Tóth-Aradi Gabriellának hívnak és most várjuk a 2. babánkat. Van egy Gergő nevű Nagyfiam, aki 21 hónapos, mindketten Dr Ruzicska Zsolt segítségével a szigetvári kórházban születtek/fognak születni.
mindkét Gyermek nagyon aktív Pocaklakói életet él/élt. A szigetvári kórházról ill az ott dolgozókról pedig csak jó dolgokat tudok mondani, 1 ágyas szobában voltam, most is ezt szeretnénk, fogadott orvosom és szülésznőm volt és ez most így van.Mögöttünk a 39. hét ismét itt a tél, a hétvégi rohanás elmaradt. Anyu leért, így nyugodtan jöhetett volna Apa is szülni. Itt van hétfő este és semmi, csak a hó, hó és hó.
Bár apró változások azért vannak, beindult a derékfájás, egyre gyakoribbak a keményedések, átmeneti étvágytalanság és éjszakai sokasodó forgolódások, de semmi extra.
Ha holnapig nem történik semmi, akkor este 5re megyünk Szigetvárra NST-re, én abban bízom, hogy már haza sem fogok jönni és legkésőbb szerdán megszületik a Gyermek.
A néven változtatnunk kellett, Apa míg múlt héten várt rám nem túl jó benyomást szerzett a választott nevünkkel kapcsolatban.
Egyértelműen tudtomra adta, hogy muszáj mást találni, ami persze nem egy egyszerű feladat!!!!!
Újra előkerült a könyv és a lista, és megszületett a döntés is : Eszter Réka.
Szigorú szülői felügyelettel megvolt a délelőtti Eü sétám délelőtt, Apa a szuper időre való tekintettel itthon maradt, mert ki tudja mit hoz még a mai nap. Egy biztos délután időben el kell indulnunk, hogy a megbeszélt időpontra odaérjünk a vizsgálatra.
Zsuzsi vagyok, 30 éves, egy 19 hónapos kislány anyukája, 3 éve boldog feleség és mellette újra kismama, aki a 38. hetet tapossa, pocakjában ismét egy kislánnyal.
Március 13-án betöltöttük a 39. hetet. Másnap a szokásos NST várt ránk, ahol a baba most is jól mozgott, utána a szülészemhez mentünk, aki megállapította, hogy 1 ujjnyira már nyitva vagyok, a méhnyak kezd elvékonyodni. Ebből a folyamatból semmit sem vettem észre, a sok pocakkeményedésnek ez lett az eredménye és titokban örültem neki és reménykedtem is, hogy ez arra utalhat, hogy könnyen fog menni a tágulási szakasz és lassan elindul valamiJ
A meteorológia már napokkal előre megjósolta a március 15-i hosszú hétvégére az ítéletidőt, ami havat és szelet fog majd hozni. Bejött nekik, ekkora káosz nem mostanában volt márciusban, de még télen sem. Viszont a hidegfronthoz fűzött reményeim, hogy majd megindítja a babát, nem jött be. Néztem a nagy, kövér hópelyheket és arra gondoltam, hogy ez a kislány nem akar ilyen csúnya márciusi időben megszületni, kivárja a jó időt J
Már nagyon nehezen viselem az utolsó heteket, nehéz minden mozdulat, felkelés, séta. Néha lépni sem tudok, akkora súly nehezedik a medencémre. Éjjel előfordul, hogy ülve alszom, kikészít a gyomorégés, ráadásul ehhez még csatlakozott a csuklás is, ami még jobban segíti a gyomorsavat, hogy a számba jusson, borzasztó, de tudom nincs már sok hátra. Étvágyam alig van, szinte mindentől fokozódik a savképződés, nem is híztam mostanában, még mindig 71 kiló vagyok.
Fájnak az ízületeim, már kezdek vizesedni, még jó, hogy csak az utolsó pár hétben jött elő ez a kellemetlenség is.
A szülésznőmmel konzultáltam, mert megjelent pár kiütés a karomon, kézfejemen, amik eléggé viszkettek és nem akarnak múlni. Ő figyelmeztetett, hogy ha esetleg a hasamon is előjöjjenek a kiütések, konzultáljak az orvosommal, mert az már nem jó jel, májelégtelenségre utalhat. Ettől kezdve persze minden furcsa foltra rámozdultam, ami felbukkant a hasamon, de aggodalomra semmi ok, túl élénk a fantáziám.
Barbara vagyok, 23 éves vagyok és ez az első várandósságom. A kisbabámat Szigetváron szeretném megszülni a lehetőségekhez mérten természetes szüléssel. Egyszerre érzek félelmet és izgatottságot a közeledő esemény miatt. Mindezt biztosan pótolni fogja a kis manócska érkezése, akit az apukájával együtt már nagyon várunk!
A 39. hétbe léptünk. Úgy látszik Borka még élvezi a bent létet, nem igazán igyekszik kifelé.
Az NST vizsgálaton is minden rendben volt. Ma is volt egy. Az orvos azt mondta, hogy ha nem történik semmi, akkor pénteken csinálnak még egy NST-t és ha vasárnapig sem történik semmi, akkor befektetnek. Még a végén tényleg bevárja apukám szülinapját 17-ét.
Lényegében nem változott semmi ez alatt az egy hét alatt. A súlyom 80 kg keményedések óránként előfordulnak, de mindezek mellett elég sokat mozgok.
Most meg főleg többet, hogy a vége felé tartok, talán nem lesz szükség a befektetésre, ha aktívabb vagyok. Nagyon sok olyan praktikáról lehet olvasni, hogy sokat kell lépcsőzni, szeretkezni és egyebek, hallottam olyanról is akinek azt mondták ugráljon…
Ezt azért is tartom elképzelhetetlennek, mert ha van a has tájékon +5 kg, akkor mozogni alig lehet nem ám ugrálni! Szerintem ez olyan tanács, amit semmiképpen sem szabad megfogadni. Nem hogy használunk, de még talán árthatunk is a magzatnak a fel-le ugrálással. Én azt mondom, ha ki akar jönni, úgyis nekiindul…
Olyan aranyosak az ismerőseim. Már mindenki tűkön ül, szinte naponta felhívnak, hogy mi a helyzet, megszültem e már? Jól esik, hogy ilyen sokan gondolnak ránk! Bele sem merek gondolni, hogy milyen tumultus lesz Borka érkezése után.
Veronika vagyok 33 éves kismama, Pécsett fogok szülni. Első gyermekünket várjuk, leánykánk lesz. Az elmúlt 10 évben diplomákat gyűjtöttem, ún. karriert építettem, és mostanra döntöttem el (párom nagy örömére) hogy, Édesanya szeretnék lenni, amit cseppet sem bánok.
A 40. héten kissé felgyorsultak körülöttünk az események. Kezdem azzal, hogy mára van/volt kiírva leánykánk születése.
Ő köszöni, szépen jól van (mozog, csuklik), mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint a tegnapi 40. heti ultrahang és OTT (oxytocin terheléses teszt) vizsgálatok eredményei. Az UH-on súlyát valamivel 3000g fölé becsülte dokink.
Koponya átmérő, fejkörfogat, haskörfogat, combcsont hossza, alig változott a 36. héten mért UH eredményekhez képest. Szervei (szív, vese, gyomor, köldök, köldökzsinór) épek, normálisan működnek. Magzatvíz mennyisége megfelelő, helye van.
Az OTT vizsgálaton a méhlepény funkcióját vm. gyermekünk hogylétét vizsgálták CTG készülék segítségével. Bal karomba infúzión keresztül oxytocin hormont áramoltattak szervezetembe, méhösszehúzódásokat indukálva.
Jobb kezemben lévő nyomógombbal a kislány mozgását kellett jeleznem. A méh összehúzódásával spontán jelentkező jóslófájások alakultak ki (ami számomra nem okozott különösebb fájdalmat sőt, most ugrott be hogy mosogatáskor-főleg, ha hosszabb ideig állok a mosogató felett-ugyan ilyen méhkeményedéseket érzek).
A vizsgálat célja, hogy az összehúzódások mennyire befolyásolják a gyermek oxigén ellátását. A procedúra (amennyiben: negatív) nincs hatással a szülés megindulására. Megint jeleskedtünk, hamar végeztünk a jó/remek eredménnyel.
Az UH és OTT vizsgálat eredményei után megbeszéltük orvosommal, hogyha a héten nem indul útra gyermekünk, 6 nap múlva befekszem és megindítja a szülést.
Egészségem, közérzetem továbbra is kiváló, torna, séta megy, a biciklit sem hagyom magára. Nincs hátfájásom, puffadás (arc, kéz, láb). Sürgök-forgok.
Az időjárási frontokra rezisztens vagyok. A megszokott mennyiségnél valamivel kevesebbet eszem, ugyanis feszül a pocakom, ha meg van terhelve. Hasátmérőm: 102 cm.
Nem is siettetném lánykánkat, türelmes vagyok. A gond az, hogy 10 nap múlva szabira megy a szülészorvosom, és mi nála szeretnénk szülni! Mégiscsak Ő gondozott minket 9 hónapon át! Ismer minket.
Na meg valljuk be, most már ne álljon üresen a gyönyörű gyerekszoba! Mitöbb a kőművesek is direkt erre a hétre ütemezték a munkálatok befejezését udvarunkon, nehogy a kisbaba álmát megszakítsa egy-egy köszörűgép vagy fúró, lapogató zajos hangja.
Két nap múlva ismét OTT vizsgálatra megyünk azt gondolom, a biztonság kedvéért berakom a kocsiba a szülési csomagom. Meglátjuk!
Dalma születéstörténetet itt olvashatod
Viki vagyok, 32 éves pécsi kismama, második gyermekünket várjuk. Anna problémamentes terhesség után fogadott orvos nélkül, császármetszéssel született 2011 szeptemberében a budapesti Honvédkórházban.
Egy nap barátok, vendégek, másnap már szülőszoba…
Szerda este mondtam Zolinak, hogy úgy érzem, hamarosan szülünk. Nem fáj semmi, csak egy megérzés, hogy ma-holnap kibújik a kis csodácska
Letusoltam, összepakoltam még ezt-azt és fél kettőkor indultunk a kórházba, ekkor már 5 perces fájásaim voltak. Háromnegyed kettőkor felvettek a szülőszobára, a fájások már 2-3 percenként jöttek. Zoli velem volt, masszírozta a derekamat és nagyon izgatott volt.
Nem volt fogadott orvosom és szülésznőm sem, így az ügyeletesek „vigyáztak” rám. Mindenki nagyon kedves volt velünk és segítőkész, 2 percenként rám néztek, majd megnézték milyen erősek valójában a fájásaim, mennyire tágulok és a baba szívhangját is figyelemmel kísérték.
Anna, a kislányom császárral született, így ennek most is megvolt az esélye, de én most is hüvelyi szülésre készültem, hátha összejön. Sajnos elkezdet szúrni, nyilallni a heg, ezért a doktornő úgy döntött, hogy fenyegető hegszétválás miatt ismét legyen császár.
Zoli adott egy nagy csókot és vittek is a műtőbe.
Igyekeztek két fájás között beadni az érzéstelenítőt, de már annyira sietnünk kellett, hogy fájás közben adták be. Ez nem volt épp kellemes, mert előre kell nagyon hajolni, ami a nagy pocakkal sem éppen egyszerű, pláne akkor, ha közben jön egy fájás. És persze lazítani is kell.
3 óra 30 perckor kiemelték az én gyönyörű kisfiamat, Lukácsot. Odaadták egy kis időre és vitték is apukájához. Megható pillanat volt
A felkelés nem volt épp kellemes nagyon fájt a hasam, de menni kellett tusolni. A meleg víz nagyon jól esett, de a mozgás utána is nehézkesen ment.
Másnap levittek az újszülött osztályra és Lukácsot is megkaptam. Csodálatos kis csoda!
A mozgás továbbra is nehéz volt, de nem szabad ilyenkor elhagynia magát az ember lányának. Igyekeztem kihúzni magam, de minden mozdulat fájdalmas volt.
A nővérek nagyon kedvesek voltak, mindenben segítettek.
Csodás pillanat volt, mikor Anna végre megölelhette és megpuszilhatta a testvérét.
Egyre feszültebb vagyok, kimerít a nem-alvás, és az, hogy a kisfiammal nem tudok megfelelően játszani. Szívesen megyek vele sétálni, illetve inkább buszozni, amikor is nézelődünk a buszról, azután egy közeli buszmegállóból hazamotorozgatunk.Elég fárasztó, de így jobban eltelik az idő, és neki is szüksége van a mozgásra, utána nyugodtabban alszik és kezelhetőbb is. Amikor itthon maradunk minden percemet leköti, nehéz mellette bármit is csinálni.
Időszakosan jobban vagy kevésbé lefoglalja magát egyedül is. Most úgy tűnik ragaszkodóbb, én pedig elképzelem micsoda csatározások lesznek, ha a picivel is foglalkozni kell, nem csak vele.
Reméltem, hogy nem ezt mondja, de annyira nem lepett meg. A Lénárddal is így volt, a szülés beindulásával kezdett csak kinyílni. Két hét múlva szeretne megint látni, ha addig meg nem szülök. Én nem bánnám...
(2013 október)
Hát úgy alakult, hogy menni kell. Még nem töltöttem be a 39. hetet sem, de Babóka nem vár tovább, úgy döntött. Ma este kénytelen voltam összekapkodni végre a táskába-valókat, ami a kórházban szükséges lesz. Ma rekkenő meleg volt egész nap, Bencit délelőtt elvittük a Barátainkhoz a közelben, ott maradt egész nap. Közben 
mi az akváriumba beletettük a tőlük kapott halacskákat, gyönyörködtünk bennük. Vacsora után mentünk érte 6 körül, és akkor volt közben egy nagyon hosszú keményedésem, először nem foglalkoztam vele, de gyanúsan sokáig tartott, több mint fél órát, majd enyhült, de még mindig éreztem. Ott már nem is igazán tudtam figyelni a társalgásra, magamra koncentráltam. Amit viszont nem vettem észre, hogy délután beállított egy hidegfront egy erős széllel, csak mikor mentünk az autóhoz tűnt föl, hogy kellemesen lehűlt az idő. Hazaérvén némi vérzéssel jelezte megindulását a szülés. Ekkor szedtem össze a babakelengyét, hálóruhát ilyesmit. Bencikém nagyon aggódott, hogy még létrára mászok, meg hogy indulni kellene már, nehogy valami baj legyen…Most mire mindenki elcsendesedett tudok csak figyelni végre magamra és bár este 11 körül van és némileg álmos is vagyok, már nem fekszem le, mert tudom, hogy nemsokára indulni kell. Nagyon érdekes jelei voltak, most hogy visszagondolok:
- Hajnalban azt álmodtam, hogy megszületett a Kisfiunk és mosolygós kis pofikájával szőkén, kék szemeivel nézett rám, ahogy fölébredtem a pihenésből szülés után. Ott volt a férjem is, és egy kellemesen, plafonig érő könyvespolcokkal berendezett kis szobában voltunk, már délelőtt volt, szép fényekkel és kérdeztem a páromat hogyan született, mert semmire sem emlékeztem. Sem arra, hogy a Doktorúrral-e vagy arra, hogy simán-e? Választ nem is kaptam, csak boldog voltam, hogy olyan rendben van minden, fel is ébredtem. Különös is volt.
- A reggeli közben még egyszer átlapoztam a naptáramat, és már abban megegyeztünk, hogy amit Apukája megálmodott egyik reggel – Botond lesz, de valahogy keveselltem, én is szerettem volna neki adni egy nevet. Így megakadt a szemem a fejedelmi Árpád néven. Kedves ismerősöm kérdésemre gyorsan áldást is kapott rá a babám Szellemétől, így teljes nyugalom lett szívemben, hogy végre neve is van :). Ezek szerint csak erre várt, mert már úton is van!
- Este még diskuráltam a szomszédokkal a ház előtt és a Néni, aki szokott vigyázni gyermekeimre, biztosított affelől, ha menni kell, bármikor szóljak neki éjszaka, akkor jön és itt lesz velük. Egyébként szerintem vagy két hete nem is találkoztunk, ma este éppen jókor! Már szóltam is neki, hogy valószínűleg jönnie kell…A fájások jelenleg nem egyenletesek sem időben sem erősségben, a magzatvíz sem folyt el. Most beveszek egy adag Caulophyllum-ot, meglátom mi lesz, a fájások egyelőre 10-12 percesek…
Nos, a fájások szinte azonnal rendszereződtek: 7 percesről hamar át is váltott 5 percesekbe. Most vasárnap 01:15 körül van, de már 3 percesek. Ideje öltözni, telefonálni és szólok a Férjecskémnek is, hogy mehetünk. Folytatás a szüléstörténeteknél lesz ;)
Botond születéstörténetet itt olvashatod!
2013. július 21.
