Jelenlegi hely

Kismamanapló - 5. hét

A Pécsimami kismamanaplója itt élő anyukák várandósságát kíséri figyelemmel: ötödik hét.


 


Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van, szeptemberre várjuk második gyermekünket. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk. A terhesség könnyű volt (a melegtől eltekintve), és a lakásfelújításon is túl vagyunk már szerencsére...
 
Valaki kihúzhatna a gödörből! Ez az igazi, tényleg ólmos fáradtság hete. Reggelente kicsit fáradtabb vagyok, mint amikor esténként lefekszem aludni... Ideje átgondolni a napirendemet, hol lehetne egy kis energiát spórolni: sehol.


A kisfiamnak mégsem mondhatom, hogy tegye magát takarékra, enni kell mindenkinek, a mosogatás is felém kacsintgat, hát vonszolom magamat napról napra.

A héten nem beszéltünk a férjemmel – Norbival – „a babaügyről”, én azért végig izgultam. A hét végére beszereztem egy terhestesztet, és előterjesztettem a: „még nem jött meg, itt a teszt ideje, csak lazán” szöveget...

Amikor láttam, hogy negatív, kicsit csalódtam, de nem dobtam ki rögtön. A teszt használati utasításában az állt, hogy a végleges eredmény nem változik, el lehet tenni a tesztet emlékbe (kicsit bizarrnak találom, de van, akinek bejön..).

Gondoltam, adok neki egy esélyt és elmentem zuhanyozni. Amikor végeztem, rápillantottam kidobás előtt, és egy nagyon halvány pozitív volt rajta – hallottam már mástól is hasonlót. Bár maradt az izgulás, azért ez elég biztató volt számomra...

(2013. január)
 

 
 
Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5).  Pécsen szeretnék szülni és a természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül, mint a másodiké. :)
 
Itt van, tudom:) Megérkezett! Fura szurkálások a petefészkem körül még mindig, zsibbad a keresztcsontom... Jaj, de izgalmas és hihetetlen, végre itt van velem! Megint várandós vagyok! Vajon ez hogyan fog telni?
 
Föl kell hívjam a nőgyógyászomat, mert mire ultrahangra időpontot kapok, az hetekbe telik és jó lenne 8 hetesen, ha már meglenne a beutaló a védőnőhöz.
 
Megkérdezte a telefonban miből gondolom, hogy terhes vagyok... csináltam tesztet? Mondom: hát azt nem szoktam..., de már egy hete késik. Örömömre azt mondta a Doktornő menjek előbb, ne arra az időpontra, amit először a recepción adtak, mert az már elég későn, 10 hetesen lenne. Menjek még karácsony előtt. Már alig várom!
 
Kisfiamnak egyik este elmondtam a másik kistesó érkezését is. Ő volt az első Emma fogantatása után is, akinek elmondtam, ráadásul akkor ez Szenteste reggele volt. Persze a férjem tudta, hiszen készültünk rá és folyton említettem a kis jeleket :) Most, hogy Benő elsős nagyfiú, kérdeztem, hogy mit szólna, ha lenne egy közös titkunk?
 
Persze izgatottan kérdezte, hogy mi lenne az? Szerencsére Emmát is nagyon várta, most is általában jó Nagytestvér. Egyik nap jött haza és büszkén mesélte, hogy az iskolában említette az osztályban, hogy nekünk van egy közös titkunk, de többet nem mondott, hiába kérdezték róla :)

(2012 november)


Zoltán vagyok, és nagyon szerencsés :) Van egy gyönyörű feleségem Anikó, és egy imádnivaló 1,5 éves kislányom, Sára. Most éppen a következő gyermekünket várjuk, aki remélhetőleg október végén érkezik majd. Olvasva a Pécsimami oldalát úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megírom egy kispapa szemszögéből is élményeinket eme utazásról.

 
Egy csík…KÉÉÉÉÉÉT CSÍÍÍÍÍÍÍÍK!!!!!!!! yesssssss :D
 
Jóóóóóó reggelt Pocaklakó! Itt a kedvenc katonai rádiód!
 
Apa közlegény csókoltat mindenkit, akit ebbe az egzotikus közép kelet-nyugati balkán felsőországba vezényelt a tábornok. Remélem Picúr jól kialudtad magad!
 
Rögtön egy megfejtés, a tegnap esti Anya híradóban nem Apád beszélt, csupán hangos volt a tévé. A helyes megfejtést beküldött nyertesek között tavaszi zöld szalámi ízű reggelit sorsolunk ki.
 
Aprópopó! Apátok nemesebbik fertályán lévő hímtag szakaszvezetőjének üzenem a jármű felkészítő műhelybe, hogy igaza volt, utána néztünk, innentől kezdve érvénybe lép a 3 pózos szabály. Először a misszionárius, később a kutya póz, azután meg a farkas póz lesz majd előnyben. Azaz ül majd Apátok a lyuk mellett és vonyít!
 
Amíg kifújom magamat, mint Darthwader bácsi a tűzoltózenekar trombitása, jöhet egy kis mjúúzik…
 
(2013 február)

Anikó vagyok, most várom második kisbabámat. Sára lányunk természetes úton született a Pécsi Szülészeti Klinikán,  a párommal most is közösen és boldogan készülünk életünk  nagy eseményére ugyanott, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel.

 

Annyira furán érzem magam, hogy elmentem és vettem a patikában egy terhességi tesztet.

Napokig csak őrizgettem, hátha mégis megjön a menzeszem, de aztán egyik reggel bevetettem magam. Láss csodát!!!

A jelzés II volt, ami azt jelenti, hogy terhes vagyok. Jön a kistestvér! Férjemet ezzel a hírrel ébresztettem reggel, aki nagyon fel lett ettől dobva.

Nagyon örülünk mindketten a baba érkezésének, bár engem egy kis félelem is elfog, mert Sára lányunk még szopik és nem szeretném erőszakkal leszoktatni.

 
(2013 február)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Dubánci, avagy Petr Vaclavek MakkMarcijai, a háromgyermekes prágai apuka zseniális szüleményei.
Rajzpályázat Én és az állatok címmel

Rajzpályázat Én és az állatok címmel

A Debreceni Állatkert több mint 17 hektáron szolgál a környezeti nevelés színteréül és biztosít lehetőséget a tantervhez illeszkedő vagy tanórán kívüli foglalkozások megtartására. Az Állatok Világhete alkalmából rajzpályázatot hirdetett.
Hortobágyi Nemzeti Park Alkotópályázata

Hortobágyi Nemzeti Park Alkotópályázata

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alkotópályázatot hirdet általános iskolás és középiskolás gyerekek, valamint felnőttek számára, melynek témája a LIFE IP GRASSLAND-HU  területek rovarvilága.
Illóolajokkal a megfázás ellen

Illóolajokkal a megfázás ellen

Elérkezett az influenza és a megfázások ideje.Egyre több gyerek hiányzik az iskolából, óvodából, előfordul, hogy egy teljes osztály fele otthon lábadozik.
Ugrás az oldal tetejére