Web: https://kszipecs.hu/mandula-bolcsode/
www.mandulaviragalapitvany.hu
Vezető: Kolat Tamásné
A Mandula Bölcsőde 1986 óta működik a Mecsek-nyugati városrészben, teljes felújítást követően 2017.őszén nyitotta meg újra kapuit a kisgyermekes családok előtt.
Intézményünk 52 férőhelyes, négy csoportszobából, az azokhoz tartozó kiszolgáló helyiségekből, és két játszókertből áll. A 20 hetes kortól 3 éves korig beíratott gyermekek ellátását, nevelését, szakszerű gondozását munkatársaink odaadó munkájával teremtjük meg. Bölcsődénkben a nevelő-gondozó munkát 9 szakképzett kisgyermeknevelő látja el, közülük öten szakirányú főiskolai diplomával rendelkeznek. Munkájukat szakképzett bölcsődei dajkák segítik, a technikai jellegű feladataik mellett.
Intézményünk saját főzőkőkonyhával rendelkezik, amely a gyermekek számára biztosítja a napi négyszeri étkezést.
A bölcsőde szakmai küldetése
Hisszük, hogy minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen csoda, önálló személyiség, akinek megvannak a saját igényei, saját törekvései, saját céljai.Úgy gondoljuk, hogy a nevelés és gondozás felelőssége közös, ezért törekszünk a szülői bizalom elnyerésére, hogy a gyermekeik harmonikusan fejlődjenek úgy testileg, mint szellemileg. Bölcsődénk elköteleződött a Montessori pedagógia mellett, így meglátásunk szerint a gyermekeket szerető és tisztelő felnőttek feladata az, hogy bátorítsanak és lehetőséget biztosítsanak a gyermekek számára a tanulásra, és engedjék, hogy a gyermek magától tanuljon, tapasztaljon.
Szolgáltatásaink:
- nyitott játszókert
- tanácsadás
- tornaszoba
- egyéni fejlesztő szoba
A nyitott játszókertet a felvételre várakozó édesanyák, a GYED-en, GYES-en lévő kismamák részére működtetjük, minden nap 9-11 óra között.
Bölcsődénkben évek óta, családias hangulatban, a szülők közreműködésével ünnepeljük a naptári év jeles napjait.
Hagyományaink szerint a szülők is tevékenyen részt vesznek ünnepi készülődéseinkben és a jeles napok eseményeiben. Célunk az, hogy közösen szerezzünk új élményeket, derűs, hangulatos napokat a gyermekeink részére.
Programjaink:
- Mikulás
- Karácsonyi előkészületek
- Mézeskalács sütés
- Farsang
- Húsvét
- Közös kirándulás
- Gyermeknap
- Szülőklub
A Pécsimami 2012 őszi "A mi bölcsődénk" című pályázata keretében 198 szülő osztotta meg gyermeke bölcsődéjével kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.