Jelenlegi hely

Kismamanapló - 6. hét

A Pécsimami kismamanaplója itt élő anyukák várandósságát kíséri figyelemmel: hatodik hét.

 
Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van, szeptemberre várjuk második gyermekünket. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk.
 
Pár nap után készült még egy teszt – a legolcsóbb DM-ben is kapható „dupla csík”, mivel az előző egy drágább, korai fajta volt, gondoltam most ez is megteszi. Meg is tette, ez már szép, igazán pozitív volt!

Rögtön el is kezdtem parázni... Hogy hogy lesz a Lénárddal, az altatás, a szopizás (ő is szopizik még), hogy hogyan fogom idegekkel bírni, és fizikailag, ha már a kora-terhesség így kikészít...stb. Szörnyű para hegyek..

És boldogsághullámok. És sírógörcsök. Minden egyszerre! Ahogy pozitív lett a teszt, másnapra megérkezett a hányinger is. Sosem volt különösebben erős Lénárddal, csak „kicsit” állandó. Sőt leginkább este jött rám. Most dettó ugyanúgy. Igazán kívánós sem voltam az elsővel sem, csak a hányinger ellenére azért néha ettem volna valami finomat... Mire elkészítettem, rá sem bírtam nézni. Pár napba beletelt, mire rájöttem, hogy a napot kényelmesebben indítja nálam egy jókora bödön forró citromos cukros fekete tea. A nap közbeni hányingerre pedig jöhet még mondjuk leves, csak legyen jó forró! Bevált...

A héten sikerült összeszednünk egy jó kis náthát – érdekes, hogy Lénárddal is beteg voltam a hatodik héten, sőt, magas lázam is volt, szerencsére ennek ellenére minden rendben volt. Ezt most Apuci hozta haza valahonnan, ő megúszta egy kis torokfájással, mi meg rendesen belemásztunk...frissen facsart narancslé, propoliszos méz, virágpor, mézes citromos tea, és a gyógyszereket sikerült elkerülnünk.

Csak már úgy vágynék a szabadba, ez a bezártság nem tesz jót.

(2013. február)
 


Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5). Harmadik babánkat július vége körül várjuk. Pécsen szeretnék szülni. Mindhárom várandósságom tervezett volt és a természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül, mint a másodiké. :)


 
Igen, émelygés. Az a jó, ha eszem, ha nem eszem rögtön gond van. Kicsit fáradt vagyok, esténként hamar elalszom. Emmácskát a kis 10 kilójával cipelgetnem kell, olyan anyás. Remélem nem árt az Icipicinek...
 
Jövő héten UH!

 

(2012 december)


Zoltán vagyok, és nagyon szerencsés :) Van egy gyönyörű feleségem Anikó, és egy imádnivaló 1,5 éves kislányom, Sára. Most éppen a következő gyermekünket várjuk, aki remélhetőleg október végén érkezik majd. Olvasva a Pécsimami oldalát úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megírom egy kispapa szemszögéből is élményeinket eme utazásról.

 
Jóóóóóó reggelt Pocaklakó! Itt a kedvenc katonai rádiód!
 
Apa közlegény csókoltat mindenkit éteren innen és éteren túl. A jó öreg Oscar Wild mondta, hogy az ember nem lehet elég óvatos, az ellenségeinek megválogatásában.
 
Történt ugyanis, hogy miután Pécsett a helyi vállalkozók eladták a szülészeti és nőgyógyászati klinika telefonját a zaciba, így jobb híján csak magamnak csörgök. Merthogy az ott dolgozók valahogy soha nem vesznek tudomást róla. Bizonyára nagyon halk vagyok, így ha legközelebb arra járok beugrom egy torok generálra is. (lyuk lyuk nem?)
 
Na szóval, fel kellene venni a dokinkkal a kapcsolatot, hogy hová a búbánatos fenébe menjünk (értsd magán rendelő vs. klinika), hiszen kellene egy fránya 0. uh-s megerősítés a helyes helyen való fejlődésedről. Szerintem a dubai sejket hamarabb utol lehet érni, mint a mi kedvenc dokinkat…
 
(2013 február)

 

Anikó vagyok, most várom második kisbabámat. Sára lányunk természetes úton született a Pécsi Szülészeti Klinikán,  a párommal most is közösen és boldogan készülünk életünk  nagy eseményére ugyanott, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel.

 

Mivel Sára lányunk érkezésekor is Dr. Hartmann Tamás, a Pécsi Szülészeti Klinika orvosa volt jelen, aki azóta is figyelemmel kíséri a nőgyógyászati ügyeimet, ezért időpontot kértem hozzá.

Bár nem könnyű egy ilyen elfoglalt orvost utolérni, mert folyton ki van kapcsolva, műtőben van, itt van, ott van.

Végül is sikeresen szereztem egy március 1-jére szóló időpontot a magánrendelőjébe. Sárával és apával közösen fogunk menni az első konzultációra. 

(2013 február)
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

Statisztikák szerint kb. 1,2 millió kamasz él ma Magyarországon, életkoruk 12-20 év között van. Ez azt jelenti, hogy kb. két millió szülőt érint az ő életük és problémájuk.
"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

Szombaton a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek és a velük érkező 18 éven aluliaknak kinyithattak a mozik. Vagyis a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében ülhetnek be a filmekre. Vagy tucatszor elolvastam ezt a két mondatot... na ne már!!!
Májusi bakancslista

Májusi bakancslista

Ebben a szép tavaszi hónapban új élmények, új lehetőségek, várnak: a szürkeséget megtöri a napfény, végre meleg van, virágillattal telik meg a levegő. A hosszú bezártság után jól esik kimozdulni, szabadtéri programokat tervezni, felfedezni természet szépségeit. Ehhez adunk néhány pofonegyszerű tippet!
Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Ha a Ti ovitokra is ráférne a felújítás, vagy az iskolai mosdót kellene rendbetenni, akkor itt a nagy lehetőség: pályázzatok! Az idei évben több, mint 20 vállalat és szervezet csatlakozott a Várépítő pályázat felajánlói közé. Ezzel összesen 13,6 millió forint + ÁFA értékű termékre, 1,9 millió forint készpénzre, és számokban ki nem fejezhető, önkéntes munkában felajánlott szolgáltatásra lehet pályázni. 
Ugrás az oldal tetejére