Jelenlegi hely

Pásztor Anna: Mindig kérdés volt, hogy vajon szeretnék anya lenni, vagy kimaradjak ebből örökre?

„Egy mini mennyországban élek”
Pásztor Annával arról beszélgettünk, hogy van-e ideális időpont a gyerekvállalásra.

Arról is kérdeztük, hogy megbánta-e, hogy 40 évesen hozta világra első gyermekét, illetve, hogy szerinte számít-e a társadalmi elvárás és a külső nyomás amikor egy ilyen fontos döntést készülünk meghozni.

Családháló: Két hete megszületett második gyermeketek Zoé, hogy telnek az éjszakák? Hogy vagytok?

Pásztor Anna: Nagyon jól vagyunk. Ajándék kisbaba. Szépen alszik. Az első kisbabával, Benjáminnal nem aludtunk semmit. Teljesen zombi állapotban voltunk. Még most is, hogy 2 és fél éves, most is felkel kétszer-háromszor éjszaka, de az elején tíznél többször… semmit nem aludtam. Zoé pedig eszik, alszik. Nagyon nagy ajándék.

CSH: 40 éves voltál, amikor megszületett az első gyermeked. Szerinted van ideális időpont a gyerekvállalásra?

PA: Szerintem ez a legbelsőnk ügye. Semmi külső hatás, sem anyagiak, sem a támogatás nem szólhat bele, sem a kényszer vagy a család vagy az „így szokás” tudata abba, hogy vállaljunk gyereket. Főleg most, a XXI-dik században, amikor kihúzódtak az emberek feladatainak határai. Az, hogy mi a nő kötelessége, hogy mi a férfi kötelessége, hogy mi egy magyar ember lehetősége a világban. Minden kinyílt. Nagyon felgyorsult az élet. Mindenkinek szinte majdnem minden elérhető. Szerintem a XXI-dik század, a gyors álmoknak a korszaka. Ha az ember mégis meg tudja élni természetesen és figyelni tud a belső hangjára a belső irányításra, akkor bármit el lehet érni. 5 gyerekes anyukaként is lehet valaki világsztár, és apukaként is kiélheti magát a művészetekben és otthon is. Szerintem itt nincsenek kötelező körök.

CSH: Ezek szerint úgy véled, nincs a szó legszorosabb értelmében véve megfelelő időpont a gyerekvállalásra.

PA: Nagyon rossz útra tévedt, aki matematikailag próbálja kiszámítani, hogy mi a megfelelő időpont vagy helyzet a gyerekvállalásra. Sokkal bonyolultabb a természet. Sokkal érdekesebb. A belső kapitányra kell hallgatni, senki másra.

CSH: Mi lehet az oka annak, hogy kitolódik a gyerekvállalási kedv? A létbizonytalanság? A párkapcsolati bizonytalanságok vagy hormonális okai lehetnek?

PA: Ez egy nagyon bonyolult kérdés. Van erre egy teóriám. Hatalmas változásban vannak a dolgok a férfi-nő szerepekkel kapcsolatban. Nagy szélsőségeket élünk meg. A gyerekvállalásra kiélezve: ha van egy férfi, akinek egy karrierista nő lesz a társa, és a férfi szeretne egy klasszikus értelemben vett családi életet élni és nem tud, mert a nőnek teljesen másfelé húz a szíve: úgy érzi, az ő életébe nem fér bele a hivatástudat és az, hogy emellett gyereke legyen. Így nagyon nehéz egy kapcsolatban a férfinek és a nőnek is. A nők eddig szerintem, ha volt egy missziójuk, hitvallásuk egy cél, amit el akarnak érni akkor úgy mérték fel, hogy lehetetlen mellette a családot összetartani.

CSH: Szerinted ez megváltozik?

PA: Nagy örömmel látom, hogy ez változóban van. Millió és millió verzió létezik, hogy működjön mind a kettő. Lehessen valaki anya is, lehessen valaki világmegváltó is. Az emberek egymás társai akarnak lenni. A világ dolgaiban, és a család dolgaiban összekapaszkodnak a párok. Azt látom, hogy amikor ez feltárul egy nő, vagy egy férfi elé annak a lehetősége, hogy a tágabb családdal, a barátokkal együtt összekapaszkodhatnak, és egymást segítik, akkor szárnyal a nő is.

CSH: Szerinted a nők nem akarnak fiatalon szülni, a fenti indokok miatt, és amikor rádöbbennek, hogy mégis, akkor már bőven 35 fölött vannak?

PA: Nem veszett el a nőkből a szülni akarás, a családalapítás. Ez óriási nagy tévedés. Csak felébredt bennük a hivatástudat, és ha ezt tudják ezt a kettőt egyeztetni és biztonságban érzik magukat, akkor az a statisztika, hogy sokkal többet szülnek azok a nők, akik közben a saját hivatásukat is megélik és ilyenkor már megoldott a családi boldogság is.

Forrás: csaladhalo.hu

A teljes cikk tovább olvasásához kattints ide.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére