Veronika vagyok 33 éves kismama, Pécsett fogok szülni. Első gyermekünket várjuk, leánykánk lesz. Az elmúlt 10 évben diplomákat gyűjtöttem, ún. karriert építettem, és mostanra döntöttem el (párom nagy örömére) hogy, Édesanya szeretnék lenni, amit cseppet sem bánok.
Nagyon jó állapotban vannak a bútorok, a kiságy rácsát (tetejét) átfestjük. Valószínű az előző babuka itt koptatta a fogait. A következő vásárlás mely tervben van, a babakocsi lesz- szintén valami aukciós honlapról.
Férjemmel megbeszélve 3 kerekű, kombinálható, menetiránnyal ellentétesen, illetve megegyezően állítható kocsink lesz. Véleményem szerint az első három hónapban feléd nézzen a gyerkőc, és ne kapkodja be a repülő rovarokat. Meg neked is egyszerűbb szem előtt tartani, mint kerülgetni a kocsit fél óránként pl: felébredt-e, van-e valami a szájában, szemében, felsír.
(2013 március)
Barbara vagyok, 23 éves vagyok és ez az első várandósságom. A kisbabámat Szigetváron szeretném megszülni a lehetőségekhez mérten természetes szüléssel. Egyszerre érzek félelmet és izgatottságot a közeledő esemény miatt. Mindezt biztosan pótolni fogja a kis manócska érkezése, akit az apukájával együtt már nagyon várunk!
Megkaptuk első ruhacsomagunkat és elnézve olyan hihetetlen, hogy ez a gyerkőc ilyen picike lesz. A barátnőimtől is kaptunk egy játszószőnyeget, csörög,zörög, sipol, mindent tud…
A hétvégén húsvét, olyan nehéz kitalálni, hogy a gyerkőcök ilyenkor minek is örülnének, főleg ebben a túlmodernizált világban nehéz eltalálni az ízlésüket.
Főleg azért is, hogy padlás szemlét tarthassunk babaholmik terén. Ideje lenne elkezdenünk az átalakításokat is, de ilyen kétarcú időjárás esetén nagyon nehéz.
A szigetvári kórházról ill az ott dolgozókról pedig csak jó dolgokat tudok mondani, 1 ágyas szobában voltam, most is ezt szeretnénk, fogadott orvosom és szülésznőm volt és ez most így van.
(2013 november)
Ugyan a doktor úr asszisztense Móni nem keresett meg a nyaralás alatt, hogy rossz lenne a cukorterhelés eredménye, azért inkább mégis csak felhívtam. A terhelés rendben van és a vérképem is tökéletes, semmi szükség további labor vizsgálatokra. Hm. Akkor mégsem vagyok vérszegény, szerinte a védőnő valamit félrenézett. Ezek szerint csak egy EKG miatt kell majd a házi orvosnál megjelennem. Úgy döntöttem, ez még ráér.
Szülinapomra kaptam egy fagyikészítő gépet apukámtól. Már egy ideje nem ízlik a fagyi, amit a városban lehet kapni. Sajnos sehol sem. Mindegyikből kiérzem az adalékanyagokat. Ez pedig nagy kár, mert igazi fagyi rajongó vagyok. A gép amit kaptam igazán jó beruházás, nem volt drága és szerintem egy nyár alatt bőven megtérül. Készítettem már vele joghurt fagylaltot, tejszínes gyümölcsfagyikat, és vizes alapú gyümölcs-szorbetet is. Mindegyik isteni lett. Saját kertben termett gyümölccsel esetleg lekvárral könnyű és gyors desszert. Azóta nem is vettünk a városban, és a kisfiam is imádja.
Ez a hét nagyon fárasztó volt. Itt a gyümölcsszezon, egyik fajta jön a másik után. Szerencsére idén sok kajszi és alma is termett, most ezeket dolgozzuk fel. Norbi reggel korán – munka előtt – leszedi, én pedig a nap folyamán feldolgozom.
Készül natúr lekvár, aszalt gyümölcsök és ivólevek is. Azt tervezem, hogy a kicsinek rakunk el hőkezeléssel bébiételeket. Október elejére várjuk, a hozzátáplálás kezdetén még egy darabig nem lesznek fincsi gyümölcseink, és a majdani főzőcske egy részét is letudhatom ezzel most, amikor még csak egy sündörög a lábam körül.
Léni egész türelmesen csinálja velem végig, néha jobban elfoglalja magát, néha kevésbé. Közben pedig gyümölcsnapokat tart, eszméletlen mennyiségben tömi magába a kajszit, az őszibarit és az almát. A gyümölcs mellett zöldségeket is rakunk el télire, aszalással, fagyasztással. Estére teljesen kidőlünk, és amikor jól esne a pihenés, egyszerűen nem megy. Sokat vagyok fenn éjjelente, kényelmetlen a pocak, és a meleg sem esik jól.
Szerencsére az utazás alatti lábdagadás nem ismétlődik a meleg ellenére sem, tényleg csak a hosszú autóút miatt volt. A magnéziumot szedem, és nyújtózkodás alatt így is érzem a lábaimat, hogy görcsölni volna kedvük. A pocaklakóm sokat mocorog, néha hatalmasakat rúg kifelé, néha lefelé „matat”. Már nagyon várom, vettem neki a facebook-on néhány használt csörgőt, Léninek pedig egy esernyőre csukható babakocsit, amolyan fapadosat rendkívül olcsón, hogy ha elfárad a motorozásban se kelljen fölvéve cipelnem, mert az már nem esik jól.
(2013 július)
Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5). Most harmadik babánkat július vége körül várjuk. Pécsen szeretnék szülni. Mindhárom várandósságom tervezett volt és a természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül, mint a másodiké. :)
Úgy jött ki, hogy ebben a hónapban kétszer mentem a Dokibácsihoz. Anyagilag a sok egyéb váratlan mellett, ugye még ez is terhelte a bukszát… De azért minden rendben volt.
A cukorterheléses vizsgálatot is megejtettem, az értékek is jók lettek, mondjuk ezen eszemben sem volt aggódni. Annál inkább a visszereim miatt, amik nem éppen esztétikusak, legalábbis én így látom.
El kezdtem kenegetni vadgesztenye krémmel, mondjuk fájni nem fájnak, csak szép színesek… Voltam a háziorvosnál is a „belgyógyászati vizsgálaton”, ami EKG-t, vérnyomás-mérést, tüdő meghallgatást jelent. Ez is sima ügy volt, és nagyon meg is dicsértek milyen szép a pocakom :)
Ez mindig nagyon jól esik, főleg, hogy kis termetem ellenére, most kezdem azt érezni, hogy bálnásodom… és bizony néha útban van a görögdinnye, például mosogatás, öltözködés, lehajolás és még néhány művelet. Azért elég vicces tud lenni :).
Emmának úgy érzem hiába mondom vigyázzon és csak simi anya pocakját, mert ott lakik a kisbaba, azt élvezi, hogy tapsolhat rajta :)
Ez nekem felettébb kellemetlen tud lenni. Nem értem, hogy más ilyen korú kisgyermek miért érti, Ő pedig miért nem. Olyan rövid idő már ez a 3 hónap, igazból most nem tudom elképzelni, hogy sokat változna a helyzet, de biztosan csak most gondolom így…
(2013 május)
Viki vagyok, 32 éves pécsi kismama, második gyermekünket várjuk. Anna problémamentes terhesség után fogadott orvos nélkül, császármetszéssel született 2011 szeptemberében a budapesti Honvédkórházban.
Mondtam, hogy biztos a sok medvehagymától jó a vasam J Megdícsért, hogy régen látott ilyen szép vérképet a 26. hétben
Megvizsgált a doktorúr és a baba szívhangját is meghallgattuk. Olyan jó volt hallani. Egész nap hallgatnám.
A magas pulzusomra nem javasolt semmilyen gyógyszert, vagy bármilyen beavatkozást. Annyit mondott, hogy pihenjek és ha lehet, akkor ne erőltessem magamat, nehogy magasabbra szökjön.
Megkaptam a beutalót a következő ultrahang vizsgálatra. Már nagyon várom! Remélem, hogy minden rendben van a babával és azt is megtudjuk, hogy mit rejteget a lába között.
Jártam a védőnőnél is, volt vérnyomás és súlymérés, beszélgettünk Annáról és a pocaklakóról és ismét meghallgattam a szívhangját. Mondanom sem kell, hogy fülig ért a szám.
A pulzusa rendben van és azt is hallani lehetett, ahogyan mocorog.
(2013 május)