Jelenlegi hely

Összecsapnak a fejed felett a hullámok? Emlékezz a 90/10 elvre!

Életünknek csak egész kis része múlik a körülményeinken.Többnyire a reakcióink döntik el életünk folyását. 

Ismerd meg Stephen R. Covey 90/10 elvét, amellyel meghatározó javulást idézhetsz elő az életedben, mindössze egyetlen apró változtatással!

Mi az a '90/10 elv'?

A 90/10 elmélet lényege, hogy akárhogy is igyekszünk, semmilyen körülmények között nem vagyunk képesek befolyásolni életünk 10%-át.

Nem tudjuk elkerülni, hogy ne késsen a vonatunk, hogy ne kapjunk piros lámpát, amikor sietünk, hogy ne romoljon el a hűtőgépünk. 

Életünk fennmaradó része, azaz a 90%-a az ezekre a váratlan helyzetekre adott reakcióinkból áll. És ez az, amit tudunk befolyásolni.

Képzeld el a következőt...

Reggelizik a család. A gyereked ekkor véletlenül meglöki az asztalon a kávéscsészét, a kávé ráömlik a tiszta fehér blúzodra. Azonnal felpattansz és üvölteni kezdesz a gyerekkel, azt hajtogatod, hogy hogyan lehet ilyen kétbalkezes. Leszidod a férjed, amiért soha nem segít, és különben is az ő hibája, hogy olyan közel volt a csésze az asztal széléhez. A hálóba sietsz, hogy átöltözz, és amikor visszamész a konyhába, látod, hogy sír a gyerek, nem fejezte be a reggelijét, és nem készítette össze az iskolatáskáját sem.

Mindezek eredményeképpen ő lekési az iskolabuszt, ezért neked kell kocsival bevinni az iskolába. Késésbe kerülsz, így aztán gyorsan hajtasz, a létező összes közlekedési szabályt áthágva. Amikor a munkahelyre érsz, rájössz, hogy otthon felejtettél néhány fontos iratot. A napod rémesen kezdődik, és úgy is folytatódik. Alig várod, hogy vége legyen.

Amikor hazaérsz, látod, hogy a gyerek és a férjed is rosszkedvű, feszült a légkör.

Nézzük csak meg ezt a szituációt: Miért is volt rossz napod?

A. Mert a gyerek véletlenül rád öntötte a kávét?

B. Mert lekéste a buszt és neked kellett őt iskolába vinned?

C. Mert dugó volt és késtél a munkahelyről?

D. Mert rosszul reagáltad le a helyzetet?

Bizony a helyes válasz a D.

Nemcsak a saját napodra nyomtad rá a feszültség bélyegét, hanem az egész családéra. A kiömlött kávéval már nem tudtál mit kezdeni, de kezdhettél volna valamit a reakcióddal.

Minden más lett volna, ha...

A kávé az ingedre ömlött, a gyereked már majdnem sír, de te azt mondod neki: 'Semmi baj, ne csináljunk ebből akkora ügyet. Kérlek, máskor jobban figyelj oda, oké?' És megkéred a férjed segtsen összekészülni a gyerkőcnek amíg te átöltözöl. Átveszed a blúzod, összeszeded a munkához szükséges holmikat. Amikor a konyhába érsz, látod, ahogy a gyereked a ház előtt integet, miközben felszáll az iskolabuszra. Elbúcsúzol a férjedtől, majd elindulsz otthonról. Időben beérsz a munkahelyre, és üdvözlöd a kollégáidat...indulhat a munkanap.

Mennyire más a két forgatókönyv, nem igaz? Pedig mindkettő ugyanúgy kezdődött. 

Vagyis minden az életre adott reakcióidról szól! 

Tanulj meg helyesen reagálni, és nem rontod el sem a napodat, sem az életedet!

Dugóba kerülsz? Ne szidd a többi autóst, mit számít, ha öt-tíz-tizenöt perccel később érsz be a munkahelyre? Majd másnap előbb indulsz. Emlékezz a 90/10 elvre, és ne aggódj emiatt!

Lekésed a vontot, emiatt borul a napirended? Ahelyett, hogy a kalauzzal kötöszködsz, inkább ülj le egy padra és olvass valamit, vagy kezdeményezz beszélgetést más utasokkal! Emlékezz a 90/10 elvre!

Semmit sem veszíthetsz, ha a 90/10 elvet alkalmazni kezded! Hidd el, meg fogsz lepődni az eredményen!

Felhasznált forrás: Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére