Ha puttonnyá válik az iskolatáska

Aztán eltelik a szeptember. A feladatok sokasodnak, és nem minden sikerül tökéletesen. Az anyukák, apukák fásultabbak lesznek, a reggeli frizurák kócosabbak. Az őszi szünet sokaknak nagy sóhaj: Végre, egy kis pihenő! De az egy hét gyorsan eltelik és a téli szünetig ki kell bírni valahogy…

De miért is kellene nyögvenyelősen kihúzni azt a néhány hetet? Miért ne lehetne örömmel iskolába járni? A szülők nagyon sokat tehetnek azért, hogy gyermekük száján mosoly legyen a reggeli indulások alkalmával, még a hűvös téli napokon is.

Néhány tanács, hogyan hozzuk vissza a lelkesedést:

• Az, ahogy a szülők, a család általában fordul az iskola felé, meghatározza a gyerek hozzáállását is hosszú távon. Ha a családban a szükséges rossz az iskola, vagy úgy érzi a szülő, hogy máshol lenne jobb, akkor bizony a gyermek sem fog lelkesen iskolába járni. Gondoljuk tehát végig: mi szülők hogyan is állunk az iskolával? Tudunk azonosulni az intézmény szabályaival, a pedagógusok elvárásaival? Ekkorra már mindenképpen kiderül, hogy olyan iskolát választottunk-e, amely családunk értékrendjének, életének megfelelő-e. Igyekezzünk összeegyeztetni a kettőt egymással.
• Semmiképpen nem teszünk jót azzal, ha a gyerekünk hallja, hogy ezt vagy azt miért így vagy úgy kell az iskolában. Ha nagyon nem értünk egyet valamivel, lehet szólni a pedagógusnak, de tessék elhinni: egy tanító néni sem azért van, hogy kínozza a gyerekeket. Úgy gondolom, pedagógustársaim többsége mindig a legjobb tudása szerint tartja szem előtt a gyerekek érdekeit. Tény azonban, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, így elképzelhető, hogy ezzel-azzal nem értünk egyet. De a legfontosabb, hogy ne a gyermek előtt morgolódjunk, még ha nehéz is magunkban tartani. Ha a gyermek panaszkodik, akkor se érezzen rajtunk ellenségességet, vagy rosszallást. Legyünk megértőek a gyerekünkkel, de sose szidjuk, minősítsük a pedagógus munkáját vagy a személyét a gyerek előtt! (Előtte semmiképpen nem, de úgy sem, hogy hallótávolságon belül van, és csak mi gondoljuk azt, úgysem hallja).
• Megteszünk mindent, hogy a gyereknek sikere legyen az iskolában? Minden este kihegyezzük a ceruzákat, hogy az írása a legszebb lehessen? Megnézzük, hogy vajon be van pakolva minden szükséges felszerelésre? Érdeklődést mutatunk a tanulnivaló iránt? Követjük, hol tartanak a tanulásban? Ha szükséges, gyakorolunk vele otthon legalább hétvégén? Sok kis apró dolog, mely segíti a gyereket abban, hogy ne érje kudarc, vagy kellemetlenség. Na és persze nagy segítség abban, hogy örömmel járjon iskolába.
• Nehezen barátkozik, nem talált még barátokat? Vannak ám gyerekek, akik nagyon szeretnek panaszkodni! Nagyon kevesen vannak, akik nem találnak maguknak társaságot, társakat a szabad idő eltöltésére. Amennyiben úgy gondoljuk ez mégis így van, keressük fel a pedagógust, érdeklődjünk nála is, mit gondol erről. Mindenképpen jó, ha az iskolán kívül is igyekszünk kapcsolatot tartani néhány osztálytárssal. Közös játszóterezések, kirándulások, szülinapok, bármilyen iskolán kívüli közös élmény segítheti a barátkozást.
• Nehezen indulnak a reggelek? Sötét van és hideg, kinek van kedve elindulni? De biztosan ez a probléma? Lehet, hogy korábban kellene lefeküdni. Lefekvés előtt fél órával már semmiképpen ne adjunk semmit enni, nassolni a gyereknek, valamint a tévét, videojátékot is érdemes időben kikapcsolni (Bizony, akkor is, ha mi még néznénk.) Hallottam már olyat, hogy azért nem fekszik le elsős gyermek 10 óra előtt, mert „úgysem aludna el”. Azok a gyerekek, akik ilyen sokáig fenn vannak, az első órákat majdhogynem végigalusszák. Ezért nagyon fontos lenne a fokozatos átszoktatás a korábbi fekvésre.
• A reggeleket nem lehet eléggé hangsúlyozni! Sokan az iskolában reggeliznek, ez rendben, de mégis fontos lenne, hogy legalább egy kakaó kerüljön otthon is a pocakba. Semmiképp ne kapcsoljunk be tévét, videojátékot. Sőt, ha lehet, azt se engedjük, hogy olyankor leüljön játszani. A reggelek teljenek nyugodtan, örömmel, ráhangolódva az adott iskolai napra. Jó volna, ha néhány szó esne arról, hogy kire mi vár aznap. Nem nagymonológot kell tartani arról, hogy legyél jó, meg ügyes, „csak” bíztassuk inkább. És soha ne indítsuk úgy a gyereket, hogy „majdcsak kibírjuk ezt a napot is valahogy”…
• A nap végén mindenképpen beszélgessünk el arról, hogy mi történt aznap. Jó lenne, ha együtt megnéznénk a füzeteket, könyveket. Ha szépek a munkák, jár a dicséret. Ha azonban úgy látjuk, hogy igényesebb is lehetne a munka, érdemes megmondani. Nem gázolunk azzal a gyerekünk lelkébe, ha azt mondjuk: „Nézd, szeretném, hogy szebben vezesd a füzeted! Olyan munkát adj ki a kezedből, amire büszke lehetsz!”. A tanító néni ezt persze elmondja sokszor, de az otthonról hozott igényesség sokkal tovább tart, és sokkal előbb hozza a várva várt dicséreteket, elismerést.

A fentiekből jól látható, hogy otthon nagyon sok mindent tehetünk azért, hogy segítsük a gyermekünket. Ne csak az iskolától várjuk, hogy majd megoldja a problémákat! Legyünk aktív részesei a gyermek életének, segítsük hozzá, hogy örömmel menjen iskolába és sikereket érjen el! Mindehhez persze az kell, hogy szülőként elfogadjuk és betartsuk az iskolai szabályokat (is). Szeretetünk, odafigyelésünk, őszinte érdeklődésünk biztosan sikerhez juttatja gyermekünket. Így a téli szünet is sokkal hamarabb elérkezik majd…