Jelenlegi hely

Összefogás a szabad szoptatásért

A zuhogó eső ellenére több mint száz anya ment Budapesten, a Nyugati téri McDonald's-hoz május 22-én, hogy nyilvánosan megetesse a gyermekét. A „Flashmob a szabad szoptatásért” civil szerveződést hatalmas médiafigyelem kísérte. A szoptatás természetes dolog, azonban a kommentek és az internetes fórumokon megjelenő bejegyzések azt mutatják, hogy nem mindenki gondolja így. A közterületi szoptatás ellenzői és támogatói hangoztatták véleményüket. Az esemény ötletgazdáját és szervezőjét, Simor Diánát kérdeztük:

Budapestimami: Hány édesanya vett részt?

Simor Diána: 550-en jelezték, hogy jönnek az esemény FB oldalán, és az eső ellenére körülbelül 100-an el is jöttek. Emellett több vidéki városban (Szegeden, Békéscsabán stb.) illetve külföldön is, (pl.: Londonban és Kanadában is) "szimpátiaszoptattak" az anyukák. Volt még kb. 20 apuka és több nem szoptató anyuka is, akik csak jelenlétükkel támogattak minket.

Bi: Miért jött létre ez a "tüntetés"?

S.D: A tüntetés előtt két nappal egy, a kisbabáját szoptató anyukát megaláztak a gyorsétteremben (ahová a tüntetést is szerveztük), mondván ott ez nem elfogadott tevékenység. Ezt a biztonsági őr közölte vele, miután az anyuka megkérdezte egy alkalmazottól, hogy probléma-e, ha ott szoptat. Erre engedélyt kapott, majd elvonult egy, a WC melletti kis félreeső asztalhoz, hogy "ne zavarjon senkit". Ott kereste meg a biztonsági őr. Ekkor az anyuka azzal próbált védekezni, hogy korábban neki megengedték. A biztonsági őr elment, és az étteremvezető válaszával tért vissza, ami ugyanaz volt. Ezután az anyuka a síró gyerekével átment a Westendbe, ezt a történetet megírta egy közösségi oldal zárt csoportjában. Ott olvastam én is és sok anyukával elhatároztuk, hogy ezt nem hagyjuk, annyiban.

Budapest, 2015. május 22. Csecsemőjüket szoptató édesanyák figyelemfelhívó flashmobja a Nyugati pályaudvar mellett lévő McDonald's gyorsétteremben
Fotó: Szigetváry Zsolt (MTI)

Bi: Magánszemélyként vagy egy szervezetet képviselve szervezted a mai eseményt?

S.D: Ez teljes mértékben magánakció volt, de szerencsére nem maradtam magamra. Sokan támogattak.

Bi: Megbotránkoztak-e a nézelődők vagy egyetértettek veletek?

S.D: A nézelődők teljesen normálisan reagáltak. Sőt akkor már a gyorsétterem is emberségesen viselkedett minden kismamával. Inkább egy-két névtelen, vagy akár a nevét vállaló kommentelő fejezte ki nemtetszését. Volt olyan is, aki nagyon bántóan beszélt erről. De a többség szerintem értette, hogy ez miért fontos.

Bi: Mit szóltál ahhoz, hogy ennyien támogatják az ügyet és ekkora médiafigyelem kíséri?

S.D: Nagyon örültem. A média nagyon érzékenyen reagált, szinte mindenhol ugyanolyan támogatóan nyilvánultak meg.

Bi: Mi a jövőbeni cél ezzel a tüntetéssel?

S.D: A tüntetésnek az volt a célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem alázhatnak meg senkit Magyarországon, illetve, hogy az anyukák szabadon szoptathassanak bárhol, ahol a gyerekük megéhezik. Ez egy természetes dolog, ez az ő döntésük, és senkinek nincs joga ebbe beleszólni. Az anyukák nem azért szoptatnak nyilvánosan, hogy mutogassák magukat, hanem mert éhes a gyerekük. A jövőben, ha ilyen előfordul, szoptatós anyukák tömegei jelennek majd meg a helyen, és félelmet nem ismerve, kíméletlenül meg fogják szoptatni a kisbabájukat. Más cél nincs. :)

Bi: Hogy reagált a McDonald's?

S.D: Úgy, ahogy kell. Bocsánatot kértek az anyukától, támogatták a rendezvényt, és elmondták, hogy belső vizsgálatot folytatnak majd az ügyben, illetve, hogy ők egy családbarát hely. Kár, hogy ezt a biztonsági őr és az étteremvezető nem tudta.

Bi: Szerinted mit jelent az, hogy egy étterem családbarát?

S.D: Nem tudom, hogy létezik-e ilyen kategória. Szerintem, ha például nem aláznak meg egy anyukát, az kezdésnek nem rossz. Ha lehet pelenkázni, az már több mint jó, és ha még etető szék is van, lehet babaételt melegíteni, van gyerekeknek való étel, netalántán játék, színező a részükre, akkor ott már könnyen komfortosan érezheti magát, aki gyerekkel megy.

Bi: Tapasztalatod szerint hogyan fogadják az emberek a nyilvánosan szoptató kismamákat?

S.D: Nagyon vegyes, de szerencsére többnyire pozitív a fogadtatás, azaz nem bámulják a szoptatást. Sajnos több olyan esetről tudok, ahol undorodva fintorogva tekintenek egy szoptató anyukára. Volt több hasonló történet is, mint a fenti. Egy ismerősöm a patinás állatkert melletti, jó hírű étteremben, kérdezte meg, hogy hol nem zavar senkit a szoptatással, és nagyon udvariasan kísérték a WC-re.
A gyakran idézett Ferenc Pápa is úgy nyilatkozott erről, hogy "ha a gyerekek éhesek, akkor etessétek meg őket. Én azt gondolom, ez egy nagyon egyszerű és könnyen belátható hozzáállás.

Bi: A nyilvános szoptatást nem tiltja jogszabály Magyarországon, minden ügyet egyénileg vizsgálnak ki. Szerinted mit tehetnénk azért, hogy a családbarát szemlélet érvényesüljön a társadalomban?

S.D: Szerintem ez nem lesz olyan nehéz harc, de ha sokat beszélünk róla, az biztosan segít. Azt hiszem a nagyobb hangsúlyt arra kéne fektetni, hogy a teljesíthetetlen elvárások elé állított, végtelenül leterhelt édesanyák helyzetét ne súlyosbítsuk még azzal, hogy úton-útfélen beleszólunk, hogy lássák el gyerekeiket.

Bi: Mit üzentek azoknak, akik szerint a szoptatás intim dolog, nem nyilvános helyre való?

S.D: Nekik azt üzenem, hogy elfogadom, ha így érzik, szerintem is intim dolog, ezért ha bárki nyilvános helyen szoptat, ne bámulja, ne nézzen oda, és ha nem is fogadja el, de tartsa tiszteletben az anyuka döntését.

Bi: Mit üzentek a szoptatós édesanyáknak?

S.D: Az anyukáknak azt üzenjük, hogy szoptassatok úgy, ahogy nektek jó, és ahogy kényelmes. Mi veletek vagyunk, és úgy tűnik az emberek túlnyomó többsége is.

Bi: Tervezel-e folytatást ebben az ügyben? És más hasonló témában?

S.D: Egyelőre nem tervezek folytatást, de az élet sok mindent hozhat.

Bi: Szerinted elvárható, illetve működőképes megoldás lenne-e, hogy ahol nem támogatják a nyilvános szoptatást, hozzanak létre erre a célra egy külön (szoptatós) helységet, ami nem a WC-ben van? (Vannak rá jó példák.)

S.D: Szerintem jó és fontos, hogy legyenek ilyen helységek, mert sokan igénylik. Aki pedig nem ezt választja, azt tiszteletben kell tartani. A kisbaba az első, és az anyuka dönt. Ebbe nem szólhat bele senki.

Bi: Bízunk benne, hogy ennek az akciónak lesz eredménye és többet nem fordul elő, hogy kellemetlen helyzetbe kerül egy szoptató anya Magyarországon.

Budapestimamik
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére