Jelenlegi hely

Anyám Pitája és Apám Fata... most Pécsimami kedvezménnyel!

Pécs belvárosának szívében, a Citrom utcában nemrég nyílt egy új gyrosos, Anyám Pitája gyros & tortilla, aminek nem csak a neve figyelemfelkeltő a poénos áthangzás miatt.

JÁTSSZ VELÜNK: NYERJ CSALÁDI MENÜT!

Most biztos sokan azt gondoljátok, hogy: - Na, megint egy újabb gyrosos! De nem, ennek a helynek különleges atmoszférája van, egyfajta varázsa.

Az egész egy időkapszula, ami a betérő éhezőket, és kíváncsiskodókat az 50-es, 60-as évek amerikájába repíti vissza. Abba az időbe, amikor egy későbbi szubkultúra bontogatta szárnyait, majd élte aranykorát : A rockabilly.

Az a zenei stílus, ami később a divatvilágra is hatással volt, és az ötvenes évek közepétől kezdve amerikai fiatalok milliói hódoltak, sőt, még most, hét évtized elteltével is, a világ minden pontján. 

Mikor Németh Józseffel, a büfé tulajával beszélgettem, elmondta, hogy nemcsak megálmodta ezt a helyet, hanem saját kétkezi munkájával valósította azt meg.

2008-ban ismerkedett meg a gyrosos szakmával , amiben több mint egy évtizedet töltött, majd több tízezer elkészített szendvics után úgy döntött, hogy szinte mindenét felteszi, és megvalósítja egy régi álmát, az Anyám Pitáját.

Talán ő az egyik dolog, ami garancia az ételek minőségére, mert nem csak tulajdonos, ő alkotja a komplett személyzetet is, akinek fontos a kiadott ételek milyensége, és minősége. 

Hogy mi a másik dolog ami garanciát ad? Az ételek egyedi ízvilága. Például a friss zöldségek, a teljesen saját receptúrás öntetek, vagy a husi fűszerezése, amiben a keleties és magyaros ízvilág keveredik.

JÁTSSZ VELÜNK: NYERJ CSALÁDI MENÜT!

A helynek egyébként van egy szlogenje is, ami nagyon találó:

A legjobb ízek, a legjobb áron!

Az ízek és azok harmóniája fantasztikus, de vajon mi a helyzet az árakkal? Barátságosak, pénztárca kímélőek, sőt, városunkban a legkedvezőbbek. Ár érték arányban szerintem verhetetlen. 

A kínálatban több gyros, tortilla, tál, palacsinta és burrito mellett számos menü is felsorakozik, amik még alacsonyabb áron érhetőek el. 

Van itt 1 személyes menü, páros, családi, és 10 fős menü is akár kisebb családi rendezvényekre...

JÁTSSZ VELÜNK: NYERJ CSALÁDI MENÜT!

NÉZD MEG AZ ÉTLAPOT ÉS AZ ÁRAKAT:

Gyrosok
Tortillák
Menük
Egyéb ételek

A hely abszolút családbarát, még a négylábú kedvenceket is szívesen látják, a kisgyermekeket pedig egy külön kisasztal várja kis székecskékkel. 


Pécs, Citrom u. 2.

Többszöri ott étkezésem után mutatkoztam be Józsefnek, aki családos ember lévén ismeri a Pécsimamit párja által, aki régi követője az oldalunknak.

Az Anyám Pitája gyros & tortilla nekünk, Pécsimamiknak felajánlotta, hogy aki november 15-ig az étterembe betér, és kimondja a jelszót, minden családi menüre 10% kedvezményt kap!

JÁTSSZ VELÜNK: NYERJ CSALÁDI MENÜT!

Érdemes követni a Facebook oldalukat is, mert a poénok és az érdekességek mellett több nyereményjáték is várható. 

Ja, és igen, a jelszó pofonegyszerű: Pécsimami

Cím: Pécs, Citrom utca 2.

Telefon: (30) 430 6572

 

Gellén Nóra

- Pécsimami - 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére