Zsuzsi vagyok, 30 éves, egy 19 hónapos kislány anyukája, 3 éve boldog feleség és mellette újra kismama, pocakomban ismét egy kislánnyal.
Március 20-án betöltöttük a 40. hetet. Erre a napra voltunk kiírva, de baba még sehol.
Reggel már az első terheléses NST várt ránk, bekötötték az infúziót és már jöttek is a keményedések, 20 perc alatt készen voltunk, az eredmények jók lettek. A közhiedelemmel ellentétben, ez a vizsgálat nem indítja be a szülést, holott sokan erre készítettek, hogy innét már lehetséges, hogy a szülőszobára kerülök.
Hát nem így lett. Az NST-s szülésznő elmondta, hogy olyan kis dózisban kapom az oxytocint, hogy ettől a szülés még nem fog beindulni, 2 óra alatt ki fog ürülni a szervezetemből a szer, attól függően, hogy mennyi folyadékot fogyasztok.
Ezt a vizsgálatot kétnaponta végzik, így péntekre kaptam a következő időpontot.
Hát nem így lett. Az NST-s szülésznő elmondta, hogy olyan kis dózisban kapom az oxytocint, hogy ettől a szülés még nem fog beindulni, 2 óra alatt ki fog ürülni a szervezetemből a szer, attól függően, hogy mennyi folyadékot fogyasztok.
Ezt a vizsgálatot kétnaponta végzik, így péntekre kaptam a következő időpontot.
Másnap ismét a nőgyógyászhoz voltam hivatalos, aki azzal a kérdéssel fogadott, hogy nem akarok-e még szülni? J De nagyon, minden „vágyam” az volt már! A vizsgálat után közölte, látja, hogy a méhszájam kezd felkészülni, előjelek még mindig sehol, akárcsak a várva várt nyákdugó.Itt már kezdek gyanakodni. Lehetséges, hogy a két szülés nem lesz egyforma!? Pedig a terhesség az volt!
Az orvos felajánlja, hogy szombaton feküdjek be és megindítja a szülést! Picit sokkolt ez a konkrét elképzelése, mivel én egy kicsit spontánabb dologra készültem és nem egy előre megtervezett vajúdásra és szülésre!
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy, amint betöltöm a 41. hetet, mindenképp be akar fektetni és meg akarja indítani a szülést. Ez a pár nap már nem oszt nem szoroz, gondolom én.
Örültem volna, ha a Manókám magától akarna kibújni és nem egy infúzió hatására. Kicsit el is kenődtem, hogy nem az otthonomban fogok vajúdni, ismerős környezetben, hanem egy agyon sterilizált ágyon, csövek és gépek társaságában.
Persze a férjem bekísér, ismét a támaszom lesz a nehéz pillanatokban, velem lesz végig és ott szurkol majd a fejemnél, vagy épp adagolja majd 20 percenként a homeós bogyót, hogy gyorsítsuk a folyamatokat J
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy, amint betöltöm a 41. hetet, mindenképp be akar fektetni és meg akarja indítani a szülést. Ez a pár nap már nem oszt nem szoroz, gondolom én.
Örültem volna, ha a Manókám magától akarna kibújni és nem egy infúzió hatására. Kicsit el is kenődtem, hogy nem az otthonomban fogok vajúdni, ismerős környezetben, hanem egy agyon sterilizált ágyon, csövek és gépek társaságában.
Persze a férjem bekísér, ismét a támaszom lesz a nehéz pillanatokban, velem lesz végig és ott szurkol majd a fejemnél, vagy épp adagolja majd 20 percenként a homeós bogyót, hogy gyorsítsuk a folyamatokat J
A pénteki NST-re még elmentem, ami hasonló volt az szerdaihoz, jöttek szépen a keményedések. Új időpontot is kaptam a következő alkalomra, bár tudtam, hogy fölöslegesen, arra már nem fogok elmenni.
Ezekben a napokban a telefonok is sűrűsödtek a családtagoktól, ismerősöktől, hogy egyben vagyunk-e még. Bevallom, jól esik, hogy ilyen sokan gondolnak ránk és velünk izgulnak.
A hangulatom nagyon változó, egész várandósság alatt nem voltam ennyire nyűgös, türelmetlen és sírós. Félek attól az érzéstől, hogy milyen lesz itthon hagyni a pici lányomat és tudom, hogy nagyon fog hiányozni abban a pár napban, amíg a kórházban leszünk. A hangulatingadozás csak valamiféle hormonszint változást jelenthet, ami esetleg arra utalhat, hogy azért lassan beindul valami.
A pocakom egyre nagyobb, feszít, győzöm kenni a pocakkrémmel, eddig megúsztam csíkok nélkül. A baba széttapossa a húgyhólyagomat, a csípőm csúszik szét, fáj a szeméremcsontom. Már nem esik jól semmi, sem az ételek, sem a fekvés, az egyetlen dolog, ami hiányozni fog, az érzés, ahogy Lilla odabent mocorog. Tudom, hogy a pocakban jobban meg tudom védeni a betegségektől és még sok más mindentől. De itt az ideje, hogy kibújjon. A szobája is elkészült már, várjuk az érkezését.
Most elköszönök, azzal a reménnyel, hogy legközelebb már a szülésről fogok beszámolni, és nem egy újabb, várakozással teli hétről. Szurkoljatok, hogy végre megláthassam az én pici Lilla babámat, és minél előbb magamhoz ölelhessem.
Nagyon örültem és megkönnyítette a várandóságomat, hogy kiírhattam magamból mindazt, ami ezzel a csodás, de „terhes” 40 héttel együtt jár, járt, az összes érzést, gondolatot, kellemetlenséget és persze örömöt, boldogságot.
Tóth-Aradi Gabriellának hívnak és most várjuk a 2. babánkat. Van egy Gergő nevű Nagyfiam, aki 21 hónapos, mindketten Dr Ruzicska Zsolt segítségével a szigetvári kórházban születtek/fognak születni.
Elmentünk ma délután a 2. NST vizsgálatra, de már úgy készültünk hogy Gergő maradt a Mamával, és én már tuti nem fogok hazajönni. És így is lett, a vizsgálatkor kiderült, hogy 2 ujjnyira ki vagyok tágulva és mivel már jósló fájások is voltak maradok, előkészítenek és indul a finish!
Kb 17 óra lehetett amikor Nst-re kapcsoltak, a Magzattal minden rendben most már jó lenne valami jófajta, erős fájást is produkálni.
17.45 körül megkaptam az Oxit és elkezdődött a véghajrá. Egy-kettő három és 18.25kor megszületett Eszter Réka lányunk, 3250 grammal és 55 cm-vel.
Mivel sajnos a köldökzsinór Eszter nyakán volt és a
szívhang is kezdett halkulni, Ruzicska doktor egy kis gátmetszést alkalmazott.
Míg levették a köldökzsinór-vért és szövetet a Csecsemős Nővér lemosdatta Picilányt és utána Apa kezébe adta.
A szülőszobában kb 2 órát pihentünk és utána mentünk ki erre, ki arra: Apa sietett haza Gergőhöz, Eszter bekerült az Újszülött osztályra.
Úgy döntöttem, hogy kipihenem magam, amennyire csak lehet és nem kértem a Kislányt magam mellé.
Szigetváron az a szokás, hogy nem feltétlenül várják meg a 3 órát, ha éhes a Baba vagy ha az anyuka úgy gondolja kihozzák többször is.
Persze lehet kérni, hogy végig ott legyen melletted.
A
kórházról ill. az ott dolgozókról ismét -mint visszatérő kuncsaft :)-csak pozitívat tudok mondani: az osztályt most újították fel, a dolgozók nagyon kedvesek, odafigyelnek rád!
17.45 körül megkaptam az Oxit és elkezdődött a véghajrá. Egy-kettő három és 18.25kor megszületett Eszter Réka lányunk, 3250 grammal és 55 cm-vel.
Mivel sajnos a köldökzsinór Eszter nyakán volt és a
szívhang is kezdett halkulni, Ruzicska doktor egy kis gátmetszést alkalmazott.Míg levették a köldökzsinór-vért és szövetet a Csecsemős Nővér lemosdatta Picilányt és utána Apa kezébe adta.
A szülőszobában kb 2 órát pihentünk és utána mentünk ki erre, ki arra: Apa sietett haza Gergőhöz, Eszter bekerült az Újszülött osztályra.
Úgy döntöttem, hogy kipihenem magam, amennyire csak lehet és nem kértem a Kislányt magam mellé.
Szigetváron az a szokás, hogy nem feltétlenül várják meg a 3 órát, ha éhes a Baba vagy ha az anyuka úgy gondolja kihozzák többször is.
Persze lehet kérni, hogy végig ott legyen melletted.
A
kórházról ill. az ott dolgozókról ismét -mint visszatérő kuncsaft :)-csak pozitívat tudok mondani: az osztályt most újították fel, a dolgozók nagyon kedvesek, odafigyelnek rád!Most péntek este van, Eszter alszik, Gergő nagyon aranyosan fogadott bennünket.
Mindenkinek valami hasonlóan gyors- persze leszámítva a nyakra tekeredett zsinórt- szülést és felépülést kívánok!
Barbara vagyok, 23 éves vagyok és ez az első várandósságom. A kisbabámat Szigetváron szeretném megszülni a lehetőségekhez mérten természetes szüléssel. Egyszerre érzek félelmet és izgatottságot a közeledő esemény miatt. Mindezt biztosan pótolni fogja a kis manócska érkezése, akit az apukájával együtt már nagyon várunk!
40. héthez érkeztünk. Már türelmetlenül várjuk Borkát. Ha hét végéig nem érkezik meg, be kell, feküdjünk a kórházba. A méhösszehúzódások kezdenek gyakoribbá válni, van, hogy 10 percesek, de egy idő után megszűnik. Így még nem akar megszületni Borka.
Próbálok többet mozogni, hátha történik valami. Őszintén szólva jobban örülnék, ha spontán kerülnék be a kórházba, mint úgy hogy be kell, feküdjek. Az NST-n minden értéket rendben találtak. Viszont túlhordás miatt hétfőn már az oxitocinos megfigyelést szeretnék elkezdeni.
Ettől is tartok, mert fogalmam sincs milyen érzés lehet egy ilyen infúzió, arról nem is beszélve, hogy rühellem a tűt! A kórházakat sem szeretem, azok a szagok, a környezet, a vizsgálatok, már most herótom van az egésztől. Ez a bizonytalanság, hogy meddig kell bent maradnom… Próbálom elterelni a gondolataimat, de ahogy közelítünk a hét vége felé egyre inkább feszült leszek.
Ettől is tartok, mert fogalmam sincs milyen érzés lehet egy ilyen infúzió, arról nem is beszélve, hogy rühellem a tűt! A kórházakat sem szeretem, azok a szagok, a környezet, a vizsgálatok, már most herótom van az egésztől. Ez a bizonytalanság, hogy meddig kell bent maradnom… Próbálom elterelni a gondolataimat, de ahogy közelítünk a hét vége felé egyre inkább feszült leszek.
Eljött a vasárnap nem történt semmi, így a délután folyamán be kellett feküdnöm a kórházba. Kétágyas szobába kerültem egy korombeli anyukával, aki azon a napon szülte meg kisfiát. Ő legalább túl van rajta- gondoltam. Volt alkalmam pár dolgot megkérdezni tőle, viszont a látvány, ahogyan mozgott és amilyen fájdalmai voltak, egyáltalán nem nyugtatott meg… Még azon a napon több NST vizsgálatom is volt.
Hétfőn dél előtt megkezdték az oxitocinos vizsgálatot. Hát fura volt olyan igazi méhösszehúzódásokat érezni, amiket addig nem éreztem. Nem volt igazán fájdalmas, de azért jó volt mikor egyszer-egyszer a végére értünk. A probléma csak az volt, hogy a fájás végén a baba szívhangja lassult.
Az orvos azt mondta, hogy vagy a köldökzsinór zavarhat be, vagy a méhlepény már nem bírja. Elküldtek UH-ra is ott nem találtak semmi különöset. Szintén több NST vizsgálatom is volt azon a napon és akkor döntötték el, hogy kedden hajnalban megindítják a szülést. Olyan gyorsan lett kedd, hogy már a szülőszobán találtam magam.
5 órakor rákötöttek az oxitocinra és fél óra múlva megrepesztették a burkot. Az rettenetesen fájt. Közben a mellettem lévő szülőszobán ketten is megszültek, mire én még mindig csak vajúdtam. Úgy volt, hogy a párom csak 9-re jön, így is lett, megjelent, akkor már sűrűbbek voltak a fájásaim, de nem tartottak elég hosszú ideig.
Az orvos nagyon készséges volt mindig jött és kérdezte mi a helyzet. Háromujjnyira tágultam, viszont a baba már nagyon elfáradt. Éreztem, hogy nyomnom kell, de nem akart lejjebb jönni, valószínűleg valahol mégis csak fogta a köldökzsinór.
Volt már talán 10 óra, amikor úgy döntött az orvos, hogy császármetszés lesz belőle, nem várunk tovább. Akkor hirtelen felgyorsultak az események, már is a műtőben találtam magam. Mondanom sem kell, ahogy megtudtam, hogy műtét lesz rosszul is lettem J. Mondjuk amúgy sem volt sok erőm, mert hétfő óta nem ehettem semmit, folyadékbevitel volt engedélyezve.
Megkaptam az epidurális érzéstelenítést, ennek következtében deréktól lefelé lezsibbadtam. Csak minimálisan éreztem azt, amit csináltak, de az is nagyon rossz volt. Éreztem, hogy rángatják a hasamat és azt is, amikor kivették Borkát, mert hirtelen olyan könnyű érzés fogott el. Meg is mutatták, jó nagy baba lett. 3560g és 55cm-el jött világra Borka. Onnantól kezdve kábultan szemléltem csak az eseményeket. Borkát elvitték az apának, így tulajdonképpen őt látta meg először.
Mikor betoltak a kórterembe nekem is odahozták, és az volt a legcsodálatosabb pillanat. Mikor megláttuk egymást én rögtön beleszerettem. Számomra Ő a legszebb, legdrágább kincs a világon!
Hétfőn dél előtt megkezdték az oxitocinos vizsgálatot. Hát fura volt olyan igazi méhösszehúzódásokat érezni, amiket addig nem éreztem. Nem volt igazán fájdalmas, de azért jó volt mikor egyszer-egyszer a végére értünk. A probléma csak az volt, hogy a fájás végén a baba szívhangja lassult.
Az orvos azt mondta, hogy vagy a köldökzsinór zavarhat be, vagy a méhlepény már nem bírja. Elküldtek UH-ra is ott nem találtak semmi különöset. Szintén több NST vizsgálatom is volt azon a napon és akkor döntötték el, hogy kedden hajnalban megindítják a szülést. Olyan gyorsan lett kedd, hogy már a szülőszobán találtam magam.
5 órakor rákötöttek az oxitocinra és fél óra múlva megrepesztették a burkot. Az rettenetesen fájt. Közben a mellettem lévő szülőszobán ketten is megszültek, mire én még mindig csak vajúdtam. Úgy volt, hogy a párom csak 9-re jön, így is lett, megjelent, akkor már sűrűbbek voltak a fájásaim, de nem tartottak elég hosszú ideig.
Az orvos nagyon készséges volt mindig jött és kérdezte mi a helyzet. Háromujjnyira tágultam, viszont a baba már nagyon elfáradt. Éreztem, hogy nyomnom kell, de nem akart lejjebb jönni, valószínűleg valahol mégis csak fogta a köldökzsinór.
Volt már talán 10 óra, amikor úgy döntött az orvos, hogy császármetszés lesz belőle, nem várunk tovább. Akkor hirtelen felgyorsultak az események, már is a műtőben találtam magam. Mondanom sem kell, ahogy megtudtam, hogy műtét lesz rosszul is lettem J. Mondjuk amúgy sem volt sok erőm, mert hétfő óta nem ehettem semmit, folyadékbevitel volt engedélyezve.
Megkaptam az epidurális érzéstelenítést, ennek következtében deréktól lefelé lezsibbadtam. Csak minimálisan éreztem azt, amit csináltak, de az is nagyon rossz volt. Éreztem, hogy rángatják a hasamat és azt is, amikor kivették Borkát, mert hirtelen olyan könnyű érzés fogott el. Meg is mutatták, jó nagy baba lett. 3560g és 55cm-el jött világra Borka. Onnantól kezdve kábultan szemléltem csak az eseményeket. Borkát elvitték az apának, így tulajdonképpen őt látta meg először.
Mikor betoltak a kórterembe nekem is odahozták, és az volt a legcsodálatosabb pillanat. Mikor megláttuk egymást én rögtön beleszerettem. Számomra Ő a legszebb, legdrágább kincs a világon!
Ezúton kívánok minden leendő és jelenlegi anyukának rengeteg örömet, egészséget és kitartást a gyermekneveléshez. És ne feledjétek, ezek a csöppségek megváltoztatják mindennapjaitokat, ezért vigyázzatok ezekre a kincsekre, hogy ezek a napok változatosak és mosolyban gazdag napok maradjanak!
Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van, szeptemberre várjuk második gyermekünket. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk. A terhesség könnyű volt (a melegtől eltekintve), és a lakásfelújításon is túl vagyunk már szerencsére...
Hétfőn megint volt egy fals riasztásunk. Már a férjem is itthon maradt, a Léni is a papájához került, és vártuk az eseményeket. Az eredeti kiírás szerint ezen a napon szültünk volna, ezért meg sem lepődtem, amikor hajnali kettőkor derékfájásra, hasmenésre ébredtem.
Utána beindultak a fájások, enyhék, és rendszertelenek, de fájások voltak. Annál inkább meglepődtem, amikor végül másnap délutánra teljesen abbamaradtak. Innentől kezdve mindennap lestem a jeleket, közben ismét NST-re kellett menni, ahol már betervezték az oxitocinos terheléses vizsgálatot, amennyiben a hétvége nem hoz babát.
Nagyon reméltem, hogy erre már nem kerül sor, ezért megpróbáltam rásegíteni sok guggolással, mozgással – kisfiammal vadgesztenyét szedtünk, hogy majd télen ezt használjuk mosáshoz. Másnap alig bírtam felkelni, mindenhol izomlázam lett... A hét a végéhez közeledett, és még mindig semmi.
Utána beindultak a fájások, enyhék, és rendszertelenek, de fájások voltak. Annál inkább meglepődtem, amikor végül másnap délutánra teljesen abbamaradtak. Innentől kezdve mindennap lestem a jeleket, közben ismét NST-re kellett menni, ahol már betervezték az oxitocinos terheléses vizsgálatot, amennyiben a hétvége nem hoz babát.
Nagyon reméltem, hogy erre már nem kerül sor, ezért megpróbáltam rásegíteni sok guggolással, mozgással – kisfiammal vadgesztenyét szedtünk, hogy majd télen ezt használjuk mosáshoz. Másnap alig bírtam felkelni, mindenhol izomlázam lett... A hét a végéhez közeledett, és még mindig semmi.
Már említettem, hogy az előző szülés nem hagyott bennem igazán jó emlékeket. Persze az jó volt, hogy a kisfiammal minden rendben volt, megölelhettem őt, és nekem sem lett semmi különösebb bajom, mégis valahogy űrt hagyott maga után ez a tipikus rutin szülés.
Be kellett feküdnöm a terhespatológiára epepangás miatt, és még aznap spontán megindult a szülés. Gyakori de enyhe fájásokkal kerültem a szülőszobára, előtte jó sokat sétálgattam, hogy erősödjenek, ettől aztán teljesen kimerültem, tágulni viszont nem tágultam szinte semmit.
Nem kértem fájdalomcsillapítást (bár rettenetesen fájt), de hajnalban burokrepesztéskor kiderült, hogy mekóniumos a magzatvíz, ekkor felgyorsították az eseményeket. Kaptam oxitocint, epidurált, és fekve kinyomták belőlem a bébit.
Az orvosom előző nap ügyelt, így csak a végére hívták be, fogadott szülésznőm vizsgált és döntött sok mindenben. Szakmailag mindenki a maximumot adta, mégis a lelkemnek hiányzott valami. Ekkor még nem is tudtam, hogy mi. Úgy mentem szülni, hogy nő vagyok, már hogyne sikerülne.
Be kellett feküdnöm a terhespatológiára epepangás miatt, és még aznap spontán megindult a szülés. Gyakori de enyhe fájásokkal kerültem a szülőszobára, előtte jó sokat sétálgattam, hogy erősödjenek, ettől aztán teljesen kimerültem, tágulni viszont nem tágultam szinte semmit.
Nem kértem fájdalomcsillapítást (bár rettenetesen fájt), de hajnalban burokrepesztéskor kiderült, hogy mekóniumos a magzatvíz, ekkor felgyorsították az eseményeket. Kaptam oxitocint, epidurált, és fekve kinyomták belőlem a bébit.
Az orvosom előző nap ügyelt, így csak a végére hívták be, fogadott szülésznőm vizsgált és döntött sok mindenben. Szakmailag mindenki a maximumot adta, mégis a lelkemnek hiányzott valami. Ekkor még nem is tudtam, hogy mi. Úgy mentem szülni, hogy nő vagyok, már hogyne sikerülne.
Most a terhességem alatt sokáig nem is foglalkoztatott a kérdés, gondoltam, a Léni is kijött valahogy, ez is meglesz, túl kell lenni rajta, és kész. Aztán ahogyan a vége felé közeledtünk már nem így gondoltam. Egyre több szüléstörténetet olvastam, és kezdett összeállni a kép.
A dúlával való beszélgetés segített feldolgozni előző szülésemet, és megérteni, mit is szeretnék másképpen. Olyanra vágytam, hogy háborítatlanul szülni kórházban. Nem is olyan egyszerű...
A dúlával való beszélgetés segített feldolgozni előző szülésemet, és megérteni, mit is szeretnék másképpen. Olyanra vágytam, hogy háborítatlanul szülni kórházban. Nem is olyan egyszerű...
Péntek este még szembejött velem egy írás a neten, a Bezzeganya.hu-n. Egy nagymama írta ki magából keserűségét, amiért lánya rutin szüléssel hozta világra unokáját (oxitocin-epidurál-gátmetszés). A kommentelők között pedig valaki beillesztett egy előadást a youtube-on, (A szülés/születés minősége, Varga Katalin) az oxitocinról.
Mindkettő pont megfelelő irányba terelt. Szerencsére rátaláltam egy szüléstörténetre a Kanga egyesület honlapján, ami a pécsi klinikán történt és konkrétan az én orvosommal (Dr. Koppán Miklós). Nagyon szép történet, alternatív szülőszobával és meghitt hangulattal. Megnyugodtam.
Mindkettő pont megfelelő irányba terelt. Szerencsére rátaláltam egy szüléstörténetre a Kanga egyesület honlapján, ami a pécsi klinikán történt és konkrétan az én orvosommal (Dr. Koppán Miklós). Nagyon szép történet, alternatív szülőszobával és meghitt hangulattal. Megnyugodtam.
(2013 október)
