Jelenlegi hely

Traumáinkon innen és túl – Nehéz gyerekkor után boldog felnőttkor?

Lehet valaki boldog, kiegyensúlyozott felnőtt rossz gyermekkorral, bántalmazó szülői vagy nevelői háttérrel? Az új dokumentumfilmben megjelenő szereplők – az ismert humorista, az író, a tréner és a szociális munkás – mind „pszichológiai csodák”, akiknek nem adatott meg a gyermekkori meleg és elfogadó légkör, súlyos traumákat éltek át, és mégis „normális” életet tudnak élni, szülőként, nevelőként bizonyítani. Mi segít a negatív minták legyőzésében?

Nehéz gyerekkora volt… Sokszor halljuk azt, ha valakit erős trauma ért gyerekkorában, akkor nincs menekvése, viszi tovább a rossz mintákat, nincs arra lehetősége, hogy teljes életet éljen. Tényleg nincs?

„Traumáinkon innen és túl” – ez a címe Skrabski Fruzsina legújabb dokumentumfilmjének, amelyben olyan emberek történetét mutatja meg, akik árvaházban vagy nevelőszülőknél nagyon mostoha körülmények között nőttek fel – bántalmazás, elhagyatottság, magány, elveszettség, szeretethiány – és túl tudták tenni magukat gyerekkori traumáikon. Családban élnek, szeretik gyerekeiket, megtalálták a hivatásukat.

Meg lehet haladni a rossz szülői mintákat?

A film idézi Jordan Petersont, aki a 12 szabály az élethez című könyvében azt állítja, hogy azok, akiket bántottak gyerekkorukban, nem bántják a saját gyerekeiket. „Ha egy szülő 3 gyermekét bántalmazta, s mindegyik gyermekének később 3-3 gyermeke születik és így tovább, akkor az első generációban 3 bántalmazó lenne, a másodikban 9, a harmadikban 27. Húsz nemzedék után több mint 10 milliárd ember szenvedne gyermekkorában.”

A számok – és a tapasztalat is – is azt mutatják, hogy feldolgozhatóak a gyermekkori traumák. Az is tévhit, hogy minden alkoholista gyereke alkoholista lesz.

A film alaptétele tehát: „Meg lehet haladni a rossz szülői mintákat!”

Ami nem öl meg, az megerősít

A dokumentumfilm főszereplői: a csapatépítő tréner, a szociális munkás, az író, a humorista, az esetmenedzser. Mi a közös bennük? Az, hogy a kemény gyerekkoruk ellenére védelmező felnőttek lettek.

A rendező olyan pozitív példákat keres, akik – mint fogalmaz – „pszichológiai csodák, akiknek nagyon nehéz gyerekkoruk volt, mégis normális felnőttek lettek, többen közülük apaként és anyaként is bizonyítottak”.

A film elkészítését inspirálta Szabó Borbála író, „Nincsenapám, seanyám” című, önéletrajzi jellegű könyve, amiben leírta szülei válását, az alkoholistává vált anyjával való kapcsolatát. Ő ma már sikeres író és családanya. Beszél a múltjáról, és arról, hogy nem akarja a saját lelki terheit a gyerekeire tenni.

Skrabski Fruzsina, Szabó Borbála és Bodacz Balázs riporter elindulnak és megkeresik a szereplőket. Ismert pszichológusokkal is beszélnek, szakmai szemmel is értelmezik a történeteket, arra keresik a választ, hogy a legnehezebb életkörülmények közül hogyan sikerült kitörni, felülírni a hozott mintákat. A gyerekkori traumáik feldolgozása nagyon nehéz, történetünk szereplői is küzdenek vele, hitelesen beszélnek az életükről.

Megfogalmazzák, hogy „ami nem öl meg, az megerősít.” A legnehezebb életkörülmények között termelődik ki ez az erő, amivel másokat tudják segíteni.

„Ott vagy a verem mélyén. Ha onnan ki tudsz jönni, akkor tényleg magasabbra jössz ki, mint ahonnan beestél.”

„Minden gyermek remekmű”

Déván is járunk a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, Böjte Csabát és a gyermekotthonban dolgozó nevelőket is megkérdezik, hiszen ő több ezer, nehéz sorsú gyerekből nevelt sikeres, családszerető felnőttet. Mi lehet a titka?

Csaba testvér úgy látja: „Isten nem teremtett selejtet. Mindannyiunkba beleadott apait-anyait, minden gyerek remekmű.” Véleménye szerint szeretettel, hittel, türelemmel, következetességgel lehet segíteni.

„A gyermek olyannak látja magát, amilyennek a felnőtt szeme tükre mutatja.”

Szerinte lehet újratervezni az életünket, ha hiszünk abban, hogy van megoldás, akkor sikerülni fog.

Pszichológiai csodák - A fim főszereplői

Böjte Csaba ferences szerzetes nevelőotthonaiban több, mint 6000 gyerek nevelkedett eddig, sokan közülük már kirepültek, de összesen 1 került közülük börtönbe. 

Tóth Zsé Ferenc – állami gondozásban nőtt fel, súlyos látássérült, börtönben is volt. Majd úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát, jelenleg a 3. diplomáját szerzi, fogyatékos otthonban gondozó és a szegény gyerekeken segítő Tündérkör Alapítványt vezeti. Idén megnyerte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Kopp-Skrabski-díját.

Bagi Iván – ismert parodista, humorista, költő. Több, mint 25 éve együtt szerepel Nacsa Olivérrel. Munkásságukért, a Bagi-Nacsa Show-ért Karinthy-gyűrű díjat is kaptak. Ivánnak nagyon nehéz élete volt, borzalmas árvaházakban nőtt fel, saját erejéből küzdötte fel magát elismert humoristává.

Szabó Borbála író. A Nincsenapám, seanyám életrajzi könyve, amelyben egy gyerek szemével írja le a válás borzalmát és az ennek következtében alkoholistává vált édesanyjával való küzdelmeit. Borbála több könyv és színdarab szerzője, 4 gyerekes édesanya.

Danó Éva a gyerekvédelemben esetmenedzser. Cigány családban nőtt fel, apukája alkoholista, szülei munkanélküliek voltak. Rengeteg bántalmazás érte gyerekkorában, amit megírt és a Terézanyu novella pályázaton nyert vele. Évát a szomszéd lelkész felesége karolta fel, és tudatosan tört ki nehéz élethelyzetéből, majd diplomát szerzett, férjhez ment és ma 3 gyerek boldog anyukája.

Dunai Attila csapatépítő tréner, HR-filozófus. Attilának éltek a szülei, de nem ők nevelték, hanem fizettek idegen szülőknek, hogy neveljék a gyereküket, végül a Fóti Gyermekvárosba került. Attila azt mesélte, hogy mindent minta nélkül, könyvből és kigondolva kellett megtanulnia, hogyan legyen jó barát, férj és apa.

A filmben szereplő szakértők: Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus, Berényi András pszichológus, Böjte Csaba szerzetes, Dr. Harangozó Judit pszichiáter, Dr. Kádár Annamária pszichológus, Kosza Erzsébet nevelő, Menyhárt Ernő és Menyhárt Rita nevelők, Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Szemeti Krisztina nevelő

Nincs olyan mélység, ahonnan ne lenne visszaút

Különbözőek a szereplők, a sorsok, mégis találunk közös tulajdonságokat bennük: egyikük sem érez haragot, nincs bennük bosszúvágy, elengedték a múlt történéseit. A túlélésükben segített a tudatosság, akaraterő, türelem és a szeretet. A támogató környezet meghatározó, volt valaki, aki melléjük állt: lelkész, tanár, barát, házastárs vagy munkatárs. Ahogy Bagdy Emőke mondja a filmben: van-e valakid, aki számára fontos vagy a világon?

Egy 50 perces film nem szólhat minden élethelyzetről, de bemutat egy lehetséges utat pozitív példákon keresztül. Ezekből a történetekből lehet tanulni, erőt adnak mindannyiunknak.

Azt üzenik: Nincs olyan mélység, ahonnan ne lenne visszaút!

Traumáinkon innen és túl - Elérhető február 7-ig a MédiaKlikken

Magyar dokumentumfilm, 2020
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!
Szerkesztő: Bodacz Balázs, Borsody István, Skrabski Fruzsina
Forgatókönyvíró: Skrabski Fruzsina
Operatőr: Kiss Sándor, Kiss Soma, Kuzma Viktor, Sznák Ádám
Rendezte: Skrabski Fruzsina

Forrás

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére