Azt valahol legbelül tudtam, hogy ahogy én sem kaptam sem büntetést, sem jutalmat a jegyeimért, én sem fogom ezeket az eszközöket használni. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tudnám, hogyan is leszek ura a helyzetnek legbelül.
Aztán teltek az évek, és még jóval az iskolakezdés előtt megjött a felismerés, ahogy közösségi oldalakon rég nem látott osztálytársaim felnőttkori életvitelével, hivatásával megismerkedtem:
Ami nem azt jelenti, hogy az általános iskolából a „leggyengébb” tanuló később egyetemet végzett és professzor lett. Nem, nem a tanulmányokról és a később szerzett jegyekről beszélek, mint „siker”.
Arra gondolok, hogy a világ egészen különböző országaiban álltak helyt olyan osztálytársaim, akik az általános iskolában nem emelték az osztályátlagot olyan pozíciókban, amelyek gyerekkoromban még teljesen elképzelhetetlenek voltak.
Mit látok azóta is baráti és a saját gyerekeimen?
Hogy évről-évre jönnek olyan új tantárgyak, ami elkezdi érdekelni a gyerekeket...
Vagy jön egy új tanár, aki az addigi tantárgyat számára megközelíthetőbben tudja oktatni és az azért lesz érdekes...
Vagy felfedez a gyerek a környezetében egy olyan szakmát, ami megfogja, elkezd érdeklődni iránta és felméri, hogy mi is szükséges ahhoz, hogy abban ő is el tudjon mélyedni...
És láss csodát, ilyenkor „váratlanul” valahogy mindig javulnak a tanulmányi eredmények.
Pedig egyik eset sem arról szól, hogy jutalmaznak a szülők, esetleg megvonnak, büntetnek, fenyegetnek, ajándékot adnak. Mindannyiszor a gyerekben ébred fel a belső motiváció, hogy jobb jegyeket szerezzen.
Arról nem is beszélve, hogy ezekkel a módszerekkel nem lehet a gyerek belső motivációját felébreszteni. Ezek az eszközök hosszútávon kizárólag a szülő céljait tudják szolgálni, nem pedig a gyerekét, így az idő előrehaladtával sajnos egyre kevésbé működnek.
Persze érthető az is, ha a szülőnek fontos a kitűnő bizonyítvány, lehet ebben is támogatni a gyereket. A lényeg, hogy reálisan lássuk gyerekünk képességeit, érdeklődését, felkészültségét, és ezekhez mérten alakítsuk ki a tanulmányi eredményre vonatkozó elvárásunkat.
Az elvárás mellé természetesen meg kell adni a bizalmat is!
Hogy képesnek tartjuk arra, hogy a legjobbat hozza ki magából.
Ezzel szemben ha nem jól mérjük fel a gyerek képességeit, vagy látjuk ugyan reálisan, de mégis lehetetlenül magas elvárást támasztunk vele szemben, az egészeb biztosan kontraproduktív. Vagyis a gyerek messze nem lesz képes teljesíteni a szülő által kitűzött célt, ami nemcsak önmagában és a szülőben okoz csalódást, hanem egyre kevesebb önbizalma lesz az évek során – várhatóan nem csak az iskolai tevékenységet illetően...
Érdemes szülőként feltenni magunknak a kérdést: Mi a fő célunk?
Az, hogy gyerekeinket a saját álmai megvalósításában támogassuk vagy pedig a saját, meg nem valósított elképzeléseinket akarjuk kihozni belőle minden áron?
Szabó-Máthé Hanga
életvezetési és anya coach, anyacoaching.hu
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkal is!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
