Jelenlegi hely

Tanulás az anyaméhben

Már az anyaméhben lehet ösztönözni a baba „ébredő” érzékeit a következő magzati stimulációkkal.

Olvasás és éneklés

Kutatások szerint azok a csecsemők, akiknek olvastak és énekeltek a várandóság alatt, nagyobb biztonságban érzik magukat a születésük utáni első napokban az idegen környezetben. Ha egy történetet vagy dalt rendszeresen hallott a magzat, azt képes felismeri születése után.

A magzat már az anyaméhben kezdi megismerni az anyanyelvét. Az újszülöttek már képesek az anyanyelvüket megkülönböztetni más nyelvektől. Ha gyakran ismétel az anya magzatának egy-egy hangot, azt be tudja építeni az emlékébe, és amikor újra hallja a hangot, akkor ez aktiválódik a magzatnál.

Íz / illat stimuláció

A magzatot langyos magzatvíz veszi körül, mely környezet kellemes számára. A baba megkóstolja a magzatvizet, ami őt körülveszi. Az anya tápláléka eljut az anyaméhbe, és a magzatvízen keresztül a baba megtapasztal ízeket, melyekre születése után is emlékszik.

Az anyáknak ezt ki kellene használniuk, hogy annyi íz és illatmintával találkozzon a magzat, amennyivel csak lehet. Szakértők szerint, azok a babák, akik minél több íz és illatmintával találkoztak a magzatvízen keresztül, azok a születésük után jobban elfogadják a különböző ételeket.

Látás

A látás is megkezdődik az anyaméhben, mert a magzat fényeket és árnyakat is észlel már. Azonban a látás stimulálásáról a szakértői vélemények nagyon megoszlanak.

Érintési stimuláció

Amikor az anyuka érzi, hogy a baba tolja ki a lábát, kezét, akkor óvatosan simogassa meg, fogja meg. Ez egy jó móka lehet, megfigyelni, hogyan reagál a baba ezekre a tevékenységekre, és ezek a reakciók hogyan változnak a magzat növekedésével.
Stimulálható a baba úgy is, hogy az anyuka megérinti a hasát, és megfigyeli, hogy a baba odabújik- e.

Hang stimuláció

Első számú forrása a magzat stimulációnak a hang, és ez a legfontosabb kommunikációs forma. A magzatok felismerik édesanyjuk hangját, mely egyedülálló rezonancia a magzat számára, megnyugtatja a babát a születése előtt és után is.

Az anyaméhben a Baba és az Anya kölcsönhatásban állnak egymással. Tanulmányok szerint, ha a várandós anyukák megnyugtató zenét hallgattak, akkor nem csak ők, hanem a babájuk is megnyugodott az anyaméhben , de még újszülöttként is, amikor meghallották azt a zenét, megnyugtatta őket.

Apák számára is van jó hír, mert az ő hangjukat is megismeri, megkülönbözteti az anyáétól. A mélyebb hang felismerhető a baba számára.

Az agy belső részében – talamuszban, a zenei észlelés már a 20. hétben megkezdődik, mely dallamokra az újszülöttek képesek emlékezni. A magzatok Mozart és Bach zeneművei közül azokat kedvelik leginkább, melyek ritmusa és hangfekvése hasonlít az anyai szívdobogásra.

Személyes tapasztalatom

Szeretném a személyes tapasztalataimat is megosztani Veletek.
Veszélyeztetett kismama voltam, mert 4 és fél hetesen bevéreztem, valamint több vetélésen estem keresztül. Csak WC-ni és tusolni kellhettem fel. Ez óriási megpróbáltatás volt számomra, mert előtte nagyon mozgalmas életet éltem, napi 10-12 óra munkával a hátam mögött.

Meditáltam, komoly zenét hallgattam, aludtam és angoloztam. Ebből állt ki a napom.

Mikor megszületett a kisfiam, végig velem volt a kórházban az ágyban. Nem tettem bele abba a bevásárlókocsira emlékeztető kocsiba és nem is adtam le. A megszokott zenéinket hallgattuk folyamatosan. Az orvosok és a nővérek folyamatosan azt mondogatták, hogy ritka nyugodt baba.
Ezt azóta is mindenki megjegyzi.

Imádja a zenét, folyamatosan énekel. A komolyzenét órákon keresztül elhallgatja. Én már lekapcsolnám, de ő még hallgatni szeretné. Szereti a hangszereket, furulyázik, természetesen a maga módján.

Az angolt imádja. Ha mesét nézhet, akkor azt angolul nézi, angol dalokat hallgatunk. 2 évesen megérti, hogy mit kérünk tőle, ha angolul tesszük, és nem magyarul. Az altatásnál a mai napig angol dalokat énekelünk neki.

Forrás: www.brillkids.com, www.jovocsemetei.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére