja 2015.01.04.
Kérdésem: 1, Ha jól értettem az oep oldalán, akkor 28 nappal hamarabb vehetem igénybe a TGYÁS-t. Az nekem jó, mert akkor még van szerződésem. De mi van akkor ha a baba nem születik meg 01.04-n hanem csak 8-án? Ez befolyásol nekem valkamit hogy már nem lesz élő szerződésem?
2, Mivel igénybe venném a TGYÁS-t a 2013-s évemmel nem tudnak számolni, mert a jelenlegi munkahelyemen nincs meg 2013-ban a 180 nap. Így az idei táppénz előtti időszak 180 napi átlagát fogják figyelembe venni?
3, A Gyed számításánál viszont nem lesz gond hogy már nincs szerződésem? Vagy mivel a TGYÁS ideje alatt igényelem meg akkor ez már nem számít? És ilyenkor milyen jövedelemből számolnak? Előre is köszönöm a válszát: Tisztelettel: Ildikó
mennyi ideig jár a gyed
Beküldő: Vercsike. Beküldés időpontja: 2014. 10. 19..
Tisztelt Mónika!
2012.végén született gyermekem ,mivel folymatos jogviszonnyal rendelkeztem Tgyás igényeltem.A tgyás alatt megszünt a jogviszonyom,majd a baba 2 éves koráig gyedet kaptam (passzív).
2015.végére babát tervezek mivel új munkahelyen dolgozom meglesz a 365 előzetes jogviszonyom.
A kérdésem a jövőbeli gyed hossza megeggyezik az előzővel, tehát a gyermek 2 éves koráig járna.
Hiszen a törvény kimondja,hogy gyedre jogosultság megkezdése előtti 2 évben jogosúlt volt gyedre, akkor nem lehet kevesebb a gyed hossza,mint az előző. Ez azt jelenti, ha egyeske előtt legalább 1,5 évet doldoztam, akkor ez rám is vonatkozik.
Köszönettel: Veronika
Kedves Mónika, olyan kérdésem
Beküldő: Bortos. Beküldés időpontja: 2014. 10. 15..
Kedves Mónika, olyan kérdésem lenne hogy a párommal gyereket szeretnénk én 20 éves vagyok de munkám még nincs
, a páromnak van 4 éve, milyen támogatást jár nekem? Is kb mennyi lenne az ?
Tgyás vagy Gyed
Beküldő: Strak-Takács Orsolya. Beküldés időpontja: 2014. 10. 14..
Kedves Mónika!
Abban szeretném a segítségét kérni, hogy érdemes-e Tgyás-t igényelnem, vagy a Gyed-del járok jobban.
Biztosítási jogviszonyom 2001-től van. 2013.08.05-én született az első gyermekem. 2013. július 5-ig dolgoztam, azután betegállományban (illetve ez gondolom táppénznek minősül) voltam a szülés napjáig. A bruttó jövedelmem 276.000.- volt, amit júliusban januárig visszamenőleg megemeltek 282.000. ezerre. A Tgyás-t január 19-ig folyósították részemre, jelenleg Gyed-en vagyok, amire 2015.08.05-ig vagyok jogosult. Második gyermekem születésének várható időpontja 2014.12.05. Azt gondoltam, hogy igénylem a Tgyás-t (sőt 28 nappal korábban már szeretném kérni) és hogy biztosan így járok a legjobban, de a munkahelyemen azt mondták, hogy nem biztos, viszont ennek eldöntésében ők nem segíthetnek nekem. Kérem, ha a leírt adatok alapján lehetséges, akkor írja le mit tanácsol nekem!
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
S.T. Orsolya
Kedves Brigitta ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz Brigii hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 14..
Kedves Brigitta !
Jelenleg csak gyes-re jogosult. Ha nagyon gyorsan lép (tényleg napokon múlik a jogosultsága) akkor jogosult lehet esetleg tgyásr-ra, gyed-re.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Éva ! Az idő igényes,
Ez az üzenet válasz zanyika hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 14..
Kedves Éva !
Az idő igényes, személyre szabott tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Andi ! A könyvelő nem
Ez az üzenet válasz Andici hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 14..
Kedves Andi !
A könyvelő nem ismeri a jövő évi várható változásokat. Nem javaslom a könyvelő által javasolt megoldást.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Éva ! A jelenlegi
Ez az üzenet válasz kádárévi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 14..
Kedves Éva !
A jelenlegi munkaviszonyában kapott bérből fogják kiszámolni a táppénz összegét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Dóri ! A tgyás, gyed
Ez az üzenet válasz Dórianyu hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 14..
Kedves Dóri !
A tgyás, gyed alapja attól függ, hogy mennyi a szerződés szerinti jövedelme. Ha a szerződés szerinti jövedelme kisebb, mint a jövő évi minimál bér kétszerese,akkor a szerződés szerinti bére lesz a tgyás, gyed alapja. Ha a szerződés szerinti bére magasabb, mint a minimál bér kétszerese,akkor a jövő évi minimál bér kétszerese lesz a tgyás, gyed alapja.
Üdvözlettel:
Mónika
GYED
Beküldő: Brigii. Beküldés időpontja: 2014. 10. 13..
Kedves Mónika!
Határozott idejű szerződéssel dolgoztam állami cégné, amikor elmondtam, hogy terhes vagyok, csak szülésig hosszabbítottak szerződést, 2013 októberben megszületett a kislányom, de már előbb igényeltem a TGYES-t, ezért passzív alapon a volt munkahelyem fizet a GYED-et. Megint babát várok 2015 májusára és az lenne a kérdésem, hogy a következő baba után nem kapok GYED-et? Gondolom, azt már nem kell a volt munkahelynek fizetnie.
Válaszát előre köszönöm:
Brigitta
Gyed+táppénz
Beküldő: zanyika. Beküldés időpontja: 2014. 10. 11..
Kedves Mónika!
Tavaly júniusban adtam életet lányomnak. 6 év munkaviszony után jöttem el szülni. Jelen pillanatban GYED-en vagyok. Szerencsére újra terhes (szülés várható időpontja 2015.június). Úgy olvastam jelenleg jogosult lennék lányom után a gyedre, illetve az útban lévő baba után táppénzre is. Ennek mi a hivatalos menete? A munkahelyemmel (TB kifizető hely) milyen szükséges lépéseket kell megtennem? Vissza kell venniük szabadságra? Szüneteltetnem kell a GYED-et? Előre is köszönöm válaszát! Csodaszép hétvégét :) Éva
Gyed összege
Beküldő: Andici. Beküldés időpontja: 2014. 10. 06..
Kedves Mónika!
2,5 hónapos kismama vagyok, vendéglátásban dolgozom napi 14 órát, de sajnos csak 4 órára vagyok bejelentve. Most, hogy kiderült állapotos vagyok kértem a főnökömet, hogy legalább 8 órára jelentsen be, vállalom a többlet költségeket is. A felesége könyvelő és felajánlották azt a megoldást, hogy szülés elött 2 hónappal átjelent magához nagy összegre 200e.-re ez után sokkal jobb gyedet fogok kapni. Én is utána néztem és tudom, hogy a gyedet az előző év átlagából számolják. Vajon valami kiskaput tud mint könyvelő, vagy csak egyszerűen be akarnak csapni?
Előre is köszönöm válaszát! Üdv Andi
Terhességi táppénz
Beküldő: kádárévi. Beküldés időpontja: 2014. 10. 03..
Kedves Mónika!
Elvesztem a táppénzszámítás útvesztőjében. Jelenleg 6 hetes terhes vagyok, de a jelenlegi munkahelyem nem éppen kismamabarát. A 2013-as évem nem a legjobb a táppénzszámítás szempontjából, íme:
2013. 04. 14. munkaviszony megszűnése (minimálbér, 98,000, ebből az utolsó 2 hónap febr-ápr. táppénz)
2013. 04.25-2013. 07.01 álláskeresési járadék
2013. 07.-2013.10. szoc. segély (22,800)
2013. 11.19.-2013. 12.24. munkaviszony (98.000)
2013. 12.27-2014.01.16 munkaviszony (4 órás bejelentés)
Jelenleg:
2014. 02.17-től munkaviszony, alapbér br. 168,000 HUF, de ez pótlékokkal együtt nem ritka, hogy br. 230-250.000 HUF.
Mennyi táppénre vagyok jelenleg jogosult?
Tisztelettel:
Kádár Éva
Gyed extra 2. babával
Beküldő: Dórianyu. Beküldés időpontja: 2014. 09. 29..
Kedves Mónika!
2013.10.15-én született a kisfiam, aki után jeleneg Gyed-ben részesülök, (jelenleg munkaviszonyban vagyok). 2015.márciusára várom a 2. babát. A kérdésem az lenne, hogy a második gyermek után járó Tgyás és Gyed összegét a korábbi munkabérem vagy a Gyedem összege alapján fogják számítani.
Köszönettel:
Dóra
Kedves Karolina ! Nem, így
Ez az üzenet válasz Karolina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 26..
Kedves Karolina !
Nem, így nem lesz gyed-e vagy ha lesz sokba kerül és alacsony lesz az összege. A megfelelő, részletes tájékoztatás nem tartózik a fórum kereti közé.
Köszönöm szépen! Ön szerint
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Karolina. Beküldés időpontja: 2014. 09. 26..
Köszönöm szépen!
Ön szerint van olyan munkàltató,aki januàrtól àprilisig alkalmazna egy kismamàt? Ez a munkâltató részéről csak ràfizetés,vagy nem? Munkaügyi központ küld kismamàt olyan munkàra,közfoglalkoztatottnak,ami elvégezhető? Nem hallottam még ilyenről csak azért kérdezem. És ha esetleg munkaúgyin ketesztül helyezkednék el arra a kis időre,akkot is ugyanúgy jogosult lennék tgyàsra és gyedre?
Kedves Dóra ! A számolós,
Ez az üzenet válasz dorka19851229 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 25..
Kedves Dóra !
A számolós, személyre szabott válaszra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Kedves Nikoletta !Nincs
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 25..
Elnézést a név elírásért !
Kedves Nikoletta !
Nincs akadálya annak, hogy ma még gyes-en van, holnaptól pedig táppénzen. Ehhez csak a szülész orvos igazolása kell a veszélyeztetett terhességről. A szülész orvos igazolása alapján a körzeti orvos fogja táppénzre venni. Amikor indul a táppénz akkor kell bejelenteni, a gyes-t pedig a keresőképtelenség indulásának napjával kell lemondani.
Kedves Karolina ! Nincs
Ez az üzenet válasz zvoznik hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 25..
Kedves Karolina !
Nincs akadálya annak, hogy ma még gyes-en van, holnaptól pedig táppénzen. Ehhez csak a szülész orvos igazolása kell a veszélyeztetett terhességről. A szülész orvos igazolása alapján a körzeti orvos fogja táppénzre venni. Amikor indul a táppénz akkor kell bejelenteni, a gyes-t pedig a keresőképtelenség indulásának napjával kell lemondani.
Kedves Kismama ! Szülés előtt
Ez az üzenet válasz tabieni hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 25..
Kedves Kismama !
Szülés előtt egy hónappal új munkaviszonyt létesíteni nagyon veszélyes, így nem tudom megmondani mire számíthat, mivel nagy az esély arra, hogy ellenőrzés lesz az új munkaviszonyban.
Kedves Karolina ! Jelen
Ez az üzenet válasz Karolina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 25..
Kedves Karolina !
Jelen helyzetben csak gyes-re jogosult. A szülésig pedig fizetni kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Szülés után a gyes folyósítás alatt nem kell fizetni, mivel a gyes folyósítás jogosultságot ad eü-i ellátásra. Ez a jelenlegi helyzet. Viszont a lehetősége adott, hogy normális összegű táppénzre, tgyás-ra és gyed-re legyen jogosult.
táppénz vagy tgyás
Beküldő: dorka19851229 (nem ellenőrzött). Beküldés időpontja: 2014. 09. 24..
Kedves Mónika!
2014. november 28-ra vagyok kiírva első babámmal. 2010. augusztus 16 óta folyamatosan dolgozom, mint pedagógus teljes állásban. Ha minden jól megy, okt. közepéig szeretnék dolgozni, aztán pár nap szabi, majd jön az őszi szünet, tehát papíron novemberig dolgoznék. November elejétől mi érné meg nekem jobban: ha táppénzen lennék a baba születéséig vagy ha nov. elejétől igényelném a tgyást? 2013. januártól augusztus végéig 189860 Ft-t, szeptembertől decemberig 185600 Ft-ot kaptam bruttóban. 2014 januártól 192200 Ft-ot kapok ill. most szeptembertől kaptunk még fizetésemelést, de azt pontosan nem tudom, hogy mennyit. Mivel a gyedet 2015-ben igénylem majd, akkor azt a 2014-es fizetésemből számolják?
Ha az segít, a 2013. évi személyi jövedelemadóról szóló papíromon az áll, hogy 2517288 volt a munkaviszonyból származó bérjövedelem az érdekképviseleti tagdíj nélkül, ill. az összevont adóalapba tartozó jövedelmek összege is ennyi.
Ui. Lehet, hogy nem várom meg az őszi szünetet, és valamikor októberben elmegyek majd táppénzre.
Előre is köszönöm válaszát!
Dóra
Táppénz
Beküldő: zvoznik. Beküldés időpontja: 2014. 09. 23..
Kedves Mónika!
A kislányom szeptember 26-án tölti a 2.életévét,így 27-től fizetés nélküli szabadságot kértem illetve gyest igényeltem.Közben kiderült,hogy úton van a kistesó,akivel veszélyeztetett terhes leszel(az elsővel is az voltam ill.vetélésem is volt).A kérdésem,hogy mehetek-e táppénzre fizetés nélküli szabiról ill.mennyivel elötte kell szolni a munkáltatónak és mennyivel elötte kell lemondani a gyest(amit majd csak 27-től fogok kapni).Ebben az esetben a férjem megigényelheti a gyest 8 órás munjaviszony mellett?
Válaszát előre is köszönöm!
Nikoletta
új munkahely
Beküldő: tabieni. Beküldés időpontja: 2014. 09. 22..
Kedves Mónika!
2014.november elejére várom 3. gyermekünket. 2002-től 2014 július 09-ig folyamatos munkaviszonyom volt, br.186000HUF. Júli 10-től álláskeresési járadékban részesülök. Úgy tűnik, október 01-től új munkahelyem lesz. Mennyi tgyás-ra, gyed-re számíthatok? Az új, vagy a régi bérem szerint. Beleszámít valamibe az álláskeresési? Mi van ha szülésig nem tudok 1 hónapot dolgozni?
Válaszát előre is köszönöm!
ellàtàs
Beküldő: Karolina. Beküldés időpontja: 2014. 09. 22..
Kedves Mónika!
Én jelenleg 6 hetes terhes vagyok. Màjusban ért véget egy több,mint 5 éves munkaviszonyom. Jelenleg munkaügyi àltal tàmogatott tanfolyamra jàrok. Júniustól szeptember 30-ig kaptam àllàskeresési jàradékot. A szülés vàrható ideje 2015.màjus 9. A kérdésem az lenne,hogy én a gyesen kívül tényleg semmire sem leszek jogosult? És amikor a tanfolyam lejàr (januàr 9-én) utàna kell magam utàn fizetnem tb-t?
Van valamilyen ellàtàs,amit majd igénybe tudnék venni?
Vàlaszàt előre is köszönöm!
Kedves Beáta ! Javaslom, hogy
Ez az üzenet válasz HBeata hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 19..
Kedves Beáta !
Javaslom, hogy kezdettől fogva Ön igényelje a családi adókedvezményt, ha a férje foglalkoztatása bizonytalan.
Igen, sokan kerülnek ebbe a
Ez az üzenet válasz Józsinagy hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 19..
Igen, sokan kerülnek ebbe a helyzetbe. Ha nem megfelelően lép, akkor csak gyes-re lesz jogosult. A lehetőségeiről tanácsadás keretein belül tudom tájékoztatni.
Kedves Anita ! Lehetősége van
Ez az üzenet válasz koacsanita85 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 19..
Kedves Anita !
Lehetősége van dolgozni gyed, gyes mellett, nem befolyásolja, ha bölcsibe adja a babát.
Kedves Kitti ! Ha a két órás
Ez az üzenet válasz kittyke89 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 19..
Kedves Kitti !
Ha a két órás munkaviszony a 8 órás munkaviszony helyett lesz, akkor egy esetleges tesó esetén a táppénz, tgyás, gyed alapja a 2 órás bér lesz, illetve bár már messze van, de a nyugdíj alapján is negatívan befolyásolja, ha a 2 órás bér hosszú távon fennáll. Egészségügyi ellátásra a 2 órás munkaviszonyban is jogosult lesz. Ha a 2 órás munkaviszony a 8 órás munkaviszony mellett lesz, csak akkor okoz gondot, ha a 8 órás munkaviszony megszűnik, de a két órás nem.
családi adókedvezmény
Beküldő: HBeata. Beküldés időpontja: 2014. 09. 19..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika!
Jövő héten leszek 12hetes kismama júl.14.-e óta táppénzen vagyok 10 éves folyamatos munkaviszonyom van.Ha betöltöm a 3hónapot (jövő héten),igenyelhetjük a családi adókedvezményt.Férjem venné igénybe aki 2hete kezdett egy új munkahelyen de 1 hónapos határozott szerződés kapott (utána is azt adnak..).Kérdésem az lenne a családi adókedvezményről csak 1-szer lehet nyilatkozni?Ha férjemet netalántán elküldenék/felmondana (munkanélkülit nem kapna!) utána igényelhetem én az adókedvezményt vagy majd csak következő évben adóbevalláskor visszamenőleg?Majd csak október 10-én kapok teljes havi táppénzt 9es kóddal,nem tudom mennyi lesz a buttóm (valószínű minimálbér) mennyi adót vonnak azért nem merem én igényelni az adókedvezményt.(eddig kórházba voltam kórházi táppénzen.)
Várom mielőbbi válaszát!
Köszönöm:Bea
Gyed
Beküldő: Józsinagy. Beküldés időpontja: 2014. 09. 17..
Kedves Mónika!
Nejem öt év munkaviszonnyal a háta mögött most várja harmadik gyermekünket, aki 2015 májusában születik meg. 2014 decemberében lejár a határozott idejű munkaviszonnyal. Terhességi nem hosszabbítana, máshol állományba fel nem vesznek senkit. Mit tegyünk, hogy a gyedet megkaphassuk, lehetőleg a 2014-és kereset alapján? Úgy vélem, hogy mások is kerültek ilyen helyzetbe.
gyed+munka
Beküldő: koacsanita85. Beküldés időpontja: 2014. 09. 16..
Kedves Mónika!
2013. január 6-án született meg a lányom. Tgyás-t kaptam, gyed-et még most is kapom. Viszont időközben lejárt a szerződésem, így nem vagyok biztosított jelenleg, de szeretnék már most dolgozni.
Kérdéseim:
- ha most a gyed alatt munkát vállalok, akkor rám is vonatkozik az extra gyed? vagyis kapom a gyedemet a gyerek 2éves koráig + a munkabéremet? Vagy ez csak a 2014. után született gyermekekre vonatkozik?
- ha bölcsibe/ családi napközibe viszem a gyereket (munkavállalás miatt), akkor is kapok gyed-et, illetve a későbbiekben gyes-t?
Köszönöm válaszát! (megpróbáltam utánaolvasni neten, de mindenhol mást írnak)
Tb két órás munkaviszony után
Beküldő: kittyke89. Beküldés időpontja: 2014. 09. 14..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika!
Jelenleg 8 órás bejelentett munkaviszonyom van, de egy másik munkahelyen valószínűleg két órás munkaviszonyban alkalmaznának. Azt szeretném Öntől megkérdezni, hogy ezzel milyen hátrányom származhat Tb-vel kapcsolatban?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv: Kitti
Üdv ! Mindenesetre örülök,
Ez az üzenet válasz Dona hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Üdv !
Mindenesetre örülök, hogy jól értelmezte a dolgokat. Ettől függetlenül mégis van az a helyzet, hogy nem veszik figyelembe a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyát. Sajnos a tb már csak ilyen, minden kismamának egyedi a lehetősége és a helyzete
Üdv! Először is a rendes
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Dona. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Üdv!
Először is a rendes nevem nem Dorina, hanem Dominika! A felhasználónevem Dona, valamint a becenevem is Dona!
2011 szeptember elsejétől kezdődően egészen 2013 június 30-ig nappali tagozatos felsőfokú szakképzésen vettem részt! Tehát akkor jól értelmeztem én a dolgot, és nem a hallgatói gyedről beszéltem! Ezek szerint beleszámítana a 180 nap, mivel 2 éven belül van. Csak itt már mindenki belekever mindent és nem voltam 100%-ig biztos az olvasottakban.
Azért köszönöm, hogy válaszolt!
Kedves Kinga ! Az
Ez az üzenet válasz kakasi_kinga hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Kinga !
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot annak kell fizetni, aki nem jogosult egészségügyi ellátásra. A gyes folyósítás jogán jogosult egészségügyi ellátásra. A gyes folyósításról vigyen igazolást az apeh-hez és kérje vissza a befizetett összeget.
Kedves Lilla ! Ha nem lesz a
Ez az üzenet válasz slilla hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Lilla !
Ha nem lesz a tgyás irányadó időszakában legalább 180 naptári napi tényleges jövedelme, akkor a tgyás alapja maximum a minimál bér kétszerese lehet. Tényleges jövedelem: munkanapra, ünnepnapra, szabadságra, betegszabadságra kapott bér, irányadó időszak: pénzbeli ellátás igénylését megelőző év január 1- től pénzbeli ellátás igénylését megelőző nap, ha ebben az időtartamban nincs jogviszony váltás. Pénzbeli ellátás: táppénz, tgyás, gyed. A gyed alapja szintén a minimál bér kétszerese lesz. Az új jogszabályokról még ne beszéljünk, mert jövő januárig még sok minden változhat. Kalkulálni mindig érdemes, mert mindig lehet jobban járni, mint amit éppen jelenleg folyósítanak.
Kedves Mónika ! Ebben az
Ez az üzenet válasz Mónika1986 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Mónika !
Ebben az esetben csak gyes-re lesz jogosult.
Kedves Hajni ! Jelenleg 0 az
Ez az üzenet válasz Hajnika76 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Hajni !
Jelenleg 0 az előzetes biztosítása, mivel a passzív jogon folyósított tgyás, gyed nem számít biztosításnak. Így ahhoz, hogy jogosult legyen tgyás-ra, gyed előbb biztosítást kell létesítenie és csak a biztosítás létesítését követő 4. hónaptól lehet legkorábban a pocak lakóval próbálkozni. Egyébként nem lesz meg szülésig a jogosultság.
Kedves Kismama ! Ez az összeg
Ez az üzenet válasz cica0702 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Kismama !
Ez az összeg még nem hatályos, tehát nincs is értelme foglalkozni vele. Egyébként úgy lehet a legkönnyebben megítélni, hogy a koraszülött kisfia után igénybe vette-e a támogatást vagy sem. Mivel az anyasági támogatásra az a szülő nő is jogosult, aki elveszíti a koraszülött babáját.
Kedves Dorina ! Csak a
Ez az üzenet válasz Dona hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Dorina !
Csak a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyt veszik figyelembe és csak akkor, ha a nappali tagozat a szülést megelőző két éven belüli időszakra esik. Amiről ír az a hallgatói gyed, az teljesen más tészta. Ezen a linken olvashat a hallgatói gyed-ről.http://www.kismamatb.hu/blog/gyed-extra-a-gyakorlatban-hallgatoi-gyed/
Ha továbbra is dolgozni fog, akkor nem lesz gondja a jogosultsággal. Nappali tagozat nélkül is jogosult lesz tgyás-ra és gyed-re. Javaslom a következő cikket is elolvasásra
http://www.kismamatb.hu/blog/mit-jelent-az-hogy-biztositas/
Kedves Kismama ! Ha idén
Ez az üzenet válasz Nadette hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Kismama !
Ha idén táppénzre megy, akkor a táppénz alapja a 2011. évi jövedelme lesz, természetesen a br. táppénz összege nem lehet magasabb a táppénz maximumnál. Apuka a gyes-t addig veheti igénybe, amíg Ön nem igényli a tgyás-t. Amikor Ön igényli a tgyás-t, akkor apukának le kell mondani a gyes-t és Önnek kell igényelnie.
Kedves Zita ! A tgyás alapját
Ez az üzenet válasz zerge hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 09. 13..
Kedves Zita !
A tgyás alapját az utolsó 180 naptári napi jövedelemből fogják meghatározni, a gyed alapja pedig a maximum lesz (jövő évi minimál bér kétszerese)
GYED vagy bruttó bér
Beküldő: zerge. Beküldés időpontja: 2014. 09. 12..
Kedves Mónika!
Az alábbi kérdésben szeretném a segítségét kérni.
10 éves munkaviszonyom van, a bruttó bérem már régóta 300 eFT. 2012 áprilisában született első gyermekem, akivel 2013. december 31-ig voltam otthon. 2014. január 1-től újra dolgozom, és novemberre várjuk második gyermekünket. Arra lennék kíváncsi, hogy a TGYÁS összegébe bele fog-e számítani, hogy ebben az évben 10 hónapot dolgoztam, vagy csak a tavalyi évet veszik figyelembe, amikor is csak GYED-et (a maximumot) kaptam? Mekkora összegű TGYÁS-ra számíthatok?
Válaszát előre is köszönöm:
Zita
Táppénz gyes után
Beküldő: Nadette. Beküldés időpontja: 2014. 09. 10..
Tisztelt Szakértő Asszony!
Az alábbiakban kérném segítségét. 2012. májusában született meg kislányom. 2011. október és 2012 május között táppénzben, 2012. májustól októberig tgyásban, majd 2014. májusig gyedben részesültem, a gyermek 2. születésnapjától gyest kapok. Kérdésem: amennyiben a második gyermekkel való terhességem miatt még idén táppénzre jövök (megszakíva a gyest), mennyi lesz a táppénz alapja? A minimálbér után fogom kapni, vagy a korábbi ellátások alapján? (olvastam ugyanis, hogy más a kiszámítás módja, ha valakinek gyed, tgyás miatt nincs bérezett napja - bár én már gyest kapok) (a szerződés szerinti bérem lényegesen magasabb, mint a minimálbér)
Másik kérdésem: ha én táppénzre jövök, apuka igénybe veheti-e a gyest a gyerek 3. születésnapjáig?
Segítségét előre is megköszönve, maradok tisztelettel.
Tisztelt Mónika, Többen már
Beküldő: slilla. Beküldés időpontja: 2014. 09. 08..
Tisztelt Mónika,
Többen már másfél hete (azaz több, mint 3napja) kértük tanácsát. Érdeklődnék mindenki nevében, hogy mikoora várhatunk választ, esetleg a héten?
Köszönöm
Tisztelt Mónika, Többen már
Beküldő: slilla. Beküldés időpontja: 2014. 09. 08..
Tisztelt Mónika,
Többen már másfél hete (azaz több, mint 3napja) kértük tanácsát. Érdeklődnék mindenki nevében, hogy mikoora várhatunk választ, esetleg a héten?
Köszönöm
Biztosítási Jogviszony
Beküldő: Dona. Beküldés időpontja: 2014. 09. 07..
Tisztelt Mónika!!
Szeretnék tisztában lenni ezzel a 365 nap biztosítási jogviszonnyal. Párommal hamarosan gyermeket tervezünk. Én tavaly (2013) június 30-án fejeztem be az iskolát, két éves felsőfokú szakképzésen vettem részt. Előtte középiskolában tanultam 5 éven át. Most július1-je óta van munkaviszonyom. Határozatlan idejű 8 órás munkaviszonyom van, bruttó havi bérem 184 500 Ft. Pályakezdő vagyok, az igazolást be is kérte a munkáltatóm. Az érdekelne pontosan, hogy az iskolában töltött évek beleszámítanak-e ebbe a biztosítási jobviszonyba. Néhány helyen olvastam, hogy 2 évet megelőzően nézik és az iskolai évekből 180 nap beleszámít. Na most én már kicsúsztam ebből az időből?? Mert van ahol meg azt írták, hogy ez csak úgy érvényes, ha az iksolát befejezve egy éven belül megszületik a gyerek!?
Kérem magyarázza el nekem világosan, és pontosan, hogy ez hogyan értendő!!
Szeretnék tisztában lenni ezekkel, mert sok helyen sajnos össze-vissza írnak mindenfélét és nem világos számomra!
Előre is köszönöm a segítségét!!!
kérdés
Beküldő: cica0702. Beküldés időpontja: 2014. 09. 05..
Tisztelt Mónika!
Nekem olyan kérdésem lenne,hogy Én tavaly szültem meg a kisfiam koraszülöttként és 11 nap után sajnos elhalálozott.Kihasználtam a szülési szabadságot és az elején t.gyesen voltam,aztán 1 hónapot munkanélkülin utána dolgoztam több mint 3 hónapot és úgy jöttem el újra táppénzre,mert ikerterhességem van és veszélyeztetett terhes vagyok és arra lennék kíváncsi,hogy a jogszabályok szerint a mostani terhességem első gyereknek számít-e és megkapom azt a 288000ft-ot szülés után gyerekenként?
Válaszát várom előre is köszönöm.
GYED
Beküldő: Hajnika76. Beküldés időpontja: 2014. 09. 04..
Tisztelt Mónika!
Jelenleg gyesen vagyok 2 éves kisfiammal és a férjemmel szeretnénk másik babát minél hamarabb. Kisfiam érkezése előtt 28 nappal megigényeltem a tgyást. Kisfiam szeptemberben született és abban a hónapban le is járt a munkaszerződésem.
Tudom, hogy ahhoz, hogy jogosult legyek újra gyedre, a következő gyermekem születése előtt két éven belül 365 napon át biztosítottnak kell lennem.
A kérdésem annyi lenne, hogy a Gyedhez ennyi elég? Mi van akkor, ha megvan a 365 napom, de szülés előtt újra lejár a munkaszerződésem, vagy nem hosszabbítják meg? Nem tartom valószínűnek, hogy minden munkáltató alkalmazni fog állapotosan. Megvan a 365 nap, de nem vagyok alkalmazásban. Ebben az esetben is jár a gyed?
Köszönettel: Hajni
Érdeklődés
Beküldő: Mónika1986. Beküldés időpontja: 2014. 09. 02..
Tisztelt Mónika!
Szeretném Öntől megkérdezni, hogy mi van akkor ha a munkáltatóm felmondott nekem, és most el szeretnék menni munkanélkülire,amely most ugye 3 hónap. A kérdésem az lenne, hogy ha a három hónap alatt teherbe esem, akkor kapok e utána gyest, gyedet, illetve tgyást, illetve hogy hova kell ezeket később majd benyújtanom, hogy ezeket a járandósságokat megkapjam?
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel
Radosai Mónika
Köszönöm
Beküldő: Panky00. Beküldés időpontja: 2014. 09. 04..
Köszönöm
második gyerek tgyás
Beküldő: slilla. Beküldés időpontja: 2014. 08. 29..
Tisztelt Mónika,
Tgyás-gyes ügyben szeretném kérni a segítségét, második gyereket terveznénk. Mivel lombikos babánk lesz, így szó szerint "tervezzük" az időpontot, emiatt tényleg érdekes a kapott juttatás összegének figyelembe vétele is.
2008 óta normál munkaviszonyban dolgoztam munkáltatómnál viszonylag magas jövedelemmel, 2013. júliusban szültem meg első gyermekemet.nem voltam táppénzen, szülés előtt 2 héttel mentem csak el szabadságra, a többi 2013-as szabadságom kifizetésre került.
Ennek megfelelően a tgyás összege is magasabb volt, a jövedelmem 70%-a, majd a gyed összege jelenleg a maximálisan kapható összeg (kb, havi 120eFt).
Most gondolkodunk következő babán, azaz 2015. július-tól bármikor, azaz még lehetséges, hogy az első gyermekem 2 éves kora előtt is sikerülne megszületnie.
A kérdésem az lenne, hogy:
- 2015-ben jönnek új változások??? Akkor ha jól olvastam teljesen mindegy, hogy mennyi volt a jövedelmem (az én esetemben, illetve azoknál, akiknek magas a jövedelme), merthogy úgy is csak havi fixen maximált összeget kaphatok / kaphatunk?
- vagy érdemes kalkulálgatni, mert valamikor még jobban járok a második baba születésével?
Válaszát előre is köszönöm.
Lilla
jar-e a TB ?
Beküldő: kakasi_kinga. Beküldés időpontja: 2014. 08. 29..
Kedves Monika
Azzal a kerdessel fordulnek onhoz hogy munkanelkuli vagyok de minden honapban fizetem a TB-t 6660 forintot van egy 4 honapos lanyom es most azt hallottam hogy a gyes ideje alatt az allam fizeti a TB ez igaz lehet??? ha ige hol tudnek ennek utanna jarni ? Elore is koszonom a valaszat udv Kinga
Kedves Dóri ! Első baba jogán
Ez az üzenet válasz yucee hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Dóri !
Első baba jogán fogja kapni a gyes-t. A most született baba jogán először a tgyás-t, majd a gyed-et. A tgyás, gyed alapja attól függően alakul, hogy mennyi a szerződés szerinti jövedelme. Ha a szerződés szerinti jövedelme magasabb, mint a minimál bér kétszerese,akkor a tgyás, gyed alapja a minimál bér kétszerese lesz. Ha a szerződés szerinti jövedelme alacsonyabb, mint a minimál bér kétszerese,akkor a tgyás, gyed alapja a szerződés szerinti jövedelme lesz. Mindegy, hogy gyed-ről vagy gyes-ről függ szülni, nincs jelentősége.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mária ! A téma
Ez az üzenet válasz szabomaria hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Mária !
A téma részletessége miatt tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Nóra ! Sajnos nem
Ez az üzenet válasz nóra8989 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Nóra !
Sajnos nem jogosult táppénzre, mivel nem biztosított. Amennyiben a tanfolyam alatt keresetpótló juttatást kapott, és ez beleesik a szülést megelőző két éven belüli időtartamban,akkor látok esélyt arra, hogy tgyás-ra, gyed-re jogosult legyen.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Krisztina ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz krissz25 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Krisztina !
Jelenleg gyes-re jogosult. Lehetősége van kedvező összegű tgyás-ra, gyed-re. Tanácsadás keretei között részletesen tudom tájékoztatni. (www.kismamatb.hu tanácsadás menüpont.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ancsa ! A téma
Ez az üzenet válasz Ancsa814 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Ancsa !
A téma terjedelme miatt Önnek is javaslom a www.kismamatb.hu oldalon az online kérdés-válasz tagság igénybevételét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ildikó ! Javaslom a
Ez az üzenet válasz ildiko83 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Ildikó !
Javaslom a www.kismamatb.hu oldalon az online kérdés - válasz tagság igénybevételét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! Első baba
Ez az üzenet válasz alexandrew hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Kismama !
Első baba után gyes-t fog kapni, a most született baba után pedig tgyás-t, majd gyed-et. A tgyás, gyed alapja a minimál bér kétszerese. Ebből a br. tgyás, gyed összege 142 100 Ft. Tgyás-ból csak adó, gyed-ből adó és nyugdíj járulék jön le.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! A 2. baba
Ez az üzenet válasz regcsimegcsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Kismama !
A 2. baba után csak szülés után fog ellátást kapni. A munkáltatónak jelezni kell, hogy újra babát vár.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Edit ! Igen el tud
Ez az üzenet válasz Viol hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Edit !
Igen el tud menni táppénzre.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Judit ! Különböző korú
Ez az üzenet válasz Julianna hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Judit !
Különböző korú gyerekek után csak egy szülő veheti igénybe a különböző ellátást. Így nem lehetséges az, hogy Ön gyed-en, a férje pedig gyes-en van vagy fordítva. Ha visszamegy dolgozni a férje igényelheti a gyed-et, amennyiben a jogosultsági feltételekkel rendelkezik. Ha Ön nem kap gyed-et, akkor beáll a munkavégzési kötelezettség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves .... ! Részletes,
Ez az üzenet válasz Galóca75 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves .... !
Részletes, személyre szabott tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség. (www.kismamatb.hu)
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Edina ! Sajnos a
Ez az üzenet válasz thedina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 08. 24..
Kedves Edina !
Sajnos a megadott adatok alapján nem lesz meg szülésig a 365 naptári nap munkaviszonya, így csak gyes-re lesz jogosult. Ettől függetlenül a munkaviszonyát ne szüntesse meg, mert ebben az esetben tesónál is csak gyes-re lesz jogosult. Táppénzre csak annyi időre jogosult, amennyit a munkaviszony első napjától a táppénz folyósítás első napját megelőző napig dolgozott, ez nem fog kitartani szülésig. A táppénz alapja a minimál bér lesz, mértéke pedig a minimál bér 50 %-a. Kivéve, ha a tényleges jövedelme ennél kisebb, mert ebben az esetben a tényleges jövedelem lesz a táppénz alapja.
Üdvözlettel:
Mónika
Második Baba
Beküldő: Galóca75. Beküldés időpontja: 2014. 08. 22..
Kedves Mónika!
Jelenleg Gyed-en vagyok itthon a kisfiammal, aki 2014.10 hóban lesz egy éves. Tervezzük a második gyermekünket. A betegségem miatt veszélyeztetett terhes -voltam az elsővel-és várhatóan a másodikkal is. Ha összejön a baba -mikor kell jeleznem, hogy vegyenek táppénzre? A táppénzzel együtt kapom a gyed-et? Ezt a MÁK-felé kell jeleznem vagy a Gyed automatikusan jön tovább? Ha megszületett a baba akkor is jár az első gyerek utáni -gyed-gyes? Nagyon köszönöm előre is a válaszát!
EXTRA GYED
Beküldő: Julianna. Beküldés időpontja: 2014. 08. 20..
Kedves Mónika!
2015. 02. 12.-én lesz a kisfiam 1 éves, 2015. szeptembertől menne bölcsibe (tartós beteg). 2015. június 01-vel megyek vissza dolgozni, és veszem ki a szabadságomat. Mivel a férjem jövedelme jóval magasabb az enyémnél azon gondolkodunk, hogy az extra gyedet majd ő igényelné kisfiunk után. A kérdésem: igényelheti a férjem úgy hogy most a GYED-et én kapom? A másik dolog, hogy én nem mennék még vissza dolgozni február és június között,, első gyermekem (2011. 12.09-én született, szintén tartós beteg) után kapom a GYES-t mivel tartós beteg, de ő óvodás lesz most. A munkahelyemen le kell mondanom a GYED-et ha a férjem igényli az extra gyedet, ez esetben az első gyerekem utáni GYES-t fogom kapni továbbra is. Vagy vissza kell mennem dolgozni mindenképpen ha már nem kapom a GYED-et második gyermekem után?
Válaszát előre is köszönöm
Juli
GYES-ről táppénz
Beküldő: Viol. Beküldés időpontja: 2014. 08. 19..
Kedves Mónika!
Kislányommal jelenleg GYES-en vagyok. Kistestvért tervezünk. Elég valószínű, hogy veszélyeztetett terhesség lesz, voltak problémák az elsőnél is. A kérdésem, hogy el tudok-e menni GYES-ről táppénzre? Nem igazán szeretnék visszamenni dolgozni, talán már úton is van a baba. Kapok majd TGYÁS-t, GYED-et? Folyamatos munkaviszonyom van 2004 óta, az utolsó munkahelyemen 2010 óta.
Üdvözlettel:
Edit
Gyed mellett baba
Beküldő: regcsimegcsi. Beküldés időpontja: 2014. 08. 19..
Kedves Mónika!
A segítségét kérném.
Tavaly júliustól itthon vagyok, mert veszélyeztetett terhes voltam. A megszületéséig táppénzt kaptam. A fiam most januárban született. Június óta GYED- en vagyok, viszont úgy néz ki, hogy jön a második baba.
A GYED mellett a második babára kapok valamilyen ellátást, vagy majd csak ha megszületett.
Illetve a másik kérdésem az lenne, hogy a munkáltatónál a 12. Hét után kell jeleznem a második baba érkezését?
Köszönöm vàlaszát
GYEDBE TGYÁS
Beküldő: alexandrew. Beküldés időpontja: 2014. 08. 12..
Kedves Mónika!
Kérem segítsen kérdésemben.
2011 végén kezdtem új munkahelyen és 2012 augusztusában megszületett kislányom, úgy, hogy én majdnem a szülésig, július végéig dolgoztam.
Tgyást, majd gyedet kaptam, ami most 2014 augusztus 27-én jár le. Azonban most augusztus 1.-én megszületett a kisfiam is.
A kérdésem, hogy milyen juttatásokra leszek így jogosult? A gyed extra folytán, gondolom nagylányom után gyest fogok kapni 27.-e után, (bár azt nem tudom, hogy amit most hónap elején kaptam gyedet, az még a júliusi vagy az augusztusi, mert teljes összeget utaltak. Tehát esetleg a szeptember eleji lesz e az utolsó ami 27 napra szól és négy napi gyes jön mellé?) A gyest mellesleg gondolom kormányablaknál vagy oepnél kell intéznem, ahogy a kisfiam után járó juttatásokat.
Azonban a fő kérdés, hogy kisfiam után Tgyást vagy gyedet fogok e kapni, illetve ennek számítási módja pontosan mi lesz? A munkaszerződésem alapján számolandó, ami br.250 vagy a minimálbér kétszerese a mérvadó? Az pontosan mennyire is jön ki?
Segítségét előre is köszönöm
segítség
Beküldő: ildiko83. Beküldés időpontja: 2014. 08. 12..
Kedves Mónika!
A segítségét szeretném kérni .
A párommal a második babát tervezzük .jelenleg GYed en vagyok az első babámmal aki 2012.nov 15.-én született. és érdeklődnék h Ön szerint kb mennyi összegre számithatok ha a második baba még a gyes ideje alatt meg születne. Vagyis 2015 novemberig
2009 március óta folyamatos munka viszonyban állok. Az első gyermekem születése előtt táppénzen voltam kezdettől fogva, mert veszélyeztetet terhes voltam . Igy . a tgyas ra nettó 120 000 a GYED -re pedig nettó 94000 ft kapom. Tudom h sokan fel tettek hasonló kérdés de sajnos nem nagyon tudok ki igazodni rajta h az én esetemben mi is a helyzet
Előre is köszönöm a válaszát
Ildiko
TGYÁS/GYED 2. gyermeknél
Beküldő: Ancsa814. Beküldés időpontja: 2014. 08. 11..
Kedves Mónika
Kislányom 2013. július 23-án született, így a GYED 2015 júliusig jár. Szeretnénk neki kistestvért. Ha még 2015-ben megszületik, de már gyes alatt, mi alapján lesz számolva a második gyerek után járó tgyásom és a gyedem? Ha csak 2016-ben születne meg a kisbaba, de még szintén gyes alatt, hogy alakulna a tgyás és a gyed?
Ha teherbe esek, mit tegyek, menjek táppénzre, és kérjem ki a szabijaimat vagy van valami megoldás? Ha szabikat kérem ki, de bejelentem, hogy terhes vagyok kirúghatnak? Vagy mondhatják azt, hogy nem adják ki?
Hogyan járnék a legjobban és a legrosszabbul?
2008 óta folyamatos munkaviszonyom 2013.05.01-től táppénzen voltam első gyermekem születéséig. A fizetésem bruttó 250. 000.- Ft/hó volt, ez alapján kapom a juttatásokat!
Köszönöm előre is a válaszát!
Gyedre jogosultság
Beküldő: krissz25. Beküldés időpontja: 2014. 08. 11..
Kedves Mónika!
2013.03.28. óta van folymatosan munkaviszonyom. A határozott idejű munkaszerződésem 2014.12.31-ig tart. A szülésem várható időpontja 2015.04.08.
Mit lehet tenni, hogy Gyedet kapjak?
Amennyire tudom, álláskeresési járadékra jogosult leszek. De az csak 90 nap. Kb.10 nap lesz még a szülésig.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdv: Kriszti
Veszélyeztettet terhességi táppenz!!!
Beküldő: nóra8989. Beküldés időpontja: 2014. 08. 09..
Kedves Mónika !
Fontos kérdésem lenne, 9 hetes terhes vagyok iker terhességem van ami veszélyeztetett terhességnek számit. Sajnos nincs s nem volt munkavisszonyomom, (23éves koromig tanultam illetve diákmunkákon dolgoztam amivel semmit sem érek mert nem számit munkavisszonynak) 2 éve vagyok regisztrált munkanélküli, illetve a 2 évben a munkaügyi központon keresztül végeztem egy 8 honapos tanfolyamot és lassan egy éve hogy szociállis járadékban részesülök. illetve az Egészségbiztositasom fizetve van.Ami engem nagyon érdekelne hogy igy en kaphatok részesülhetek e Táppánzben mivel veszélyeztett terhes vagyok. várom a válaszát .előre is köszönöm.
Nóra89
munkakör megszűné
Beküldő: szabomaria. Beküldés időpontja: 2014. 08. 06..
Kedves Mónika!
Szeretném segítségét kérni az alábbi problémában: 2006 óta dolgozom egy cégnél. Mivel 2012.03.02-án megszületett gyermekem, azóta GYED-en majd GYES-en vagyok. Sajnos most hogy visszamentem volna, közölték, hogy megszűnt a munkaköröm, ezért most előre vettük a kistestvér érkezését. A kérdésem az lenne, ha minden a legoptimálisabb lenne, akkor júniusra érkezne meg a kistesó.
- ebben az esetben az a jobb, ha március 2-ig GYES-en és onnantól táppénzen vagyok, vagy az, ha amint megtudom hogy terhes vagyok, táppénzre íratom magam.
- Ilyenkor mekkora a táppénz összege?
- mekkora a TGYÁs és GYED összege?
- mi történik akkor ha elfogadom a felmondást március 2-vel, felveszem a végkielégítést és azt követően egyéni vállalkozó leszek a kistesó megszületéséig? TGYÁS és GYED járna? Ilyen esetben a végkielégítés bevéltelnek számít?
Előre is köszönöm segítéségét
Dilemma
Beküldő: yucee. Beküldés időpontja: 2014. 08. 04..
Tisztelt Mónika!
Szeretném tudni, mi jár, mi sem, illetve milyen lehetőségeim vannak?
Első gyermekem 2014. 09.09. lesz 2 éves, vele 2012.05.10. dolgoztam, aztán veszélyeztetett terhesként táppénzre mentem, majd 2012. 09.10 tgyás, jelenleg gyeden vagyok. Második gyermekem 2014.09.09. várom kiírás alapján. Érdekelne mi történik ha túlhordom? Jár akkor is a 2 gyerek után az ellátás? Illetve mit vehetek igénybe a másodikkal ha gyedről, illetve ha gyesről megyek szülni. Vagy netán menjek el gyedről tgyásra? Lehet? Vagy táppénzre, Mi lenne a legjobb? Egyáltalán mire van lehetőségem? Ha már hoztak egy ilyen törvényt, szeretném kihasználni a lehető legjobban. Választ köszönöm szépen. Tisztelettel: Dóri
Veszélyeztetett terhesség
Beküldő: thedina. Beküldés időpontja: 2014. 08. 01..
Kedves Mónika! 5 hetes, veszélyeztetett terhes vagyok. Korábban nem volt még egy évnyi munkaviszonyom - egészségügyi okokból kifolyólag szülői támogatással éltem - most harmadik hónapja van bejelentett munkám. Az egyetemet levelező tagozaton végeztem. A kérdésem a következő volna: a minimum egy évnyi munkaviszony hiánya miatt milyen támogatást kaphatok? (GYES, GYED), illetve a veszélyeztetett terhesség okán jár-e nekem táppénz, vagy bármiféle támogatás? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves kismama ! Nem kell 180
Ez az üzenet válasz szakadri hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves kismama !
Nem kell 180 naptári napot dolgoznia. A táppénz, tgyás, gyed alapja a tényleges jövedelme lesz. A táppénz folyósítás alatt nem kell lemondani a gyed-ről.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Katalin ! Vegye ki a
Ez az üzenet válasz lumocs hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Katalin !
Vegye ki a felhalmozódott szabadságot gyes folyósítással párhuzamosan ( a gyed melletti szabadságra már csak akkor van lehetősége, ha a munkáltató rugalmas és belemegy abba, hogy az Ön által javasolt időpontban induljon a szabadság kivétele), majd ha lehetősége van rá menjen táppénzre. Ha a gyed alatt indul a keresőképtelenség, akkor a gyes-t nem tudja a táppénz mellett igényelni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Tímea ! Ha a
Ez az üzenet válasz Imea hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Tímea !
Ha a szabadságot a gyed folyósítással párhuzamosan veszi ki, akkor a táppénz folyósítás alatt nem kell lemondani a gyed-ről. A szabadság kivételéhez legalább 30 naptári nappal korábban kell tájékoztatni a munkáltatót. Pl. ha szeptember 1-től szabadságra szeretne menni, akkor augusztus 2-án kell legkésőbb tájékoztatni a munkáltatót. Az újabb terhességet minél hamarabb be kell jelenteni a felmondási védelem miatt.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika ! Az első baba
Ez az üzenet válasz varga monika hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Mónika !
Az első baba jogán valóban csak gyes-re jogosult, A tesó után ellátásokra (tgyás-ra, gyed-re) csak szülés után lesz jogosult.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Alexandra ! Már
Ez az üzenet válasz hehahi20 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Alexandra !
Már válaszoltam a későbbi kérdésére, de annyit még hozzátennék, hogy ha rendesen be volt jelentve Ausztriában akkor lehet Magyarországon is normális tgyás, gyed ellátása. A részletes tájékoztatás nem fér bele a fórumon adott válaszadásba.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Judit ! Vegye ki a
Ez az üzenet válasz mijud hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Judit !
Vegye ki a szabikat, utána menjen táppénzre. A tgyás, gyed alapja a jövő évi minimál bér kétszerese lesz, abban az esetben, ha a szabadságra kapott bére magasabb lesz, mint a jövő évi minimál bér kétszerese. A tgyás, gyed alapja a szabadságra kapott tényleges jövedelem lesz, ha a jövő évi minimál bér kétszerese magasabb lesz, mint a szabadságra kapott jövedelem. Ha marad gyes-en akkor is a fentiek alapján lesz meghatározva a tgyás, gyed alapja, csak ebben az esetben a szerződés szerinti jövedelemhez hasonlítják a jövő évi minimál bér kétszeresének összegét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Renáta ! Véleményem
Ez az üzenet válasz pidises hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Renáta !
Véleményem szerint nincs akadálya annak, hogy a tgyás-t a szülés várható ideje előtt - 28 naptári nappal igényelje. De már voltak olyan visszajelzések, hogy arra hivatkoztak, hogy különböző korú gyerekekre vonatkozik az egyidejű ellátás igénybe vétele. Ezt úgy lehet áthidalni, hogy amikor megszül (akkor már két különböző korú gyermeke van), akkor adja be a tgyás igénylést, de 28 naptári nappal korábbi dátummal, mint a szülés várható ideje.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Alexandra
Ez az üzenet válasz hehahi20 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Alexandra !
Magyarországon nem lesz jogosult semmilyen ellátásra. Sem a biztosítás alapján járó tgyás-ra, gyed-re, sem az alanyi jogon járó (családi pótlék, gyes) ellátásra. Ennek az az oka, hogy ha itthon nem lesz biztosított, de a férje Eu tagállamban biztosított, akkor abból a tagállamból lesznek jogosultak családtámogatási ellátásra, ahol a férje dolgozik. Amire Ön gondol maximum az egészségügyi ellátásra való jogosultság. Mivel abban az esetben, ha itthon nem jogosult gyes-re akkor alapesetben fizetni kellene az egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anikó ! A táppénz,
Ez az üzenet válasz kissaniko hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Anikó !
A táppénz, tgyás, gyed alapja a mostani munkaviszonyban lévő jövedelem lesz azzal a kitétellel, hogy ha a tényleges jövedelem magasabb, mint a minimál bér kétszerese, akkor a tgyás, gyed alapja maximum a minimál bér kétszerese lehet.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Szilvi ! A gyed
Ez az üzenet válasz Szilvia555 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Szilvi !
A gyed összege nem változik, csak passzív jogon fogod tovább kapni. Viszont ha lesz másik baba és az új helyen alacsony lesz a jövedelem, akkor a tesó tgyás, gyed alapja az alacsony jövedelem lesz.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Zsuzsi ! A tgyás
Ez az üzenet válasz Kzsuzsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 31..
Kedves Zsuzsi !
A tgyás alapja a 2013. évi jövedelem lesz mind a két jogviszonyban. A gyed alapja abban az esetben lesz a 2014. évi jövedelem, ha idén lesz 180 naptári napi jövedelme. Azaz nem ment el idén úgy táppénzre, hogy ne legyen meg a szülést megelőző napig 180 naptári napi jövedelem. A gyed esetében is jogviszonyonként fogják megállapítani a gyed alapját. Természetesen az sem mindegy, hogy idén mikor emelték meg a br. bérét 100 000 Ft-ra. Mert ha idén volt pl. 5 hónap 40 000 Ft-os bér + egy hónap 100 000 Ft-os bér, az nem sokat emel a gyed átlagán, még abban az esetben sem, ha a gyed alapját a 2014. évi jövedelemből határozzák meg.
Üdvözlettel:
Mónika
tgyás és gyed irányadó időszak
Beküldő: Kzsuzsi. Beküldés időpontja: 2014. 07. 25..
Kedves Mónika!
Szeptember elejére várjuk első babánkat. Két 4 órás folyamatos munkaviszonnyal rendelkezem öt éve.
Az egyik 2013-ban bruttó 87.000 forint, a másik ruttó 40.000 Ft volt. 2014-ben a 87.000 ft-os jövedelmem maradt, de a másik 4 órás 40.000 Ft-os munkabérem egy új pozicíóba kerülés miatt bruttó 100.000 Ft-ra nőtt.
A kérdésem az lenne, hogy a tgyás és a gyed kiszámításánál melyik időszakot fogják figyelembe venni? Elképzelhető-e az, hogy a 2014-es több jövedelmem is figyelembe veszik?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.
Zsuzsi
Végelszámolás GYED alatt
Beküldő: Szilvia555. Beküldés időpontja: 2014. 07. 19..
Kedves Mónika,
Azzal a kérdéssel fordulnék hozzád, hogy változik-e a GYED összege abban az esetben, ha a munkáltatóm végelszámolás miatt megszűnik, ezért elbocsájt. (Gyermekem jelenleg 1 éves)
Szintén szeretném megtudni, hogy újraszámolják-e a GYED összegét, ha egy másik munkahelyen részmunkaidőben dolgoznék, alacsonyabb bérért, mint a korábbi (gyermekem születése előtti) volt.
Várom válaszod, köszönettel,
Szilvi
táppénz és tgyás
Beküldő: kissaniko. Beküldés időpontja: 2014. 07. 18..
Tisztelt Radicsné Horváth Mónika!
2015 februárban születik meg első gyermekem. 2 éve folyamatos munkaviszonyom van, viszont 2 hónapja új munkaáltatónál. Szeretnék jövő hónaptól elmenni táppénzre. Érdeklődnék, hogy mivel nincs meg az új munkaviszonyban a 180 bérezett nap, így mi lesz a táppénz számításának alapja? A mostani bérem, vagy beleszámít a korábbi is? Illetve tgyásnál mi lesz a számítási alap? Az idei év átlaga?
Köszönettel
Kiss Anikó
anyasági juttatások Mo-on
Beküldő: hehahi20. Beküldés időpontja: 2014. 07. 18..
Üdvözlöm, még azt szeretném kérdezni, h a férfem után kapom Au-ból a gyeset, gyedet. Jogosult vagyok-e itthon is ezekre? Én munkanélküli leszek szeptembertől, dec.-ben szülök. Úgy tudom az E106-sal a férjem után itthon biztosított maradok.
Hol menjek anyasági táppénzre itthon vagy kinn?
Köszönöm: Németh- Szabó Alexandra
Tgyás gyed alatt
Beküldő: pidises. Beküldés időpontja: 2014. 07. 18..
Kedves Mónika! Érdeklődni szeretnék, hogy a harmadik gyermekem után igénybe tudom-e venni a tgyás-t szülés előtt 28 nappal, ha a másodikkal gyeden vagyok. A második gyermekem 2013.04.10-én született,a harmadikat pedig 2014.10.17-re várjuk.
Továbbá a kérdésem az lenne, hogy amennyiben igényelhetem a tgyás-t szülés előtt, mindkét ellátásra jogosult vagyok-e, vagy csak a szülés után leszek jogosult igénybe venni a két ellátást együtt. A második gyermekkel az utolsó napig dolgoztam és csak a szülés napjától voltam tgyás-on, illetve azóta gyeden.
Válaszát előreis köszönöm, Renáta
tgyás gyed
Beküldő: mijud. Beküldés időpontja: 2014. 07. 17..
Üdvözlöm!
Első gyermekem 2014.08.06-án tölti a 2 évet és most derült ki, hogy a második gyermekemet várom.
Érdeklődni szeretnék, hogy ha itthon maradok gyes-en, akkor miből számolják a második gyermekem után a juttatásokat? Hogyan járnék a legjobban?
Ha kiveszem a szabijaimat és elmegyek utánna táppénzre, vagy van valami megoldás?
2008. szeptember 1 óta van folyamatos munkaviszonyom tanárként 2014.02.01-től tápplénzen voltam első gyermekem születéséig 2014.08.06-ig. Bruttóm 221.000 forint volt.
Köszönöm válaszát:
Judit
anyasági táppénz
Beküldő: hehahi20. Beküldés időpontja: 2014. 07. 17..
Üdvözlöm!
Érdeklődnék, 2 évig volt fix 20 árás munkahelyem Ausztriában. Felmondtam egy jobb munkahely reményében, ami nem sikerült. Jelenleg szezonális munkám van, ami szeptemberben véget ér. Melegben kell kinn lennem, de sajnos nehezen bírom.
Elmehetek-e anyasági táppénzre? 5. hónapban vagyok. Hány %-át kapom a fizetésemnek így? 20 órás ez is.
Szülhetek kinn így, h nem leszek biztosított szeptembertől?
A férjem is Au-ban dolgozik 38,5 órában, ő utána nem lehet igényelni a gyesesen, gyeden családi pótlékon kívül biztosítást Au-ban? Azt tudom h itthon biztosított vagyok utána az E106-ssal.
Mo-n élünk.
Nagyon köszönöm a válaszát előre is!
Németh-Szabó Alexandra
Kedves Mónika! Azzal a
Beküldő: varga monika. Beküldés időpontja: 2014. 07. 16..
Kedves Mónika!
Azzal a kérdéssel fordulnék hozzád, hogy most jelenleg gyeden vagyok a kisfiammal július 29. éi, a második babánkat október 3. ára várjuk. az érdekelne hogy hogyan tudom megtartani a gyedemet a második babával is.. Mert a munkáltatóm azt mondta, hogy míg meg nem születik addig csak a kisfiamra kapom a gyest mást nem és utánna tudom megigényelni a gyedet rá is.
Válaszod várom!
Üdvözlet : Mónika !
gyed extra
Beküldő: Imea. Beküldés időpontja: 2014. 07. 12..
Kedves Mónika! Egy olyan kérdésem lenne! Jelenleg a kislányommal vagyok gyeden aki most lesz 1 éves, és érkezik a kistesó már15én. Azt szeretném kérdezni ha egy éves kora után kiveszek pár nap szabit akkor elmehetek utánna tápéénzre? A gyedről nem kell lemondani? És mikor jelntsem be a munkáltatónak az ujabb terhességet! Köszönöm! Tímea
TB járulék
Beküldő: mirmur. Beküldés időpontja: 2014. 07. 10..
Kedves Mónika!
Szeretnék érdeklődni, hogy van-e olyan lehetőség, hogy a férjem után kapjak TB ellátást, mivel nincs munkahelyem. A férjem dolgozik, de nagyon rossz anyagi körülmények között neveljük két fiúnkat.
Én nem tudok 6800.-Ft TB-t fizetni, mert örülök ha az ételt az asztalra teszem.
Ismerőstől hallottam, hogy be kell menni a TB-be és ott kell kérni, hogy a férjem TB-je alapján kapjak ellátást.
Én nem akarom elhinni, hogy ilyen van, mert nem ilyen világot élünk. Lehet hogy tőle akarják majd levonni az én TB-t is?
Köszönöm válaszát!
Mirmur
tgyás és gyes
Beküldő: kotroc. Beküldés időpontja: 2014. 07. 09..
Kedves Mónika!
2010. augusztus 24-től állok alkalmazásba egy cégnél, ahonnan 2011. Szeptember 16-án elmentem veszélyeztetett terhesként táppénzre. 2012 április 16-án megszületett kislányom, majd következett a tgyás és a gyed, majd 2013-ban újra várandós lettem és 2014 április 19-én megszületett kisfiam. Az új törvény szerint ugye kaphatom a kislányom után a gyed-et, később a gyes-t, a kisfiam után pedig a tgyás-t. A cég könyvelőjének tanácsára a kisfiam után járó tgyást megigényeltem a szülés előtt 28 nappal, melyet 2014 március 21 óta utalnak.
A kérdésem az lenne, hogy ehhez a céghez semmiképpen nem szeretnék visszamenni, így ha úgy alakulna és a gyes idejét itthon kell töltenem a kisfiammal, akkor az mikor jár le? 2017. Március 21én vagy a születése napján? És akkor meddig kapom a gyes-t? Március 21ig vagy a 3. Születésnapjáig azaz április 19ig.
Előre is köszönöm válaszát: Zita
Kedves Mónika! Még az
Ez az üzenet válasz deluxroyal hozzászólására.
Beküldő: deluxroyal. Beküldés időpontja: 2014. 07. 09..
Kedves Mónika!
Még az kimaradt, hogy a 28nap is ilyen nap? Naptári nap, munkanap? Köszönöm szépen!
tgyás 2015
Beküldő: deluxroyal. Beküldés időpontja: 2014. 07. 09..
Kedves Mónika!
Várhatóan 2015 január végén fogok életet adni első gyermekemnek. Sajnos elvesztem a TB rendszerben, a különféle leírások alapján nem nagyon tudok kiigazodni azon, hogy mit mikortól és honnan,hogyan fognak számolni nekem.
Jelenlegi munkahelyemen 2012 március eleje óta dolgozom. Fizetésem bruttóban bőven-bőven meghaladja a minimálbért szerencsére, sőt, 2014 áprilistól még fizetés emelést is kaptam. 2013-ben voltam betegszabadságon, de nem haladtam meg a 15napot. 2014-ben sajnos már túlléptem a 15 napot, jelenleg június 23-tól vagyok itthon betegállományban (június 30-a volt a 15. betegszabadságos nap), és kétséges, hogy visszamehetek-e még dolgozni avagy sem.
A dilemmát okozó mondat: a TGYÁS
kezdő napját megelőző év január 1-től a TGYÁS kezdőnapjáig legyen 180 napi
jövedelmed.
A TGYÁS-t a kiírt időpont előtt 28 nappal lehet igényelni. Ha én január 27-re vagyok kiírva, akkor ezt még 2014 dec 31-én igényelhetném? Ekkor 2013 január 1-től nézik a 180napot? Viszont ha január 2-án igyénelem, akkor viszont csak 2014 január 1-től számolják a 180napot? Micsoda igazságtalanság ez?? Akkor ott elvesztek egy évet úgymond?
Amennyiben 2014 január 1-től számoják a 180 napot, akkor így, hogy június 23-tól betegállományban vagyok/lennék végig, akkor meglenne nekem? Mi számít bele a 180 napba? Munkanap, fizetett szabi, hétvége, betegszabadság, betegállomány?
És mi történik akkor, ha a kiírt időpont előtt 28napot számolva igényeljük a TGYÁST és mégsem szülök meg akkor, hanem később? Mi alapján nézi a TB a szülés napját? Azt veszik figyelembe, amit a kiskönyvbe beír az orvos?
Ön szerint december 31-én fog bárki is foglalkozni a szervek közül az én TGYÁS igénylésemmel? Nem szeretnék rosszul járni, csak azért, mert az év utolsó napjára esik nekem az igénylés legkorábbi időpontja..
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
DeLux
TGYÁS, GYED
Beküldő: mazsorett1. Beküldés időpontja: 2014. 07. 06..
Tisztelt Cím!
Azért írok Önnek, mert szeretnék választ kapni a kérdéseimre. Babát szeretnénk a párommal, az hogy terhes vagyok e már, azt még nyílván nem tudjuk (de bármikor lehetséges).
A helyzetem a következő:
2012. decemberétől dolgozom egy cégnél, és sajnos úgy néz ki hogy október 1-től végelszámolás alá kerül (jogutód nélkül).
Ha nem esek teherbe októberig akkor nyílván kérdésem nincs, hiszen próbálok majd más munkahelyet találni és onnan eltudok menni szülni.
De ha szeptemberig teherbe esem, eltudok e menni táppénzre? Meddig? TGYÁS így járna e nekem? Mi alapján fogják számolni akkor a GYED-et? TGYÁS-ra illetve GYED-re csak az jogosult akinek van munkahelye, vagy az akinek az előző két évben volt keresete? Mit tehetek? Ha felszámolás alatt van a cég az jó pár hónapig, akár egy évig is eltarthat, ez befolyásol e valamit?
Előre is köszönöm válaszát!
További szép napot!
Mazsi
Gyed ,gyes melletti munkavégzés
Beküldő: viki77. Beküldés időpontja: 2014. 07. 03..
Tisztelt Mónika!
Gyed mellett visszamentem dolgozni ahol napi hat órában alkalmaznak.Érdeklődeni szeretnék hogy Gyed mellett vállalhatok e túlórát a munkhelyemen?Ha gyed mellett nem Gyes mellett vállalhatok e túlórát?Tisztelettel Viki.
TGYÁS
Beküldő: ToAdrienn. Beküldés időpontja: 2014. 07. 03..
Kedves Mónika,
Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy mi lesz a TGYÁS számítás alapja.. , amennyiben..
Sajnos jelenlegi munkaviszonyom megszűnik, ahol folyamatos két év meg volt.. valószínüleg lesz új bejelnetett munkaviszonyom, csak kevesebb fizetéssel. Babát tervezünk és úgy néz ki hogy veszélyeztett terhes leszek, ezért az orvos táppénzre fog kiírni.
Az lenne a kérdésem, hogy a TGYÁS mi alapján fogják számolni, ha az új munkaviszonyomban nem lesz meg a 180 nap, mert táppénzen leszek?
köszönöm előre is,
Adrienn
Gyed alatt visszamentem dolgozni de érkezik a kistesó
Beküldő: szakadri. Beküldés időpontja: 2014. 07. 06..
Kedves Mónika!
Segítségét szeretném kérni abban, hogy a kisfiam 2012.12.31-én született. 2014 március 27 óta dolgozom újra( ténylegesen csak május 2.-tól mert az előző évi szabadságom ki kellett venni). Jelenleg utána a Gyed maximumát kapom. Úgy néz ki, hogy ismét várandós vagyok és a második baba 2015 márciusában érkezne meg. Jelenlegi munkahelyemen 2008 szeptembere óta vagyok munkaviszonyban,heti 25 órában és a jelenlegi bérem bruttó 174.188 Ft. Arra lennék kiváncsi hogy a második babámmal mennyi táppénzre, Tgyás-ra, és Gyedre leszek jogosult? Így, hogy Gyed ideje alatt visszamantem dolgozni szükséges e a 180 biztosított nap és hogy ebbe bele számít e a táppénz és a szabadság? Arra lennék kiváncsi hogy elmehetek e táppénzre vagy le kell dolgoznom a 180 napot hogy magasabb összegű juttatást kapjak? Kisfiam 2 éves koráig a Gyed mellett jogosult vagyok- e táppénzre ha úgy alakul?Segítségét előre is köszönöm! Üdvözlettel: Szakadri
még egy kérdés
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: annakov. Beküldés időpontja: 2014. 06. 26..
Kedves Mónika,
- azt írja, hogy a második gyermekem után, amíg meg nem születik, igényelhetem a táppénzt a GYED helyett. Ez azt jelenti, hogy a GYED-et elveszik tőlem és a másfél éves gyermekem után nem kapok semmit? nem úgy van, hogy megmarad az első gyermekem után minden ellátás, és a születendő gyermek után is kapom párhuzamosan az éppen aktuálisan járó ellátást?
- Szeretném még azt is megkérdezni, hogy ha eljövök táppénzre. akkor ugye meg kell szakítani a fizetés nélküli szabadságomat, ez esetben pedig nem fogok TGYÁS-t kapni. Így GYEDet sem, a második gyermek után. Ez valóban így van?
- LEhet olyat csinálni, hogy a TGYÁS megigénylése előtt a táppénzellátást kérem megszüntetni, és a munkahelyemen újra kérem a fizetés nélküli szabit? Hány nap fizetés nélküli szabinak kell meglennie a TGYÁS igénylése előtt?
köszönöm.
Kovács Anna
GYES-be születő 2.baba
Beküldő: lumocs. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Mónika!
2014.szept.ben lejár a GYED kislányommal,ám már várandós vagyok a 2.babával(várható szülés 2015.febr) Korábban folyamatos,határozatlan idejú,rendezett munkaviszonyom volt,br.211.000,-FT /hó munkabérrel.Kérdésem,ugye anyagilag úgy jérnék jobban,ha a GYED gyes-be fordulásakor szabadságaimat felhasználnám és/vagy táppénzre íratnám magam a 2.bébivel?(mmint, a táppénz összege magasabb lenne mint a gyes összege?) Ezesetben csak táppénzt kapnék és gyes nem jár vagy párhuzamosan kapható a kettő esetleg?(gondolom,nem) Ami a TGYÁSt illeti,szabadságon és tényleges munkán kívül mivel lehet összeszedni még a 180napnyi jövedelmet a magasabb összeghez?
Köszönettel várom segítségét,üdvözlettel:Katalin
Kedves Adrienn ! Ha nem
Ez az üzenet válasz barkaadrienn hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Adrienn !
Ha nem gyermekgondozása miatt van fizetésnélküli szabadságon, akkor szünetel a biztosítása. A jogosultságot mindig a szülést megelőző két éven belül nézik. Ahhoz, hogy jogosult legyen tgyás-ra, gyed-re a szülés várható időpontját megelőző két éven belül kell rendelkezni legalább 365 naptári nap biztosítással. Minél később lesz vége a fizetésnélküli szabadságnak, annál kisebb lesz az esélye arra, hogy a 2013. szeptember 1-je előtt realizált biztosítási időket figyelembe vegyék.
Pl. ha szül 2015. július 10-én, akkor 2013. július 10-től 2015. július 9-ig nézik az előzetes biztosítási időt. Ebben az időtartamban jelenleg csak július 10 - től augusztus 31-ig biztosított, azaz 53 naptári nap biztosítással rendelkezik. Ha szeptembertől visszamegy dolgozni, akkor szeptember 1 - től a szülés várható időpontjáig mér realizálhat 312 naptári nap biztosítást. A kettő együtt 365 naptári nap. Ha később lesz vége a fizetésnélküli szabadságnak, akkor már július 10-ei szülés esetén nem lesz meg a jogosultság.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Niki ! Ha nem
Ez az üzenet válasz szinixi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Niki !
Ha nem szeretné, hogy a gyed-e nagyrészt a 4 órás bérből legyen kiszámolva tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Erika ! Van erre
Ez az üzenet válasz Eerika75 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Erika !
Van erre lehetőség. De a téma részletessége miatt nem fér bele a fórum keretein belül adott válaszokba.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! A többes
Ez az üzenet válasz Krissy hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Kismama !
A többes jogviszonyok elég bonyolultak. Könnyen lehet akár úgyis járni, hogy semmiből nem jogosult semmire. Hogy meg tudjam mondani, hogy mi alapján kellett volna kiszámolni az ellátások összegét időigényes munka, mivel minden jogviszonyát át kell néznem a 2013. július 15-e előtti és a 2013. július 15-e utáni szabályok alapján is. Munkadíj ellenében tudom megnézni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Krisztina ! Nem
Ez az üzenet válasz christu hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Krisztina !
Nem jogosult táppénzre. Ha az álláskeresési támogatás folyósítási ideje nem tart ki tgyás igényléséig, akkor tgyás-ra és gyed-re sem lesz jogosult. Az előzményeitől függően ennél sokkal kedvezőbb lehetőségei lehetnek.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anita ! A téma
Ez az üzenet válasz szenenmut hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Anita !
A téma részletessége miatt a fórumon nem tudok tájékoztatást adni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ágnes ! Igen, de a
Ez az üzenet válasz Ágnes72 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Ágnes !
Igen, de a táppénz mértéke, összege és folyósítási ideje sok mindentől függ.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ... ! Apeh-nél kell
Ez az üzenet válasz Bea71 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves ... !
Apeh-nél kell regisztrálni egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésre, ha nincs olyan körülmény, ami mentesítené a járulékfizetési kötelezettség alól. Csak nappali tagozaton tanuló hallgatónak jár az egészségügyi szolgáltatás.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ! A téma
Ez az üzenet válasz Szaba hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves !
A téma részletessége miatt a fórumon nem tudok válaszolni a kérdésére.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Léda ! Ez nem teljesen
Ez az üzenet válasz Leda hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Léda !
Ez nem teljesen így van. A kérdésére tanácsadás keretein belül részletesen tudok válaszolni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ildikó ! Ennél sokkal
Ez az üzenet válasz talaberi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Ildikó !
Ennél sokkal jobb lehetőségei vannak.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anna ! Lehetősége van
Ez az üzenet válasz annakov hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Anna !
Lehetősége van arra, hogy gyed helyett táppénzt igényeljen. Ehhez a szülész orvosnak kell egy igazolást adni a veszélyeztetett terhességről. Az igazolás alapján a körzeti orvos fogja táppénzre venni. Táppénzből csak adót vonnak. Ha bejelenti a munkáltatónak, hogy babát vár, akkor nincs kockázat, mert továbbra is felmondási védelem alatt áll. A tgyás, gyed alapja a jövő évi minimál bér kétszerese lesz. Tgyás-ból adót, gyed-ből adót és nyugdíj járulékot vonnak. A családi adókedvezmény igénylésének módosítását beadhatja.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Marcsi ! A tgyás, gyed
Ez az üzenet válasz marcsi87 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Marcsi !
A tgyás, gyed alapja a minimál bér lesz. Ebből a br. tgyás, gyed összege 71 050 Ft. Egy esetleges tesó esetén csak gyes-re lesz jogosult. Ha időben megkeres, az álláskeresési támogatás helyett kapott volna kb. br. 106 00 ft-os táppénzt, illetve legrosszabb esetben br. 123 000 Ft-os tgyás-t, gyed-et és tesó esetén is jogosult lenne mindenre.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Veronika ! A tgyás,
Ez az üzenet válasz Veronika28 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Veronika !
A tgyás, gyed alapja a 2013. évi jövedelme lesz. Ha ez a minimál bér volt, akkor várhatóan 79 800 Ft lesz a br. tgyás, gyed összege. Tgyás-ból csak adót, gyed-ből adót és nyugdíj járulékot vonnak le. Nincs jelentősége annak mikor igényli a tgyás-t. Ha korábban igényli, akkor korábban jár le a tgyás és korábban kapja a gyed-et, ami már a nyugdíj járulék összegével lesz kevesebb. Tehát, amit megnyer táppénz - tgyás különbözeten, azt elveszíti tgyás, gyed különbözeten.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Szilvia ! Azt
Ez az üzenet válasz Horváth Kovács Szilvia hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Szilvia !
Azt tanácsolom, hogy jelenjen meg személyesen a munkahelyén, hogy megbeszélje a továbbiakat.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Katalin ! Mo-on
Ez az üzenet válasz woodrow hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Katalin !
Mo-on jelenleg csak gyes-re + családi pótlékra lesz jogosult abban az esetben, ha hazaköltözik. Ha Ausztriában marad, akkor továbbiakban is az ottani szabályok alapján lesz jogosult ellátásokra. Ha hazaköltőzik, akkor Ausztriában nem lesz jogosult családi pótlékra. Az Ausztriai munkaviszony megszűnésének időpontjától függően lehetősége van arra, hogy Mo-on jogosult legyen tgyás-ra, gyed-re. A téma részletessége miatt tanácsadás keretében tudom elmondani a részleteket.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Gabriella ! A
Ez az üzenet válasz juriella hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 06. 25..
Kedves Gabriella !
A sógornője csak gyes-re lesz jogosult. Gondolom az elmaradt tb rendezése alatt az egészségügyi szolgáltatási járulékot értette, mivel ez csak egészségügyi ellátásra ad jogosultságot, tgyás-ra, gyed-re nem.
A gyed után igényelje a gyes-t vagy menjen el táppénzre szülésig. Ha belemegy a felmondásba, akkor Ön is csak gyes-re lesz jogosult. Nincs már passzív táppénz.
Üdvözlettel:
Mónika
juttatások
Beküldő: juriella. Beküldés időpontja: 2014. 06. 23..
Kedves Mónika!
Két kérdésem lenne Önhöz, ha lehet:
1. Sógornőm jelenleg babát vár, de nincs munkaviszonya. Nem is volt az elmúlt 3évben. Most befizeti a tb elmaradását és mostantól folyamatosan begizeti maga után a tb-t. Kérdésem, hogy milyen juttatásokat igényelhet szülés u tán ebben az esetben? Várhatóan 2015.02.elején szül.
2. Én jelenleg gyeden vagyok a kisfiammal és most várjuk 2.gyermekünket. Szeptembertől már "csak" gyest fogok kapni és a munkáltatómnál kiveszem a bent lévő szabadságomat, ami kb november közepéig tart. 2015 január 25re vagyok kiírva és munkáltatóm közölte korábban hogy nem tud munkát adni. Ilyenkor mi történik november közepétől a szülésig? Fizetés nélküli szabadság? Vagy menjek bele a felmondásba (amit szeretne a főnököm) és menjek passzív táppénzre? Ön mit gondol?
Nagyon szépen köszönöm válaszát!!
Üdvözlettel
Gabriella
második gyermek
Beküldő: woodrow. Beküldés időpontja: 2014. 06. 18..
Tisztelt Mónika!
Ausztriában élő kismama vagyok, kisfiunk 2012.12.05-én született Ausztriában. A terhességemet megelőzően 2,5évig alkalmazottként munkaviszonnyal rendelkeztem, így mind a gyed-et, családi pótlékot és gyes-t is innen kapom. A gyes-re 15hónapig voltam jogosult, ez 2014.márciusában járt le. Kisfiammal jelenleg is otthon vagyok, dolgozni nem mentem vissza.
Magyar férjemmel augusztusban hazaköltözünk Magyarországra, második gyermekünket november végére várjuk.
A kérdésem az lenne, hogy otthon milyen családi juttatásokra vagyok jogosult és ezek igényléséhez milyen igazolások/papírok kellenek?
Egy esetleges gyed-nél beszámítható-e a korábbi ausztriai munkaviszonyom? Mivel otthon nincsen még TB jogviszonyom, milyen orvosi ellátásra vagyok jogosult?
Az első gyermekem után továbbra is Ausztriából fogom-e kapni a családi pótlékot?
Válaszát előre is köszönöm!
Sulyok Katalin
vissza dolgozni
Beküldő: Horváth Kovács .... Beküldés időpontja: 2014. 06. 16..
Kedves Mónika!
2014. június 25-én lejár a fizetésnélküli szabadságom ( GYES ) . A munkáltatómnál jeleztem munkába állásom szándékát, és kértem a tájékoztatásomat . Nem kaptam semmilyen visszajelzést munkábaállással kapcsolatba. Szeretném megtudni, hogy a munkáltatónak kell felém jelenkezni, vagy én keresem ismételten? Mi a hivatalos eljárás ilyen ügyekben?
Köszönettel: Szilvi
vissza dolgozni
Beküldő: Horváth Kovács .... Beküldés időpontja: 2014. 06. 16..
Kedves Mónika!
2014. június 25-én lejár a fizetésnélküli szabadságom ( GYES ) . A munkáltatómnál jeleztem munkába állásom szándékát, és kértem a tájékoztatásomat . Nem kaptam semmilyen visszajelzést munkábaállással kapcsolatba. Szeretném megtudni, hogy a munkáltatónak kell felém jelenkezni, vagy én keresem ismételten? Mi a hivatalos eljárás ilyen ügyekben?
Köszönettel: Szilvi
táppénz,TGYÁS,GYED
Beküldő: Veronika28. Beküldés időpontja: 2014. 06. 11..
Kedves Mónika!
2008.01.04. óta dolgozom egy multinacionális cégnél 2011.08.01-ig munkaerő közvetítőn keresztül,majd saját állományú dolgozókén,mindvégig határozatlan időtartamú szerződéssel. Ez év aug. 25-re vagyok kiírva elsőgyermekemmel. Jan. 13. óta vagyok táppénzen veszélyeztetett terhesként.
Először is azt szeretném tudni, jól értelmezem-e a különböző oldalakon talált információa. Ha jól értem legkorábban a szülés várható időpontja előtt 28 nappal jár a TGYÁS,de akkor ki kell íratnom magam táppénzről,mert csak az egyiket lehet igénybe venni. Mivel a táppénz az átlagkereset 60, a TGYÁS pedig 70%-a,nyilván utóbbi a jobb választás. Ez pedig 168 napig jár,utána kell igényelni a GYED-et. Az utolsó bruttó bérem 114000 Ft volt,de a 2012-13-as években többször változott,ahogy mindig emelték a minimálbért. Az utolsó alapján kapom majd a TGYÁS-t és a GYED-ET,vagy a z előző 2 év átlaga alapján? Mindkettőt a munkáltatómnál kell igényelni,mivel TB kifizetőhely.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Veronika
Tisztelt Mónika!
Beküldő: marcsi87. Beküldés időpontja: 2014. 06. 11..
Tisztelt Mónika! 2009.07.20tól 2014.01.15 ig dolgoztam egy nagy cégnél határozatlan idejű szerződéssel. Sajnos bele estem a csoportos létszámleépítésbe, közben kiderült,hogy babát várok. 2014.01.21től álláskeresési járadékra voltam jogosult,amit 2014.03.01 től szüneteltettem,majd 2014.05.15 től ismét igénybe vettem,hogy a szülés alatt is biztosított legyek még 70 napra vagyok jogosult. A szülés várható időpontja: 2014.07.11. A kérdésem az lenne,hogy jogosult leszek e a tgyásra? És körülbelül mekkora összeget fogok kapni ha 2873 ft álláskeresési járadékot kapok naponta előző munkahelyemen a bruttó bérem 120-130.000 ft körül volt. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Marcsi
Mennyi pénzt kapok?
Beküldő: annakov. Beküldés időpontja: 2014. 06. 06..
Kedves Mónika!
2014 decemberig kapok GYED-et első gyermekem után. Útban van a kstestvér, 2015 januárban szülök.
Munkaviszonyom 8 órás alkalmazotti pénzintézetnél, 5 éve. Bruttó 270e a havi bérem. Jelenleg fizetés nélküli szabin vagyok 2015. decemberig, a GYES végéig. Kérdésem lenne, leghamarabb mikortól igényelhetek bárminemű ellátást a második gyermekem után? Létezik e olyan, hogy megszakíttatom a fizetés nélküli szabadságomat, és táppénzt kérek a magzatom után? Számít-e hogy veszélyeztetett terhes vagyok vagy nem? Milyen kockázattal jár, ha a fizetés nélküli szabimat megszüntetem? Ha táppénzt is kaphatnék esetleg, azt mikortól igényelhetem? Abból is vonnak adót?
Egy másik dolog, hogy év elején nyilatkoztunk, hogy én vagy a férjem kéri a családi adókedvezményt és hány gyermek után? év közben lehet módosíteni, h a magzat után is szeretnénk igénybe venni? Hogyan, kinek tudom jelezni?
NAgyon szépen köszönöm,
Kovács Anna
Diplomás GYED
Beküldő: talaberi. Beküldés időpontja: 2014. 06. 04..
Kedves Mónika!
Jelenleg Gyesen vagyok kislányommal és terveznénk 2. gyereket. 2015 januárjában fogok diplomázni, a diplomaszerzéz előtt két éven belül lenne egy aktív és 3 passzív félévem. Előtte folyamatos aktív hallgatói jogviszonom volt. A kérdésem az lenne, hogy ha a diplomaszerzés félévére aktív jogviszonyom lenne (csak ezért beiratkoznék és fizetnék egy félévet), és így 2 aktív és 2 passzív félévem lenne a diplomát megelőző két évben, akkor ezek alapján mikor kellene születnie a 2. gyereknek, hogy jogosult legyek diplomás gyedre?
Köszönettel:
Ildikó
TGYÁS, GYED második gyereknél
Beküldő: Leda. Beküldés időpontja: 2014. 06. 04..
Kedves Mónika,
Jelenleg GYES-en vagyok és ez év októberében születik meg második gyermekem, mielőtt még TGYÁS-ra mehetnék, vissza kell mennem a munkahelyemre 6 napra - a felgyűlt szabadságomból kívánok felhasználni a 6 napot. AZ OEP-nél azt a tájékoztatást kaptam, hogy 6 naptól "felhavisítják" a bért és abból számolják a TGYÁS-t és GYED-et. Ez pontosan mit jelent? A teljes havi béremet veszik alapul vagy csak a 6 napra jutót?
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel,
Léda
Kedves Mónika! 2012. július
Beküldő: Szaba. Beküldés időpontja: 2014. 06. 03..
Kedves Mónika!
2012. július 29-én született 1. gyermekem. 2012 janurától táppénzen (9es) voltam. br. 202000 Ft volt a fizetésem. Jelenleg Gyedet kapok nettó 101 000 Ft-ot. Jelenleg a 2. babaprojekten dolgozunk. 2014. július 29-én már két éves lesz a kislányom. Onnantól gyes lesz. Mire számíthatok majd anyagilag a 2. gyerek után?
Válaszát előre is köszönöm.
Eü-i hozzájárulás
Beküldő: Bea71. Beküldés időpontja: 2014. 05. 28..
Kedves Mónika!
Jelenleg szüneteltetett vállalkozásom van.Egészségügyi hozzájárulás összegét és annak befizetési módját szeretném megtudni.Ezen felül kérdésem az lenne,hogy a felnőttoktatásban részt vevő nem regisztrált munkanélkülieknek,esti tagozaton,jár-e egészségbiztosítás?
Köszönöm...
Táppénz
Beküldő: Ágnes72. Beküldés időpontja: 2014. 05. 26..
Szeretném megkérdezni , hogy saját 1 személyes Kft . van és sajnos most táppénzen Vagyok .Érdeklődnék kapok e táppénzt?Válaszát előre is nagyon Köszönöm.Ágnes
Külföldről haza
Beküldő: szenenmut. Beküldés időpontja: 2014. 05. 25..
Kedves Mónika!
7 hónapos kisbabámmal Hollandiából hazaköltözök, és szeretném megtudni, milyen támogatásokra számíthatok. A szülés előtt másfél éve jöttem ki és heti 16 órában dolgoztam szinte végig (2012 febr- 2013 szept-ig van szerződésem, de az utolsó hónapban már nem dolgoztam). Előtte otthon van egy 20 napos munkaviszonyom (2012. jan.), és az előtt fél évvel pedig a második diplomám kötelező 3 hónapos gyakorlata volt, ami nem tudom, hogy beleszámít-e valamibe. A kötelező társadalombiztosításomban viszont valószínűleg 2012 jan. 20- és 2012 nov. 8 között fizetetlen űr tátong. Időközben talán még válást is kezdeményezek. Illetve tudom, hogy ha valaki külföldről tér haza, de nem áll munkába vagy nem kezd vállalkozást, akkor bizonyos ideig a mindenkori minimálbér felét (?) kéne fizetni ahhoz, hogy egyáltalán az alapvető egészségügyi ellátásra jogosult legyen. Az én helyzetemben ez hogy fog alakulni Ön szerint?
Köszönettel: Anita
veszélyeztett terhesség
Beküldő: christu. Beküldés időpontja: 2014. 05. 22..
Kedves Mónika!
Azt szeretném megtudni, hogy munkanélküli járadék folyósítása alatt el lehet-e menni táppénzre veszélyeztetett terhesség miatt, ha igen, mennyi ideig, valamint ha lejár a járadék folyósítása és nem sikerül elhelyezkedni, akkor jogosult vagyok-e táppénz igénybevételére vagy valamilyen más segélyre, járadékra veszélyeztetett terhes címén és ezek után hogy alakul a tgyás, gyed...?
Köszönettel:
Krisztina
Többes jogviszony TGYÁS,GYED
Beküldő: Krissy. Beküldés időpontja: 2014. 05. 21..
Tisztelt Mónika!
Jogviszonyaim:
"A" Bt.
-2002.08.01-08.08. heti 40 órás munkaviszony
-2002.08.09-2005.06.26. főállású társas vállalkozás beltagja
-2005.06.27- munkaviszony melletti társas vállalkozó
-2012.12.27-től a Bt. végelszámolás alatt van a végelszámoló én vagyok.
A Bt-ből egészségbiztosítási alapot képező jövedelmem 2013-2014 években nem volt.
"B" Kft.
-2005.06.27.-2012.12.27. heti 40 órás munkaviszony
-2005.12.28.-napjainkig heti 10 órás munkaviszony
Bér:2013.01-07.31. Br:29.000Ft
08.01-napjainkig Bt:50.000Ft
"C" Kft.
-2012.12.28-2013.07.31. heti 30 órás munkviszony
Bruttó kereset:havi 110.000 Ft
"D" Kft.
2013.08.01-napjainkig heti 30 órás munkaviszony
Bér:havi bruttó 160.000 Ft
Kisfiam 2014.februárjában született.
TGYÁS illetve GYED alapja után szeretnék érdeklödni.
OEP-től eltérő tájékoztatást kaptam.
Azt mondták hogy a megszűnt jogviszonyomat a legrégebbi jogviszonyba kell beszámítani,ami a Bt beltagság és attól függetlenül hogy ott nem részesültem bérben biztosítási időnek számít,ezért azt mondták igénylejem meg belőle a TGYÁS-t.
Ezzel szemben a TGYÁS-om a 2013 évben megszűnt jogviszonyom és a heti 10 órás munkaviszonyom alapján állapították meg.
"D" Kft.-ből nem vagyok jogosult ellátásra mert nincs meg a 365 nap biztosításban töltött idő.
Kérdésem:Helyesen járt el az OEP amikor a megszűnt jogviszonyom nem a Bt-be számította bele és van e emiatt forintális különbség?
Lehet e valamit tenni h a GYED alapom más legyen?
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Férjem menne GYED-re
Beküldő: Eerika75. Beküldés időpontja: 2014. 05. 20..
Kedves Szakértő!
Jelenleg én vagyok GYED-en a fél éves kislányunkkal. Egy munkahelyen dolgozunk a férjemmel, én 9 éve, ő 1,5 éve van a cégnél. Anyagi okok miatt úgy döntöttünk , hogy a lányunk 1 éves kora után ő maradna itthon GYED-en tovább , én megyek vissza dolgozni. Van-e erre lehetőség? Mikor kellene elindítanunk a folyamatot? Lányunk 2014.11.05-én lesz 1 éves. Onnantól akkor én újra munkába kell álljak, vagy ki kell előtte vennem a felgyülemlett szabadságomat? És a férjem mikortól maradhatna itthon? Azt sem értem, hogy a legutóbbi bérjegyzékemen már csak 7 nap szabadság van feltüntetve nekem. (38 éves vagyok)
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel: Rné Erika
bejelentés
Beküldő: szinixi. Beküldés időpontja: 2014. 05. 16..
Tisztelt Szakértő! Nekem az lenne a kérdésem, hogy mi alapján számolják ki a tgyás-t illetve a gyed-et? Idén 2014 novemberében fog születni a babám. A 2013-as évet veszik alapul, vagy a szülés előtt visszamenőleg az 1 évet? Mert most áprilistól csak 4 órában foglalkoztatnak alkalmazottként, (Br. 62000 Ft) viszont előtte 8 órában voltam bejelentve. (Br. 125 000 Ft). Ha a szülés előtti időt nézik, akkor ha bejelentetem magam még egy másik céghez is kicsit magasabb összegre, akkor a kettőt veszik figyelembe? Vagy ez hogy működik? Összeadódik a két bruttó bér? Érdemes ezt a lépést megtenni? Csak mert nem szeretnék a 4 órás bejelentés után kapni gyedet, mert az igen kevéske lenne.
(2013 01 01-08 31-ig Br 86 000
2013 09 01-2014 03 31 Br 125000
2014 04 01- ... Br 62000)
Válaszát előre nagyon köszönöm, Niki
fizetés nélküli szabadság
Beküldő: barkaadrienn. Beküldés időpontja: 2014. 05. 14..
Tisztelt Mónika!
2013. szeptember 1-je óta fizetés nélküli szabadságon vagyok.
(Előtte folyamatos 10 év munkaviszonyom volt.)
Kisbabát tervezünk, és szeretném, ha segítene a számolásban! Mikor menjek vissza dolgozni, hogy jogosult legyek a juttatásokra?
Eredetileg januártól szerettem volna dolgozni, de lehetséges, hogy ez nem a legmegfelelőbb időpont.
Ha most szeptembertől dolgoznék decemberig, akkor meglenne a 365 napom.
A probléma az, hogy minél később szeretnék újra kezdeni az eredeti munkahelyemen. Legyen kedves tanácsot adni nekem!
Segítségét köszönöm, tisztelettel: Adrienn
-
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Lilla90. Beküldés időpontja: 2014. 05. 14..
Kedves Monika!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát, sokat segített.
Üdvözlettel: Lilla
Gyes utáni lehetőségek
Beküldő: Márti32. Beküldés időpontja: 2014. 05. 13..
Kedves Szakértő!
A szomszédom nevében írok, sajnos én sem tudok segíteni neki ezekben a tb kérdésekben..
A szomszédomnak van egy 5 éves és egy 3 éves gyermeke, a gyes a 3 éves gyermek után május 17.-én jár le, mivel akkor tölti be a 3. életévét. A kérdés az, hogy most nem tudja hogy mennyi szabadság illeti meg, kifizetik-e a szabadságot, és ha igen, akkor mennyit? Egyenlőre még nem tduja, hogy visszatud-e menni dolgozni, ilyenkor a munkáltatónak kell felajánlani az ő számára egy ugyanolyan munkát, amely alatt ő elment szülni, egyáltalán köteles-e azt elfogadni? Ha nem tud visszamenni dolgozni, akkor ilyenkor mi a teendő? Hogy tudna a legkedvezőbben járni?
Köszönöm szépen a segítségét.
Üdvözlettel: Márti
tgyás gyed a második gyermek után
Beküldő: bozsoka. Beküldés időpontja: 2014. 05. 12..
Kedves Mónika!
2014. januárban született meg az első gyermekem. 2010 óta dolgozom a munkahelyemen, ahonnan szülni mentem. 2013 novembertől 9-es kódon voltam táppénzen a szülés időpontjáig. 2013 januártól júliusig tgyás ellátást kapok, majd gyedet fogok kapni. 2015 januárig tervezzük a második gyermek születését. Abban szeretném a segítségét kérni, hogy a második gyermek után ha igényelek tgyást és gyedet, akkor ezeknek az ellátásoknak mi lesz az alapja? Sokaktól hallom, hogy megérné visszamenni dolgozni a második gyermek születése előtt, vagy a fizetett szabadságokat kivenni, ugyanakkor az első gyermeket nem szeretném bölcsődébe adni...emiatt fordulok a témában segítségért. Köszönöm szépen előre is a válaszát! Üdvözlettel: bozsoka
Főiskola mellett egyéni vállalkozás
Beküldő: Diana1027. Beküldés időpontja: 2014. 05. 11..
Kedves Mónika!
Gyermekem 2011. szeptemberében született. A szülés időpontjában aktív hallgatói jogviszonyom volt felsőoktatási intézmény nappali tagozatán, már több éve folyamatosan. Ugyanezen időtartam alatt, mint egyéni vállalkozó is működtem, a vállalkozást a szülést követő évben szüntettem meg, addig minden járulékot és hozzájárulást fizettem, amit kellett. Megbízási szerződéssel dolgoztam, szülés előtt több hónappal, illetve azt követően már nem számláztam semmilyen bevételt. (előtte előfordult, hogy 0 ft-ot számláztam egy hónapban, de voltak nagyobb bevételek is) Az lenne a kérdésem, hogy jogosult lettem volna-e T-gyásra illetve Gyed-re? Ha igen, mi lett volna az összeg megállapításának módja? Az ügyintéző javaslatára Gyest igényeltem, mert szerinte GYED, T-Gyás ilyen esetben nem jár. Idén szeptemberig még Gyesen leszek, de tervezünk tesót. Ön szerint van-e valami teendőm, van-e valami javaslata, hogy hogy érdemes időzíteni, vagy az ügyintéző jól informált?
Köszönöm válaszát.
mellékállású vállalkozó tgyás
Beküldő: katicuska. Beküldés időpontja: 2014. 05. 11..
Kedves Mónika!
Heti 36órát elérő munkaviszony mellett vagyok egyéni vállalkozó. Júniusban szülök, onnan egy évig vállalkozói bevételem nem lesz. Kell-e járulékokat fizetnem TGYÁS, GYED alatt?
Tizstelt
Beküldő: siposan. Beküldés időpontja: 2014. 05. 10..
Tizstelt Szakértő!
2012.04.22-én született kisfiam. Szülés előtt 2011.októbertől táppénzen voltam. A tgyásom 90.000 Ft volt. A gyedem 82.000 Ft. Most úgy néz ki érkezik a következő baba 2015 januárban.
Az lenne a kérdésem, hogy milyen lehetőségeim vannak? Most fiamammal gyesen vagyok,de úgy tudom a gyes mellett elmehetnék táppénzre is. A táppénz megkezdése előtt kell kivennnem pár nap szabadságot, vagy rögtön kezdhetek táppénzzel? Ha igen akkor hány nap szabadságot kell kivennem? Mindet? Milyen összegre számíthatok a táppénz alatt? A következő gyermekkel milyen összegű tgyásra és gyedre számíthatok? Mikor a munkáltatóval tudatom a következő terhességet, és, hogy szeretnék táppénzre menni, akkor ő mondhatja azt, hogy nem egyezik bele?
Köszöettel:
Anita
Tgyás,gyed
Beküldő: netti. Beküldés időpontja: 2014. 05. 09..
Kedves Mónika!!
Én azzal a kérdésel fordulok önhöz,hogy 2013.november.11.munkaviszonyban állok babát szeretnénk és hogy mennyi időnek kell meglenni ahhoz hogy tgyást és gyedet kapjak?Beleszámit a táppénz a tgyásba és a gyedbe?Ha én például júliusban teherbe esem és csak 2014.novemberben lesz meg az 1év munkaviszonyom akkor jár a tgyás és a gyed?
TGYS,Gyed összege
Beküldő: ibike0913. Beküldés időpontja: 2014. 05. 09..
Kedves Mónika!
2011. 07.23-án szültem meg első kisfiamat. Előtte 2010. októberétől táppénzben részesültem. 2011.07.23-2012.01.06 TGYS, 2012.01.07-2013.07.23 GYED, 2013.07.24-2014.07.23 GYES.
2001. 02.06-tó folyamatos jogviszonyban állok egy gyermekkel foglalkozó intézményben, a bruttó bérem pidig a mindenkori szakmai minimálbér. 2014.07.23-án tellik le a Gyes folyósítása. Mivel a lombik programnak köszönhetően ismét gyermeket várok novemberre, a Gyes lejárta után táppénzre szeretnék elmenni. Arra szeretnék választ kapni, hogy miből számolják az előttem állő ellátások összegét? Táppénz, TGYS, GYED? Számíthatok rá, hogy esetleg magasabbak lesznek az összegek mint a mostani
25.600 ft-os gyes-em?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Ibolya
Mire vagyok jogosult?
Beküldő: Hajnika76. Beküldés időpontja: 2014. 05. 14..
Tisztelt Mónika!
Első babánk 2012 decemberében született. Határozott idejű munkaszerződésem 2012 december 31-én lejárt, amit egy munkaközvetítő által szereztem. Terhességem alatt táppénzen voltam, majd gyermekem születésének várható ideje előtt 28 nappal TGYÁS-t igényeltem. Azóta gyeden vagyok, amit szintén a munkaközvetítő által folyósítanak. Férjemmel nagyon szeretnénk egy kistesót a közeljövőben, de így, hogy megszűnt a munkaviszonyom, nem tudom mire vagyok jogosult abban az esetben, ha például a baba gyes alatt születik? Második gyermeknél is ugyanazok a feltételek, ha gyes alatt születne? Vagy szerencsésebb lenne a következő terhességem előtt munkába állni? Ebben az esetben hány bérezett nap szükséges a juttatásokhoz?
Köszönettel: Hajni
tgyás,gyed
Beküldő: málna003. Beküldés időpontja: 2014. 05. 08..
Üdvözlöm!
2012-ben szültem 2014 áprilisától gyes-en vagyok!tervezzük a második gyermeket ha össze jönne augusztus és szeptember próbálkozunk.Kérdédem az lenne ha szeptembertől terhes lennék milyen ellátásokat fogok kapni? 9évig egy munkahelyen dolgoztam 2011ig utána táppnzen voltam 2012 márciusig 80000ft-ra voltam bejelentve 47200ft gyedet kaptam.Táppénzre menjek vagy gyesen maradjak?tgyást igényelhetek?kevesebb gyedet fogok kapni,ugye?köszönettel:Z.A.
TB fizetés
Beküldő: Aliafa. Beküldés időpontja: 2014. 05. 08..
Kedves Mónika!
2014.február 17-én született meg a kisfiam,január 1-tôl addig a napig felnőtt korúak ellátásán voltam, onnantól megszüntették,hogy tudjam igényelni a gyes-t.Az lenne a kérdésem,hogy kell e onnantól tb-t fizetnem vagy azt automatikusan az állam fizeti? Válaszát előre is köszönöm!
TB fizetés
Beküldő: Aliafa. Beküldés időpontja: 2014. 05. 08..
Kedves Mónika!
2014.február 17-én született meg a kisfiam,január 1-tôl addig a napig felnőtt korúak ellátásán voltam, onnantól megszüntették,hogy tudjam igényelni a gyes-t.Az lenne a kérdésem,hogy kell e onnantól tb-t fizetnem vagy azt automatikusan az állam fizeti? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves MónikaAmíg
Beküldő: butterflyblue. Beküldés időpontja: 2014. 05. 07..
Kedves Mónika
Amíg munkanélküli voltam, addig fizetnem kellett a TB-felé azt a 6660-ft-ot.
Most találtam egy 4 órás munkahelyet de nem tudom ezután is továbbra is kell ezt az összeget fizetnem, vagy mivel be leszek jelentve mennyit kell a 4 óra után fizetni?
Köszönettel
Butterflyblue
Kedves Lilla ! A nappali
Ez az üzenet válasz Lilla90 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 05. 07..
Kedves Lilla !
A nappali tagozatos hallgatói jogviszonyból 180 naptári nap az előzetes biztosításba beleszámít, ha a nappali tagozatos jogviszony a szülést megelőző két éven belül található. De a jogosultsághoz az is szükséges,hogy a szülésig legyen még legalább 185 naptári nap Tbj 5 §-a szerint elismert biztosítása és a szülés napján is biztosítottnak kell lenni. Ha nincs két év folyamatos biztosítása, akkor a táppénz mértéke 50 %, ami a br. bérből van meghatározva akkor, ha a keresőképtelenség indulását megelőzően van legalább 180 naptári nap folyamatos biztosítása és a tényleges jövedelme meghaladja a minimál bért. Ha a keresőképtelenség indulását megelőzően nincs legalább 180 naptári nap folyamatos biztosítása, akkor a táppénz alapja a minimál bér, kivéve ha a tényleges jövedelem alacsonyabb a minimál bérnél, mert ebben az esetben az alacsonyabb, tényleges jövedelem lesz a táppénz alapja.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Andrea ! Amíg a céget
Ez az üzenet válasz Andrea92 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 05. 07..
Kedves Andrea !
Amíg a céget nem törlik a cégnyilvántartásból, addig Ön biztosított lesz és jogosult lesz tgyás-ra és gyed-re. Az viszont nem biztos, hogy ugyanazon összegeket fogja kapni, mint amit jelenleg kap. Ha viszont megszűnik a munkaviszonya, akkor csak gyes-re lesz jogosult, ha nem realizál másik biztosítást a megfelelő időben. A pénzbeli ellátás összege sok mindentől függ,aminek részletezése nem fér bele a fórumon történő tájékoztatásba
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Andi ! Az időigényes,
Ez az üzenet válasz BalognéAndi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 05. 07..
Kedves Andi !
Az időigényes, részletes személyre szabott tájékoztatás nem fér bele a fórum keretein történő válaszadásba.
Üdvözlettel:
Mónika
ÉRDEKLŐDÉS
Beküldő: jogsika. Beküldés időpontja: 2014. 05. 06..
Kedves Mónika!
2014.08.06-án lesz a kislányom 2 éves. Jelenleg 9 terhes vagyok a 2.babámmal. 2014.dec.9-ére vagyok kiírva. Kérdésem az lenne, hogy milyen ellátásokban részesülök majd a 2.babámmal. Táppénzt kell igényelnem? Az első gyermekem után igényelhetem majd a gyest? A munkahelyre milyen papírokat kell bevinnem? 5 évig dolgoztam ott, onnan jöttem el szülni az első gyermekkemmel. Bruttó 100.000 ft.jövedelem után kaptam az ellátásokat.
Válaszát előre is köszönöm.
Nóra
Érdeklődés
Beküldő: Babeszka1987. Beküldés időpontja: 2014. 05. 06..
Jó napot kívánok 26 éves fiatal lány vagyok 4 hetes terhes.Érdeklődni szeretnék,hogy október 9 óta van bejelentett munkám de 06.30 ig szól a szerződésem,sajnos biztosan nem fogják meghosszabítani érdeklődnék hogy ez az első normális bejelentett munkahelyem,kapok e valami segélyt míg a baba meg nem születik? Élettársam dolgozik folyamataosan,ő ígényelhet valamit? Előre is köszönöm
tanács
Beküldő: Tóthné Simai Kr.... Beküldés időpontja: 2014. 05. 04..
Kedves Mónika!
1999.április1 óta van folyamatos munkaviszonyom.
2012.dec.22-én szültem,2014.dec..22-ig gyeden vagyok.
Szeretnénk második babát.
Az lenne a kérdésem,hogy ha a 2015-ben esnék teherbe a gyes idején,akkor a második babával mennyi tgyás-t,illetve gyedet kapnék?
Attól tartok,hogy ha megvárjuk a 3.évet a következő babával kevés lesz a havi gyedem,érdemesebb-e még 2014.dec.22-ig babát vállalni?
Bruttó bérem 176,600 ft.
Köszönettel Krisztina
tgyás-gyed második gyereknél
Beküldő: szbruni. Beküldés időpontja: 2014. 05. 04..
Kedves Mónika!
1999 óta van folyamatos munkaviszonyom közalkalmazottként. 2012. júliusában szültem. 168 nap tgyás után jelenleg 2014 júliusáig gyeden vagyok. 2014 febr.13-án gyed mellett otthon végezhető munkát végzek bedolgozói munkaviszonyban, napi 8 órában. Aminek a bérezése teljesítménybér alapján történik.Ez a minimálbérnek felel meg.
2014 júliusában vissza megyek a fő munkahelyemre dolgozni,(itt a munkabérem bruttó 170.000) de mellette ezt a munkát is végezni tudnám napi 6 órában. Szeretnénk még egy gyereket. Az lenne a kérdésem, mennyi időt kell ahhoz dolgoznom, hogy a második gyereknél mind két helyről kapjak tgyást és utána gyedet? A másodállásomnál, a 365 napnál figyelembe veszik, hogy két éven belül, azért nincs meg a 365 napon, mert gyeden voltam?Egyáltalán bedolgozói munkaviszonyból kaphatok tgyást és gyedet?
Válaszát előre is köszönöm!
TGYAS 2014 GYES mellett
Beküldő: lcapri. Beküldés időpontja: 2014. 05. 03..
Tisztelt Szakerto,
erdeklodnek, hogy milyen napi TGYAS dijjal kalkulaljak masodik gyerekem szuletesenel?
A reszletek a kovtekezok:
- elso gyermekem 2011. decembereben szuletett, elotte folyamatos 8 eves munkaviszonyom volt (430.000 HUF-of brutto jovedelemmel)
- jelenleg elso kislanyommal GYES-en vagyok
- 2014. juliusara varjuk masodik gyermekunket
- nem mentem vissza dolgozni
Ilyenkor plafonkent
- a 2014-es minimalmber (101.500 HUF) ketszeresenek (203.000 HUF) 30-ad reszet (napi 6767 HUF) veszik alapul a napi TGYAS szamitasanak?
vagy
- a 2014-es minimalmber (101.500 HUF) ketszeresenek (203.000 HUF) 70 %-at reszet (kb havi 142.100 HUF, napi kb. 4737 HUF) veszik alapul a napi TGYAS szamitasanak?
vagy mast?
Ez az osszeg netto napi TGYAS dij?
Vagy megerne 2 honapra visszamennem dolgozni (szabadsagom kb 20-25 munkanap)
Elore is koszonom segitseget.
EV jövedelem nélkül
Beküldő: szeagianyu. Beküldés időpontja: 2014. 05. 03..
Kedves Mónika!
Az alábbi helyzetben kérném segítségét.
Jelenleg (még éppen hogy) Gyeden vagyok az első gyermekemmel. Majd kb. két és fél hónapnyi Gyeses időszak utánra várjuk második gyermekünk megszületését. A jelenlegi Gyedet (és előtte a THGYÁS-t is) egy alkalmazotti jogviszony alapján kapom, ami a Gyed alatt megszűnt (határozott idejű szerződés lejártával). Ekkor az addig másodállású egyéni vállalkozásomat bejelentettük főállásúvá, így most EV-ként van biztosított jogviszonyom. EV-ként nem volt jövedelmem az első gyermek megszületése óta.
Kérdésem, hogy amennyiben a továbbiakban sem lesz bevételem, akkor mi alapján számítják a TGYÁs-t, GYED-et? a biztosított jogviszony megvan, de nincs olyan jövedelmem, ami az alap lehetne. Vajon az előző jogviszony jövedelme számít ilyenkor?
Válaszát előre is köszönöm,
Ági
Tb fizetés gyed alatt ha nincs munkaviszonyom
Beküldő: Pácza Enikő. Beküldés időpontja: 2014. 04. 30..
Kedves Mónika!
2007-óta dolgozom egy cégnél, 2012 november óta pedig otthon vagyok kisfiammal,jelenleg GYED-en.Munkáltatom kifizetőhely,így az eddig ellátásokat is tőle kaptam. Munkaviszonyom május 15.-tel,közös megegyezéssel megszűnik. Felmerült bennem a kérdés hogy a továbbiakban GYED,esetlegesen Gyes alatt ha addig nem találok munkát kell TB-t fizetnem magam után?Hogy működik ez?
Köszönettel:Enikő
Tb fizetés gyed alatt ha nincs munkaviszonyom
Beküldő: Pácza Enikő. Beküldés időpontja: 2014. 04. 30..
Kedves Mónika!
2007-óta dolgozom egy cégnél, 2012 november óta pedig otthon vagyok kisfiammal,jelenleg GYED-en.Munkáltatom kifizetőhely,így az eddig ellátásokat is tőle kaptam. Munkaviszonyom május 15.-tel,közös megegyezéssel megszűnik. Felmerült bennem a kérdés hogy a továbbiakban GYED,esetlegesen Gyes alatt ha addig nem találok munkát kell TB-t fizetnem magam után?Hogy működik ez?
Köszönettel:Enikő
gyed extra
Beküldő: tothnora. Beküldés időpontja: 2014. 04. 29..
Kedves Mónika!
Jelenleg GYED-en vagyok a kislányommal,aki május 14.-én tölti be az egy évet. Szeretném kihasználni a GYED extrát,és szeretnék visszamenni dolgozni. Viszont úgy néz ki, hogy van lehetőségem, egy más munkahelyre bejutni. Több kérdésem is lenne ezzel kapcsolatban.
1. Ha május 14.-én tölti be a gyerekem az első évet, akkor 15.-én már munkába állhatok?
2. Ha munkahelyet váltok,akkor a bentlévő szabimat ki kell fizetnie a cégnek, ahonnan eljövök? Mert az új munkahelyen nem néznék jó szemmel, ha egyből szabadsággal kezdenék.
3. Munkahelyváltásnál a GYED-et ki fogja fizetni és ezt hol kell elintézni? Az munkahely fogja fizetni, vagy jelenteni kell a MÁK-nak?
4. Az új munkahely, ha Gyed-ről visszamenő kismamát alkalmaz, akkor igaz, hogy kap juttatást az államtól?
Nagyon szépen köszönöm a segítséget!
Tisztelettel: Tóth Nóra
táppénz
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Lilla90. Beküldés időpontja: 2014. 04. 29..
Kedves Mónika!
Köszönöm szépen a segítséget. Annyi volna még a kérdésem, hogy előző munkahelyem nem volt, viszont nappalis egyetemi hallgató voltam-ami úgy tudom szintén beszamitasra kerül valamilyen módon, ez valóban így van?
Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy a fizetés netto vagy bruttó összegének az 50%át kaphatom meg tappenzkent.
Köszönettel
Gyed extra.
Beküldő: Andrea92. Beküldés időpontja: 2014. 04. 29..
Tisztelt Mónika!
Érdeklődni szeretnék hogy van egy 16 hónapos kislányom és szeretnénk még egy babát vállani viszont nem vagyun benne biztosak hogy ugyan azokat a támogatásokat kapnám e amit az elsővel.
Itt értem ez alatt a tgyást illetve a gyed-et.
Jelenlegi cégem ahol be vagyok jelentve felszámolás alatt áll. Élő jogviszonnyal rendelkezem a cégnél. 2012.augusztus óta dolgozom ott.
2013 januárjában szültem.
Nem a cégemtöl kapom a gyedet és a tgyást sem hanem az oeptől.
Így most az lenne a kérdésem hogy amíg él a cégnél a jogviszonyom második babánkal is kapnám e ugyan azokat a támogatásokat amiket az elsővel tgyás-t és a gyed-et?
Ha a gyed extrát venném igényben?
Válaszát előre is köszönöm illetve ha valamit zavarosan írtam le elnézést kérek érte.
GYED Extra
Beküldő: BalognéAndi. Beküldés időpontja: 2014. 04. 28..
Kedves Mónika!
Érdeklődni szeretnék a lehetőségeimről....
Van egy 4 éves és egy 11 hónapos gyermekem. A kicsivel Gyeden vagyok jelenleg. Közben 20 hetes kismama vagyok. Igaz-e,miszerint ha megszüntetem a munkahelyemen a fizetés nélküli szabadságomat,majd kiveszek a benntlévőkből akkor a gyed mellett táppénzre is jogosult vagyok?!
Azt is hallottam,hogy a munkltató felé ezt 30 nappal hamarabb kell jelezni,valamint csak akkor,ha a gyermek,akivel gyeden vagyok,betöltötte az 1 évet. Kérdésem az lenne,hogy ennek mi a menete?Egyáltalán lehetséges-e?
Előre is köszönöm!
Nem igaz. A munkavégzés az,
Ez az üzenet válasz katicuska hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 28..
Nem igaz. A munkavégzés az, amit nem lehet veszélyeztetett terhesnek végezni. Szabadság alatt pedig nincs tényleges munkavégzés. Ha megszünteti a keresőképtelenséget,akkor a munkáltatónak kötelezően alkalmazni kell Önt, ha nem tud az állapotának megfelelő (könnyített munkát) adni, akkor pedig fel kell menteni a munkavégzés alól és állásidőre járó bért kell fizetni. Bár kérdés az, hogy érdemes-e a szabadság kivételéhez, a bérezett napokhoz ragaszkodni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mariann ! Az ellátások
Ez az üzenet válasz Mariann Vincze hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 28..
Kedves Mariann !
Az ellátások alapjának kiszámítása ennél sokkal összetettebb. Függ attól, hogy mikor lesz a szülés, azaz vonatkozik-e rá az átmeneti rendelkezés, függ attól, hogy valóban hány jogviszonya volt, de függ attól is, hogy mikor megy táppénzre, egy évben van-e a tgyás igénylés és a gyed igénylés vagy sem... stb.
Üdvözlettel:
Mónika
veszélyeztetett terhesség esetén szabadság kiadása
Beküldő: katicuska. Beküldés időpontja: 2014. 04. 28..
Kedves Mónika!
6 hónapos terhesen 10napot kórházban voltam 9-es (veszélyezetett terhes) kóddal. Ez után szerettem volna kivenni a szabadságaimat, ami kitartott volna a tgyásig. A munkaadóm azt mondta, hogy táppénzen kell maradnom szülésig, vagy a tgyásig, mert ha már egyszer veszélyztetett terhes vagyok akkor nem adhat ki szabadságot.
Ez valóban igaz?
A hosszú táppénz miatt kevesebb tgyásra számíthatok?
Gyed számításról érdeklődés
Beküldő: Gaziné Vincze Mariann . Beküldés időpontja: 2014. 04. 27..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika.
Szeretném megtudni, hogy hogyan lehet kiszámítani a Gyed összegét, ha a megelőző 2 évben több munkahelyem is volt.
Rákerestem az interneten több oldalt is írták, hogy az előző munkahelyek fizetésének az összegét össze kell adni és elosztani 12 hónappal, majd ennek az összegnek a 70%-a lesz a gyed.
De volt ahol azt az információt olvastam/találtam hogy az utolsó munkahely fizetésének az összegéből számolna.
Szeretném megtudni pontosan hogy is számolnak?!
Megtisztelő válaszát köszönöm!
Tisztelettel: Mariann
Kedves Krisztina ! A
Ez az üzenet válasz krisz0328 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 27..
Kedves Krisztina !
A személyre szabott tájékoztatásra tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves kismama !Az ellátások
Ez az üzenet válasz to.emm.2014 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 27..
Kedves kismama !
Az ellátások alapja sok mindentől függ. Jövőre vagy idén szül. Esetleg a jelenlegi munkaviszony előtt volt e másik jogviszonya, illetve, ha volt, akkor a szülés időpontjának függvényében bejön-e az átmeneti rendelkezés, idén lesz-e 180 naptári napi jövedelme vagy sem... stb. Ezért a megadott adatok alapján csak a táppénz meghatározását tudom megadni. Ha tavaly volt legalább 180 naptári napi jövedelme,akkor a táppénz alapja a tavalyi jövedelme lesz,amit a jelenlegi munkaviszonyban realizált. Ha tavaly nem volt 180 naptári napi jövedelme, akkor a táppénz alapja a táppénz jogosultság első napját megelőző 180 naptári napi jövedelemből lesz megállapítva. Ha volt a keresőképtelenség indulását megelőzően legalább két év folyamatos biztosítása, akkor a táppénz összege a jövedelem 60 %-a lesz. Ha nem volt legalább két év folyamatos biztosítása, akkor a táppénz összege a jövedelem 50 %-a lesz, A szülés időpontjának és a jövedelem összegének függvényében módosíthatja a táppénz a tgyás, gyed összegét. A folyósított táppénz összegét és idejét nem veszik figyelembe a tgyás,gyed összegének meghatározásánál. Mivel egyik pénzbeli ellátás nem alapja egy másik pénzbeli ellátásnak. Más szabályok miatt módosulhat a tgyás, gyed alapja.A tgyás, gyed összege aszerint módosul, hogy mikor van a szülés időpontja és mennyi a br. jövedelme.
Természetesen a táppénz összege nem lehet magasabb a táppénz maximum összegénél, ami jelenleg a minimál bér 200 %-a. Ez kb 340 000 Ft-os bér felett jön be ha van legalább két év folyamatos biztosítás, és 406 000 Ft-os bér felett jön be, ha nem volt legalább két év folyamatos biztosítás.
Személyre szabott tájékoztatásra, hogy a megfelelő döntést tudja hozni tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Katka ! Ha a sima Mt
Ez az üzenet válasz Katka hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 27..
Kedves Katka !
Ha a sima Mt hatálya alá tartozik (nem köztisztviselő), akkor erre lehetősége van a gyermeke 3 éves koráig.
(3) A munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek hároméves koráig köteles a munkaszerződést a napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika! Jelenleg
Beküldő: Katka. Beküldés időpontja: 2014. 04. 26..
Kedves Mónika! Jelenleg GYesen vagyok, de visszamentem dolgozni ahhoz a céghez ahonnan eljöttem, nem az eredeti munkakörömbe de napi 8 órás munkakörbe. Úgy alakultak a dolgaink, hogy 4 órásra szeretném kérni magamat. Ezt még most is megtehetem, vagy csak a visszatérésnél kérhettem volna? Nincs még 3 éves a gyermekem. Köszönöm válaszodat! :)
táppénz
Beküldő: to.emm.2014. Beküldés időpontja: 2014. 04. 26..
Kedves Mónika!
A tanácsát szeretném kérni az alábbiakban.
2013.júliusában kezdtem el dolgozni,közalkalmazottként, most viszont babát várok. A terhességem elején fellépő gondok miatt, az orvosom azonnal 9-es kódu táppénzt rendelt el, így előreláthatólag minimum 8 hétig táppénzen kell maradnom, de az sem kizárt, hogy nem mehetek már vissza dolgozni. Az volna a kérdésem,hogy a 9-es kódu táppénz összege a nettó fizetésem hány % lesz, illetve, hogy a szülésig fennálló táppénzen levés esetében mennyiben módosul a kapható tgys illetve gyed összege.
Válaszát és segítségét előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
2. baba
Beküldő: krisz0328. Beküldés időpontja: 2014. 04. 22..
Kedves Mónika!
Szeretném kérni a tanácsát a következőben, 2014.08.25 én lejár a gyesem, a munkáltatómnál a szülés elöttről és az utána felhalmozott szabadságaim kb 40-nap. Jelenleg egy másik cégnél is dolgozom gyes mellett részmunkaidőben, 6 órában, július végén azonban itt lejár a szerződésem. Jelenleg terhes vagyok és novemberre várom a 2. gyermekem és nagy valószínűséggel veszélyeztetett terhes vagyok. A kérdésem az , hogy melyik lenne a jobb megoldás az ha, aug.- 25. után kivenném az munkahelyemen felhalmozódott szabadságokat a baba születéséig vagy táppánzre menni érdemes , illetve, a részmunkaidős munkahelyemen ha kiír az orvos táppénzre július végéig utána az első munkahelyemen tudok még gyesen maradni aug. 25. ig? Tanácstalan vagyok.:-( ebben kérném a segítségét
Üdvözlettel: Krisztina
Kedves Mónika! Köszönöm a
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Egri Ilona . Beküldés időpontja: 2014. 04. 22..
Kedves Mónika!
Köszönöm a választ, sokat segített. A szabadság kivételét nem ajánlaná a munkáltatóm (az iskola), mert akkor állományba kellene venniük, és nem tudnának addig mást felvenni helyettem, viszont én nem szeretnék most visszamenni dolgozni (és aug. 20-tól nálunk sajnos nincs is szabadságra lehetőség)...
Üdv: Egri Ilona
Kedves Kismama ! Tanácsadás
Ez az üzenet válasz szib hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
Tanácsadás keretein belül részletesen tudom tájékoztatni a lehetőségeiről.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! A szülés a
Ez az üzenet válasz eranyuszi85 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
A szülés a sürgősségi ellátások közé tartozik, így az eu kártyával igénybe lehet venni állami kórházban történő szülés esetén. Magánklinikán történő szülés esetén az adott magánklinikánál kell érdeklődni, hogy milyen feltételek mellett lehet ott szülni abban az esetben ha külföldön él és dolgozik. Az eu kártya nem fedezi a magánorvosok, kórházak költségeit. Esetleg érdemes utána nézni, hogy kint magánbiztosító nyújt-e erre fedezetet.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anna ! Ha Eu vagy EGT
Ez az üzenet válasz clara hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Anna !
Ha Eu vagy EGT tagállamban dolgozik, akkor eu kártyával lesz itthon jogosult sürgősségi orvosi ellátásra, amit kint kell igényelnie. Ha 3. államban dolgozik és itthon továbbra is van bejelentett lakcíme, akkor pedig fizetni kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! Önmagában
Ez az üzenet válasz nyussz hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
Önmagában nem jár a gyed mellett a táppénz. Feltételei vannak.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Nelly ! Ha tb-t fizet,
Ez az üzenet válasz NellySzb hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Nelly !
Ha tb-t fizet, akkor 3. államban dolgozik jelenleg. Ebben az esetben a külföldi munkaviszonyt nem veszik figyelembe. Ha hazaköltözik, akkor gyes-re lesz jogosult és család pótlékra.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anna ! A személyre
Ez az üzenet válasz Annasara hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Anna !
A személyre szabott tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Katalin ! A téma
Ez az üzenet válasz Katalin01 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Katalin !
A téma részletessége és buktatói miatt tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kata ! Külön utalják a
Ez az üzenet válasz kata33 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kata !
Külön utalják a fizetését és külön a gyed-et. Ez független attól, hogy egy bérpapíron szerepel a két összeg. Az esetleges családi adókedvezmény igénybevétele ettől független. Mindegy, hogy mennyi jogviszonyban kap jövedelmet, havonta családi szinten nem haladhatják meg az igénybe vehető (járó) családi adókedvezmény összegét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ilona ! Nem kell
Ez az üzenet válasz Egri Ilona hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Ilona !
Nem kell visszamennie dolgozni, bár szabadság kivételét, ha nem is az egészet, de javaslom. Mindegy mikor indul a keresőképtelenség (gyed vagy gyes alatt ) a táppénz összegénél figyelembe veszik a családi adókedvezményt.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Judit ! Tanácsadás
Ez az üzenet válasz szepjudit hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Judit !
Tanácsadás keretében részletes számítást kap a járó szabadságra vonatkozóan.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Orsi ! Ha a szülés
Ez az üzenet válasz Omcsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Orsi !
Ha a szülés évében nem vette ki a teljes évre járó szabadságot, akkor ezt a 10 napot keveslem. Szabadság jár a tgyás (szülési szabadság) és a gyed első félévére (180 naptári nap). A fizetésnélküli szabadság alatt fizetni kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot, amihez az apeh-hez kell bejelentkezni. Arra figyeljen, hogy tesó esetén a fizetés nélküli szabadság igénybevételének negatív következményei lehetnek. Illetve én megpróbálnám az idei évi szabadságot előre kivenni, hogy a fizetésnélküli szabi ne legyen hosszabb, mint 30 naptári nap. Vagy ha erre nincs lehetőség, akkor megszakítanám a fizetésnélküli szabadságot úgy, hogy a fizetésnélküli szabadság első napját követően a szabadság kivételéig ne legyen 30 napnál hosszabb kimaradás (elég egy-két nap szabi is), illetve a pár nap szabadság kivétele után szintén figyelni kell arra, hogy a fizetésnélküli szabadság végéig szinten ne legyen több, mint 30 naptári nap szünet.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ..... ! A gyes
Ez az üzenet válasz pattus13 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves ..... !
A gyes lejártát követően a terhesség alatt semmit, a szülés után pedig csak gyes-t a jelenlegi helyzetben.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Csillag ! A személyre
Ez az üzenet válasz csillag2014 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Csillag !
A személyre szabott tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Tímea ! A szülést
Ez az üzenet válasz timke08 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Tímea !
A szülést megelőző két éven belül kell rendelkezni legalább 365 naptári nap biztosítással és a szülés napján is biztosítottnak kell lenni. Az új jogviszonyt követő 5. hónaptól már lehet próbálkozni a baba tervezéssel.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Szonja ! A téma
Ez az üzenet válasz Fszonja hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Szonja !
A téma részletessége miatt tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Judit ! Ebben az
Ez az üzenet válasz Judit Kovacs hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Judit !
Ebben az esetben gyes-re jogosult. Az optimális lehetőségek realizálása céljából tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Szilvia ! Ebben az
Ez az üzenet válasz Horváth Kovács Szilvia hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Szilvia !
Ebben az esetben a munkáltatónak tudnia kell, hogy lejár a fizetésnélküli szabadság, mivel általános esetben 3 éves korig lehet az anyuka otthon gyermek gondozása miatt. Jogszabály szerint 15 nappal korábban kell jelezni a a munkába való visszatérést, de véleményem szerint célszerűbb minél korábban, hogy lássa a munkáltató hozzáállását. Írásban, tértivényes levélben jelezze a munkába való visszatérés szándékát.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! Tgyás
Ez az üzenet válasz Réku hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
Tgyás igényléséig igényelje az apuka a gyes-t. Tgyás igénylésével párhuzamosan pedig újra Ön adja be a gyes igénylést.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz Tido hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
Jelenleg gyes-re lenne jogosult ebben a helyzetben. Tanácsadás keretein belül részletesen tudom tájékoztatni a lehetőségeiről.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Angéla ! Ön nem
Ez az üzenet válasz angela881214 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Angéla !
Ön nem igényelheti a gyes-t, mert ennek feltételei vannak, de az apuka igen. Szülés vagy ha a tgyás-t a szülés előtt igényeli, a tgyás igénylés napjával viszont újra Önnek kell igényelni a gyes-t. Jogszabály alapján a különböző korú gyermekek jogán járó ellátásokat egyidejűleg csak egy szülő igényelheti.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! Ha a
Ez az üzenet válasz foka hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
Ha a munkáltató tb kifizetőhely, akkor a munkaviszony megszűnése után is ők fogják folyósítani az ellátásokat. A munkaviszony megszűnése után nem lesz biztosított, csak egészségügyi ellátásra lesz jogosult. Ez egy későbbi babánál lehet probléma, mert akkor csak gyes-re lesz jogosult, illetve figyeljen arra, hogy a gyed-et ne a minimál bérből állapítsák meg, mert a jogszabály módosítások miatt az ilyen esetekben a gyed alapja a minimál bér, de az átmeneti rendelkezések alapján ez még Önre nem vonatkozik.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! A személyre
Ez az üzenet válasz Tavasz hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
A személyre szabott tájékoztatásra, hogy a lehetőségei közül a legoptimálisabban válassza tanácsadás keretében van lehetőség. Egyébként bármelyik verziót választhatja.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Zsuzsa ! A személyre
Ez az üzenet válasz zsuzsa.83@freemail.hu hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Zsuzsa !
A személyre szabott, részletes tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! Jelenleg
Ez az üzenet válasz lolbert21 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
Jelenleg csak gyes-re jogosult, de lehetősége van arra, hogy tgyás-ra, gyed-re jogosult legyen. Tanácsadás keretében részletesen tudom tájékozatni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Albin ! Lehetőség van
Ez az üzenet válasz albin hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Albin !
Lehetőség van arra, hogy az élettársa szülésig táppénzen legyen, majd szülés után a tgyás mellett párhuzamosan újra igényelje a gyes-t.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Dóra ! Nem javaslom,
Ez az üzenet válasz dorkalight hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Dóra !
Nem javaslom, mert ellenőrzésre számíthatnak színlelt szerződés jogcímen ebben az esetben.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Hanna ! A
Ez az üzenet válasz Hanna hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Hanna !
A részletes,személyre szabott tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Tünde ! Sajnos nem.
Ez az üzenet válasz btunde hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Tünde !
Sajnos nem. Lehetősége lett volna arra, hogy gyed mellett táppénzben részesüljön, de ennek feltételei vannak, amit most már nem tud realizálni. A tgyás mellett tudja újra igényelni a gyed-et, amit addig folyósítanak, amíg a gyed-re jogosult. (maximum az első baba 2 éves koráig)
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Diána ! Ebben a
Ez az üzenet válasz xy1233 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Diána !
Ebben a helyzetben valóban csak gyes-re jogosult. De a dátumok alapján látok arra esélyt, hogy gyed-re jogosult legyen. Tanácsadás keretében van lehetőség a részletek megbeszélésére.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Magda ! Remélem nem
Ez az üzenet válasz Kismama09 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Magda !
Remélem nem késő még, de a terhesség felmondási védelmet jelent Önnek, így nem tudják megszüntetni a munkaviszonyát. Amennyiben megszűnt a munkaviszonya, ha nem megfelelően dönt, akkor csak gyes-re lesz jogosult. A megfelelő megoldás megbeszélésére a téma részletessége miatt tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Magdolna ! Mivel a
Ez az üzenet válasz hmhugi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Magdolna !
Mivel a gyed-et jövőre igényli, így a 2014. évi jövedelme lesz a gyed alapja. Feltéve, ha a szülést megelőző két éven belül rendelkezni fog legalább 365 naptári nap biztosítással és a szülés napján is biztosított lesz. A munkaviszony megszüntetése nem javasolt a szülés után.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama ! Érdekes a
Ez az üzenet válasz frukk hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 04. 21..
Kedves Kismama !
Érdekes a kérdése, ez eddig nem merült fel kérdésként azokon a konferenciákon, amelyeken részt vettem. Így csak a személyes véleményemet tudom leírni. Az ellátások közötti választás lehetősége elméletileg a biztosítottak jogosultsága. A 6) bekezdés az a rész, amely arról rendelkezik, hogy az igénylő egyidejűleg családtámogatási ellátásra (gyes-re) és biztosítás alapján tgyás-ra, gyed-re {1) bekezdés} jogosult, akkor milyen módon veheti igénybe a különböző ellátásokat. A hallgatói gyed-re nem vonatkozik az 1) bekezdés, így véleményem szerint nem tudja a dupla gyes mellett igénybe venni a hallgatói gyed-et. Ettől függetlenül be lehet adni az igényt, hogy lássák, hogy van ilyen variáció is, hátha módosítják a rendelkezéseket az ilyen esetekre is.
39. §329 (1) Az, aki ugyanazon biztosítási jogviszony alapján egyidejűleg táppénzre vagy baleseti táppénzre, terhességi-gyermekágyi segélyre, illetve gyermekgondozási díjra is jogosult, választása szerint - az e törvényben foglalt kivételekkel - csak az egyik ellátást veheti igénybe.
(6) Ha a szülők a közös háztartásban élő gyermekeik jogán egyidejűleg gyermekgondozási támogatásra, illetve az (1) bekezdés szerinti ellátásokra is jogosultak, választásuk szerint - kivéve a (7) bekezdésben foglaltakat - a gyermekek után járó ellátásokat csak az egyik szülő veheti igénybe.
Üdvözlettel:
Mónika
munkahely megszűnése
Beküldő: szib. Beküldés időpontja: 2014. 04. 20..
Kedves Mónika!
Az alábbi esetben kérném a segítségét:
2008 óta dolgozom,szakmunkás minimálbérre bejelentve egy vállalkozónál. Jelenleg 8 hetes kismama vagyok,novemberre várom a babát. Sajnos 2hete tudtam meg,hogy bár a vállalkozás megmarad,de a telephely,ahol jelenleg dolgozom,megszűnik július 1-el. Lehetőségem lenne táppenzre elmenni,hisz elég stresszes a munkaköröm,és nem igazán bírom a várandóságot. Nagyon tanácstalan vagyok,nem tudom,hogy mi lenne anyagilag jobb lehetőség hosszútávon (főleg a Gyed esetében)Már most táppénzre menni (ez esetben,ha jól tudom, védve is vagyok,mint kismama), vagy júli 1-ig dolgozni,majd álláskeresőire menni? Illetve azzal sem vagyok tisztában,hogy ilyen esetben is védve vagyok-e az elbocsájtástól?
Segítséget előre is nagyon köszönöm.
külföldi kismama
Beküldő: eranyuszi85. Beküldés időpontja: 2014. 04. 20..
Kedves Mónika,
Én külföldön élek,kint is van biztosításom. Terhesgondozásra is kint járok,valamint ha itthon tartózkodom akkor itt is megvizsgálnak magán úton. Kérdésem az lenne,hogy szeretnék inkább itthon szülni,akkor az mennyibe kerülne,valamint kihez kell ilyenkor fordulnom? magánklinika vagy bármelyik nőgyógyászhoz? Előre is köszönöm a választ! Szép napot!
kérdés TB kártyával kapcsolatban
Beküldő: clara. Beküldés időpontja: 2014. 04. 13..
Kedves Mónika,
kérlek, mondd meg, mit kell tennem,mit tegyek?
nagylányom a mesterképzés két évét külföldön töltötte, március végén kezdett el normál munkaviszonyban dolgozni szintén külföldön, a cég fizeti az egészségbiztosítását is, havonta.
Mi a teendő a TB kártyájával, hogyan lesz itthon is biztosítva?
Köszönöm mielőbbi válaszod :Anna
táppénz+gyed
Beküldő: nyussz. Beküldés időpontja: 2014. 04. 10..
Kedves Mónika!
Érdeklődnék, hogy veszélyeztetett terhesként megkapom -e a táppénzet a z első gyermekem után jelenleg járó GYED mellett?
Nagyon köszönöm! További szép napot!
Nyussz
Kulfoldrol Hazakoltozve
Beküldő: NellySzb. Beküldés időpontja: 2014. 04. 09..
Kedves Szakerto!
Magyar allampolgarkent jelenleg kulfoldon dolgozom, kozbe Magyarorszagon fizetem a TB biztositast.
Babat szeretnenk es igy visszakoltozni Magyarorszagra. Erdeklodom, hogy igenyelhetem-e Magyarorszagon a GYES-t, GyED-et vagy hasonlo tamogatasokat.
A kulfoldi eveket figyelembe veszik Magyarorszagon, vagy szukseges magyarorszagi munkaviszony?
Koszonettel: Nelly
Gyes- táppénz
Beküldő: Annasara. Beküldés időpontja: 2014. 04. 08..
Kedves Szakértő!
Az alábbi kérdésekre keresem a választ:
- gyermekem után a gyed 2014. április 15-én lejár
- elvileg április 15-től gyes-t igényelhetek
- jelenleg várom már következő gyermekem, szeptemberre (nem tudok már visszamenni ténylegesen dolgozni így)
- igénylehetek-e táppénzt, mivel most veszélyeztetett terhes lettem; a gyed lejárta utántól a szülés napjáig? a táppénzzle jobban járnék így, h ajól számolom.
- gyes- és táppénz jár-e egyszerre?
- a gyed maximum volt, ha ez számít
- ha jól tudom a gyermek születésétől ismét tgyás-t fogok kapni (ennek a számításának mi az alapja?)
Igyekeztem tömör lenni, hogy könnyebb legyen eligazodni a kérdéseimben.
Előre is nagyon köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel,
Anna
Tgyás, Gyed jár
Beküldő: Katalin01. Beküldés időpontja: 2014. 04. 04..
Kedves Mónika!
Azzal a kérdéssel forulnék Önhöz:
- 2014. junius 20-ra vagyok kiírva, jelenleg 2014.05.31 ig van szerződésem. Ha még a munkahelyem kikérem 28-tól a Tgyest-nél járó szülési szabadságot, akkor jár nekem a Tegyes és utána Gyed is?
Milyen kötelezettségeim vannak, hogy minden járjon..Folyamatosan 12 évem van bedolgozva!
Miután megtudták, hogy terhes vagyok, próbaidő alatt, így kaptam szerződést május31ig.
Köszönöm előre is segítségét!
Szép napot kívánok!
Tisztelettel: Kata
GYED melletti munka
Beküldő: kata33. Beküldés időpontja: 2014. 04. 04..
Tisztelt Szakértő!
Kérdésem a GYED extrával kapcsolatban annyi lenne, hogy ha visszamegyek dolgozni a GYED utalása hogyan történik? Összevonható a fizetéssemmel, vagy külön utalandó ha a munkahely TB kifizető hely? Válaszát köszönöm. Kata
3. gyerek
Beküldő: Egri Ilona . Beküldés időpontja: 2014. 04. 03..
Kedves Szakértő!
Két gyermekem van (2009.05.16. és 2012.07.28.). A másodikkal gyeden vagyok 2014.07.28-ig (a két gyerekre járó adókedvezményt épphogy igénybe tudom venni, így nettó 110e körül kapok havonta), de szeretnénk egy harmadikat. Ha a gyed lejártáig leszek nőgyógyász által igazoltan terhes, akkor úgy néztem az oep honlapján írtak szerint, hogy jár a terhesség alatt a táppénz (42 éves leszek idén), és utána tgyás és gyed. Kérdésem, ha ez nem jönne össze, és a gyesbe csúszva igazolna az orvos terhességet, akkor is járna-e és hogyan a táppénz, tgyás, gyed, vagy már csak a második jogán a gyes, aztán a harmadik gyerek megszületése után is csak végig a gyes...
Gyermekeim előtt az egyetem utántól egyetlen munkáltatónál dolgoztam megszakítás nélkül, egy közgazdasági szakközépiskolában, ahol most is "tartják a helyem", tehát határozatlan szerződésem van, most épp gyed alatti fizetetlen szabin vagyok. Azt a tájékoztatást adták a munkahelyemen, hogy vissza kell mennem legalább 180 napot ledolgozni, hogy ne gyesre szüljem a harmadikat - én az oep honlapján olvasottak alapján ezt másképp látom, de csak egy mat-fiz tanár vagyok, nem szakértő. Ezért kérném szíves tájékoztatását.
Köszönettel: Egri Ilona
Győr, 2014.04.03.
GYED után szabadság
Beküldő: szepjudit. Beküldés időpontja: 2014. 04. 01..
Kedves Szakértő!
1985-ben születtem. Ikergyermekeim 2012. október 24-én. Jelenleg GYED-en vagyok, de szeretném kihasználni a GYED Extra lehetőségeit és szeretnék munkába állni május körül. Kérdésem: hány nap szabadságra vayok jogosult?
2012. okóberében igényeltem a TYGÁS-t, 2013 márciusában már GYED-et kaptam. A pontos dátumokat nem tudom. Mi szükséges a számításhoz? Pedagógus vagyok, a munkahelyemen úgy mondják, hogy 46 nap szabadság jár nekünk, melyet a tanárok nyáron kapnak meg. A munkáltatóm szerint 2014-re még időarányosan sem jár nekem szabadság, mert ha bejelent, én nyáron kapom meg a szabadságomat. Mindenki mást mond, teljesen össze vagyok zavarodva. Eddig 3 ember számolta ki, mindháromnak más szám jött ki. Várom segítségét!
Munka gyes után nem azonnal
Beküldő: Omcsi. Beküldés időpontja: 2014. 03. 24..
Kedves Mónika!
Kislányom 2011.07.06-án született, azóta itthon vagyok vele, értelemszerűen 2014. 07.06-ig jár a gyes. Utána mennék vissza dolgozni, s arra számítottam sok szabim van, de kiderült, h az elmúlt 3 év után csak 10 nap jár. sajnos nyáron nem tudom hova tenni a lányomat, ezért csak szeptembertől tudnék vissza menni dolgozni, s a kérdésem arra irányul, h a gyes lejárta után, illetve még a munka megkezdése előtti időszakban az a 1,5 hónap ami alatt nem vagyok biztosított kell .e valamit ( TB ) fizetnem? ( 2014-07.07-2014-08.30 között )
Köszönettel: Herceg Orsi
Juttatas
Beküldő: pattus13. Beküldés időpontja: 2014. 03. 19..
Üdvözlöm!
Tájekoztatast szeretnek kerni!
Van egy 2,5 eves gyermekem es szeretnenk ujra babat vallalni a férjemmel,de nem tudom milyen juttatasokat kaphatnek.Ahol az elsö terhessegem elött dolgoztam, idöközben megszünt,a gyesem nyaron lejar.Ha mostanaban teherbeesnék mi az amit igenybe tudnek venni a terhesseg alatt vagy a gyermek születése utan?
Elöre is köszönöm a valaszat!
szabadság/táppénz?
Beküldő: csillag2014. Beküldés időpontja: 2014. 03. 17..
Kedves Mónika!
2007 óta folyamatosan dolgozom teljes munkaidőben, a jelenlegi munkahelyemen 2012. január 1-jével. Május 26-án szülök a számított kor alapján, de az orvosom szerint , ill. az ultrahang és a baba méretei alapján 1 héttel előbb jön baba. Máricus 31-ig dolgozom.
Az lenne a kérdésem, hogy járok utána jobban, ha kiveszem az éves teljes szabadságomat (22 nap - ezzel az április hó meg is lenne) - kivehetem-e egyáltalán előre az egész éveset? - és május elejétől pedig kérem a TGYÁS-t (elvileg mindenképp beleesek a szülés előtti max. 28 napba). Anyagilag gondolom ezzel, ha ezt így lehet....Vagy menjek el (időarányos) szabadság + táppénzre, és szülés után vegyem igénybe a teljes TGYÁS-t? Amit lehet szabadságot, inkább előre kivennék. A jövedelmem alapján maximális gyed-re vagyok jogosult. (Ahogy számolom itt is mindenképp beleférek a 2014.évi kezdő folyósításba.) Kérném segítségedet, hogy Te melyik verziót javasolnád?
Válaszod köszönöm előre is!
gyed
Beküldő: timke08. Beküldés időpontja: 2014. 03. 15..
Kedves Mónika!
Tömören: :)
2013. 05.29.-ig dolgoztam, 2013. 06-tól munka nélküli segélyen voltam, 08.12-ig.
08.13-tól állás keresőként segélyt kaptam, 11. 11.-ig,majd meg vonták a segélyt. 2014.01.08-tól,újra dolgozom. Mennyi ideig kell még várnunk a baba tervezéssel,hogy gyedet kapjak?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tímea.
fizetés nélküli szabadság - gyes
Beküldő: Fszonja. Beküldés időpontja: 2014. 03. 14..
Kedves Mónika,
Szeretném segítségét kérni abban, hogy a fizetés nélküli szabadság valójában mire jó, jogosult leszek-e vele valamire, pl. ha közben szóba jönne egy terhesség, akkor jogsult lehetek-e gyes/gyed-re? magyarországi munkaviszonyom több mint 365 nap, de külföldre költözés miatt megszakad (vagyis fizetés nélküli állományba kerülök). Hogy érvényesülnek ilyenkor a szabályok? Továbbá azt is szeretném megkérdezni, hogy külföldi bejelentett munkavégzés esetén (Anglia) összeadódnak-e a gyes/gyed előtti idők, vagy nem? Mivel lehet ilyenkor számolni?
Köszönettel,
Szonja
GYED
Beküldő: Judit Kovacs . Beküldés időpontja: 2014. 03. 10..
TISZTELT Horváthné Radics Mónika!
Egy GYED-el kapcsolatos kérdéssel fordulok Önhöz.
Első gyermekem 2012.11.16.-án született, vele jenleg GYED-en vagyok (2014 november 16.-ig), második gyermekünket 2014. augusztusára várjuk. Sajnos a szülés előtti munkáltatóm jogutód nélkül 2014 márciusában megszűnik. Érdeklődni szeretnék, hogy a következő gyermek születése után milyen gyermekvállalási támogatásra leszek jogosult és hogy annak mértékét ilyen esetben mi alapján számolják.
Szülés előtt volna lehetőségem még 4 hónapot dolgozni, ha ez kedvező lenne a 2. gyermek után járó TGYAS és GYED alakulásában, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt a születés évében még lehet befolyásolni.
Segítségét előre is köszönöm,
Kovács Judit
Gyes után munkába állás
Beküldő: Horváth Kovács .... Beküldés időpontja: 2014. 03. 09..
Tisztelt szaktanácsadó!
2014. június 25-én lejár a fizetés nélküli szabadságon ( Gyes ).
Munkáltatóm felé mennyivel előre kell jeleznem munkába állásom szándékát, ezt milyen módon tegyem?
Válaszát megköszönve: Horváth Kovács Szilvia
táppénz, gyes
Beküldő: Réku. Beküldés időpontja: 2014. 03. 07..
Kedves Szakértő!
Lejárt a gyedem, de mivel várandós lettem, így a munkahelyemről (ahol véglegesítve vagyok) táppénzre küldtek a második gyermekem megszületéséig (szeptemberre vagyok kiírva). Érdeklődnék, hogy ilyen esetben mi lesz a gyes-emmel? Táppénz mellett nem jár? Azért kérdezem, mert most a gyed-extra bevezetése miatt másokban is fölmerült ez a kérdés. Várom válaszát! Előre köszönöm!
Tgyás, gyed
Beküldő: Tido. Beküldés időpontja: 2014. 03. 06..
Kedves Szakértő!
Érdeklődni szeretnék.
Babát várok, 2014. szeptember végére. Lehetséges viszont, hogy a munkahelyem / cég meg fog szűnni június elején. Ilyen esetben mit tegyek, hogy tgyásra és gyedre, gyesre is jogosult legyek / maradjak. Ebben a cégben több éve dolgozom, előtte is végig volt munkaviszonyom, megszakítás nélkül. Kérném tanácsát, hogy hogy maradhatok jogosult az ellátásokra. A bejelentett fizetésem az utolsó munkahelyen bruttó 250.000 Ft... Nem szeretném, ha mindent buknék most az utolsó pillanatban. Köszönöm segítségét előre is!
Tisztelettel!
Kérdés!
Beküldő: angela881214. Beküldés időpontja: 2014. 03. 06..
Kedves Mónika!
Azzal a kérdéssel fordulok Önnhöz,hogy kislányom 2013 júliusában töltötte be 2 éves kort.Én visszamntem egyből dolgozni.8órában(folyamtos müszakban),de ez nem vált be a kicsi végett.Így szeptemberben megigényeltem a GYEST.Majd novemberben én lemondtam és nagyszülő igényelte meg.Úgy volt megyek vissza dolgozni.De a munkát táppénzel kezdtem és maradtam is.Kiderült,hogy érkezik a második gyermek.Az elsővel is veszélyeztett kismama voltam,és orvosom most is ezt tanácsolta.Most márciusban viszont a gyesen lévő apósom kapott egy napi 4órás munkát.Így lekell monduk a gyest.És január 1jétől az új jogszabály szerint igényelhetem én is keresőtevékenység mellet is(8 órás munka mellett).....De én táppénzen vagyok.Így is lehet?Dolgoztam kb 2és fél hónapot majd gyesen voltam aztán egyből táppénz....
Köszönöm mielöbbi válaszát!Nagyon fontos lenne.
Angéla
tgyás
Beküldő: foka. Beküldés időpontja: 2014. 03. 06..
Kedves Mónika!
A kérdésem a következő. Gyermekem születésének várható időpontja 2014. május 15. Határozott idejű munkaviszonyom 2014.június 30-án lejár. A tgyás-t gyermekem születése után igénylem. Mi történik a szerződésem lejárta után? Automatikusan átirányítják az ügyet az OEP-hez vagy nekem kell onnan igényelnem újra tőlük? 2013. szeptember óta táppénzen vagyok. A szerződésem lejárta után én biztosítva leszek? Válaszát köszönöm.
Gyes vagy betegállomány?
Beküldő: Tavasz. Beküldés időpontja: 2014. 03. 04..
Szia Mónika!
Kislányom ez év április 24-én tölti be a 2.évét,jelenleg gyeden vagyok vele.Június 15-re várjuk a második babánkat.Kérdésem az lenne,hogy arra a nem egészen 2 hónapra /gyed lejárta és szülés közötti idő/
mivel járok jobban,ha 1.betegállományba megyek szülésig , 2.megigénylem a gyest a kislányommal és szülés elött egy hónappal kérem a Tgyást. ?
Másik kérdésem,hogy a Tgyásra és a gyedre ugyanazt a pénzt fogom kapni a második babára,mint amit a kislányommal kaptam?
Válaszodat előre is köszönöm : F.Attiláné
2. baba érkezik
Beküldő: zsuzsa.83@freem.... Beküldés időpontja: 2014. 03. 03..
Kedves Mónika!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy első gyermekem 07.11-én betölti a 3 évet és második baba 10. hó végén érkezik. Nem tudok visszamenni dolgozni mert veszélyeztetett terhes vagyok. Milyen lehetőségeim vannak ez idő alatt vagy 07.11 után?(táppénz, szabadság?) ill. mikortól vehetem ezt igénybe? Hogy járok jobban? Mit fogok a 2. baba után kapni ill. mennyit 178000 ft. bruttó után?
Előre is köszönöm a válaszát.
tgyes és gyed
Beküldő: lolbert21. Beküldés időpontja: 2014. 02. 23..
Jó napot kívánok!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy munkanélküli vagyok és teherbeestem. 2010. szeptember 1.- 2013.május 20.-ig dolgoztam egy iskolában főállású tanítóként,ezután 2 hónapig munkanélküli voltam, majd 2013. augusztus 25.- november 3.-ig ugyanígy iskolában voltam. A kettő közzött volt alkalmi munkám és ott úgy voltam bejelentve, hogy csak arra a napokra amikor dolgoztam.
Kérdésem az lenne, hogy kapni fogok tGYÁS-t és GYED-et. A gyermek várható születési ideje 2014. október 26.
Segítségét előre is köszönöm!
tgyás és gyed
Beküldő: lolbert21. Beküldés időpontja: 2014. 02. 23..
Jó napot kívánok!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy munkanélküli vagyok és teherbeestem. 2010. szeptember 1.- 2013.május 20.-ig dolgoztam egy iskolában főállású tanítóként, majd 2013. augusztus 25.- november 3.-ig ugyanígy iskolában. A kettő közzött volt alkalmi munkám és ott úgy voltam bejelentve, hogy csak arra a napokra amikor dolgoztam.
Kérdésem az lenne, hogy kapni fogok tGYÁS-t és GYED-et. A gyermek várható születési ideje 2014. október 26.
Segítségét előre is köszönöm!
Az első és második gyerek közötti, és utána járó kifizetések
Beküldő: albin. Beküldés időpontja: 2014. 02. 18..
Kedves Mónika!
Albin vagyok, élettársam a 2012.06.03-án született gyermekünkel gyeden van 2 éves koráig 2014.06.03-ig, (50000) ami júniús 03.-tól gyesbe megy át 25500 összegben. A második gyermekünkel még csak 5 hetes terhes, aki kb Október 10-én születik. Az a kérdésem hogy a nőgyógyász igazolása alapján a háziorvos a második gyermekkel kiírhatja-e táppénzre a gyermek születéséig, vagy csak az első gyermek utáni gyest lehet igénybe venni október 10-ig? Ha pedig kiírhatja táppénzre, akkor a második gyerek születésekor kezdődő tgyás mellett újra meg kell-e kérni az első gyermek után még 3 éves koráig járó gyest, mivel olvastam hogy a tgyás majd gyed már kérhető együtt a gyessel (gyed extra)? Ha a munkahely tb kifizetőhely akkor az adott munkahelyen kell választani a 2 összegből a magasabbikat a 2. gyermek születéséig és utána kell szólni a döntésről a nögyógyásztanak hogy írja ki táppénzre a 2.gyermekkel? (táppénz összege 55000 ft volt az első gyermeknél)
Köszönöm a lehetőséget és várom mielőbbi válaszát!
Tisztelettel Albin.
Kedves Mónika! Várandós
Beküldő: dorkalight. Beküldés időpontja: 2014. 02. 18..
Kedves Mónika!
Várandós kismama vagyok (várható érkezés 2014.06.07.) és az alábbi kérdésben szeretném a segítségét kérni:
Munkaügyi előéletem a következő:
2012.10.17.-2013.09.30 Br. 130e
2013.10.01.-jelenleg Br. 120 e
Felmerült azonban annak a lehetősége, hogy egy Kft. átvenne pl. 2014.03.01-től Br 230e-el (egy hónap munka, majd 13 nap betegszabi, és utána táppénz). A TB törvény szerint így a TGYAS és a GYES számítási alapja tényleg a legutolsó bejelentett bérem lenne? Ha mód van rá, akkor kérem adja meg hogy melyik pargrafus melyik bekezdése alapján (így nyomon tudnám követni).
Ha ez így van, akkor ez a rendelkezés a törvény várható 2014.03.15. változásában is így szerepel, vagy ennek a módosítása van tervben?
Emellett a Kft-t Ön szerint fenyegeti e valamilyen "veszély" egy ilyen felvétellel?
Válaszát előre is köszönöm!
Dóra
gyed-extra
Beküldő: Hanna. Beküldés időpontja: 2014. 02. 14..
Kedves Mónika!
Tájékoztatást szeretnék kérni a Gyed-extrával kapcsolatban.
Első gyermekem 2012 októberében született, vele jelenleg Gyed-en vagyok. A második baba 2014. június elején fog születni.
Közalkalmazott vagyok (6 éve) és mivel tanár, a fizetésemet a tavalyi évben (talán két részletben) 130 ezer br.-ról 210 e br.-ra emelték.
Az lenne a kérdésem, hogy ha esetleg a szülésig visszamennék dolgozni (papíron, tehát szabadság, plusz kiír a háziorvos magammal, vagy a magzattal) akkor a 2. gyerek után mire számíthatok, mit miből fognak számolni? Elvileg most ugye fizetésnélküli szabin vagyok.
Egyáltalán, a 2. baba után a fizetésemelés hatással lesz-e így bármilyen Tgyás, Gyed, stb-re. A 180 nap szülésig nem lesz meg, az már biztos.
Érdemes-e bármit tennem, hogy járok jobban? Mennyit kapnék így, vagy úgy?
Tisztelettel köszönöm válaszát:
Hanna
táppénz mellett gyes igénylése
Beküldő: btunde. Beküldés időpontja: 2014. 02. 13..
Kedves Mónika!
17 hónapos kisfiammal itthon vagyok és már várjuk a kistestvért. Terhességem második hónapjától táppénzen vagyok magammal. Érdeklődnék, hogy táppénz mellett igényelhetem a gyedet 2014 január 1től? Illetve mikor a kistestvér megszületik, a tgyást az újszölöttre tekintettel és a gyedet is igényelhetem a nagyobbik gyerekem két éves koráig?
Köszönettel
btunde
gyed
Beküldő: xy1233. Beküldés időpontja: 2014. 02. 11..
Kedves Mónika,
1 éves kislányom van. Első perctől kezdve gyes-t kapok, pedig végig volt Tb-m, de sehol nemkaptam választ a kérdéseimre. Azóta is nyomaszt, hogy esetleg több pénz is járhatna. Kérem tanácsát. Szülést megelőző 10 hónapban simán csak fizetve volt utánam a TB, mert munkahelyem nem volt, előtte munkanélküli segélyen voltam 6 hónapig, havi 25.000 Ft-ot kaptam. Igényelhettem volna gyed-et is? Illetve ha igen akkor érdemes e most igényelni? Válaszát nagyon várom és előre is köszönöm!
Diána
Táppénz vagy munkakörvátás?
Beküldő: Kismama09. Beküldés időpontja: 2014. 02. 09..
Tisztelt Tanácsadó!
Váratlanul döntési helyzetben kerültsem, s tanácstalan vagyok, mely megoldást válasszam? 2 gyermekem van, az első 2009 novemberében született, a második 2012 februárjában. Tehát a napokban megszűnik a gyedre való jogosultságom. December elején jeleztem a munkáltatónak, hogy szeretnék visszatérni a munkahelyemre. Sajnos elég sokáig húzták az időt, így pár napja sikerült csak tárgyalnom a munkáltatómmal, ekkor szembesültem azzal, hogy a munkaköröm megszűnt. Korábbi munkaköröm szerinti bruttó bérezésem 300000,-ft, a munkáltató által fölajánlott új munkaköré pedig 210000,-. KÉt lehetőségem van, vagy elfogadom, vagy megszűnik a munkaviszonyom (közös megegyezéssel, vagy felmondással, ennek részletezéséig nem jutottunk.) Csaknem 3,5 hónap felgyülemlett szabadságom van, tehát május végéig tartana ez az időszak, de erre az időre már az új munkakör szerinti bér járna. Időközben részemről is változott a helyzet, mert januárban ismét várandós lettem, a szülés várható időpontja szeptember második fele. Tehát ha visszatérnék a munkahelyemre, gyakorlatilag 3 hónapot tudnék dolgozni. A munkaköröm olyan, hogy ez nagyjából egy betanulási idpszak lenne, ezért a munkáltató részéről azt javasolták, inkább menjek táppénzre. Így 3 variáció maradt, melyek közül nem tudom, melyik a helyes döntés:
- Mégsem megyek vissza papíron dolgozni, hanem a gyed lejártával rögtön elmegyek táppénzre (erre esetlegesen volna is orvosi javaslat egy egészségügyi probléma miatt, mely fokozott veszélyt jelent a terhességre, valamint a munkaköröm is elég megterhelő)
- Elfogadom az új munkakört, visszamegyek dolgozni, tehát kiveszem a felgyülemlett szabadságomat, s ezután megyek rögtön táppénzre.
-Elfogadom az új munkakört, visszamegyek dolgozni, s a szabadságok letelte után próbálok még pár hónapot dolgozni. (Ez a munkáltatóm szempontjából talán rosszabb, hiszen létszámot kell biztosítania pár hétre.)
Ha az első verziót választom, marad a régi bruttó bérezésem szerinti munkakör? Ekkor mi lesz a táppénz, majd a tgyás, gyed számításának alapja? Összegben ez kb. mit jelent?
Ha a második verziót választom, számíthatok valamivel magasabb táppénzre, tgyásra a szabadság idejének letelte után? Vagy ha nincs meg a 180 munkavégzéssel töltött nap, akkor nem számít bele? Ekkor mennyiben változnának az összegek?
A harmadik verziónál (valószínűleg nem lenne 180 ledolgozott nap) emelkednének az összegek?
Vagy érdemes megfogadnom a munkáltatóm javaslatát, menjek most táppénzre és hátha 2 év múlva új munkakört tudnak felajánlani?
Nagyon köszönöm a segítségét, a héten kell erről döntenem. Sajnos december óta csak most értesültem a munkaköröm megszűnéséről, s arról, hogy így 30%-kal kevesebb lesz a bérem, nem számítottam erre a nehézségre. Saját részről a célom az lett volna, hogy a szülésig, amíg lehet, visszamenjek egy kicsit dolgozni, de ez a különbség a régi és az új munkakör között dilemmába ejtett és nem találom rá a választ internetes fórumokon, tanácsot sem tudok kérni senkitől.
ELőre is nagyon köszönöm a segítséget!
K. Magda
Tgyás, Gyed
Beküldő: hmhugi. Beküldés időpontja: 2014. 02. 08..
Kedves Mónika!
A segítségét szeretném kérni Tgyás számításban. 2013 március 11-től 2013 augusztus 31.-ig napi 2 órában bruttó 28.000 Ft-ra voltam bejelentve munkahelyemen. Utána januárig nem volt munkaviszonyom. Majd 2014 január 5.-től napi 8 órában bruttó 200.000 Ft a bejelentett bérem. Szeptember közepén fogok szülni, így ha minden igaz meg lesz a 365 napom két éven belül. Így igényelhetem a gyed-et. A kérdésem, hogy mi alapján fogják kiszámolni a gyed-et? Bele fog számítani a bruttó 28.000 Ft is, vagy csak az utolsó 180 napot nézik? Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Magdolna
Dupla gyes+gyed?
Beküldő: frukk. Beküldés időpontja: 2014. 02. 06..
Kedves Mónika,
2011 nyarán születtek iker lányaim. Korábbi munkaviszonyom nem volt a fősuli utolsó évében születtek. Utánuk jelenleg is kapom a dupla gyest. 2014. áprilisában fog megszületni a 3. gyermekem. Időközben folytattam a fősulit 2013. szeptemberéig volt aktív státuszom (most passzív féléven vagyok). Olvasgattam a diplomás gyed bevezetéséről. Nem egyértelmű számomra, hogy a dupla gyes folyósítása mellett megkaphatom a gyed-et is?
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves ..... ! Mivel a
Ez az üzenet válasz BB hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves ..... !
Mivel a feleségre magyar állampolgár, Mo-on rendelkezik lakóhellyel és van érvényes taj kártyája, így az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésével jogosult lesz egészségügyi ellátásra, Ha a feleségének volt Eu jogviszonya vagy még nem terhes akkor érdemes lenne tájékozódni arról, hogy lehetne jogosult tgyás-ra, gyed-re, mert a lehetőség adott.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ágnes ! Az hogy mennyi
Ez az üzenet válasz keszegagnes hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Ágnes !
Az hogy mennyi lesz a tesó tgyás, gyed alapja, így nem lehet megmondani, főleg azért, mert 2015-től nagyon sok kismamát érintő jogszabály módosítások várhatóak. Az biztos, hogy a két ellátás egyidejűleg járni fog a jelenlegi szabályok alapján (tgyás- gyed, gyed-gyes). Mivel augusztusra van kiírva, így ha lehetősége van a tgyás-t július 17-e előtt igényelni, akkor még a 2015. januári 1-je előtt érvényes jogszabályok lesznek érvényben. Hogy érdemes -e korábban igényelni a tgyás-t vagy sem, azt a szerződés szerinti bére határozza meg. Bővebb információt tanácsadás keretében tudok adni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Erika ! Ha volt a
Ez az üzenet válasz Erika82 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Erika !
Ha volt a cégnél béremelés akkor emelkedik, ha nem volt, akkor marad a régi bér. Az Mt egyébként előírja a bér rendezését, de csak olyan módon, hogy annak mértéke megegyezik a munkáltatónál történt béremelés mértékével. A jogszabály csak azt írja elő, hogy a kötelező bérminimumnál nem lehet kevesebb a bér. Mivel jelen esetben mind a három jogviszonyban arányosan bőven a minimál bér felett van a br. bér, így ha a munkáltatónál nem volt béremelés, akkor nem köteles az Ön bérét rendezni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Andi ! Mind a két
Ez az üzenet válasz andi14 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Andi !
Mind a két gyermek után jár a szabadság a szülési szabadság (tgyás) és a fizetésnélküli szabadság egy meghatározott idejére. Ha mind a két gyermek úgy született, hogy az idősebb gyed-e is 2011. augusztus 1-je előtt indult, akkor mind a két gyermekre tekintettel a szülési szabadságon kívül jogosult szabadságra a fizetésnélküli szabadság első évére. Ha a mind a két gyermek 2011. augusztus 1-je után született, akkor a szülési szabadság idejére + a fizetés nélküli szabadság első félévére jogosult szabadságra. Esetleg a táppénz folyósítás idejére, ha a 2. baba születése előtt táppénzen volt. Amennyiben pontos számításokat szeretne, jogszabály hivatkozásokkal vagy nem sikerül utána nézni a megfelelő jogszabályoknak (az Mt szabályozza, a probléma csak az, hogy a 2011. július 31-ig hatályban lévő szabályokhoz valószínűleg nem férne hozzá) tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Rozmaring ! Ha nem
Ez az üzenet válasz rozmaring hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Rozmaring !
Ha nem szeretne havi 50 000 - 60 000 Ft körüli járulékot fizetni és szeretne tisztában lenni azzal, hogy hogyan tud úgy vállalkozást a jogszabályoknak megfelelően indítani, hogy az a lehető legkevesebb költséggel járjon, javaslom tanácsadás igénybevételét.
Üdvözlettel:
Mónika
Még valami, ha nem
Ez az üzenet válasz edytke hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Még valami, ha nem megfelelően tájékozódik és netalántán megmarad a munkaviszony akkor is szinte biztos a minimál béres gyed, függetlenül attól, hogy mennyire lesz bejelentve. Kivéve ha a minimál bért nem éri el a bejelentett bér, mert akkor viszont a tényleges jövedelem lenne a gyed alapja. Kb. két -három hete van arra, hogy ebbe a helyzetbe ne essen bele
Kedves Edit ! Így ebben a
Ez az üzenet válasz edytke hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Edit !
Így ebben a formában ezt nem javaslom. Nagy valószínűséggel ellenőrzés lenne belőle és törölnék a jogviszonyt. Ebben az esetben csak a gyes marad. A lehetőségeihez tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Vali ! A személyre
Ez az üzenet válasz Vali77 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Vali !
A személyre szóló időigényes tájékoztatásra csak tanácsadás keretein belül van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Kismama !Nem tudom a
Ez az üzenet válasz pandurne hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Kismama !
Nem tudom a könyvelő mit könyvelt le és miért kellett neki fizetni, ugyanis a táppénz igénybejelentőt csak egyszer kell kitölteni a keresőképtelenség indulásakor, utána csak a táppénzes papírokat kell az egészségbiztosítási pénztárhoz eljuttatni személyesen vagy tértivényes levélben. A tgyás és a gyed igénybejelentőt is csak egyszer kell megcsinálni, utána az egészségbiztosítási pénztár minden hónapban utalja a megfelelő összeget.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves .... ! A Kft-ben
Ez az üzenet válasz lukatsne hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves .... !
A Kft-ben akármennyit dolgozik tagként (mindegy hogy egy órát vagy napi 10 órát) a kötelező járulék alap után meg kell fizetni a járulékokat havonta, ami jelenleg 62 688 Ft abban az esetben ha szakképzettséget vagy középfokú végzett igényel a tevékenység végzése, ha nem igényel szakképzettséget akkor pedig 53 922 Ft-ot. Ha munkaviszonyban szeretne dolgozni ahhoz az alapító okiratot kellene módosítani, hogy lehetősége legyen munkaviszonyban ellátni az adott tevékenységet. Én vagy nem a Kft keretein belül dolgoznék vagy módosítanám az alapító okiratot attól függően, hogy mennyi az a bevétel, amit havonta realizálni tud.
Az iker gyes-ről nem kell lemondani 2014. január 1- től.
Üdvözlettel:
Mónika
Munkavállalás ikergyermekekkel
Beküldő: lukatsne. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Mónika!
Van egy ötéves ikerpár gyermekem, akik közül az egyik halmozottan hátrányos helyzetű. Egyszemélyes kft_m van, ahol személyesen közreműködőként mentem gyedre. Jelenleg a kft_ben alkalmazott dolgozik. Most lenne olyan alkalmam, hogy heti pár órára tudnék dolgozni a kft_ben, természetesen a juttatás megtartása mellett. Kérem, írja meg, milyen formában tudok dolgozni, és mennyi az az óraszám, amivel kedvező járulékfizetéssel kaphatom a munkabéremet. Természetesen az alkalmazottam végezné a teljes munkaidős tevékenységet. Üdvözlettel egy anyuka
munkáltató hanyagsága, nem akarása
Beküldő: pandurne. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Mónika!
2013 júniusába kerültem terhes állományba, amikor táppénzre is bocsátottak. A terhességem tényét a munkáltatóm felé írásban közöltem, (melyet postai úton kézbesítettek ajánlottan, e-étesítéssel) és csatoltam mellé az orvosi leletem fénymásolt változatát is, melyben világosan szerepelt az is, hogy táppénzre küld...
Ezekután kéthetente ahogy kaptam a táppnzes papírokat, eljuttatam a munkáltatóm részére szintén postai úton a fent említett szolgáltatásokkal.eltelt 2-3 hónap, de pénzt még mindig nem kaptam..Kénytelen voltam bemenni a munkahelymre, ahol kérdőre vontam munkáltatómat, hogy miért is nem jön nekem táppénz, s mint kiderült nem is adtak le táppénz igénylést az oep felé...Elkértem a kft könyvelőjének elérhetőségeit, de egy olyan könyvelő elérhetőségeit, kaptam először aki, már hónapok óta nem dolgozott a cég könyvelőjeként...Ezekután visszamentem munkáltatómhoz és emiatt is kérdőre vontam, majd szerettem volna visszakapni az addig leadott táppénzes papírjaimat, hogy saját kezüleg jutassam el a tényleges könyvelőjükhöz...Azokat viszont nem kaptam, meg, mert fogalma sem volt rola, hogy kinek adta oda és mikor...Kénytelen voltam másolatot kérni a tp-s papírjaimról orvosomnál és keresni egy könyvelőt aki lekönyveli nekem a táppénz igényemet a cég nevében ahol dolgozom, hogy csak alá kelljen iratnom és akkor személyesen elvittem volna az oep-hez...Ez azonban meghiúsult, mert munkaadóm nem volt hajlandó megjelenni előttem amikor kerestem, ezért kénytelen voltam benyújtani a könyvelt tp papírjaimmal együtt egy kérvényt az oep felé, hogy járjanak el hivatalból, mert hónapok óta egy forintot sem kaptam...Ez meg is történt. Az elmaradt pénzeket ki is küldték nem sokkal azz után, hogy ez történt, azonban azóta minden hónapban NEKEM kell lekönyveltetnem a tp papírjaimat és bevinnem a munkáltatómhoz, hogy aláírja és lepecsételje, majd ezt így el kell vigyem az oep-hez leadni, hogy megkaphassam a pénzt ami jár nekem. Mind ez a procedúra azért van, mert a munkáltatóm nem hajlandó semmit sem tenni terhességem érdekében. Ez nekem költséggel is jár, mert tudjuk egy könyvelő sem dolgozik ingyen, de mindegy, ez mellékes, viszont nekem nagyon megterhelő ezt a tortúrát végigjárni minden hónapban a terhességem alatt főleg, hogy már az utolsó hetekben járok.
A KÉRDÉSEM PEDIG A KÖVETKEZŐ LENNE: Miután megszületett a gyermekem a további juttatásokért, nem fogok tudni ilyen "felesleges" köröket tenni, így tehát felmerül bennem, hogy ha ismét nem lesz hajlandó a munkáltatóm semmit sem tenni a juttatások érdekében, amik tőlük is függenek akkor hogyan tudnám könnyen, akár itthonról elintézni ezeket a dolgokat, vagy milyen szervekhez kellene forduljak, hogy hasonló helyzetbe se kerüljek mint a táppénzzel? Gondolok itt a szülési szabadságra, t-gyásra, gyed-re, gyás-ra.
A választ előre is köszönöm szépen, és ne haragudj, hogy ilyen hosszasan írtam le az előzményeket, de nem tudtam rövidebben fogalmazni a munkáltatóm tétlenségét.
Üdvözlettel: Pandurné
Gyes alatti szülés
Beküldő: Vali77. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Mónika!
A segítségét szeretném kérni a következő kérdésekben.
Én jelenleg gyeden vagyok 2015.03.29.-ig a kislányommal, a maximum gyedet kapom.
Tervezünk még egy babát mi az a legutolsó időpont, amíg a kistestvérnek meg kell érkeznie, hogy ugyan így a maximum gyedet kapjam?
Ha gyesen vagyok, és úgy szülök, akkor miből számolnak?
Valamint ha gyesen vagyok érdemes pár hónapig, kiíratnom magam táppénzre, ez nem befolyásolja a későbbi Tgyást, gyedet?
És számít-e, hogy hány hónapot vagyok gyesen?
Segítségedet, és válaszodat előre is köszönöm!
Üdv: Vali
2. baba, gyed
Beküldő: edytke. Beküldés időpontja: 2014. 02. 05..
Kedves Mónika!
2013.02.08-án szültem, tgyáson, majd gyeden voltam/vagyok 2015.02.08-ig. Munkaviszonyom 2009-től 2013.06.30-ig volt.
Ismét terhes vagyok, szept-okt-re várható a baba. Most, 02.10-től ismét lesz munkaszerződésem 12.10-ig. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben jogosult leszek-e tgyásra, majd gyedre? Gyeden addig maradhatok itthon (ha jogosult leszek), ahány biztosításban eltöltött napom van 2012.09.hó és 2014.09 hó között?
Köszönettel: Edit
Kedves Mónika! Jelenleg
Beküldő: rozmaring. Beküldés időpontja: 2014. 02. 04..
Kedves Mónika!
Jelenleg GYES-en vagyok otthon (fizetés nélküli szabadságon), a munkahelyen alkalmazotti státuszban voltam, 8 órás munkakörben.
Ha most kiváltom a vállalkozói igazolványt, akkor nem kell a vállalkozás után járulékokat fizetni, ha fizetés nélküli szabin vagyok?
A vállalkozásban férjem "segítő családtag"-ként részt venne. Ez megoldható egy díjazás nélküli megbízási jogviszonnyal? Van ennek valamilyen bejelentési/adózási kötelezettsége? Ő jelenleg munkanélküli, "csak" őstermelő évi 600eFt bevétel alatt.
Válaszát előre is köszönöm!
üdvözlettel:
Rozmaring
gyed után szabadság
Beküldő: andi14. Beküldés időpontja: 2014. 02. 03..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika!
Egymás után született meg a két gyermekem, vagyis először az elsővel voltam TGYÁS-on, majd GYED-en és közben megszületett a második gyermekem, így megint TGYÁS-on voltam, majd GYED-en vagyok. Most mennék vissza dolgozni, de előtte ugye a szabikat kiadják. A számokkal tisztában vagyok, hogy mennyi időre jár (TGYÁS és GYED első fél évére). Témyleg csak egy gyerek után kapom meg a szabikat mert egymás után születtek?? Próbáltam törvényt is keresni erre, de sajnos egyszerűen nem találtam. Kérem nyugtasson meg, hogy jól tudom, hogy mind a két gyermekem után jár szabadság! Nagyon örülnék, ha ezt törvénnyel is alá lehetne támasztani! Nagyon várom mielőbbi válaszát!
Köszönettel: Andi14
Gyes utáni bruttó
Beküldő: Erika82. Beküldés időpontja: 2014. 02. 03..
kedves Mónika!
2011.január 25-én szültem.
Ha szabin vagyok már(lejárt a 3 év) és ténylegesen visszatérek dolgozni,mennyi lesz a bruttó fizetésem? Emelkedik az évek során,vagy marad a 2011-es?
3 munkáltatóm volt:
1. bruttó 33.000,- ( 2óróban)
2: Bruttó 33.000,-(2 órában)
3. Bruttó 94.000,-(4 órában)
köszönöm!
Erika
gyed extra
Beküldő: keszegagnes. Beküldés időpontja: 2014. 02. 03..
Kedves Mónika!
Gyed extrával kapcsolatban lenne kérdésem.
2012. decemberében született a kislányom, akivel jelenleg gyeden vagyok 2 éves koráig. Előtte tgyást kaptam.
A kistestvér születése 2014. augusztusára várható. Kérdésem az lenne, hogy a 2. gyermek után ugyanannyi tgyást, illetve gyedet fogok kapni, mint az első gyermekem után? Illetve a januárban bevezetett gyed extrára mi is jogosultak leszünk?
Közalkalmazottként dolgozom és mikor elkezdtem a kislányommal a gyedet, akkor aláírattak velem egy papírt, hogy fizetés nélküli szabadságon vagyok ez idő alatt. Ezt kicsit furcsállottam, vagy ez mindenhol így van?
Válaszát köszönöm!
Ágnes
Köszönet
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: moncsi0501. Beküldés időpontja: 2014. 01. 31..
Kedves Mónika!Köszönöm szépen a segítséget!!!
gyed extra
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: tanito. Beküldés időpontja: 2014. 01. 31..
:)))) Köszönöm kedves Mónika a gyors válaszát, sokat segített!
Minden jót kívánok! üdvözlettel: Tünde
hány havi TB-t?
Beküldő: BB. Beküldés időpontja: 2014. 01. 31..
Tisztelt Címzett!
Feleségem nemrég lett magyar állampolgár és Magyaországon szeretne szülni. Magyarországi munkaviszonya nem volt, és nincs TB-je se volt eddig, most csináltattunk neki TB-kártyát.
(Nekem férjként volt, van folyamatos magyar TB-m, de jórészt külföldön dolgozok.)
- Hány havi TB-t kell befizetnünk és hol, hogy a szülés költségeit a TB térítse?
- Ha a TB "alapdíját" kifizetjük az egyáltalán kifizeti a szülést, vagy több fokozata van ennek a biztosításnak ? Ha igen akkor melyik opciót érdemes választani, hogy anyagilag a terhesség költségeit a legjobban le tudjuk fedni?
Köszönettel :
BB
Kedves Barbara ! A tgyás,
Ez az üzenet válasz csib hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Barbara !
A tgyás, gyed alapja a br. 203 000 Ft, ebből a br. tgyás, gyed összeg br. 142 100 Ft (203 000 Ft 70 %-a)
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika ! Az idő és
Ez az üzenet válasz namenyim hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Mónika !
Az idő és információ igényes személyre szabott tájékoztatásra csak tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Reni ! A táppénz
Ez az üzenet válasz repreni hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Reni !
A táppénz folyósítás nem ront az átlagon. Ahhoz, hogy meg tudjam mondani, hogy mennyi lesz a br. tgyás, gyed tudnom kell mennyi a br.bére és tavaly volt e több mint 30 naptári napi szünete a jelenlegi munkaviszonya és az azt megelőző munkaviszonya között.
Üdvözlettel:
Mónika
Pontosítás
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: csib. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Mónika!
Ezek szerint a TGYÁS bruttója a 203.000,- Ft, a GYED bruttója pedig a 142.100,- Ft? Vagy mindkettőnél a 142.100,- Ft-os bruttót nézik? Elnézést, csak nem egyértelmű számomra a zárójel miatt.
Vagyis TGYÁS nettó 170.520,- Ft. a gyed pedig 105.154,- Ft. Vagy pedig egyforma bruttó alappal kell számolni?
Köszönöm! Barbara
TGYÁS és GYED második babára
Beküldő: namenyim. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Mónika!
Az lenne a kérdésem, hogy hogy járok jobban a második baba TGYÁS és GYED-ét illetően.
Munkaviszonyom van legalább 10 éve, 160 000 bruttóra volt a keresetem. Az első babám 2011.12.08án született, így 2013. decembere óta gyes-en vagyok. Jelenleg 15 hetes terhes vagyok, a második babámat júliusra várjuk. Szeretném megkérdezni, hogy hogy járok jobban a második babára kapott juttatásokkal? Próbáljak visszamenni dolgozni 1-2 hónapra? Sajnos nem biztos hogy ez sikerül. Vagy az is segít, ha felvesznek táppénzre és szülésig így lesz?
Válaszát nagyon köszönöm!
Mónika
veszélyeztetett terhes
Beküldő: repreni. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Mónika!
Szeretnék érdeklődni, hogy anyagilag, hogy érint, ha 13 hetes terhes vagyok 7 órás munkaviszonyban állok nettó 66000 Ft -ot keresek ,de táppénzre akar küldeni az orvos mert veszélyeztetett terhes vagyok. Előző években kisebb nagyobb megszakításokal dolgoztam, de amikor nem volt munkám regisztrálva voltam, mint álláskereső, de ezek az időszakok rövidek voltak.
Kedves Heni !Nem, dehogy,
Ez az üzenet válasz tanito hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Tünde !
Nem, dehogy, akkor nem lenne jogosult semmire. Akkor lenne jogosult a férje gyed-re, ha a munkáltatótól kérne fizetésnélküli szabadságot és gyed-et igényelne, majd a gyed folyósítás alatt (otthon van a férje a babával) a gyed folyósítást követő 61. napon újra jelzi a munkáltatónak, hogy dolgozni szeretne. Ekkor már a gyed-et nem kell lemondani, de a fizetésnélküli szabadságot írásban meg kell szüntetni a munkába állás előtt.
Üdvözlettel:
Mónika
gyed extra
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: tanito. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Mónika!
Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát!
Ha jól értelmezem, akkor lenne jogosult a férjem a gyedre, ha megszüntetné a munkaviszonyát?
Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást!
További szép napot kívánok! üdv: Tünde
gyed extra
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: tanito. Beküldés időpontja: 2014. 01. 29..
Kedves Mónika!
Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát!
Ha jól értelmezem, akkor lenne jogosult a férjem a gyedre, ha megszüntetné a munkaviszonyát?
Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást!
További szép napot kívánok! üdv: Tünde
Kedves Heni ! Jól tudja, én
Ez az üzenet válasz SzHenikee hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Heni !
Jól tudja, én néztem el a dátumot, mert valóban a hallgatói jogviszony megszűnését követő egy éven túl születik a baba. Ettől függetlenül érvényes az, amit írtam, hogy lényegesen magasabb összeget lehet kihozni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Móni! Köszönöm a gyors
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: SzHenikee. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Móni!
Köszönöm a gyors választ. Úgy tudtam, hogy a diplomás gyedet csak az veheti igénybe, akinek a gyermeke születését megelőző két éven belül államilag elismert felsőoktatási intézményben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és a gyermek a hallgatói jogviszony fennállása alatt vagy a megszűnését követő egy éven belül születik meg. Azért is írtam a 2013. október 31-et zárójelben, mert nem tudom, hogy az a tényleges hallgatói jogviszony vége volt, vagy az már június 30-al megszűnt és október 31-ig csak az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságom szűnt meg. Üdvözlettel: Heni
Kedves Heni ! 2014. január 1-
Ez az üzenet válasz SzHenikee hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Heni !
2014. január 1- től hatályba lépett a diplomás gyed lehetősége. De ahhoz, hogy az optimális lehetőséget tudja választani (kb. 1,5 millióval kaphatna többet) javaslom tanácsadás igénybevételét.
Üdvözlettel:
Mónika
Jár a Gyed/Tgyás
Beküldő: SzHenikee. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Mónika!
Néhány hetes terhesként, 2014. októberre várható a babám.
2010. szeptemberétől, 2013. június 30-ig volt aktív nappali tagozatos jogviszonyom egy főiskolán. (Illetve a tényleges jogviszonyom 2013. október 31-el járt le, mert addig még tudtam használni a diákigazolványt.) 2013. november elején kezdtem el dolgozni, határozott idejű szerződéssel, ami 2014. június 30-án jár le. Utána úgy vélem 3 hónapra kérvényezem az álláskeresési járadékot, így ha jól tudom, szeptember 30-ig leszek biztosított. Tehát utána a szülés hónapjában már nem lesz biztosítási jogviszonyom. Mit lehet tenni? Jár-e gyed/tgyás ebben az esetben? Ha igen, meddig, mi alapján?
Kedves Szilvia ! 2014. január
Ez az üzenet válasz B. Szilvia hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Szilvia !
2014. január 1- től időkorlátozás nélkül lehet dolgozni, így jár a dupla gyes is.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Bernadett ! Ha
Ez az üzenet válasz Horváth B. hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Bernadett !
Ha szeretné látni, hogy tudja a gyed mellett a táppénzt is igényelni, akkor tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ildikó ! A személyre
Ez az üzenet válasz herkeildiko hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Ildikó !
A személyre szabott idő - és információ igényes tájékoztatásra kizárólag tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Tünde ! Igen, de csak
Ez az üzenet válasz tanito hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Tünde !
Igen, de csak abban az esetben, ha a gyed igénylés megelőzi a gyed melletti munkavégzést legalább 61 naptári nappal. Ezzel kapcsolatban talál cikket a www.kismamatb.hu oldalon a blog menüpontban.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Moncsi ! A szülést
Ez az üzenet válasz moncsi0501 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Moncsi !
A szülést megelőző két éven belül kell rendelkezni legalább 365 naptári nap biztosítással (munkaviszony, megbízási jogviszony, egyéni vállalkozói, társas vállalkozói jogviszony), illetve a szülés napján aktuális biztosítással. Mivel már van közel 7 hónap biztosítása, így mire szülni fog (akkor is, ha most jön össze a baba) rendelkezni fog a jogosultsági feltétellel (feltéve, ha nem szűnik meg a biztosítása szülésig). A hallgatói jogviszonyt akkor veszik figyelembe, ha a biztosítási időből nincs meg a 365 naptári nap biztosítás, de legalább 185 naptári nap biztosítással rendelkezik az igénylő.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Fruzsina ! Az idő- és
Ez az üzenet válasz fruzsina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Fruzsina !
Az idő- és információ igényes tájékoztatásra csak tanácsadás keretében van lehetőség.
www.kismamatb.hu
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Dóri ! Ha tavaly volt
Ez az üzenet válasz Dorika77 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Dóri !
Ha tavaly volt legalább 180 naptári napi jövedelme az új munkaviszonyban, akkor a tavalyi új munkaviszonyban kapott br. bére lesz a tgyás, gyed alapja. Ha tavaly nem volt legalább 180 naptári napi jövedelme, de a keresőképtelenség indulását megelőzően rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, akkor az utolsó 180 naptári napi jövedelem lesz a tgyás, gyed alapja. Ha egyáltalán nem lesz 180 naptári napi jövedelme, akkor a tgyás, gyed alapja attól függően alakul, hogy a tényleges jövedelme magasabb-e, mint a minimál bér kétszerese vagy sem. Ha a tényleges jövedelme magasabb, mint a minimál bér kétszerese (br. 203 000 Ftnál magasabb), akkor a br. 203 000 Ft lesz a tgyás, gyed alapja. Ha a tényleges jövedelme alacsonyabb, mint a minimál bér kétszerese, akkor a tényleges jövedelme lesz a tgyás, gyed alapja.
Pl. br. bére magasabb, mint a minimál bér kétszerese (br. 203 000 Ft) és van 180 naptári napi jövedelme a tgyás alapja a tényleges magas jövedelem lesz, a gyed pedig a maximum. A maximum gyed mindig a minimál bér kétszeresével egyezik meg.
Pl. br. bére alacsonyabb, mint a minimál bér kétszerese: ebben az esetben mindegy, hogy rendelkezik-e legalább 180 naptári napi jövedelemmel vagy sem, a tgyás, gyed alapja a tényleges jövedelem lesz.
Üdvözlettel:
Horváthné R. Mónika
Kedves Kismama ! A tgyás,
Ez az üzenet válasz csib hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Kismama !
A tgyás, gyed alapja a minimál bér kétszerese lesz (br. 203 000 Ft), ebből a br. tgyás, gyed 142 100 Ft. Tgyás-ból csak adó (16%), gyed-ből adó + nyugdíj járulék (10 %) jön le.
Üdvözlettel:
Mónika
munka melletti Gyes ikrek esetében
Beküldő: B. Szilvia. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Mónika!
Tavaly szeptember óta dolgozom 8 órában, ikerlányaim pedig bölcsődébe járnak (2011.augusztusában születtek), így az akkori szabályok értelmében egy GYES összegére voltam jogosult.
Értesüléseim szerint az új szabályok értelmében ez évtől két Gyes összegére lennék jogosult!?
Kérem erősítse meg ezt az információt!
Köszönettel: B. Szilvia
gyed extra és táppénz
Beküldő: Horváth B.. Beküldés időpontja: 2014. 01. 28..
Kedves Mónika!
2007. óta folyamatosan fennáll a mai napig a munkaviszonyom, a bérem bruttó 200ezer Ft. 2012. május 5-én megszületett első gyermekem, akivel jelenleg gyeden vagyok. A terhesség feléig dolgoztam, majd veszélyeztetett terhesként táppénzen voltam a szülés előtti napig, a szülés napjától vettem csak igénybe a tgyást. Jelenleg a második gyermeket tervezzük, előtte már nem áll szándékomban visszamenni effektíven dolgozni. Kérdésem, hogy a gyed extra keretében ha a második gyermekkel is veszélyeztetett terhesként kerülök táppénzre (ami az előzmények alapján sajnos várható), akkor az első gyermekem után járó gyedet (vagy gyest) megtarthatom-e? Változtat-e a kérdés megítélésén az, ha visszamegyek dolgozni, vagy ha csak annyi időre kerülök keresőképes állományba, amíg le nem jár a felhalmozott szabadságom, illetőleg ha betegszabadságra kerülök előbb, és csak ezek felhasználása után táppénzre veszélyeztetett terhesként?
Köszönettel:
Horváth Bernadett
táppénz gyes alatt
Beküldő: herkeildiko. Beküldés időpontja: 2014. 01. 27..
Kedves Mónika!
megpróbálok tömören fogalmazni.
2011. szeptemberében szültem első gyermekemet, azóta itthon vagyok, jelenleg gyesen. 2011februárja óta táppénzen voltam, azt megelőzően a bruttó bérem 107 000 forint volt. A jelenlegi munkáltatóm visszavenne, azonban a munkarend miatt nem tudok munkába állni, mert nem tudnám megoldani a gyermekfelügyeletet. A kérdésem az lenne, amennyiben ez év március-áprilisában ismét teherbe esnék és "papíron" újra munkába állnék, kivenném a felhalmozott szabadságomat, majd ezt követően kiírna az orvosom táppénzre jogosult lennék rá? Valamint, hogy az első gyermekem után járó gyes folyósítható-e a táppénzzel egyidőben.
Másik kérdésem az lenne, ha most részmunkaidőben elkezdenék dolgozni egy új munkahelyen és pár hónap múlva vállalnánk a babát, akkor a pár hónapos munkaviszonyból származó jövedelem után számolnák a tgyás és gyed összegeket?
Válaszá előre is köszönöm szépen!
Üdvözlettel: Herke Ildikó
táppénz gyes alatt
Beküldő: herkeildiko. Beküldés időpontja: 2014. 01. 27..
Kedves Mónika!
megpróbálok tömören fogalmazni.
2011. szeptemberében szültem első gyermekemet, azóta itthon vagyok, jelenleg gyesen. 2011februárja óta táppénzen voltam, azt megelőzően a bruttó bérem 107 000 forint volt. A jelenlegi munkáltatóm visszavenne, azonban a munkarend miatt nem tudok munkába állni, mert nem tudnám megoldani a gyermekfelügyeletet. A kérdésem az lenne, amennyiben ez év március-áprilisában ismét teherbe esnék és "papíron" újra munkába állnék, kivenném a felhalmozott szabadságomat, majd ezt követően kiírna az orvosom táppénzre jogosult lennék rá? Valamint, hogy az első gyermekem után járó gyes folyósítható-e a táppénzzel egyidőben.
Másik kérdésem az lenne, ha most részmunkaidőben elkezdenék dolgozni egy új munkahelyen és pár hónap múlva vállalnánk a babát, akkor a pár hónapos munkaviszonyból származó jövedelem után számolnák a tgyás és gyed összegeket?
Válaszá előre is köszönöm szépen!
Üdvözlettel: Herke Ildikó
gyed extra
Beküldő: tanito. Beküldés időpontja: 2014. 01. 26..
Kedves Mónika!
2007 óta dolgozom tanítóként, határozott idejű munkaszerződéssel. (nyárra elküldtek, szeptemberben visszavettek dolgozni...így ment évek óta) 2010-ben várandós lettem, 2011-ben megszületett első kisfiam. Miután megszűnt a munkaviszonyom, passzív jogon szereztem meg az ellátásokat. Nem terveztük ugyan, de újra terhes lettem. A szülést megelőzően egy hónappal (2013 januárjában) lemondtam a gyedet és bejelentkeztem a Munkaügyi Hivatalba, mint álláskereső. Így tudtam megszerezni a jogosultságot a tegyásra a második kisfiam után. Sajnos a gyedhez szükséges biztosítási idővel nem rendelkeztem, így ezen járadék folyósítására nem lettem jogosult. Méltányossági gyed iránti kérelmet terjesztettem elő, amit a kisfiam 1 éves koráig engedélyeztek számomra! Gyakorlatilag 2014. február 12-ig terjedő időre méltányossági gyed folyósítását rendelték el számomra.
Időközben visszahívtak - határozatlan idejű munkaszerződéssel - dolgozni, január 6-án munkába álltam. Lemondtam a méltányossági gyedet hiszen kisfiam még nincs 1 éves (a gyed extra pedig 1 éves kor betöltése után teszi lehetővé a kismamáknak a 8 órás munkavégzést).
Most jön az amire kíváncsi vagyok: A férjem jogosult lenne-e a GYED-re 8 órás munkavégzés mellett? Mivel ő nem volt ellátatlan az elmúlt években és rendelkezik a szükséges biztosítási idővel is. Vagy csak - valamelyikünk február hónaptól - a GYES-re lenne jogosult?
Válaszát előre is köszönöm!
Minden jót kívánok,
üdvözlettel: Tünde
gyed
Beküldő: moncsi0501. Beküldés időpontja: 2014. 01. 25..
Kedves Mónika!
Babát tervezünk a párommal.Fél éve(2013.07.02.-óta)van munkaviszonyom( 8 órába vagyok bejelentve, a bruttó fizetésem 150.000 ft körül mozog).Munkába állás előtt végetem 1 hónappal az iskolával.Nappali tagozatra jártam(2010-2013-ig).Úgy hallottam több embertől is,hogy a nappali tagozaton eltöltött napokat beleszámítják a gyedbe!? A másik kérdésem az lenne,hogy a 365 nap elegendő, vagy tényleg idén már 2 év szükséges??
gyed gyes kérdés
Beküldő: fruzsina. Beküldés időpontja: 2014. 01. 22..
Tisztelt Szakértő!
Segítséget szeretnék kérni, hogy milyen ellátásra lezsek jogosult az alábbiak szerint?
2009.12.26-2011.12.18-ig első gyerekkel tgyáson majd gyeden voltam.
2011.12.21- 2012.07.08-ig dolgoztam br.190.000 Ft volt a bérem, majd szülésig táppénzre mentem. 2012.09.21-től második gyermekemmel tgyásra, majd gyedre mentem, ami ugye jelenleg is tart.
Tervezzük a 3. babát és kérdésem az lenne: ha 2014. októberig gyeden vagyok majd szülésig ( tervek szerint 2015. márciusig szeretnék szülni) gyesre megyek akkor kapni fogok megint max gyedet?
Mi változott a tgyás és gyed számításban? A gyes be fog zavarni? Mikor lesz az ellátás alapja a gyes, ha mikor szülnék, meddig kellene szülni az új tv módosítás szerint, hogy ne gyest kapjak3 évig?
Köszönettel
Fruzsina
Táppénz-Gyed
Beküldő: Dorika77. Beküldés időpontja: 2014. 01. 21..
Kedves Mónika!
3 hónapos terhes veszélyeztetett terhes vagyok.
Jelenlegi munkahelyemen 2013.06. Hó óta dolgozom.
12 éve van folyamatos munkaviszonyom.
Az lenne a kérdésem, hogy a Gyed, Tgyás, Gyes mértékét befolyásolja-e
az, hogy a szülést megelőzően táppénzen voltam. Ilyen esetben mi a számítás alapja? Illetve milyen bruttó bér
mellett lehet megkapni a maximum gyedet , tgyast, gyest?
várom válaszát
Segítségét előre is köszönöm.
Gyes alatt szülés
Beküldő: csib. Beküldés időpontja: 2014. 01. 24..
Kedves Mónika! Második gyermekemet szeptemberre várom. Ekkor gyesen leszek itthon két éves kisfiammal (2014 augusztusában tölti a 2 évet). 2008. májusától-2012 júniusáig dolgoztam alkalmazotti munkaviszonyban. Ekkor jöttem el várandósan táppénzre. Bruttó bérem 2011-ben és 2012-ben havi 315.000,- Ft- volt. Most a maximális gyed-et kapom gyermekem után.
Érdeklődnék, hogy milyen NETTÓ összegű TGYÁS-ra és GYED-re leszek jogosult 2014 szeptemberétől. Köszönöm válaszát! Üdvözlettel!
Kedves Márta ! Jogosult
Ez az üzenet válasz Márti32 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 19..
Kedves Márta !
Jogosult táppénzre, amely kitart a szülésig. A táppénz alapja (amiből kiszámolják) a 2013. évi jövedelme, a táppénz mértéke pedig 50 %-a a tényleges jövedelemnek, mivel nincs két éves folyamatos biztosítása.
Példa: 2013-ban a br. bére volt havi 150 000 Ft, más jövedelme nem volt. Így a 2013. évi jövedelme 150 000*12=1 800 000 Ft. Mivel ez a jövedelem az egész évre vonatkozott (tételezzük fel, hogy nem volt táppénzen vagy nem volt más kieső ideje), így el kell osztani annyi naptári nappal, ahány naptári nap volt 2013-ban. Azaz 1 800 000/365=4 932 Ft.
A 4 932 Ft az egy napi jövedelme. Ennek az összegnek kell venni az 50 %-át abban az esetben, ha nincs két év folyamatos biztosítás a keresőképtelenség indulását megelőzően és 60 %-át, ha van legalább két év folyamatos biztosítás a keresőképtelenség indulását megelőzően.
Tehát jelen esetben ne legyen két év, így az 50 %-ot kell venni. Ebben az esetben az egy napi átlag 50 %-a 4 932*0,5=2 466 Ft.
Mivel a pénzbeli ellátást naptári napra folyósítják, így ezt az összeget annyi naptári nappal kell felszorozni ahány naptári nap van a táppénz folyósítás hónapjában. 30 napos hónap esetén 30-cal, 31 napos hónap esetén 31-el.
Tehát ebben az esetben egy 30 napos hónapban a br. táppénz összege2 466*30=73 980 Ft. lenne.
Táppénzből csak adó jön le, ami 16 %. Családi adókedvezmény igénybevétele nélkül a nettó táppénz:62 143 Ft.
Kedves Éva ! Mindig azt az
Ez az üzenet válasz babyluu hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 19..
Kedves Éva !
Mindig azt az ellátást kapja párhuzamosan, amire éppen jogosult. Ha a tesó megszületésekor még gyed-re jogosult, akkor a tgyás folyósítása mellett folyósítják a gyed-et is. Ha a tesó megszületésekor gyes-re jogosult, akkor a tesó megszületése után a tgyás mellett folyósítják a gyes-t. Ha viszont a munkaviszonya megszűnik, mert a céget törlik, akkor a 2. babánál csak gyes-re lesz jogosult. Ha részletes tájékoztatást szeretne kapni a lehetőségeiről javaslom tanácsadás igénybevételét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves .... ! Lehetséges,
Ez az üzenet válasz juhaszh hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 19..
Kedves .... !
Lehetséges, hogy a szabadságot kivegye és utána táppénzre menjen. De táppénzre akkor tud menni, ha az orvosa veszélyeztetett terhesnek minősíti. Gyes pedig csak meghatározott esetben jár a táppénz folyósítás mellett. A fizetés nélküli szabadság megszakítását be kell jelenteni a munkáltatónak, aki legkorábban a bejelentést követő 30. naptól köteles foglalkoztatni Önt. Célszerű a terhességet a fizetés nélküli szabadság megszüntetése előtt írásban bejelenteni, mivel felmondási védelem alatt csak addig áll, amíg fizetés nélküli szabadságon van vagy a munkáltatót tájékoztatta az újabb terhességről.
Üdvözlettel:
Mónika
táppénz
Beküldő: Márti32. Beküldés időpontja: 2014. 01. 16..
Kedves Szakértő!
2012.05.02 óta folyamatos bejelentett 8 órás munkaviszonyom van, 2014 január 2.-tól vagyok táppénzen, jelenleg 17 hetes kismama vagyok, 2014. 06.25-re vagyok kiírva szülésre.. A könyvelőirodán azt az információt kaptam, hogy nem jár táppénz, mert nincs meg a 2 éves folyamatos munkaviszonyom. Ráadásul a tb kiskönyvemet is elkeverték valahova , pedig én határozottan úgy emlékszem, azt leadtam a munkába való lépésekor.. Én úgy tudom, hogy 180 nap biztosítási idő kell ahhoz, hogy táppénzt kapjon valaki...
Kérem, válaszoljon, hogy jár -e táppénz ez esetben nekem!
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel: Márti
Gyed, Gyes
Beküldő: babyluu. Beküldés időpontja: 2014. 01. 14..
Kedves Mónika!
A gyed extrával kapcsolatban lennének Ön felé kérdéseim. Számomra 1-2 dolog nem világos:
Jelenleg 1 éves gyermekemmel vagyok gyeden, és tervezünk párommal kistestvért. Szertnék még várni fél évet a teherbeeséssel, viszont akkor már a 2. gyermekem születésekor már gyesen lennék az 1. gyermekemmel. Csak akkor kapom folytatólagosan a 2. gyermekem után a gyedet ha már megszületett a kistestvér, vagy elég ha a gyed alatt teherbeesek? Illetve számít-e a második gyed folyosításához, hogy a munkáltatóm felszámolás alatt van jelenleg, de a gyed és gyes alatt állományban tartanak?
A tanácsát szeretném kérni, mi lenne a legjobb nekünk, hogy anyagilag jobban járjunk?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Éva
Gyed, Gyes
Beküldő: babyluu. Beküldés időpontja: 2014. 01. 14..
Kedves Mónika!
A gyed extrával kapcsolatban lennének Ön felé kérdéseim. Számomra 1-2 dolog nem világos:
Jelenleg 1 éves gyermekemmel vagyok gyeden, és tervezünk párommal kistestvért. Szertnék még várni fél évet a teherbeeséssel, viszont akkor már a 2. gyermekem születésekor már gyesen lennék az 1. gyermekemmel. Csak akkor kapom folytatólagosan a 2. gyermekem után a gyedet ha már megszületett a kistestvér, vagy elég ha a gyed alatt teherbeesek? Illetve számít-e a második gyed folyosításához, hogy a munkáltatóm felszámolás alatt van jelenleg, de a gyed és gyes alatt állományban tartanak?
A tanácsát szeretném kérni, mi lenne a legjobb nekünk, hogy anyagilag jobban járjunk?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Éva
Gyesbe születendő 2.baba.
Beküldő: juhaszh. Beküldés időpontja: 2014. 01. 14..
Kedves Mónika!
Remélhetőleg már teherbe estem,bár még nem 100%,de szeretném látni mire számíthatok. Kisfiam 2éves gyesen vagyok már 2hónapja.Hogyan lehetséges az,hogy a szabadságomat kivegyem,és utána táppénzt, kapjak. Illetve a gyes jár e továbbra is vagy le kell mondani? Ehhez Vissza kell mennem dolgozni? Vagy csak be kell jelenteni a munkáltatómnak,hogy terhes vagyok?Veszéleyeztetett terhes lennék,ezért sem szeretnék visszamenni(van egy betegségem,az alapján)
2011.10.21.-n született a kisfiam,előtte 210eft volt a bruttó bérem,max gyedet kaptam.
köszönöm!
Üdv:juhaszh
Kedves Zsanett ! Személyre
Ez az üzenet válasz myara hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 13..
Kedves Zsanett !
Személyre szabott, időigényes tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anita ! A megadott
Ez az üzenet válasz Madarász Anita hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 13..
Kedves Anita !
A megadott dátumokból ítélve már megszült. Ha a szülés napján nem volt biztosított akkor nem jogosult tgyás-ra, kivéve ha a biztosítása a szülést megelőző 42 napon belül szűnt meg. Gyed-re szintén nem jogosult, de ha a szülés előtt volt legalább 365 naptári napi biztosítása akkor gyed-re még jogosult lehet. Ha még nem szült meg, akkor van esélye tgyás-ra és gyed-re is. Tanácsadás keretében tudom tájékoztatni a lehetőségeiről.
Üdvözlettel:
Mónika
gyed vagy gyes alatt szülessen a kistesó
Beküldő: myara. Beküldés időpontja: 2014. 01. 13..
Kedves Mónika!
GYED-en vagyok 15 hónapos kisfiammal. Jelenlegi munkahelyemen 2009 óta dolgozom, 2012-től határozatlan idejű szerződéssel. 2012 szeptember közepéig dolgoztam, majd TGYÁS-ra mentem. A kisfiam idén októberben lesz két éves, de nem szeretnék akkor visszamenni dolgozni, mivel kistesót tervezünk. A kérdésem az: milyen lehetőségeim vannak az ellátásra a második babával? Hogyan célszerűbb tervezni? Érdemes még a GYED lejárta előtt szülnöm vagy inkább várjunk egy kicsit, hogy a baba már a GYES alatt szülessen meg? Ha a GYED lejárta után születik, akkor a köztes időben inkább táppénzre érdemes mennem (ha jól tudom ez idő alatt nem leszek jogosult a GYES-re) vagy vegyem ki a két év alatt felgyűlt szabadságaimat (emellett elvileg jár a GYES is, ugye)? A második babaával milyen egyéb juttatásokra leszek jogosult (TGYÁS, anyasági támogatás stb.)?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Zsanett
Jónapot kívánok Anita
Beküldő: Madarász Anita. Beküldés időpontja: 2014. 01. 13..
Jónapot kívánok Anita vagyok.Azt szeretném meg tudni hogy lassan már egy éve nincs munkahelyem mer amikro a főnökőm meg tudta hogy terhes vagyok kirúgot.És most jelenleg álláskeressési munkanélkülin vagyok de semi féle segélyt nem kapok mer a párom dolgozik.És azt szeretném tudni hogy akkor nekem nem jár a gyed meg a tgyás mer meg van a 365napom csak amikor megtudta kirúgot.És a tb-t és a párom fizeti és akkor nekem milyen támogatás jár azt szeretném meg tudni előre is köszönöm a válaszát.És 6órába voltam bejelentve69750ft kerestem és majd nem két évig dolgoztam ott.
Anita
Kedves Mónika ! Amennyiben
Ez az üzenet válasz Tirpák Mónika hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Mónika !
Amennyiben nem történt munkáltató váltás, akkor a táppénz, tgyás, gyed alapja a 2013. évi jövedelme lesz. Ha munkáltató váltás történt 2013. szeptembertől akkor az utolsó 180 naptári napi jövedelemből fogják megállapítani a táppénz, tgyás, gyed alapját. Ha nem lesz 180 naptári napi jövedelme, de lesz legalább 180 naptári napi folyamatos biztosítása, akkor a táppénz, tgyás, gyed alapja a tényleges jövedelem lesz (br. 185 000 Ft). A táppénz nem befolyásolja a tgyás, gyed összegét, akkor sem, ha már holnaptól táppénzen van.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Regina ! Ha megszűnt a
Ez az üzenet válasz Regi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Regina !
Ha megszűnt a munkaviszonya akkor jelenleg nem biztosított. A passzív gyed csak orvosi ellátásra ad jogosultságot. Amennyiben szeretne tgyás-t, gyed-et javaslom tanácsadás igénybevételét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anzsi ! Szülés után
Ez az üzenet válasz Anzsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Anzsi !
Szülés után újra tudja igényelni az első baba után járó ellátást.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ..... ! Személyre
Ez az üzenet válasz Meszter hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves ..... !
Személyre szabott, idő és információ igényes tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Nikolett ! Ha a
Ez az üzenet válasz Nikcii92 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Nikolett !
Ha a munkáltató felmond akkor nem lesz a párja jogosult gyed-re. Ahhoz, hogy ne maradjanak jövedelem nélkül javaslom tanácsadás igénybevételét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves .... ! Mit ért a gyed
Ez az üzenet válasz csilluc hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves .... !
Mit ért a gyed extrán? Ha jogosult volt gyed-re, akkor most is az, tehát nincs akadálya annak, hogy a gyed-et kérje a munkavégzéssel egyidejűleg.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves .... ! Először a
Ez az üzenet válasz Babumamu76 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves .... !
Először a felhalmozódott szabadságot kell a munkáltatónak kiadni. Megállapodás kérdése, ha szeretne pár napot megtartani.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ..... ! Személyre
Ez az üzenet válasz nbea hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves ..... !
Személyre szabott, információ és időigényes tájékoztatásra tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Gabriella ! Véleményem
Ez az üzenet válasz ibagla hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Gabriella !
Véleményem szerint igen.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Rachel ! Ha nem lesz
Ez az üzenet válasz kanizsai.rachel hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Rachel !
Ha nem lesz idén 180 naptári napi jövedelme vagy a tgyás-t július 17-e előtt igényli akkor a gyed alapja a 2013. évi jövedelem lesz. A br. gyed pedig aszerint alakul, hogy mennyi volt a 2013. évi tényleges jövedelme, minimál bér kétszeresét meghaladta vagy nem haladta meg.
Üdvözlettel:
Mónika
Gyed
Beküldő: kanizsai.rachel. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Mónika!
Jelenleg még dolgozó kismama vagyok. 2014 Augusztusra vagyok kiírva szülni. Tudtommal a Gyedet 2015-ben a 2014-es jövedelmemből állapítják majd meg. Érdeklődnék, hogy abban az esetben ha el kellene mennem táppénzre már 2014 március-április körül mert olyan jellegű a munkám, miből állapítják majd meg a gyedem összegét? A szerződés szerinti béremből vagy valami más módon kerül akkor kiszámításra?
Válaszát előre is köszönöm!
üdvözlettel:
Rachel
Gyed
Beküldő: Rachel. Beküldés időpontja: 2014. 01. 12..
Kedves Mónika!
Jelenleg még dolgozó kismama vagyok. 2014 Augusztusra vagyok kiírva szülni. Tudtommal a Gyedet 2015-ben a 2014-es jövedelmemből állapítják majd meg. Érdeklődnék, hogy abban az esetben ha el kellene mennem táppénzre már 2014 március-április körül mert olyan jellegű a munkám, miből állapítják majd meg a gyedem összegét? A szerződés szerinti béremből vagy valami más módon kerül akkor kiszámításra?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv
Rachel
Jár a dupla GYES 2014-ben?
Beküldő: ibagla. Beküldés időpontja: 2014. 01. 10..
Tisztelt Szakértő!
A mostani változások között olvastam, hogy a GYES melleltt eltűnik a munkaidő-korlát. Az én esetemben, aki az ikergyermekei után jelenleg teljes állásban dolgozik , mi lesz a helyezt. Jelenleg a GYES felét, azaz 1 gyerekre járót kapom, 2014. január 01-től kérelmezhetem a 2-re?(2009.04.09-én születtek!)
Köszönöm gyors válaszát!
Gabriella
Új szabályozás
Beküldő: nbea. Beküldés időpontja: 2014. 01. 09..
Kedves Mónika!
A kisfiam 2014.07.30-án tölti be a második életévét.
Tervezzük a második babát, de már biztos, hogy 07.30 után fog megszületni, reméljük már szeptember végén. Most kalkuláljunk ezzel.
A kérdésem a következő lenne, a gyedem lejár 07.30-án. Úgy tervezem, hogy táppénzre megyek szeptemberig. Most a terhességi táppénz alatt is jár a gyes? Vagy azt majd csak a második baba megszületése után tudom igénybe venni az első gyermekem után? Mert ugye az új szabályok szerint ha jön a következő baba, akkor is megkapom végig az első gyerek után járó jutattásokat, az én esetemben a gyest. Csak nem írják sehol, hogy terhességi táppénz alatt is jár-e a gyes.
Szabadságom sajnos nincsen sok, mert a kisfiam születése előtt kivettem az összest, ezért olyan 17 napom lehet. Amit nem tudom érdemes-e kivennem. A biztosításom folyamatos 2007 óta.
A másik kérdésem, hogy a második gyerek után az alapbérből fogják számolni a tgyást és a gyedet?
Köszönöm.
Üdvözlettel Gálné.
GYED és a szabadságok
Beküldő: Babumamu76. Beküldés időpontja: 2014. 01. 09..
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
Tisztelt Szakértő!
Jelenleg GYED- en vagyok kislányommal, aki 2014. április 27.- én lesz 2 éves. Szeptember- október környékén tervezem, hogy visszamegyek dolgozni. Arra gondoltam, hogy pár hónapra (május-augusztus) elmennék GYES- re és utána kivenném a szabadságaimat, majd munkába állnék. A pontos tervezéshez szükségem lenne néhány információra. A kérdésem a következő:
A munkáltató ilyenkor melyik évre vonatkozó szabadságokat adja ki (2012-ben szülés előtt vettem ki néhány napot)?2012 évben fent maradott napok, 2013 évi szabadságok, 2014.- ben a teljes, vagy esetleg kérhetem úgy, hogy néhány napot szeretnék bent tartani (biztonsági okokból)?Köszönettel
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Normál táblázat";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:"Calibri","sans-serif";
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}
Dilléma
Beküldő: csilluc. Beküldés időpontja: 2014. 01. 09..
Kedves Mónika ! Először is Boldog Új Esztendőt kívánok önnek és sok sok erőt a sok sok kérdés megválaszolásához :-)
Az én történetem a következő, melyben szeretném tanácsát kérni.
2012. május 10-én született kisfiam , 2012. május 31-én lejárt a szerződésem ( 6 évig tanévről tanévre határozott szerződéssel tanítottam ) , így PASSZÍV GYEDEN VOLTAM. 2013. szeptemberétől , gyerekem 15 hónapos korától visszamentem ugyanabba az iskolába tanítani, visszamondtam a GYED-et és igényeltem a GYES-t.
Jelen pillanatba szeretném igénybe venni a kormány által megszavazott GYED EXTRÁT. Ki is töltöttem az ehhez szükséges papírokat, de felmerült bennem rögtön egy kérdés.
HA PASSZÍV GYED-en voltam, JÁR-E NEKEM A GYED EXTRA??
Válaszát előre is nagyon hálásan köszönöm,
tisztelettel,
F T Cs
Gyed
Beküldő: Nikcii92. Beküldés időpontja: 2014. 01. 08..
Tisztelt Tanácsadó!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy páromnak 7 éves folyamatos munkaviszonya van, most várjuk első babánkat. (Nem vagyunk összeházasodva, és bejelentett háztartási kapcsolat van köztünk. )Nekem nem volt elötte munkaviszonyom. Arra a döntésre jutottunk, hogy a párom venné igénybe a gyedet. Én pedig visszamennék tanulni. Párom szolt a munkaadójánál, hogy 2 héten belül megszületik a babánk, és hogy szeretne elmenni gyedre. Emiatt most nagyon úgy tünik, hogy elbocsájtják a cégtől.
Kérdéseim: Apa igénybe veheti e a gyedet?
Mennyi idő után?
Lehet e tenni, valamit, hogyha elbocsátják a cégtől?
Üdvözlettel: Nikolett
2. gyermek utáni ellátások összege
Beküldő: Meszter. Beküldés időpontja: 2014. 01. 08..
Kedves Mónika!
2012.március 22-én szültem a gyermekemet. Folyamatosan fennálló biztosítási jogviszonyom alapján tgyás, majd gyed ellátásban részesülök/részesültem. Idén, március 22-én tölti gyermekem be a 2. életévét.
Kistestvért és érkezésének időpontját egyelőre tervezzük, amivel kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel bennünk.
1. Ha 2014-ben nem megyek vissza dolgozni (márc. 22-től Gyest igényelek) és még idén születik kistesó, mi lesz a tgyás, gyed alapja, "összege") Hogyan módosul ez, ha 2015-ben születik a kistestvér?
2. Ha 2014. márciusában kiveszem a szabikat, majd táppénzre megyek a terhesség miatt hogyan alakulnak az ellátások, ha 2014-ben vagy ha 2015-ben szülök.
3. Ha 2014 szeptembertől dolgozom és 2015-ben születik a 2. gyermek, mi lesz a tgyás, gyed alapja?
Válaszát előre is köszönöm!
2. bébi táppénz
Beküldő: Anzsi. Beküldés időpontja: 2014. 01. 08..
Kedves Mónika!
Ha a második terhességgel táppénzre megyek, akkor a nagyobb fiamra megszakad a gyed? Ha igen, akkor szüléskor újból kérhetem a nagyobbra a gyest, a kicsire pedig a tgyást?
Márciusig kapom a gyedet, utána gyest. (fiam születése 2012.márc)
A második baba júliusban jön.
Köszönöm!
Kedves Mónika! Második
Beküldő: Regi. Beküldés időpontja: 2014. 01. 08..
Kedves Mónika!
Második csemeténk 2012. 05.25-én született. Az év 07.15ig TGYÁST, onnantól pedig GYED-et kaptam. Munkám 2010.09.01-2012.07.15ig volt. A GYED folyosítása alatt biztosítottnak számítok? Amennyiben 2014. év őszén megszületik harmadik csemeténk, milyen jutattások járnak nekem? Jár egyáltalán valami a GYES-en kívül?
Előre is köszönöm figyelmét és válaszát:
Sz. Regina
Kedves Mónika! Érdeklődni
Beküldő: Amina. Beküldés időpontja: 2014. 01. 08..
Kedves Mónika!
Érdeklődni szeretnék Gyás illetve Gyed számítással kapcsolatban.
A 3.gyerekemet várom.Van már egy 9 és egy 6 éves kisfiam. Május 2.-ára vagyok kiírva.
Hallottam a júliusi új törvényről,hogy a szülési hónapot veszik figyelembe a gyed számításánál,de azt is hallottam,hogy az utolsó 6 hónapot nézik meg azt is,hogy az előző évből számítják ki.
Most akkor hogyan is számolják ki?
Előre is köszönöm a választ!
Amina
Kedves Pocka ! Sajnos a
Ez az üzenet válasz Pocka hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Pocka !
Sajnos a hosszabb gyed csak a 2014. január 1-je után született ikrekre vonatkozik. Munkavállalás esetén viszont jár a dupla gyes, mivel eltörölték a munkavégzés időkorlátját. Ez a lehetőség a 2014. január 1-je született gyermekekre tekintettel is igénybe vehető.
Üdvözlettel:
Mónika
gyed
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Pocka. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Mónika!
köszönöm a válaszát.
Akkor jól értem,hogy nem jár dupla GYED, és azt követően GYES sem .( munkavállalás esetén az eddigi szabályok alapján csak egy GYES járt)
Akkor is a gyermekek 3. életévéig jár a GYED ha 2012.novemberében születtek?(nem 2014.január 01-e után?)
nagyon köszönöm a segítségét,
Üdvözlettel:
Pocka
Gyed kérdések
Beküldő: Tirpák Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Mónika!
Az alábbiak az adataim:
2010. augusztus és 2012. március között külföldön dolgoztam, bejelentett munkám volt. 2012. március-augusztus 31-i időszakban munkanélkülin voltam. 2012.szeptember 1-től 8 órás munkaidőben a bejelentett bruttó bérem: 105.000 -Ft volt, 2013. szeptembertől br. 185.000 Ft, ezt az összeget keresem jelenleg is. Alkalmazottként dolgozom. 2014 július 11-re vagyok kiírva. Szeretném tudni, hogy mennyi gyed-gyes fog nekem járni, és meddig. Illetve az lenne a kérdésem, ha szülés előtt 3 hónappal elmennék betegre, akkor más az összeget kapnék, vagy mivel beteg alatt is munkaviszonyom van, akkor is a 185.000 Ft bért veszik majd alapul a gyed-gyes számításkor. Válaszát előre is köszönöm: Mónika
Kedves Eszter ! Igen. A
Ez az üzenet válasz eszter.6 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Eszter !
Igen. A megbízási szerződéseket csak a gyed igénylés beadása után szabad megszüntetni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ..... ! Ha nem
Ez az üzenet válasz bejjja1987 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves ..... !
Ha nem hosszabbítják meg a szerződését, terhesség alatt semmire, szülés után csak gyes-re lesz jogosult. A lehetőségei részletes ismertetésére tanácsadást javaslok. (www.kismamatb.hu Tanácsadás menüpont)
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Edit ! Az igénylést
Ez az üzenet válasz edytke hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Edit !
Az igénylést megelőző két évben, de gyed esetén a jogosultsági feltételt szülő nő esetén a szülést megelőző két évben vizsgálják, más igénylő esetében (pl. apa) pedig a gyed igénylést megelőző két évben.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anna ! A
Ez az üzenet válasz Annaliza hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Anna !
A www.kismamatb.hu oldalon a Tanácsadás menüpont alatt tud tanácsadásra jelentkezni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Barbara ! Időigényes,
Ez az üzenet válasz tbarbara hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Barbara !
Időigényes, személyre szabott tájékoztatásra csak tanácsadás keretében van lehetőség. Awww.kismamatb.hu Tanácsadás menüpont alatt tud tanácsadásra jelentkezni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Lina! Amennyiben a
Ez az üzenet válasz lutyoke79 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Lina!
Amennyiben a gyed extra alatt azt érti, hogy tud-e gyed-et igényelni munka mellett a válasz igen.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Erzsébet! A tgyas,
Ez az üzenet válasz Dunai Erzsébet hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Erzsébet!
A tgyas, gyed adóköteles jövedelem. ha van adókedvezménye tudja érvényesíteni.
Üdvözlettel:
Monika
Kedves Pocka ! A jogszabály
Ez az üzenet válasz Pocka hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 07..
Kedves Pocka !
A jogszabály alapján erre annak a kismamának van lehetősége, aki különböző korú gyermekek jogán jogosult egyidejűleg több ellátásra.
5) Ha a szülő különböző korú gyermekeire tekintettel az egyik gyermeke után jogosult terhességi-gyermekágyi segélyre vagy gyermekgondozási díjra, akkor a másik gyermeke jogán járó terhességi-gyermekágyi segélyt vagy gyermekgondozási díjat egyidejűleg is igénybe veheti.
Viszont a gyed ikergyermekek esetén tovább jár.
Ebtv. 42/B. §703 (1) A gyermekgondozási díj legkorábban a terhességi-gyermekágyi segély, illetőleg az annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól a gyermeket szülő anya esetében a szülést, egyéb esetben a jogosultságot megelőző 2 éven belül megszerzett biztosításban töltött napoknak megfelelő időtartamra, de legfeljebb a gyermek 2. életévének betöltéséig jár.
(1a)704 Ikergyermekek esetén a gyermekgondozási díj a terhességi-gyermekágyi segély, illetőleg az annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól az (1) bekezdésben meghatározott időtartamot követően további 1 évig jár.
Üdvözlettel:
Monika
TGYÁS, GYED
Beküldő: eszter.6. Beküldés időpontja: 2014. 01. 06..
Kedves Mónika!
TGYÁS-sel és GYED-el kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.
Gyermekem születésének várható időpontja: 2014.03.30.
Jelenleg rendelkezem egy heti 40 órás főállással 2007.01.01. óta folyamatosan és kettő tartós megbízási szerzőzéddel, ezek is folyamatosan fennállnak 2009.08.09 óta és a minimálbér 30%-át meghaladják. Kérdésem az lenne, hogy ez a két megbízási szerződéses biztosítási jogviszonyom is beleszámít-e a TGYÁS és GYED alapba? A másik kérdésem, hogy a két megbízási jogviszonynak meddig kell fennállni (melyik az az időpont, amikor már megszüntethető) ahhoz, hogy biztosan érvényesíteni tudjam a TGYÁS és GYED alapba?
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel: Bata Eszter
Gyed, Gyes
Beküldő: bejjja1987. Beküldés időpontja: 2014. 01. 05..
Kedves Mónika!
Szeretnék érdeklődni. A párommal gyermeket szeretnék. Van egy munkahelyem, Most lesz márciusban 4 éve, h ott dologzok. megszakítás nélkül. Viszont 2-3-6 hónaponkénti szerződéseket kapok, vagyis nem vagyok levéglegesítve. Most azt nem tudjuk, hogy így mennyi pénzt kapnék a terhesség alatt, miután már nem dolgozhatok. És miután megszületett a baba. Tudna nekem ebben mondani valami konkrétabbat esetleg? Hogy kapnám a gyedet, és a gyest mennit, és mennyi ideig? Előre is köszönöm!
tgyás, gyed
Beküldő: edytke. Beküldés időpontja: 2014. 01. 05..
Kedves Mónika!
A kérdésem az lenne, hogy tgyás és gyed esetén milyen időszakban nézik, hogy megvan-e a 365 nap. A megelőző 2 naptári évben vagy az igénylést megelőző 2 évben (jelen esetben pl. 2014.01.04-től vissza 2012.01.04-ig)?
Köszönettel: Edit
gyed extra
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Annaliza. Beküldés időpontja: 2014. 01. 04..
Kedves Mónika!
Nyílván szeretnék, de mi ennek a módja? Keressem egyéni tanácsadáson?
Üdv, Anna
TGYÁS alap
Beküldő: tbarbara. Beküldés időpontja: 2014. 01. 03..
Kedves Mónika!
Jelenleg 1,5 éves kislányommal vagyok GYED-en. Az első gyermekem születése előtt dolgoztam, több mint 10 év folyamatos biztosítási jogvisszonnyal. Második babám születése 2014. szeptemberében várható.
Két kérdésem lenne:
1. Mi lesz a TGYÁS alapja a második babám esetén?
2. Érdemes-e táppénzre mennem a GYED helyett a következő fél évben?
Előre is köszönöm!
üdvözlettel.
Barbara
Gyed extra
Beküldő: lutyoke79. Beküldés időpontja: 2014. 01. 03..
Kedves Mónika!
2012. március 18.-án született meg a kislányunk, az első hat hónapban terhességi gyermekágyi segélyben részesültem, majd gyed-et kaptam. Sajnos 2013. április 1.-jével újra munkába kellett állnom (a kislány elmúlt egy éves akkor már), mivel az anyagi helyzetünk megkövetelte ezt. Mivel a gyermeket nem helyeztük el bölcsödében, édesanyám meg tudta igényelni a nagyszülői gyest, amit jelenleg is folyósítanak részére.
Mivel a kislány még nincs 2 éves, elméletileg január 1.-jétől március 18.-ig (akkor tölti be a 2. életévét) gyed folyosításra lennék jogosult (természetesen a nagyszülői gyes folyósításának megyszüntetésével) munka mellett az új jogszabály szerint. A kérdésem az lenne, hogy a gyed extra abban az esetben is jár-e, ha az anya jelenleg nem kap gyedet, mert a korábbi jogszabály hatálya alatt újra munkába állt, viszont a gyermek még nem töltötte be a második életévét és járna, ha most állnék újra munkába?
Várom válaszát!
Lina
Adó
Beküldő: Herpainé Dunai Erzsébet . Beküldés időpontja: 2014. 01. 04..
Kedves Mónika!
Kérdésem az lenne,hogy én 2013 januártól Március 10. táppénzen voltam,Március 10 én megszületett kisfiam és attól a naptól viszont tgyás-on 165 napig ha jol tudom.Onnan viszont gyedet kapok.Most közeledik az adóbevallás és engem az érdekelne,hogy ezekből vonnak-e adót?Tudok-e visszaigényelni? Válaszát előrre is köszönöm!!! Tisztelettel:Dunai Erzsébet
gyed extra
Beküldő: Pocka. Beküldés időpontja: 2014. 01. 02..
Kedves Mónika!
2012.11 hóban születtek ikerfiaim. A kérdésem az lenne,hogy 2014.januárjától a gyernekek 2 éves koráig duplán jár a GYED az új törvények szerint?
a másik kérdésem,hogy ez alapján később ha munkaviszonyom megszünne igényelhető-e a 2 GYES mellé a főállású anyasági támogatás?
köszönöm szépen a válaszát,
Üdvözlettel
Pocka
Kedves Anna ! Igen, de nem
Ez az üzenet válasz Annaliza hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 02..
Kedves Anna !
Igen, de nem szeretne inkább újra tgyás-t, gyed-et kapni a gyes mellett, amennyiben a jogosultságát helyre lehet állítani?
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ...
Ez az üzenet válasz Lillanyu hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2014. 01. 02..
Kedves ... !
Igen.
Üdvözlettel:
Mónika
gyed extra
Beküldő: Annaliza. Beküldés időpontja: 2014. 01. 02..
Kedves Mónika!
Jelenleg passzív gyeden vagyok gyermekemmel. Amennyiben a gyed ideje alatt megszületne a 2. baba, ha jól értelmezem az új szabályokat, a gyed mellé a 2. gyerek után igényelhetek gyest. A kérdésem az lenne, hogy a gyed végével az első gyermek után is igényelhetek gyest, vagyis két gyest kaphatok egyszerre?
Köszönöm válaszát,
Anna
Gyes+munka-jan.1-től
Beküldő: Lillanyu. Beküldés időpontja: 2014. 01. 01..
Kedves Mónika! 2013.áprilisban mentem vissza dolgozni, megszakítva akkor a gyest. Gyesre jogosult vagyok 2014. júliusig, a gyermekem 3 éves koráig.Kérdésem: A jan1-vel változó szabályok értelmében ilyen esetben a gyest újra igényelhetem jan1-től a jogosultsági idő végéig a 8 órás munka mellett? köszönettel Lillanyu
Köszönet
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Chris77. Beküldés időpontja: 2013. 12. 29..
Kedves Mónika!
Nagyon szépen köszönöm a gyors és kimertő tájékoztatást!
Nagyon Boldog Új Évet kívánok!
Üdvözlettel:
Krisztina
Kedves Krisztina ! A táppénz,
Ez az üzenet válasz Chris77 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 29..
Kedves Krisztina !
A táppénz, tgyás alapját nem befolyásolja a bér csökkenés. A gyed alapját a jelenlegi szabályok szerint abban az esetben befolyásolja, ha a szülés évében lesz legalább 180 naptári napi jövedelme, mert ebben az esetben a gyed alapja a 2014. évi jövedelme lesz. Ha nem lesz 2014-ben legalább 180 naptári napi jövedelme, akkor a gyed alapja a tgyás alapjával fog megegyezni. De az, hogy mennyi lesz a gyed tényleges összege az függ attól, hogy mennyi a br. bére és mennyi lesz 2015-ben a minimál bér összege. Ettől függetlenül én nem javaslom a bércsökkenést, mert a 2015. évben hatályba lépő jogszabály módosítások miatt könnyen lehet a gyed alapja a szerződés szerinti csökkentett jövedelme. És a gyed-et kaphatja másfél évig, nem a tgyás-t !
Üdvözlettel:
Mónika
GYED összegével kapcsolatos kérdés
Beküldő: Chris77. Beküldés időpontja: 2013. 12. 28..
Kedves Mónika!
Gyermeket várok, 2014. augusztusában fog születni. A TGYÁS (illetve ha táppénzre kell mennem előtte akkor táppénz) alapja a 2013. évi jövedelem lesz? Ugyanazon a munkahelyen dolgozok már lassan 20 éve. Ha 2014-ben csökkentenék a béremet az befolyásolná a táppénz és a TGYÁS összegét? A GYED-nek (amit majd 2015-ben kell igényelnem) mi lesz az alapja? Ha 2014-ben táppénz miatt nem lesz 180 bérezett napom, akkor ott is a 2013-as bér? Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel:
Krisztina
Kedves .... ! Elsődlegesen
Ez az üzenet válasz elem hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves .... !
Elsődlegesen nem az állampolgárság a lényeg, hanem az, hogy belföldinek vagy külföldinek minősül-e a felesége. Ha belföldinek minősül, akkor az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésével jogosult lesz egészségügyi ellátásra.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Andrea ! Személyre
Ez az üzenet válasz And_rea hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves Andrea !
Személyre szóló, részletes tájékoztatásra csak tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Orsi ! Személyre
Ez az üzenet válasz gimmo01 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves Orsi !
Személyre szóló, részletes tájékoztatásra csak tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ... ! Sajnos
Ez az üzenet válasz lotifuti hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves ... !
Sajnos elküldhetik. Ha marad a jelenlegi helyzet akkor csak gyes-re lesz jogosult. Tanácsadás keretében részletesen tudom tájékoztatni a lehetőségeiről, hogy ne így legyen.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Timeszke ! Nincs
Ez az üzenet válasz timeszke1 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves Timeszke !
Nincs ilyen. Annyi változás van, hogy azon munkavállalók, akik a gyed-et 2011. augusztus 1-je után igényelték már csak a fizetésnélküli szabadság első fél évére jogosultak szabadságra, az eddigi egy év helyett. De, ha van másik gyermek, akivel a fizetésnélküli szabadság (gyed igénylés) még 2011. augusztus 1-je előtt történt, akkor rá még a régi szabály vonatkozik, azaz a fizetésnélküli szabadság első éve a szabadságra jogosító idő. Így előfordulhat, hogy a korábban született gyermekre több, míg a később született gyermekre tekintettel kevesebb szabadság jár.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Anita ! Jelenleg igen,
Ez az üzenet válasz ahorvath hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves Anita !
Jelenleg igen, de bővebbet január végén tudok mondani, mivel akkor megyek konferenciára, ahol az új változásokról lesz szó.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves ..... ! Igen, ezt
Ez az üzenet válasz Enikő Fehér hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves ..... !
Igen, ezt mondhatták eddig azok is, akik egyszerre voltak jogosultak gyed-re és gyes-re és csak az egyik ellátást vehették igénybe. Nincs olyan rendszer, ami mindenkinek kedvező lenne
Üdvözlettel:
Mónik
Ikrek
Beküldő: Enikő Fehér . Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves Mónika!
2010.06.15-én születtek meg az ikreim, jelenleg dupla gyes-t kapok. Változik e ez valamiben 2014.jan. 1-jétől?
Hiszen eddig ez volt az ikrek úgynevezett támogatása. most a törvény szerint ezt nem változtatjuk? Ha nem lennének ikrek akkor most többet kapnék, ha ikrek akkor nem? nem értem a rendszert!
gyed extra
Beküldő: ahorvath. Beküldés időpontja: 2013. 12. 21..
Kedves Mónika!
2014.január 1-től állok munkába, kisfiam 1 1/2 éves, még gyed-ben részesülök. Érdeklődnék, hogy én jogosult vagyok a gyed extrára (másképpen fogalmazva kaphatok gyed-et a munkabér mellett)?
Köszönettel éss boldog ünnepeket kívánva: Horváth Anita
szabadság
Beküldő: timeszke1. Beküldés időpontja: 2013. 12. 19..
Kedves Mónika!
Nagyobbik gyeremekem márciusban lesz 4 éves, a kisebb novemberben volt egy. Most kell eldöntenem, hogy szeptembertől visszamegyek e dolgozni. Előtte egy pár hónapot ölelne fel a felgyülemlett szabadság kivétele. Viszont azt az információt kaptam, hogy eltörölték a felgyülemlet szabadság kiadásának lehetőségét. Ez tényleg így van?
Köszönettel
Timeszke
gyes gyed
Beküldő: lotifuti. Beküldés időpontja: 2013. 12. 18..
Kedves MÓnika!
szeretném a segitségét kérni!
2013 szept végén eljöttem a munkahelyemröl 3év után,
1-2honapig munkanélkülin voltam
most nov közepétöl dolgozom
2014 februárban telik le a 3honap proba idöm.
kiderült gyermeket várok félek ha kiderül 3honap után elküldenek.
kérdésem az lenne: elküldhetnek -e valojában?
illetve ha igen akkor 2014 augusztusáig (ekkora vagyok kiirva a gyerekkkel)
nem lesz munkám ,hogyan fogok én igy gyedet gyest és bármi mást kapni?
kérem ha tud válaszoljon nekem
köszönettel :Andrea
gyes kérdés
Beküldő: gimmo01. Beküldés időpontja: 2013. 12. 17..
Kedves Mónika!
Kérdésem némileg hasonló az előttem kérdezőéhez:
2010. február 22 óta dolgoztam jelenlegi munkahelyemen (brutto kb. 150000 Ft volt a fizetésem túlóráktól és munkanapoktól függően).
2011. novembertől táppénzen voltam. 2012. február 25-én született a kisfiam. Tgyás és gyed következett.
2014. február 25-ig gyeden vagyok.
Ha minden jól megy, a kistesó 2014 júliusának végén érkezik. Kérdésem az lenne, hogy a köztes időben mit érdemes választanom:
a) csak gyesen maradok vagy
b) gyes mellett "visszamegyek" dolgozni, ami úgy nézne ki , hogy kiveszem a szabadságaimat és utána júliusig táppénzen leszek. (Ehhez a verzióhoz természetesen a munkahelyem beleegyezése is szükséges)
Hogy alakulna a következő tgyás és gyed összege a) és b) esetben?
Előre is köszönöm szíves válaszod!
Orsi
gyes és táppénz
Beküldő: And_rea. Beküldés időpontja: 2013. 12. 09..
Kedves Mónika!
Szeretném a tanácsát kikérni, mit érdemes tennem, hogy anyagilag a legjobban járjak.
Jelenleg 2013 szeptember 1-től gyes-en vagyok a 2 éves kislányommal, és 9 hetes az új baba a pocakomban. :-) 2014. július elejére várjuk.
Előtte Gyeden, illetve tgys-en voltam, munkaviszonyom 150.000 Ft bruttó volt (2005-től folyamatos)
Gondoltam visszamegyek "elvileg" GYES mellett dolgozni, gyakorlatilag kiveszem a szabadságokat, utána eljövök táppénzre az új babával.
De olyan sok kusza információt találtam, és nagyon elbizonytalanodtam.
Előre is köszönöm válaszát
Üdvözlettel
Andrea
Érdeklődés
Beküldő: msdoka. Beküldés időpontja: 2013. 12. 05..
Kedves Mónika!abban szeretném segítségét kérni,hogy hol tudom megnézni,hogy van e tb-biztosításom!nem a kártya érvényesség hanem hogy fizetnem kell-e magam után vagy sem!regisztrált munkanélküli voltam viszont egyéb okok miatt töröltek a rendszerből kb 2hete!az önkormányzat átvállalta a fizetést viszont már nem kapok pénzt sem!vagy valami türelmi idő van utána vagy mikortól kell a tb-t fizetni és hova kell menni!Köszönöm válaszát!
Kedves Mónika! Abban
Beküldő: lisaanna. Beküldés időpontja: 2013. 11. 29..
Kedves Mónika!
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy 4 éve dolgozom folyamatosan egy cégnél, határozott idejű munkaszerződéssel. A szerződés jövőre lejár (kb. májusban vagy előbb), a munkahelyem megszűnik. Babát szeretnénk a férjemmel, valószínűleg több hónapig otthon leszek, mire megszületik a baba.
Munkát terhesen már nem vállalhatok, azt szeretném kérdezni, hogy jár-e arra az időszakra valamilyen támogatás? Hol kapok tájékoztatást akár erről, akár a gyedemről, kihez fordulhatok hivatalosan? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Terhes kulfoldi feleseg (nem EU)
Beküldő: elem. Beküldés időpontja: 2013. 11. 28..
Tisztelt Monika!
Felesegem Izraeli allampolgar, majusra van kiirva a szulesre. A kerdesem az lenne, hogy van-e olyan biztositas amely fedezne a korhazi koltsegeket, illetve mi a legolcsobb megoldas ilyen esetben. :)
Elore is koszonom!
Kedves Nándor ! Igen
Ez az üzenet válasz Nagy Nándor hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 26..
Kedves Nándor !
Igen lehetséges. Honnan kaphat információt ? Ingyeneset az oep ügyfélszolgálatán. Optimális és maximális lehetőségeket pedig tőlem.
Üdvözlettel:
Monika
Kedves Mónika Egy gyors
Beküldő: Nagy Nándor. Beküldés időpontja: 2013. 11. 26..
Kedves Mónika
Egy gyors egyszerü kérdésem lenne:
33 éves férfi vagyok.
11 éve van folyamatos munkaviszonyom egy magyar állami cégnél.
Februárban születik a kisbabánk.Lehetséges e ,hogy én maradok otthon a babával?
Ha igen honnan tudom meg , hogy mennyi gyest/gyedet fogok kapni és mennyi időre?
válasz
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Brigitta27. Beküldés időpontja: 2013. 11. 25..
Köszönöm szépen a gyors választ !Akkor nem aggódok azon.hogy mikor leszek már jobban ,hogy tudjak menni dolgozni.:)
mert nem befolyásol semmit.
Üdvözlettel:Brigi
Kedves Brigitta ! A táppénz
Ez az üzenet válasz Brigitta27 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 25..
Kedves Brigitta !
A táppénz beleszámít a jogosultsági időbe, így rendben van a jogosultsága. Maradhat nyugodtan otthon, egy fillérrel sem lesz több a tgyás, gyed összege, ha visszamegy dolgozni. A br. 150 000 Ft-os bérből kb. br. 105 000 Ft lesz a tgyás, gyed összege. Tgyás-ból csak adót, gyed-ből adót és nyugdíjjárulékot vonnak.
Üdvözlettel:
Mónika
Gyed Tgyás
Beküldő: Brigitta27. Beküldés időpontja: 2013. 11. 25..
Kedves Mónika!
11hetes kismama vagyok sajnos egy ideje táppénzre kellett mennem mert nehezen viselem a terhességet és már volt egy vetélésem.
Érdeklődni szeretnék ha 2012.november óta van folyamatos munkaviszonyom .2. munkahelyemen.2013.januárjában kezdtem dolgozni de a biztosításom folyamatos volt mert egyik helyről mentem a másikba.Folyamatosan dolgoztam 2013. október végéig.
Most novemberben táppénzen vagyok és nem tudom mikor leszek jobban és mikor tudnék visszamenni dolgozni.
A kérdésem az lenne hogy a táppénz ideje beleszámít e a 365 napba?Mert most novemberbe lenne meg a 365napom.Jogosult leszek a Gyedre .Tgyásra?
És kb mennyi gyedre száíthatok ha átlagosan Brutto150 .000 a fizetésem.
Várhatóan 2014 júni 13.án fogok szülni és akkor is lesz munkaviszonyom.
Köszönöm válasszát:Pongó Brigitta
Kedves Enikő ! A családi
Ez az üzenet válasz Enikő hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 22..
Kedves Enikő !
A családi adókedvezményt igénybe lehet venni egy összegben is. Csak annyi teendőjük lesz, hogy az adóbevallásban jelölni kell, hogy megosztva veszik-e igénybe vagy sem. De ezt a könyvelő biztos fogja tudni. A bejelentést pedig úgy tudja ellenőrizni, (ha nem akarja az apeh-nél megkérdezni) hogy csinál egy ügyfélkapus hozzáférést az okmányirodában, majd az ügyfélkapun keresztül (magyarország.hu) lekérdezi a férje biztosítási jogviszonyait.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Enikő ! A táppénz nem
Ez az üzenet válasz Enikő hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 22..
Kedves Enikő !
A táppénz nem befolyásolja a tgyás összegét. A szülési szabadságot attól függően javaslom, hogy a szülés napjával vegye igénybe vagy korábban, hogy mennyire magas a jövedelme. Ha magas akkor a szülés napjával.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Gabe ! Ezekre a
Ez az üzenet válasz Gabe hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 22..
Kedves Gabe !
Ezekre a kérdésekre csak a törvényjavaslat elfogadása után lehet válaszolni. Egyenlőre gyakorlati irányelv még nincs. Ha elfogadják a törvényjavaslatot részletesen fogok írni awww.kismamatb.hu oldalon a törvényjavaslatról és az ezzel kapcsolatos véleményemről is. Egyébként nem az a lényeg, amiről a médiában beszélnek, hanem amiről nem és szintén megtalálható a benyújtott törvényjavaslatban. Nagyon sok kismamát fog hátrányosan érinteni. De ahogy írtam, erre térjünk vissza akkor, ha elfogadták a törvényjavaslatot.
Üdvözlettel:
Mónika
Családi kedvezmény
Beküldő: Enikő. Beküldés időpontja: 2013. 11. 19..
Kedves Mónika!!!
Azt szeretném megtudni, 2013. augusztus hónaptól én veszem igénybe a kisbabám után járó családi adókedvezményt! 2014. januártól férjem fogja! A kérdésem az lenne, hogy nem szeretnénk havonta igénybe venni a családi adókedvezményt, hanem egy összegben szeretnénk visszaigényelni, csak egy megerősítést kérek, ebben az esetben a 2014. évi adóbevalláskor van ezzel kapcsolatban teendőnk???
És még annyit szeretnék megtudni, hogy lehet, hogy furcsán hangzik, de szerintem férjem nincs bejelentve munkáltatójánál! 2012. évben, illetve 2013. elején még biztosan bevolt, de szerintem jelenleg már nincs, sem bérjegyzéket nem kap egy ideje, sem jelenléti ívet nem kell aláírnia!!! Hová forduljak ez ügyben, -mert a munkáltatójától nem áll szándékunkban megkérdezni, hogy ugyan be van e jelentve- hogy kiderítsem a választ, vagy elég egyszerűen a háziorvostól megkérdezni és TAJ szám alapján kiderül a dolog??? Mert amennyiben nincs bejelentve azt a kevés összegű családi kedvezményt sem fogja tudni igénybe venni :-(
Köszönettel:
Enikő
Kismama ellátása
Beküldő: Enikő. Beküldés időpontja: 2013. 11. 19..
Kedves Szakértő!!!
Az előzőeket azzal egészíteném ki, hogy munkakörömnek megfelelően diplomás bérrel alkalmaznak!!!
Üdv. Enikő
Kismama ellátása
Beküldő: Enikő. Beküldés időpontja: 2013. 11. 19..
Kedves Szakértő!
Én közalkalmazotti jogviszonyban dolgozok 2007. szeptember 1. napjától, tehát folyamatos 365 nap biztosítási idővel rendelkezek, határozatlan munkaidejű munkaszerződéssel rendelkezek.
Első kisbabámat várom, 2014. február 5-re vagyok kiírva. A kérdésem az lenne, hogy ha december közepétől elmegyek táppénzre az mennyiben befolyásolja a terhességi gyermekágyi segélyem összegét, illetve az szeretném megtudni, hogy mikortól érdemes szülési szabadságra menni, szülés előtt 28 nappal, vagy szülés napjától??? Ha szülés napjáig táppénzen vagyok az mennyiben befolyásolja a thgy összegét???
Válaszát előre is köszönöm!!!
Aktuális kérdés
Beküldő: Gabe. Beküldés időpontja: 2013. 11. 18..
Tisztelt Címzett!
Az után érdeklődöm, hogy ha jelenleg Gyed-en vagyok a kislányommal, de jövő hónapban a 2 évet megelőzően visszamegyek dolgozni, akkor kérhetem-e 2014. január 01-től a médiában hangoztatott fizetés meletti Gyed-et, majd Gyes-t a kislány 3 éves koráig. Illetve azt szeretném megtudni, hogy ha kérhetem és élek evvel a lehetőséggel, akkor milyen hátrány ér ahhoz képest, mintha nem kérném (pl.Összecsapják a GYED-et, Gyes-t a fizetéssel és az után több terhet kell fizetnem? Esetleg nem "normál" munkaviszonyba vagyok??, így nem kapok meg egyes juttatásokat Pl. ebédjegy stb, tekintettel arra, hogy Gyed-et, illetve Gyes-t kapok.)
Előre is köszönöm a választ,
Gabe
Kedves .... ! Megoldható,
Ez az üzenet válasz nagyreni hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 16..
Kedves .... !
Megoldható, hogy tesónál tgyás-ra, gyed-re legyen jogosult. Tanácsadás keretében részletesen tudom tájékoztatni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Márti ! A táppénz
Ez az üzenet válasz Márti32 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 16..
Kedves Márti !
A táppénz alapját, ha a táppénz még idén indul, akkor a 2012. évi jövedelméből fogják megállapítani. Ha a táppénz jövőre indul, akkor a táppénz alapja a 2013. évi jövedelme (minimál bér). A tgyás, gyed alapját a 8 órás minimál bérből (2013. évi jövedelem) fogják megállapítani. Ha jövőre legalább 180 naptári napot dolgozik és a szülés napja 2014. július 16-án vagy utána történik, akkor a gyed alapja a 4 órás minimál bérből lesz megállapítva. Nem javaslom a munkaszerződés módosítást, mert tesó esetén a 4 órás bér lesz a tgyás, gyed alapja.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Edit ! Ha megszünt a
Ez az üzenet válasz edytke hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 16..
Kedves Edit !
Ha megszünt a munkaviszonya, akkor jelenleg csak gyes-re lesz jogosult a 2. babánál.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Ágnes ! Szabadság,
Ez az üzenet válasz kibi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 16..
Kedves Ágnes !
Szabadság, majd táppénz szülésig.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika, a férjemmel
Beküldő: nagyreni. Beküldés időpontja: 2013. 11. 16..
Kedves Mónika,
a férjemmel szeretnénk még gyermeket, de jelen állás szerint csak Gyes-re lennék jogosult.
Jelenleg Gyes-en vagyok még egy évig, nincs hova visszamenjek.
Ha jól gondolom ma már nem "elég" 180 nap bejelentett munkaviszony, hanem 365 nap kell, de mivel tanár vagyok, nem tudok bármikor csak úgy elkezdeni dolgozni, még ha lenne is hely vhol...
Ha lenne valahol helyem, akkor elég lenne pár hónap ledolgozott biztosított viszony, és utána a fennmaradó idő táppénz? Vagy akkor a táppénz miatt kevesebb ellátásban részesülnék?
Válaszát előre is köszönöm, R
Táppénz - 4 órás munkaviszony
Beküldő: Márti32. Beküldés időpontja: 2013. 11. 12..
Kedves Szakértő!
Olyan kérdésem volna, hogy most 8 órás, folyamatos bejelentett munkaviszonnyal rendelkezem már 1,5 éve,minimálbérre vagyok bejelentve, viszont a főnököm január elsejétől át szeretne jelenteni 4 órás bejelentett munkaviszonyba. 9 hetes kismama vagyok.
Hogyan befolyásolná ez a táppénz mértékét, ha 4 órás munkaviszonyból mennék majd később táppénzre?
Válaszát nagyon köszönöm előre is.
Tisztelettel: Márti
határozott munkaviszony, gyed
Beküldő: edytke. Beküldés időpontja: 2013. 11. 10..
Kedves Mónika!
Gyed jogosultsággal kapcsolatban lenne kérdésem (a beígért gyed extra miatt merült fel). Jelenleg első gyermekemmel vagyok GYED-en, aki 2013.02.08-án született. Munkaviszonyom 2009.08.03-2013.06.30 volt folyamatosan. Táppénzen voltam 2012.10.24-től, tgyást 2013.01.14-2013.06.30 kaptam. Azóta gyeden vagyok 2015.02.08-ig.
2014-re tervezzük a második babát. A kérdésem az lenne, hogy utána jogosult lennék-e gyedre? Úgy gondolom, hogy másfél évig, de nem vagyok biztos benne.
Előre is köszönöm a választ!
Edit
TGYÁS, GYES, GYED
Beküldő: kibi. Beküldés időpontja: 2013. 11. 05..
Kedves Mónika,
Jelenleg második gyermekemmel vagyok terhes, az első gyermek 2013. november 18-án tölti be a 2. életévét, tehát ezt követően GYES-en leszek.
A második gyermek 2014. áprilisában születik meg.
Folyamatos munkaviszonyom van, határozatlan idejű munkaszerződéssel, 240 eFt-os bruttó bérrel. Sajnos halvány fogalmam sincs, hogy milyen járandóságok fognak megilletni, egész egyszerűen elvesztem a jogi útvesztőkben... A segítségét szeretném kérni, hogy járhatnék a legjobban. A felhalmozott szabadságomat ki tudom venni most novemberben? Aztán lehetnék táppénzen a szülésig? Jó lenne, ha nem 28 ezer forintból kellene megélnünk, szóval a kérdésem hogy milyen lehetőségeim vannak. Hálás köszönettel, V.Ágnes
TGYÁS, GYES, GYED
Beküldő: kibi. Beküldés időpontja: 2013. 11. 05..
Kedves Mónika,
Jelenleg második gyermekemmel vagyok terhes, az első gyermek 2013. november 18-án tölti be a 2. életévét, tehát ezt követően GYES-en leszek.
A második gyermek 2014. áprilisában születik meg.
Folyamatos munkaviszonyom van, határozatlan idejű munkaszerződéssel, 240 eFt-os bruttó bérrel. Sajnos halvány fogalmam sincs, hogy milyen járandóságok fognak megilletni, egész egyszerűen elvesztem a jogi útvesztőkben... A segítségét szeretném kérni, hogy járhatnék a legjobban. A felhalmozott szabadságomat ki tudom venni most novemberben? Aztán lehetnék táppénzen a szülésig? Jó lenne, ha nem 28 ezer forintból kellene megélnünk, szóval a kérdésem hogy milyen lehetőségeim vannak. Hálás köszönettel, V.Ágnes
Kedves ..... ! A béremelés
Ez az üzenet válasz timeszke1 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 04..
Kedves ..... !
A béremelés megilleti, de ez a gyed összegét már nem befolyásolja.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Szilvi ! Igen van,
Ez az üzenet válasz Szilvia83 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 11. 04..
Kedves Szilvi !
Igen van, egyébként nem írtam volna. Én semmi olyat nem javaslok, ami nem legális vagy jogszabályba ütközik.
Üdvözlettel:
Mónika
béremelés
Beküldő: timeszke1. Beküldés időpontja: 2013. 11. 03..
Tisztelt Mónika!
2012. november 11-től Gyed-en levő óvodapedagógus vagyok. Érdekelne, hogy engem is megillet -e a pedagógus béremelés. Kolleganőim már az emelt bért kapták szeptembertől, de én meg másik gyed-en levő kolleganőm nem.
Köszönettel
Timeszke
Kérdés
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Szilvia83. Beküldés időpontja: 2013. 10. 28..
Tisztelt Mónika!
Írta, hogy ezt valahogy el lehet kerülni? Van esetleg valamilyen mód ezen változtatni, mert volt akik azt mondták nekem, hogy ilyent nem lehet csinálni.
Előre is köszönöm:
Szilvi
táppénz
Beküldő: slycsi. Beküldés időpontja: 2013. 10. 24..
Kedves Mónika!
Szeretném megtudni ha 8 hónapja dolgozom egy cégnél ,137500 a bruttó bérem, valószínű terhes vagyok, elmehetek terhes táppénzre?És miután az lejárt kapok e gyedet,gyest,tgyást?Kirughatank a terhes táppénzről?Mit tegyek szóljak,vagy még titkoljam?
Kedves O. Gáborné ! Amíg az
Ez az üzenet válasz Orosz Gáborné hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 10. 23..
Kedves O. Gáborné !
Amíg az adott ellátást folyósítják, addig eü-i szolgáltatásra jogosult. De nekem is az a véleményem, hogy ha előre megadták a kötelező felülvizsgálat idejét célszerű bemenni és utána kérdezni, hogy miért nem kapott értesítést a felülvizsgálatról.
Üdvözlettel:
Monika
Kedves Szilvi ! Ez nem ilyen
Ez az üzenet válasz Szilvia83 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 10. 23..
Kedves Szilvi !
Ez nem ilyen egyszerű. Valóban előfordulhat, hogy a gyed alapja a minimál bér lesz, de ezt el lehet kerülni. A téma részletessége és időigénye miatt tanácsadás keretében tudom részletesen tájékoztatni.
Üdvözlettel:
Mónika
Tb jogviszony
Beküldő: Orosz Gáborné. Beküldés időpontja: 2013. 10. 18..
Tisztelt Horváthné Radics Mónika!
Százalékolásom iránti kérelmem 2012.09.-hó adtam le melyre való tekintettel 2012.12.12.-én bizottság elé hívtak,az értesítést megkaptam,melyben közölték,hogy eü.állapotom mértéke 30% és rokkantsági ellátásra vagyok jogosult. 2013.01.21.-én az egy év táppénz kihasználása után januárt 22-től rokkantnyugdíjas lettem.Az egésznek a lényege az értesítés szerint a következő felülvizsgálat ideje 2013.09hó ezért az eü.pénztár értesítése szerint a TB jogviszonyom 2013.01.22-től 09.30-ig tart.Bizottság elé nem hívtak,nincs újabb szakvéleményem,ezért nem tudok TB-t igényelni,TB jogviszonyom megszűnt. Létezik-e hogy a százalékolás ideje alatt nekem kell a TB járulékot fizetnem magam után? A kincstár válasza szerint én indítsam újra a leszázalékolásomat,hol ott ez a bizottság dolga,mert én amúgy is le vagyok százalékolva?!
Köszönettel O.Gáborné
Kérdés
Beküldő: Szilvia83. Beküldés időpontja: 2013. 10. 18..
Tisztelt Tanácsadó!
A második gyeköccel vagyok otthon 2 éves így már gyesen vagyok, de szeretnénk egy 3 babát , mivel a gyes igen kevés 28500. , az ujabb babánál a minimál bért vennék alapul és nem a 4 évvel ezelőtti fizetésemet, a munka helyem meg van ahonnal el jöttem szülni, akár vissza is mehetnék, de az lenne a kérdésem, hogy én fizethetnék magam után mint ha dolgoznék hogy magasabb legyen a tgys aztán a gyed is, vagy ilyent nem lehet?
Előre is köszönöm.
Kedves Krisztina ! Ha értené
Ez az üzenet válasz D Krisztina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 10. 13..
Kedves Krisztina !
Ha értené nem lenne rám szükség. Nem a mikor a lényeg, hanem a miért. A miértre a válasz a jogszabályok ismeretében van benne. Erre viszont csak tanácsadás keretében tudok részletesen válaszolni.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika! Ne
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: D Krisztina. Beküldés időpontja: 2013. 10. 11..
Kedves Mónika!
Ne haragudjon,de ezt most nem értem...
Mikor kapnék 70 ezerrel több tgyást és gyedet?
A munkahelyemen csak br. 39000 ft a bérem.
Üdvözlettel: Krisztina
Kedves Krisztina
Ez az üzenet válasz D Krisztina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 10. 11..
Kedves Krisztina !
Megvalósítható, csak nem biztos, hogy van értelme. Ha nem akar 70 000 Ft-tal több tgyás-t, gyed-et (minimál bérhez viszonyítva) kapni havonta akkor egész nyugodtan.
Üdvözlettel:
Mónika
Még egy kérdés...
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: D Krisztina. Beküldés időpontja: 2013. 10. 11..
Kedves Mónika!
Köszönöm a gyors választ.
Engedje meg,hogy még valamit kérdezzek. :)
Azon gondolkodtam,hogy ha megszűntetnénk a jogviszonyomat a szülést megelőzően kb. 2-3 hónappal, akkor jelentkezhetnék az álláskeresésire..Onnan mennék tgyásra.
Azért szeretném ezt,mert így magasabb összeg az ellátás alapja.
Mint ha a br.39000-ből számolják.
Ha jól tudom(kérem erősítsen meg) a álláskeresésin akkor veszik alapul a minimálbéres számítást, ha tényleges jövedelem nem volt gyed vagy gyes miatt.
Tehát ha én a szabadságomat töltöm,az tényleges jövedelemnek minősül?
Ez így megvalósítható?
Én adjam be majd a felmondást és közös megegyezéssel szüntessük meg a szerződést?
Ebben az esetben járna nekem a szabadságok pénzbeli megváltásaa szerződés megszűnésekor?
Köszönöm,
Krisztina
Kedves Anzsi ! Abban az
Ez az üzenet válasz Anzsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 10. 10..
Kedves Anzsi !
Abban az esetben, ha a nagyszülő részére folyósítják a gyes-t, nem mehet bölcsődébe az a gyermek, akire tekintettel a gyes folyósítás történik. Gyes-re jogosult a szülő, nagyszülő, nagyszülő házastársa. Mindegy, hogy nyugdíjas vagy munkanélküli a nagyszülő, ha a szülő esetében a jogosultsági feltételek fenn állnak, a nagyszülő jogosult gyes-re.
Üdvözlettel:
Mónika
gyes-bölcsi
Beküldő: Anzsi. Beküldés időpontja: 2013. 10. 10..
Kedves Mónika!
Ha a gyerekem 2 éves elmúlik és visszamegyek dolgozni, akkor a gyest csak akkor veheti fel rá valamelyik nagymama például, ha a gyerekem nem jár bölcsődébe? Vagy akkor is?
Milyen rokon veheti fel a gyest? Lehet nyugdíjas vagy abszolút jövedelem nélküli is?
Köszönettel!
Kedves Krisztina ! Szabadság
Ez az üzenet válasz D Krisztina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 10. 10..
Kedves Krisztina !
Szabadság jár a szülési szabadság idejére és a gyed első félévére. A szabadságot ki kell venni., nincs lehetőség a kifizetésére. Gyes mellett vissza tud menni részmunkaidőben dolgozni. De ebben az esetben megszűnik a felmondási védelem. A munkáltató köteles a szabadságot kiadni. Ha tervez babát és továbbra is részmunkaidőben dolgozik, akkor tesó esetén is a részmunkaidős bér lesz a tgyás, gyed alapja. A szabadságok napra pontos meghatározására tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Gyed alatt felgyülemlett szabadság
Beküldő: D Krisztina. Beküldés időpontja: 2013. 10. 10..
Kedves Mónika!
Munkaviszonyom 2010.11.05-től van,4 órás, br.39000Ft.
2011.10.16-ig aktívan dolgoztam, majd 2011.10.17-től táppénzen voltam egészen a szülés napjáig 2012.01.16-ig.
Jelenleg gyeden vagyok 2014.01.16-ig.
Tervezzük a második babát,ha sikerül megfogannia reményeink szerint jövő nyáron-ősszel megszületik.
Érdeklődnék, hogy működik a gyed utáni visszatérés a munkába?
Én igényelhetem a gyest(ha jól tudom gyes mellett végezhető lenne a 4 órás munkám) és mellette kérhetem, hogy a tényleges munkavégzés helyett a felgyülemlett szabadságokat adják ki, vagy fizessék ki nekem?
Ebben az esetben hány nap szabadság járna nekem(30 éves vagyok)?
Illetve ha kifizetnék,akkor mennyi lenne az összege?
Illetve ezt a munkáltatom dönti el, hogy mit választ, vagy én?
Előre is köszönöm a segítséget,
Üdvözlettel:
Krisztina
ikergyes nagyszülő részére
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: twinboys. Beküldés időpontja: 2013. 09. 27..
Köszönöm szépen a válaszát!
Kedves Heni ! Véleményem
Ez az üzenet válasz twinboys hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 09. 27..
Kedves Heni !
Véleményem szerint duplán jár. A d) pont arra az esetre vonatkozik, (amit külön kiemel a jogszabály, hogy a b) pont szerinti esetre vonatkozik), amikor egészséges gyermekekről van szó. Tartós betegség esetén nem tesz különbséget ikrek és nem ikrek között, (nem írja, hogy kivéve), hanem azt írja, hogy időkorlátozás nélkül lehet keresőtevékenységet folytatni. A szabadság kivétele pedig keresőtevékenységnek minősül, mivel bért kap rá.
21. §57 (1) A gyermekgondozási segélyben részesülő személy – ide nem értve a nagyszülőt, az örökbefogadó szülőt a 20/B. § szerinti esetben, továbbá a kiskorú szülő gyermekének gyámját – kereső tevékenységet
a) a gyermek egyéves koráig nem folytathat,
b) a gyermek egyéves kora után heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik,
c) a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek egyéves kora után időkorlátozás nélkül folytathat,
d)58 ikergyermekek esetében a gyermekek egyéves kora után a b) pont szerinti korlátozás nélkül folytathat, azzal, hogy az e pont szerinti feltételekkel keresőtevékenységet folytató személy az ikergyermekek számától függetlenül az egy gyermek után járó összegű gyermekgondozási segélyre jogosult.
Üdvözlettel:
Mónika
ikergyes nagyszülő részére
Beküldő: twinboys. Beküldés időpontja: 2013. 09. 24..
Tisztelt Mónika!
Ikergyermekeimmel vagyok itthon gyesen jelenleg.3 évesen ovodába mennek.Én még mielőtt betöltenék a 3. életévüket megkezdem a szabadságom letöltését.16 nappal korábban.Mindketten tartósan betegek..A kérdésem a következő lenne:
Szabadságom ezen időszakára már csak szimpla gyes jár?
3 éves koruktól nyugdíjas nagyszülő részére folyósítatnám a gyest.Ebbe az esetben ez duplán jár?
Megkérdeztem egy illetékest a MÁK-nál aki azt mondta csak szimplán jár.Felhívtam egy másik területi MÁK irodát ott azt mondták h duplán.Akkor most mi a teendőm?Mire hivatkozzak?
Köszönettel!Heni
Köszönöm!
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: hdorka. Beküldés időpontja: 2013. 09. 14..
Kedves Mónika!
Köszönöm a gyors, érthető válaszát!
Dóra
Kedves .... ! Az idő és
Ez az üzenet válasz greksa78 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 09. 14..
Kedves .... !
Az idő és információ igényes válaszokra csak tanácsadás keretében van lehetőség.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Dóra ! Ha megszűnik a
Ez az üzenet válasz hdorka hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 09. 14..
Kedves Dóra !
Ha megszűnik a munkaviszony a szülés előtt, nem lesz jogosult tgyás-ra, gyed-re. Ha a munkaviszony a szülést megelőző 42 napon belül szűnik meg, akkor tgyás-ra jogosult lesz, gyed-re nem. Ha a munkaviszony a tgyás folyósítása alatt szűnik meg akkor tgyás-ra és gyed-re is jogosult lesz (passzív jogon), de egy következő babánál nagy valószínűséggel csak gyes-re lesz jogosult.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika! Nemrégiben
Beküldő: greksa78. Beküldés időpontja: 2013. 09. 14..
Kedves Mónika!
Nemrégiben írtam:Segíts,hogy segíthessek!cimen,de választ a mai napig nem kaptam.Szeretnék választ kapni,ha lehetséges!Köszönöm!
tgyás, gyed
Beküldő: hdorka. Beküldés időpontja: 2013. 09. 13..
Kedves Mónika!
A kérdésem a következő: jogosult leszek-e tgyás-ra és gyed-re abban az esetben, ha 2014. márciusában lejár a határozott idős munkaszerződésem, és nem hosszabbítják meg, de szülni csak később fogok? Illetve mi történik abban az esetben, ha munkaviszony megszűnése előtt tgyás-ra megyek, az ilyenkor megjár 6 hónapig, és utána jogosult leszek gyed-re, ha már nincs munkaviszonyom?
Válaszát köszönöm: Dóra
Kedves Anzsi ! A fórumon
Ez az üzenet válasz Anzsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 09. 07..
Kedves Anzsi !
A fórumon belül általános tájékoztatást lehet kérni. A kérdései már a személyre szabott kategóriába tartoznak, amire csak tanácsadás keretében tudok részletesen válaszolni.
Üdvözlettel:
Mónika
Táppénz
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Anzsi. Beküldés időpontja: 2013. 09. 06..
Még egy kérdés.
Ha a gyed már lejár márciusban az első gyerekkel, és a második baba a gyes alatt születik, a gyed lejártával lehet kérni táppénzt a szülésig? A terhességre jár valami táppénz vagy akkor csak a gyest kapom az első gyerekre? Szüléstől kezdve pedig a tgyást kapom a másodikra és a gyest elveszik. Ugye?
Köszönöm!
Segíts,hogy segíthessek
Beküldő: greksa78. Beküldés időpontja: 2013. 09. 04..
Kedves Mónika!
Kérdéseim:egy kedves ismerősöm 2011.szept-ben szült és ez év 2013.jun.16-ig járt a gyed a részére,most beadta az igénylést gyesre.Most megint babát vár febr.17-re van kiírva.szeretné tudni,hogy visszamenjen inkább táppénzre vagy maradjon gyesen?melyikkel kap a köv babára gyedet.
A köv.kérdés részemre szól:jelenleg én is kismama vagyok 2014.ápr 08-ra vagyok kiírva.Október 7-től megyek táppénzre.tavalyi évben 6órás munkaidőben dolgoztam gyes mellett,az idei év januárjától véglegesítettek a kórháznál(ekkor járt le a gyes)8órában.Légyszíves írdd meg,hogy miként fogjék idén és jövőre számolni a táppénzt valamint tgys,gyed.Tavaly a bruttom kb:110000,idéntől a bruttom pótlékokkal együtt kb.180000ft.Előre is köszönöm a segítségedet!
Köszönöm!Kedves Mónika!
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Nyuszi06. Beküldés időpontja: 2013. 09. 04..
Köszönöm a gyors válaszát,teljesen világos /mostmár/:-)
Üdvözlettel:Éva
Kedves Éva ! Ha nem ismeri a
Ez az üzenet válasz évi24 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 09. 03..
Kedves Éva !
Ha nem ismeri a lehetőségeit, akkor nem is tud dönteni. Ami a szomorú, hogy amit a 4 órás munkaviszonyra fizet be feleslegesen, nem kerülne sokkal többe az, hogy normális összegű tgyás-ra, gyed-re legyen jogosult.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika! Köszönöm gyors
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: évi24. Beküldés időpontja: 2013. 09. 03..
Kedves Mónika!
Köszönöm gyors válaszát!
Hova forduljak tanácsadásért?
Nem tudok sajnos dolgozni,mert az orvos tanácsolta(ne idegeskedjek és ez a munka olyan sajnos)
A 4 órás járulékokat én fizetem(tb stb)
Üdvözlettel:
Évi
Kedves Éva ! A jogosultságra
Ez az üzenet válasz Nyuszi06 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 09. 02..
Kedves Éva !
A jogosultságra a válaszom igen volt. Tehát ez a jelenlegi terhességre vonatkozik, feltéve ha nem törlik a jogviszonyt, mert abban az esetben a jelenlegi baba után is csak gyes-re lesz jogosult. A jogviszony megszűnés pedig egy következő terhességre vonatkozott. Ha nem terveznek több babát, akkor nincs jelentősége, hogy most megszűnik a jelenlegi szerződés vagy nem.
Üdvözlettel:
Mónika
Lehet,hogy csak nekem nem....
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Nyuszi06. Beküldés időpontja: 2013. 09. 02..
Tisztelt szakértő!
Lehet,hogy csak nekem nem igazán egyértelmű a válasz,összegezném hogy értem:Tehát ha nem szüntetik meg a jogviszonyom akkor lesz tgy-s is és gyed is.Viszont ha akarok még egy babát ezalatt a harmadik tesót érti?Mert nem akarunk 3.-at.Jelenleg várjuk a kistesót a másodikat.
Üdv :Éva
Kedves .... ! Ha egy
Ez az üzenet válasz Nyuszi06 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 08. 30..
Kedves .... !
Ha egy esetleges ellenőrzés keretében nem törlik a jogviszonyt akkor igen. Ha szeretnének még babát, viszont a tesónál így csak gyes-re lesz jogosult.
Üdvözlettel:
Mónika
Tgy-s és gyed összege
Beküldő: Nyuszi06. Beküldés időpontja: 2013. 08. 30..
Kedves Mónika!
Jelenleg 36.-hetes kismama vagyok a szülés várható időpontja szeptember 26.-a.2007 januártól 2012 .július 27.-ig volt munkaviszonyom,aztán 2012.aug.06-tól november 4-ig munkanélkülin/nettó 76000-ft/ majd november 04-től december 31-ig gyest igényeltem az első kisfiam után.2013 január 01-től junius 30.-ig határozott idejű /br.bér 98000-ft/munkaviszonyban ebből az utolsó hónap/junius/táppénz volt/netto 70000/.Majd 2013.július 01-től ujra egy másik munkahelyen
kezdtem el dolgozni ahol jelenleg is munkaviszonyban állok./br.114000-ft/Augusztus 30-tól benyújtottam a munkáltatómnak a szülési szabadság igényemet igy augusztus 30.-tól igénybe szeretném venni a terhességi gyermekágyi segélyt.Jelenlegi munkaviszonyom a tgy-s folyósitásának első napjától megszünne.Segítségét a következőkben szeretném kérni:Jogosult leszek így gyedre is ha már a tgy-som alatt megszünik a munkaviszony.Illetve mekkora összegű tgy-sra és gyedre számíthatunk?
Köszönöm válaszát!!
Kedves Évi ! Hiába emelné meg
Ez az üzenet válasz évi24 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 08. 30..
Kedves Évi !
Hiába emelné meg most a br. bér összegét, a tgyás, gyed alapja akkor is a 4 órás bér lenne. Ahhoz, hogy ezt elkerülje és egy kedvező összegű tgyás-ra, gyed-re legyen jogosult tanácsadást javaslok.
Üdvözlettel:
Monika
Kedves Mónika! Rövid leszek
Beküldő: évi24. Beküldés időpontja: 2013. 08. 30..
Kedves Mónika!
Rövid leszek valahogy.
Az alábbi kérdésem lenne,dolgoztam egy cégnek ahol egyéni vállalkozónak kellett lenni.
De mivel a testvérem az!- így elfogadták!(.ezálttal be jelentett magához 4 órába)
Idő közbe én kis mama lettem most vagyok a 16hétbe.(Különösen veszélyeztetett)
Az lenne a kérdésem.
-hogy maradjak 4 órába be jelentve?
-táppénzt igényeljünk?
-vagy próbáljam meg a munkanélkülit?
Nem tudjuk mi érné meg jobban,hogy ne legyen dupla kölség.
Előre is köszönöm válaszát!
Üdv:évi24
Kedves Mónika! Nagyon szépen
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Chris77. Beküldés időpontja: 2013. 08. 28..
Kedves Mónika!
Nagyon szépen köszönöm a gyors és alapos választ!
Üdvözlettel:
Krisztina
Kedves .... ! A változás a
Ez az üzenet válasz Chris77 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 08. 28..
Kedves .... !
A változás a jogviszony váltókat érinti elsődlegesen. Ha tavaly volt legalább 180 naptári napi jövedelme (munkanapra, ünnepnapra, szabadságra, betegszabadságra kapott bér), akkor a táppénz alapja a 2012. évi jövedelemből lesz meghatározva. Ha tavaly nem volt legalább 180 naptári napi jövedelme, akkor a táppénz első napját megelőző 180 naptári napi jövedelemből fogják a táppénz alapját meghatározni. A tgyás, gyed alapja a 2013. évi jövedelme lesz. A megadott br. bér alapján a tgyás kb. br. 200 000 Ft lesz (tényleges összeget akkor lehet megadni, ha ismert a táppénz folyósítás első napja, mivel a tgyás alapját 2013. január 1- től a táppénz folyósítást megelőző napig kapott jövedelemből fogják meghatározni). A gyed alapja pedig a maximum lesz, ami a jövő évi minimál bér kétszeresével fog megegyezni. Ha viszont 2014. július 17-e után szül, akkor a gyed alapját attól függően fogják a 2013. vagy a 2014. évi jövedelemből megállapítani, hogy 2013-ban lesz-e 180 naptári napi jövedelme vagy sem. Ha nem lesz, akkor a gyed alapja megegyezik a tgyás alapjával. Ha lesz a szülés évében 180 naptári napi jövedelem,akkor pedig a gyed alapja a 2014. évi jövedelem lesz, maximum a 2015. évi minimál bér kétszerese.
3. baba ellátások
Beküldő: Chris77. Beküldés időpontja: 2013. 08. 28..
Kedves Mónika!
Harmadik babánkat tervezzük, munkaviszonyom 16 éve folyamatos (tavaly nyáron álltam újra munkába második gyermekem születése után). Valószínűleg veszélyeztetett terhes leszek, mivel mindegyik terhességmnél az voltam, így már az elejétől táppénzen leszek. Jelenlegi bruttó bérem 286.00 Ft. Mennyi lesz a táppénz és a TGYÁS, illetve GYED alapja és mértéke, ha idén megyek táppénzre, és 2014-ben szülök? Úgy tudom július 1-től voltak változások ezek számításában. A választ előre is köszönöm!
Kedves Juli !A szabadságból
Ez az üzenet válasz Julianna hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 08. 22..
Kedves Juli !
A szabadságból számolt átlag lesz a tgyás, gyed alapja. Ezt úgy számolják ki, hogy a szabadság első napjától, a szabadság utolsó napjáig megnézik, hogy mennyi br. bér került kifizetésre és ezt elosztják annyi naptári nappal ahány naptári napra vonatkozott a szabadság kifizetése. Ez lesz a tgyás, gyed egy napi átlaga. Ebből a havi br. tgyás, gyed összege az egy napi átlag 70 %-a lesz, szorozva annyi naptári nap, ahány naptári nap van az adott hónapban. . Tgyás-ból csak adót (16 %), gyed-ből adót és nyugdíjjárulékot vonnak le (10 %). A megadott br. bér alapján kb. br. 121 800 Ft lesz a tgyás, gyed alapja. De ez annyiban eltérhet a tényleges tgyás, gyed alaptól, hogy a szabadságra kifizetett díj hány naptári napot foglal majd magában. Ebből jön le tgyás-nál az adó, gyed-nél az adó és a nyugdíj járulék összege.
Pl. 65 munkanap szabadság, amire kifizetnek 522 000 Ft-ot. Ha ez a 65 munkanap 90 naptári napra szól, akkor az egy napi átlag 522 000/90=5 800 Ft lesz. Ha ez a 65 munkanap 95 naptári napra szól (mert több hétvége esik bele) akkor az egy napi átlag 54 94 Ft lesz. .
A terhesség felmondási védelmet jelent, de csak abban az esetben, ha a munkáltató tud a terhességről. Célszerű ezt írásban, tértivényes levélben bejelenteni, hogy később ne legyen gond abból, hogy volt e a munkáltatónak tudomása a terhességről vagy sem.
Üdvözlettel:
Mónika
második gyermeknél TGYÁS, GYED
Beküldő: Julianna. Beküldés időpontja: 2013. 08. 22..
Kedves Mónika!
Első gyermekem 2011. december 09.-én született. Születése után TGYÁST és GYED-et kaptam/kapok. Határozatlan idejű munkaszerződésem van 2007. szept. 01-től. Brutto bérem: 174000 Ft.
2005. júliusától dolgoztam határozott idejű szerződésekkel 2007 szeptemberéig. 2000-2005 között egyetemen tanultam nappali tagozaton.
Jelenleg GYED-et kapok 103.000 forintot.
Babát várok, a szülés várható időpontja 2014. február 15.
Terveim szerint 2013. november 1-től újra munkába állnék, kivenném a szabadságaimat(65 nap), majd február 1-től táppénz vagy TGYÁS-t igényelnék kb. 2 hétre, mivel a szabadságaim január végéig vannak.
A kérdésem az lenne, hogy a második gyermeknél a TGYÁS összege és a GYED kb. mennyi lesz? Hogy lehet kiszámolni?
Jól tudom, hogy a szabadság alatt nem rúghatnak ki?
Első gyermekem tartós beteg.
Segítségedet előre is köszönöm!
Juli
Kedves Zsuzsi !Ha már van
Ez az üzenet válasz zsuzsuka7 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 07. 30..
Kedves Zsuzsi !
Ha már van 180 naptári napi jövedelme, akkor a táppénz, tgyás, gyed alapja a 4 órás bér lesz. Ha nincs 180 naptári napi jövedelme akkor a táppénz alapja attól függően lesz a régi bére vagy a 4 órás bér, hogy a táppénz irányadó időszakában miért nem volt legalább 180 naptári napi jövedelme. Ha tavaly január 1- től mostanáig volt legalább 180 naptári nap gyed folyósítás akkor a táppénz alapja a régi bére lesz, ha nem volt ebben az időben legalább 180 naptári napi gyed folyósítás akkor pedig a 4 órás bér lesz a táppénz alapja. A tgyás, gyed alapja ebben az esetben is a 4 órás bérből lesz megállapítva.
Ha a 4 órás bér magasabb, mint a minimál bér, akkor a minimál bér lesz a táppénz alapja.
Ha a jelenlegi 4 órás br. bére magasabb mint a minimál bér kétszerese akkor más vonatkozik Önre, ezt kérem jelezze, mert akkor módosítom a válaszom.
Javaslom konzultáció igénybevételét, mert a bérezett naptári napoktól és a szülés várható időpontjának dátumától függően lehet javítani a tgyás, gyed alapon. (www.kismamatb.hu)
Üdvözlettel:
Mónika
?
Beküldő: zsuzsuka7. Beküldés időpontja: 2013. 07. 30..
Szia!
Nekem olyan kérdésem lenne hozzád, hogy van már 2 gyermekem (5,3 éves) és én vissza mentem a munkahelyemre dolgozni, de csak 4 órásba! Most vísszont újra terhes vagyok! Az volna a kérdésem, hogy ha én most elmegyek táppénzre akkor csak 4 órás tp kapok de, ha meg szülök akkor a TGYÁS-t illetve a GYED-et 8 órásra fogom kapni vagy marad 4 órás?
Előre is köszönöm a válaszod! Zsuzsi
Kedves Anzsi ! Ha beleszül a
Ez az üzenet válasz Anzsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 07. 29..
Kedves Anzsi !
Ha beleszül a gyed-be, gyes-be vagy a következő szülés előtt 180 naptári napnál kevesebb tényleges jövedelemmel fog rendelkezni akkor a tgyás, gyed alapja a minimál bér kétszerese lesz. Ahhoz, hogy a tényleges jövedelme legyen a tgyás alapja a következő szülés előtt legalább 180 naptári napi jövedelemmel kell rendelkezni. Tényleges jövedelem: munkanapra, ünnepnapra, szabadságra, betegszabadságra kapott bér.
Üdvözlettel:
Mónika
Tesó- bruttó bér
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Anzsi. Beküldés időpontja: 2013. 07. 29..
Tisztelt Mónika!
A jelenlegi havi besorolási bérem 465.000 Ft, ami a legutóbbi érvényes szerződésemen szerepel.
A bruttó összes járandóság 137.200 Ft, ez szerepel minden hónapban a bérpapíromon. A levonások után ebből kapok nettó 104ezret.
A 465ezres besorolási bér szerepel a jelenlegi bérpapírjaimon is és ez volt érvényes 2011.jan.1-jétől.
A 2011-es bruttó bérhez az az évi összeset írtam, amit az adóbevallásnál kellett feltüntetni. 2011-ben januártól decemberig 490.400 Ft volt a havi összes járandóságom (bruttó bérem), de jött még rá jutalom, azért jön ki ilyen magas összeg. A 465 ezres besorolási bérre jön még rá egy-két plusz tétel, így jön ki a 490.400 Ft, ami minden hónapban összes járandóságként szerepelt a bérpapíromon. Ebből kerültek levonásra a járulékok.
A jutalom nyilván változó, ezért a biztos, amivel kalkulálni lehet, az a 490.400 Ft.
Akkor mondjuk számolhatunk 2011-re 12*490.400= 5.884.800 Ft-tal?
Jól leírtam mindent?
Köszönettel!
Kedves Anzsi ! Kérem megadni
Ez az üzenet válasz Anzsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 07. 29..
Kedves Anzsi !
Kérem megadni a jelenlegi havi br bért (szerződés szerinti). A 2011-es évnél a br. bér megadásánál nincs elírás? Nem a családi adókedvezménnyel csökkentett adóalapra van szükségem, hanem a tényleges adóalapra, ami a pénzbeli járulék alapja volt.
Üdvözlettel:
Mónika
Bruttó bérem a 2011-es évben:
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Anzsi. Beküldés időpontja: 2013. 07. 29..
Bruttó bérem a 2011-es évben: Családi adókedvezménnyel csökkentett összevont adóalap: 9.680.207 Ft (ez a havi jövedelem és az évi 2-szeri jutalom kifizetésből adódik össze)
Szülés: 2012.03.18.
Szülés évében nem dolgoztam, mert 2011.12.31-ig dolgoztam.
Tgyást a szülés napjával vettem igénybe, előtte csak táppénz.
A gyedem 104ezer Ft.
Köszönettel!
Kedves Anzsi ! Ahhoz, hogy
Ez az üzenet válasz Anzsi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 07. 29..
Kedves Anzsi !
Ahhoz, hogy válaszolni tudjak szükségem van az alábbi adatokra:
bruttó bére
szülés pontos időpontja (első baba)
szülés évében meddig dolgozott (azaz mikor ment táppénzre)
tgyás-t a szülés napjával vagy korábban igényelte
Üdvözlettel:
Mónika
Tesó
Beküldő: Anzsi. Beküldés időpontja: 2013. 07. 29..
Kedves Mónika!
Érdekelne, hogy pénzügyileg hogyan járnánk jobban a kistesót illetően. Most másfél éves a fiam. Itthon vagyok vele gyeden.
Ha a gyedbe-gyesbe szülök bele vagy ha visszamegyek dolgozni és majd újból eljövök szülni?
Ha a gyed-gyes alatt esek teherbe, jár táppénz/tgyás vagy ilyesmi terhesség miatt? A gyedet/gyest a második terhesség alatt még kapom, ha még nincs 3 éves a fiam?
A kistesó tgyás/gyed/gyes összegének számításánál mi lenne az alap? Az elmúlt évek jövedelme (ami gyed) vagy a legutolsó munkabéres év?
Köszönettel:
Anzsi
Kedves .... !A főállásából a
Ez az üzenet válasz Mano hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 07. 23..
Kedves .... !
A főállásából a minimál bér kétszerese lenne a tgyás alapja. A gyed alapja a minimál bér. A Bt-ből akkor lenne jogosult tgyás-ra, gyed-re, ha a következő szülésnél a Bt-ben is rendelkezik a jogosultsági feltétellel. Azaz a szülést megelőző két éven belül legalább 365 naptári nap biztosítással, illetve a szülés napján fennálló biztosítással. A Bt-ben a tgyás, gyed alapja br. 100 000 Ft lenne, amennyiben a jogosultsági feltétel rendben van.
Üdvözlettel:
Horváthné R. Mónika
bruttó bér
Ez az üzenet válasz Horváthné R. Mónika hozzászólására.
Beküldő: Mano. Beküldés időpontja: 2013. 07. 23..
Kedves Mónika, a bruttó bérem 270.000 forint a köztisztviselői állásomban, családi vállalkozásunkban pedig 100.000 forint a munkabérem, ahova május 1-től vagyok bejelentve.
Kedves ...... ! Br. bér
Ez az üzenet válasz Mano hozzászólására.
Beküldő: Horváthné R. Mónika. Beküldés időpontja: 2013. 07. 23..
Kedves ...... !
Br. bér ismerete nélkül nem lehet a kérdésedre válaszolni.
Kedves
Beküldő: Mano. Beküldés időpontja: 2013. 07. 23..
Kedves Mónika!
Gyermekvállalás előtt köztisztviselői voltam, most 3 és fél éves a kisfiam, de nem mentem vissza dolgozni, mert tartós beteg. (A jogviszonyom még fennáll, fizetés nélkülin vagyok.)
Munkáltatóm engedélyével munkaviszonyt létesítettem a saját cégünkben (BT.)
Kérdésem, hogy ha ismét babát vállalnék, akkor mi lenne az ellátásaim alapja?
Köszönöm!
Re: Gyesről munkába
Ez az üzenet válasz ildyko77 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 07. 18..
Kedves Ildikó!
A munkáltatóra a részmunkaidős foglalkoztatás 4 órában kötelező, a 6 órás megállapodás kérdése.
Amennyiben közszolgálati jogviszonyban áll, védett a gyermek harmadik életévéig. Közalakalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban nehezítve, de felmondhat a munkáltatója.
Az alábbi linken letöltheti a Kismamák munkajogai összeállítást:
http://www.anyabarat.hu/magazin/
Üdv,
Erzsébet
Re: Kedves Erzsébet! Jelenleg
Ez az üzenet válasz zslenti hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 07. 18..
Kedves Zsuzsa!
A fizetés nélküli szabadság meghosszabbítását csak akkor kell kérni, ha a gyed folyósítás időszakára kérte. Ilyenkor 15 nappal korábban írásban jelenznie kell a munkáltatója felé. Ha a gyermek három éves koráig kérte és kapta, nincs teendője ezzel kapcsolatban. Ha nem áll írásban a rendelkezésére, illetőleg nem emlékszik a dátumra, egyeztessen a munkáltatójával. A munkáltatónak a gyes folyósítás időszakát kell igazolnia. Erre megfelelel a Gyes megállapító, később a megszüntető határozat.
Üdv,
Erzsébet
Re: Határozott idejű szerződés
Ez az üzenet válasz Antó hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 07. 18..
Kedves Kismama!
A jogosultságokhoz mindenképpen biztosítást kell létesítenie. A munkaviszony megszűnését követő 30 napon belül mindenképpen kérje az álláskeresési járadék megállapítását a munkaügyi központban. Ha közben nem tud elhelyezkedni, jelentkezzen be egyéni tanácsadásra.
http://anyabarat.hu/kismama-tb/
Üdv,
Erzsébet
Gyesről munkába
Beküldő: ildyko77. Beküldés időpontja: 2013. 07. 11..
Kedves Erzsébet!
Gyesről szeretnék munkába állni októberben. A 3. életévét 2014 áprilisban tölti kislányom.
Eredetileg 8 órás főállású munkából mentem szülni. A munkáltatóm vissza is vár, viszont én csak 6 órában szeretnék visszamenni, úgy tudom GYES mellett amúgy is csak ez lehetséges és a GYESről lemondani nem szeretnék. Kérdésem, hogy köteles-e a munkáltatóm 6 órában visszavenni, vagy ragaszkodhat a 8 óráshoz, úgy hogy mondjak le a GYESRŐL. Én mennyire ragaszkodhatok a 6 óráshoz, azaz ha ő nem akar 6 órában alkalmazni, akkor mondhatja-e azt, hogy megszünteti a munkaviszonyom, úgy hogy én mondtam fel, mert ezt nem szeretném, mert már 11 éve állok alkalmazásban és így ha megszűnne a munkaviszonyom, mindenképp úgy szeretném, hogy ő mondjon fel, hiszen az anyagilag nekem nem mindegy. Természetesen ez nekem csak a legvégső, én alapvetően nagyon szeretnék 6 órában visszatérni.
Várom szíves válaszát
üdvözlettel
Ildikó
Kedves Erzsébet! Jelenleg
Beküldő: zslenti. Beküldés időpontja: 2013. 07. 05..
Kedves Erzsébet!
Jelenleg GYED-en vagyok, és GYES-re szándékozom menni. Az előzőleg a munkáltatótól kért fizetés nélküli szabadságot újra kell-e igényelnem a váltáskor, illetve írásban be kell-e jelentenem a gyes igénylésének szándékát. A munkahely nem kifizetőhely, tehát kormányablaknál kell igényelnem a gyest.
Előre is köszönöm:
Zsuzsa
Határozott idejű szerződés
Beküldő: Antó. Beküldés időpontja: 2013. 06. 26..
Kedves Erzsébet!
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy jelenleg 15 hetes kismama vagyok, még 2 hétig dolgozom. A munkám nem olyan környezetben van ami megfelelő lenne egy kismamának, és 12 óra még egyébként is megterhelő.Határozott idejű munkaszerzősésem van, ami a következő hónap végén le is fog járni, és az állapotomból kifolyólag a munkáltatóm nem is fogja meghosszabítani. A kérdésem az hogy hiába van nekem lassan 5 éves munkaviszonyom, ahol végig be voltam jeletve mégsem illet meg semilyen támogatás mindaddíg amig meg nem születik a picur, és utánna sem olyan mintha dolgoznék az utolsó percig(ami ugye nem kivitelezhető)? Nagyon el vagyok keseredve. Válaszát előre is köszönöm.
December 20.-ra vagyok kiirva.
Re: Gyed után munkába
Ez az üzenet válasz Horváth Kovács Szilvia hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 06. 08..
Kedves ...,
Gyes folyósítása mellett végezhet keresőtevékenységet, legfeljebb heti 30 órában, illetőleg az otthonában időkorlátozás nélkül. Tartós beteg gyermek esetén szintén nincs időkorlátozás.
Nincs akadálya más munkáltatónál munkát vállalni, akár normál munkaszerződéssel, akár egyszerűsített foglalkoztatás keretében. Ugyan a munkáltatója javaslatára keres/vállal más munkáltatónál munkát a Munka Törvénykönyvében rögzített együttműködési kötelezettségének eleget kell tennie, vagyis a jelenlegi munkáltatóját köteles a munkavégzés tényéről tájékoztatni.
Üdv,
Erzsébet
Gyed után munkába
Beküldő: Horváth Kovács .... Beküldés időpontja: 2013. 06. 04..
Tisztelt Tanácsadónő!
Jelenleg Gyed-en vagyok, ami 2013.06.25-én lejár.Szerettem volna munkába állni, de a Munkáltatóm ahol eladói munkakörben alkalmaztak forgalom csökkenés miatt egyelőre nem tart igényt a munkámra. Továbbra is nála maradnék alkalmazásba, de azt javasolta, hogy ha találok máshol másik Munkáltatónál munkát, akkor ott alkalmi munkavállalóként dolgozhatom. Szeretném megtudni, hogy valójában igaza van-e a jelenlegi Munkáltatómnak, és , hogy milyen lehetőségeim vannak a Gyes melletti munkába állásra.
Köszönettel várom válaszát: Horváthné
Köszönöm! Mindenképpen
Ez az üzenet válasz Horváthné Pelyva Erzsébet hozzászólására.
Beküldő: D Krisztina. Beküldés időpontja: 2013. 06. 03..
Köszönöm!
Mindenképpen megkeresem.
További szép napot!
Üdvözlettel:
Krisztina
Re: Kedves Erzsébet! A következő
Ez az üzenet válasz samumai hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 06. 02..
Kedves Mária!
A "jelentessem be magam háztartásbeli alkalmazottnak" nem egyértelmű, pontosan mire gondol. Ha az adórendszeren kívüli keresetre, akkor az nem eredményez biztosítást, a pénzbeli ellátások megszerzéséhez nem jó.
Javaslom, keressen fel egyéni tanácsadás keretében, anyagilag kedvezőbb helyzetbe hozható. Mivel most írják át az egészségbiztosítási törvényt és az idő nem sürgeti, ezért június második felében, július elején jelentkezzen : http://anyabarat.hu/kismama-tb/
Sokáig ne halogassa.
Üdv,
Erzsébet
Re: Egyéni tanácsadás
Ez az üzenet válasz D Krisztina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 06. 02..
Kedves Krisztina!
Az egyéni tanácsadás -átmeneti szünet után- várhatóan június második hetében indul.
Üdv,
Erzsébet
Kedves Erzsébet! A következő
Beküldő: samumai. Beküldés időpontja: 2013. 05. 31..
Kedves Erzsébet!
A következő problémával fordulnék Önhöz:
2011. November 8.-án megszületett első gyermekünk. Nekem előtte 2009. Június 30-tól volt állásom. Így, most kisfiam után minden járulékot kapok. Tavaly 2012. Június 30-val megszüntették az állásomat, sajnos megtehették, mert csak szerződéses voltam. Itt jön a probléma, mert második gyermekünket 2013. Október 30.-ra várjuk. Hogy Őutána is minden járulékot megkapjak, úgy volt hogy egy családi BT-be bevesznek, ahová végülis nem tudtak anyagi gndok miatt.
Nekem 4 hónap hiányzik ahhoz, hogy a második gyermekünk után is minden járandóságot megkapjunk.
A kérdésem az, milyen lehetőségeim vannak?
Hallottam olyanról, hogy jelentessem be magam háztartásbeli alkalmazottnak. Ez megoldást jelenthet a problémámra? Ha megteszem, akkor jogosulttá válok a járulékokra?
Illetve, milyen további lehetőségeim vannak még Ön szerint, hogy biztosan megkaphassam a jáulékokat a másofik gyermek után is?
Köszönöm válaszát! Mária
Egyéni tanácsadás
Ez az üzenet válasz Horváthné Pelyva Erzsébet hozzászólására.
Beküldő: D Krisztina. Beküldés időpontja: 2013. 05. 29..
Kedves Erzsébet!
Sajnálattal vettem észre, hogy az egyéni tanácsadása szünetel.
Hogyan tudhatnám meg az Ön által említett "kiskapu" tartalmát?
Üdvözlettel:
Krisztina
Re: Mehetek-e táppénzre?
Ez az üzenet válasz felix hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 05. 17..
Kedves Ildikó!
A munkáltató tudomására hozott várandósság a bejelentés napjától kezdődően abszolút felmondási védelmet jelent. A munkaviszonya a munkáltató végelszámolásának befejezésével (cégbírósági törléssel) szűnhet meg. Amennyiben az orvos keresőképtelen állományba veszi, veszélyeztett terhességnél az első naptól jogosult táppénzre, az előzetes biztosítási idejétől függően akár a szülés napjáig is. A cég eladásával a kft. tulajdonosi köre változik, a munkáltató továbbra is a kft, ezért az Ön munkaviszonyát nem érinti (érintheti).
Üdvözlettel,
Erzsébet
Re: GYES igénylés
Ez az üzenet válasz bordaviki hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 05. 17..
Kedves Viktória!
Nem.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Mehetek-e táppénzre?
Beküldő: felix. Beküldés időpontja: 2013. 05. 13..
Kedves Erzsébet!
Szeretnék érdeklődni, ugyanis 3 éve egy Kft.-nél dolgozom, mint ügyintéző, jelenleg 13 hetes terhes vagyok és szeretnék majd 20 hetesen táppénzre menni, sajnos a munkáltatóm közölte, amennyiben elmennék táppénzre úgy a Kft. Tevékenységi körét szüneteltetné, majd később meg is szüntetné, mert nem tudja megoldani a helyettesítésemet. A kérdésem az lenne, hogy járna-e nekem táppénz a 20 hetes terhességemtől számítva, a szülésig? Illetve felmerült még az is, hogy eledja a a Kft-ét ebben az esetben miben érintene ez engem? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Ildikó
GYES igénylés
Beküldő: bordaviki. Beküldés időpontja: 2013. 05. 08..
Kedves Erzsébet!
A TGYÁS lejártát követően, május hónaptól GYED-et veszek igénybe hat hónapos kislányom után. Ugyanakkor van még két, tartósan beteg gyermekem, 2.5, illetve 5 évesek, akikre megállapították az emelt szintű családi pótlékot. Érdeklődnék, hogy utánuk az édesapa (közös háztartásban élünk) igényelhet-e GYES-t 8 órás munkaviszonya mellett?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
B. Viktória
Re: gyed-be születő 2. baba közbeni munkaviszony megszünés
Ez az üzenet válasz szabina89 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 05. 01..
Kedves Kismama!
A tgyás és gyed jogosultság megszerzéséhez mindenképpen biztosítást keletkeztető foglalkoztatási jogviszonyt kell létesítenie. (Jelenleg nem biztosított, csak térítésmentes egészségügyi szolgáltatásra jogosult.)
A jelenlegi gyedre a nagyobbik gyermek 2. életévéig jogosult, tehát a kisebbik gyermek születése nem érinti a nagyobbik gyermekre tekintettel folyósított gyedet, ha a jogosultság ideje alatt nem igényel helyette tgyást, amennyiben biztosítást létesített, vagy gyest, ha nincs biztosítási jogviszonya.
Üdv,
Erzsébet
Re: határozott szerződés
Ez az üzenet válasz Nyuszi06 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 05. 01..
Kedves Kismama!
A hosszabításról a munkáltatója tud nyilatkozni.
Ha a tgyás folyosítás első napján nincs biztosítása gyedre nem lesz jogosult. Ha a biztosítást megalapozó foglalkoztatási jogviszonyát követő 42 napon belül szül, akkor tgyásra jogosult lesz, gyedre már nem. A megadott dátumokból következően, ha nem hosszabbítják a szerződését, vagy nem sikerül más biztosítási jogviszonyt létesítenie, csak gyest igényelhet.
Üdv,
Erzsébet
Re: tgyás,gyed jogosultság
Ez az üzenet válasz edit1986 hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 05. 01..
Kedves Edit!
Az 1 nap kiesés nem befolyásolja az ellátást.
Igen, számít a szerződés megszűnése, ha nem létesít új biztosítási jogviszonyt, gyedre nem lesz jogosult. Tgyásra csak akkor, ha a szerződés megszűnése után 42 napon belül szül.
Üdvözlettel,
Erzsébet
gyed-be születő 2. baba közbeni munkaviszony megszünés
Beküldő: szabina89. Beküldés időpontja: 2013. 04. 27..
Kedves Erzsébet!
a munkaviszonyom 2010. márciusátol folyamatos egy munkahlyen.A szerződésem 3-6 havonta újjították.
2012 februártól 6. hétben lévő veszélyeztetett terhesség miatt táppénzen voltam,amit tolerált és támogatott a cég.
szeptember 20.-tól Tgyás-on voltam kb március közepéig.azóta GYED-en vagyok,de szülési szabi lejárta után megszüntették a munkaviszonyomat és csak a kifizető helyem lett. Jelenleg az a helyzet ,hogy ismét kismama vagyok és idén októberre vagyok kiírva. szóval előbb megszületik a kistesó ,minthogy a nagyobbik betöltse a 2. évet.
A kérdésem az lenne,hogy ilyen esetben folytatódik a GYED a kissebbik gyermek 2. élet évéig? Esetleg még a Tgyásra is jogosult vagyok a szülés napjátol???
Válaszát előre is köszönöm!
ÜDV
határozott szerződés
Beküldő: Nyuszi06. Beküldés időpontja: 2013. 04. 22..
Kedves Erzsébet!
Már előzőleg is sokat segített,így most újra szeretném a segítségét kérni.2013 január 01-naptól kezdődőtt a munkaviszonyom,amit 3-havonta hosszabbítanak.Jelenleg junius 31-ig van a szerződésem.Viszont a második gyermekemet szeptember 26.-ára várjuk.Most 18.hetes kismama vagyok.Ha lejár a szerződésem és nem hosszabbítanak akkor a szülésig nem leszek bisztosított így nem igényelhetem a t-gyást és nem kapok gyedet sem,ráadásul a tb- met sem lesz aki fizeti.Mit tehetek?Álláskeresési járadékomat kimerítettem még az előző évben arra nem lennék jogosult.Lehetséges,hogy hosszabbítanának még 3-hónapot nekem a szülésig?Akkor az szeptember 30.-án járna le,és ha sikerül az idő alatt megszülnöm a gyermekem nem gond ha utánna már nem vagyok munkaviszony alatt?Kapnám a tgy-s és a gyedet?
Válaszát előre is köszönöm!
tgyás,gyed jogosultság
Beküldő: edit1986. Beküldés időpontja: 2013. 04. 22..
Tisztelt Hölgyem!
Gyermekvállalás előtt szeretnék utána járni annak mire lehetek jogosult. 2011.szeptember 15-től volt szerződésem 2012.október 30ig az előző munkahelyement,és az új munkahelyemen a szerződésem 2012. november 1.vel kezdődött.Igaz 1 évre szól de hosszabbítják.Az lenne a kérdésem hogy ez a kiesett 1 nap számít e valamit és ha igen mennyiben befolyásolja a tgyás,gyed jogosultságomat.Babát tervezünk a következő évre.Számít e ha a szülés után megszünik a szerződésem?
válaszát előre is köszönöm!
Tiszelettel Edit1986
Re: tgyás; gyed jogosultság
Ez az üzenet válasz szabomonika hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 04. 19..
Kedves Mónika!
A határozott idejű munkaszerződés lényege, hogy a szerződés megkötésekor a munkáltató és a munkavállaló előre megállapodik a szerződés megszűnésének időpontjában, ezért annak lejáratához (megszűnéséhez) nem szükséges egyik fél részéről sem jognyilatkozatot tennie. Ha hosszabbításban nem tudnak megállapodni, a tgyás és gyed jogosultsághoz biztosítást eredményező jogviszonyt kell létesítenie. Álláskeresési járadék folyósítása alatt biztosított lesz.
Üdv,
Erzsébet
tgyás;gyed jogosultság
Beküldő: szabomonika. Beküldés időpontja: 2013. 04. 08..
Jó napot!
Azzal a problémával fordulok önhöz hogy nem tudom igényelhetem e valamilyen módon a tgyást vagy a gyedet!
A biztosított napjaimmal szerintem nincs gond 2011 óta folyamatos.Azzal van a gond hogy a munkahelyemen félévente új szerződést kapok most jún.15-ig tart,és nyáron nem dolgozunk és szerződésünk sincs.
A babát kb.november közepére várom és nem tudom hogy megszüntethetik e a szerződésem akkor is ha táppénzre megyek jún.15-e előtt vagy mindenféleképpen megszűnik?!Vagy hagyjam hogy lejárjon és igényeljem a munka nélküli járadékot?Vagy azt ilyen esetbe nem lehet?És ha a tgyást megigénylem szülés előtt akkor biztosított lesz a szülés napja?Hogy kéne megoldanom ezt kérem segítsen!
Előre is köszönöm válaszát!
Tiszeteletel Szabó Mónika
Re: 2. Baba
Ez az üzenet válasz Gy.Dóra hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 03. 29..
Kedves Dóra!
Optimális időponthoz, az előzmények, köztük a béradatok is meghatározóak. Már munkába állt, ezért amennyiben a bére meghaladja tgyás igénylékor érvényes minimálbér kétszeresét, a tgyás igénylésig rendelkezzen legalább 180 bérezett nappal. Ha alacsonyabb, akkor nincs jelentősége, hogy tgyás igénylésig dolgozik-e még, vagy táppénzen van. Ha 2013-ban igényli a tgyást, akkor 196.000 Ft a minimálbér kétszerese és a 180 napi bért a tgyást igényléstől visszafelé számítva kell vizsgálni. Ha 2014-ben igényli, akkor főszabály szerint a 2013. évi bér a tgyás alap, stb... Több variáció lehetséges, célszerű tb tanácsadót felkeresni.
Üdv,
Erzsébet
2. Baba
Beküldő: Gy.Dóra. Beküldés időpontja: 2013. 03. 26..
kedves Erzsébet!
A kisfiam dec30- án betöltötte a 2.életévét én 31- vel kivettem a felhalmozott szabadságomat és már megkezdtem a munkát 8 órásként. A kisfiammal 5 hónapos terhesen már táppénzre kellett mennem a munkahelyem kockázati tényezói okán ami 2. Gyereknél is esélyes lehet. A kérdésem az lenne hogy legkorábban mikor lenne jó ha megszületne a 2.baba úgy hogy vele is 2 éves koráig gyeden lehessek és a legkedvezőbb összeget is kapjam. Válaszát előre is köszönöm !
Üdv: Gy.D.
Re: Kedves Erzsébet! Tehát úgy
Ez az üzenet válasz D Krisztina hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 03. 15..
Kedves Krisztina!
Igen, úgy értem.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Re: Tisztelt Horváthné Pelyva
Ez az üzenet válasz eSeNHa hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 03. 15..
Kedves eSeNHa!
Táppénz, tgyás és gyed feltétele a biztosítási jogviszony, ezen belül különböző variációban az aktuális vagy megszűnt, illetőleg az előzetes biztosítási idő. A lényeg, a következő baba jogosultságához biztosítást kell létesítenie. A gyed jogosultság miatt nem szabad halogatni a biztosítás létesítését. Egyéni tanácsadáson elég kedvező megoldást tudok Önnek javasolni (tgyás, gyed jogosultság megalapzása) ha nincs kilátásban biztosítás létesítése.
http://www.anyabarat.hu/kismama-tb/
Üdv,
Erzsébet
Re: GYES igénylése apának
Ez az üzenet válasz Mary hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 03. 15..
Kedves Bea!
Jogosultsági feltétel, hogy az apa a saját háztartásában nevelje a gyermeket, ehhez az apa és gyermek lakcíme egyezzen.
Üdv,
Erzsébet
Re: Kedves Erzsébet! A kérdéseire
Ez az üzenet válasz andybabi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 03. 15..
Kedves Andrea!
A nettó adatok azért nem használhatók összehasonlításhoz, mert az adószabályok változtak. Szuperbruttó, félszuperbruttó, adójóváírás, családi kedvezmény, stb.
Esetleg bruttó adatokat tud írni pl. 30 napos hónapra, mindkét időszak vonatkozásában?
Üdv,
Erzsébet
Re: gyed
Ez az üzenet válasz ibagla hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 03. 15..
Kedves Anyuka!
A félállásból számolt tgyás és gyed kevesebb, mint az ikergyes.
Teljes állásnál attól függ mennyi a szerződéses jövedelme, illetőleg ha tényleges jövedelmet is szerez, akkor az, ilyen esetben a tgyás alap a szerződéses bér (0 bérezett nap), vagy a tényleges jövedelme, legfeljebb a jogosultságkor érvényes minimálbér kétszerese. A gyed vagy a tgyás alappal azonos, vagy a minimimálbér. Utóbbi akkor, ha az igénylés évében és azt megelőző naptári évben csak gyes és tgyás folyósításban részesült.
Üdv,
Erzsébet
Kedves Erzsébet! Tehát úgy
Ez az üzenet válasz Horváthné Pelyva Erzsébet hozzászólására.
Beküldő: D Krisztina. Beküldés időpontja: 2013. 03. 12..
Kedves Erzsébet!
Tehát úgy érti, hogy van más megoldás is és még magasabb lenne az ellátás összege mintha az álláskeresésiről mennék tgyás-ra? Mert ha így van, akkor természetesen felkeresem Önt egy e-mail-es konzultációra.
Köszönöm,Krisztina
Tisztelt Horváthné Pelyva
Beküldő: eSeNHa. Beküldés időpontja: 2013. 03. 12..
Tisztelt Horváthné Pelyva Erzsébet!
A segítségét szeretném kérni a következőkben: Felszámolás indult a munkáltatómmal szemben még 2012ben, ugyan ebben az évben adtam életet kislányomnak. Már nem vagyok 20 éves és szeretnénk gyermeket a férjemmel... (5 év múlva már nem mernénk vállalni második gyermeket), így feltettük a kérdést a felszámoló biztosnak, hogy amennyiben még ebben a helyzetben vagyunk van-e mód arra, hogy gyermeket vállaljunk..., s bár azt az indormációt kaptunk, hogy bőven eltart még a felszámolás pár évig, így még most vágjunk bele... a napokban tájékoztattak, hogy vége. A hónap végével elküldik a felmondást. A kérdésem az, hogy mik a lehetőségeink, ha ez megtörténik, s ha mégis gyermeket várunk. Ha igen, akkor munkát nem vállalhatok, de járandóságra sem számíthatunk?
Segítségét hálásan köszönöm:
eSeNHa
GYES igénylése apának
Beküldő: Mary. Beküldés időpontja: 2013. 03. 11..
Kedves Erzsébet!
Gyedet kapom április végéig gyermekem akkor tölti be a második életévét. A kérdésem az lenne hogy gyermekem apukája igényelheti a gyest helyettem ha nem vagyunk házasok és nem azonos lakcímre vagyunk bejelentve, viszont a közös gyermekünk az ő nevén van. Válaszát köszönöm előre is, üdvözlettel: Kovács Bea
Kedves Erzsébet! A kérdéseire
Ez az üzenet válasz Horváthné Pelyva Erzsébet hozzászólására.
Beküldő: andybabi. Beküldés időpontja: 2013. 03. 11..
Kedves Erzsébet!
A kérdéseire válaszolok akkor!
A tgyás és gyed összege amiket említettem az a nettó összegek!
A szerződédes bérem még a táppénz időszakában növekedett vagyis a tgyás előtt.
Más jövedelmem nem volt az első gyermek megszületése előtt!
Köszönöm a segítségét!
Üdvözlettel:Andrea
gyed
Beküldő: ibagla. Beküldés időpontja: 2013. 03. 10..
Tisztelt Erzsébet!
Már kérdeztem Öntől korábbn is, gyors, pontos válaszát még egyszer köszönöm!
Eltelt lassan két év a 3. gyermekem születése után. Most gondolkodunk azon, hogy esetleg még egyszer bővüljön a család. Ezért szeretném kikérni véleményét és tanácsát előtte.
Ikerfiaim 2009-ben születtek, majd 2011. 08.18-án a lányom.
Most azt szeretném megtudni, hogy a GYED kiszámításánál mikor járok jobban. Lehetőségem lenne visszamenni félállásban dolgozni a munkahelyemre szeptembertől, ami mellett igénybe tudnám venni az ikrek utána teljes GYEST. Csak azt nem tudom, hogy ebben az esetben mi alapján számítanák ki a későbbi szülés utáni juttattásokat. Csak a félállás (ami kb. 80000,- bruttó) vagy a GYES összege is hozzáadódik. Arra emlékszem, hogy az előző naptári év átlagjövedelmének 70%-át adják, ami maximálva van.
Ha nem mennék vissza, hanem kivárnám a GYED lejártát, majd esetleg kivenném a lányom után összegyűlt szabadságot (a fiúk utánit már kivettem) és utána mennék GYES-re, akkor ha a jövő évben vállalnánk be a babát, akkor az ebben az évben összegyűlt jövedelmem alapján számolnának, ami január 01-jétől augusztus 17-ig lenne a GYED, utána a szabadság, ami teljes bér, majd szeptember közepétől dec. 31-ig lenne a dupla GYES.
Melyik megoldás lenne nekem a kedvezőbb anyagilag.
Előre is köszönöm válaszát.
Re: Gyed
Ez az üzenet válasz andybabi hozzászólására.
Beküldő: Horváthné Pelyv.... Beküldés időpontja: 2013. 03. 10..
Kedves Andrea!
A közölt tgyás és gyed összege bruttó, vagy nettó? A szerződéses bére tgyás jogosultság előtt, vagy után emelkedett?
Az első gyermek születése előtt az alapbérén felül kapott még valamilyen jövedelmet?
Üdv,
Erzsébet
Re: Bisztosított idők