Jelenlegi hely

Félre a pattogós, sistergős mikrofonokkal, mire érdemes figyelni vásárlásnál?

Ha hallottál már idegesítően sustorgó hangot kiadó mikrofont, ami egyes hangoknál kicsit olyan volt, mint egy kéretlen szájdob, akkor tudod, hogy mennyire bosszantó ez a jelenség. Még akkor is, ha házi felhasználásról, otthoni hangfelvételekről, családi rendezvényekről beszélünk. A komolyabb hangosítással rendelkező programokat már nem is említjük, mert ezeken külön szégyen, ha ilyesmi előfordulhat, lévén többnyire a szakmai, hangosító gárda adott. Vagy legalábbis adottnak kellene lennie. Na, de neked mire célszerű odafigyelni akkor, ha olyan mikrofonnal szeretnéd gazdagítani az életedet, ami idegőrlő neszektől mentes?

Nem mindegy, hogy a mikrofon mit alakít át elektromos jellé!

Még mielőtt kitérnénk arra, hogy miért akkora találmány a pop filter és főleg, hogy miért jó, ha élsz az általa biztosított előnyökkel, íme némi fizika. A hangok megrezegtetik a levegőt. A mikrofon ezt a rezgést alakítja át elektromos jellé, amit aztán a számítógép, a keverő, a telefon vagy az egyéb, hozzá csatlakoztatott eszköz érzékelni, értelmezni, rögzíteni képes. Ez eddig rendben is van, de amikor a “b”, “p” “m” hangok keletkeznek akkor ott nem csupán a levegő megrezegtetése az, aminek a végeredménye végül a mikrofonhoz eljut, hanem jó nagy adag szusszanás, azaz fölös levegő. Vagyis ilyenkor főleg, ha mindez túlságosan nagy közelségben megy végre, a mikrofon membránján egy jellegzetes puffanás képződik. Ez az, ami kikerülhetetlen következmény. Bár nyugodtan megpróbálhatod, hogy másféle módon ejted ezeket a hangokat, de ez a hangképzéssel természetesen együtt járó jelenség. Nincs mit tenni! Jó, az tény, hogy akad, aki extra erősen szusszant, szóval mindig vannak szélsőséges kivételek, de alapjáraton valóban mindenkit érint ez a látszólagos probléma. Azért látszólagos, mert egyrészt alapesetben ez senkit sem zavar. Másrészt azért a mikrofonos beszéd, éneklés stb. esetében sem kell beletörődni a megváltoztathatatlanba, mivel ilyesmiről nincsen szó. Ezen a ponton lép képbe a pop filter.

Mivel akadályozhatóak meg a nagy levegőmozgások?

Ha egy finom anyagot helyezel a szád elé, akkor a normális levegőrezgés képes áthatolni a szöveten, ugyanakkor a jelentős amplitúdóval rendelkező légmozgások fennakadnak. Kis érdekesség, hogy kezdetben a mérnökök úgy oldották ezt meg, hogy a pop filtereket nylonból készítették és egy drótkávára rögzítették őket. Maradjunk annyiban, hogy ez a típusú kialakítás távol állt mindentől, ami esztétikus, bár nyilván a feladatát hiánytalanul ellátta. Viszont ma már a forgalomban csupa dizájnos variációt fedezhetsz fel, amik éppen ezért nem pusztán funkcionalitásuk terén teljesítenek az élen.

A legjobb, azaz füllel hallhatóan legideálisabb, puffanásoktól mentes végeredményhez a filter elhelyezési távolsága kulcsfontosságú. Ha túl közel van a szádhoz, akkor ugye épp a lényeg veszik el és a szűrő nem képes végrehajtani a “megbízatását”. Ezért aztán nagyjából az 5-7 centiméteres távolság az, ami optimálisnak tekinthető. Ennek a nagysága amúgy szemmértékkel pillanatok alatt megbecsülhető, ami azt jelenti, hogy a kezdeti bizonytalankodás után a jövőben automatikussá válhat a megfelelő beállás. Tehát az ellenőrizgetés csupán eleinte igényelhet egy kis odafigyelést, amíg meg nem szokod. De aztán, ahogy a gyakorlat egyre jelentősebbé válik úgy alakulhat ki benned a megingathatatlan alapként szolgáló magabiztosság.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére