Jelenlegi hely

Te mennyit tudsz a nők elleni erőszakról? Olvass és játssz!

A nők elleni erőszak megelőzése közös ügyünk

Az Európai Parlament az idei nőnap kapcsán kiemelten foglalkozik a nők elleni erőszak témakörével.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014. március 5-én napvilágot látott jelentése a világ eddigi legnagyobb felmérésének eredményeit mutatja be, hogy leleplezze a nők által elszenvedett bántalmazás mértékét.


 

Nőkkel szembeni erőszak: „olyan nemi alapú erőszakos cselekmény, amely a nőknek fizikai, szexuális, lelki sérülést vagy szenvedést vagy gazdasági hátrányt okoz, illetve okozhat, beleértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetést, a kényszerítést vagy a személyes szabadságtól való önkényes megfosztást, akár a köz-, akár a magánéletben”.* Az erőszak e formája a nők és a férfiak közötti egyenlőség egyik legnagyobb akadálya. Jóllehet fokozott figyelem övezi e problémát, a nőkkel szembeni erőszak továbbra is a társadalom valamennyi szintjén megfigyelhető, és valamennyi uniós tagállamot érinti.

A nők elleni erőszak nemcsak az áldozatokra van kihatással, hanem családjaikra, barátaikra és az egész társadalomra is. Meg kell tehát vizsgálni, mi a társadalom és az állam reakciója ezekre a visszaélésekre. Ezért uniós és tagállami szinten egyaránt szükség van a nők elleni erőszak leküzdésére és megelőzésére szolgáló intézkedésekre.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) kezdeményezésében készült, a nők elleni erőszakos cselekményeket vizsgáló átfogó statisztikai felmérésben több mint 40 ezer, 18 és 74 év közötti, az EU összes tagállamában élő nőt kérdeztek meg ebben a témában. Az FRA egész Unióra kiterjedő felmérése az Európai Parlament nők elleni erőszakkal kapcsolatos adatok iránti felkérésére válaszul készült.

 .

A felmérésben kapott válaszok alapján a többek között kiderül, hogy:

    • a nők 33%-a tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta. Ez 62 millió nőt jelent.
    • 22%-uk tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot a partnere részéről.
    • az összes nő 5%-át erőszakolták meg.
    • a nők 11%-a mondta azt, hogy helytelen közeledést tapasztalt a közösségi oldalakon, vagy szexuális tartalmú e-maileket vagy szöveges (SMS) üzeneteket kapott. A fiatal (18–29 éves) nők 20%-a esett áldozatul ilyen jellegű internetes zaklatásnak.
    • a nők 55%-a tapasztalta már a szexuális zaklatás valamilyen formáját. A szexuális zaklatásnak áldozatul esett nők 32%-a mondta azt, hogy az elkövető a főnöke, munkatársa vagy ügyfele volt.
    • a párkapcsolaton belüli erőszak legsúlyosabb esetét az áldozatok 67%-a nem jelentette be a rendőrségnek vagy más szervezetnek.

Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága (FEMM)

Az Európai Parlament első alkalommal az 1986. június 11-i állásfoglalásában kongatta meg a vészharangot a nőkkel szembeni erőszak problémájával kapcsolatban. Azóta a Parlament a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság (FEMM) útján rendkívül fontos szerepet játszik ezen a területen.

2014 januárjában a FEMM bizottság új, saját kezdeményezésű jelentést fogadott el, amely a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemmel kapcsolatban a Bizottság számára megfogalmazott ajánlásokat tartalmaz. Ebben felszólítja a Bizottságot egy uniós stratégia és egy cselekvési terv benyújtására, valamint arra, hogy az elkövetkező három év folyamán jelölje ki a nőkkel szembeni erőszak felszámolásának európai évét. A jelentést a jelenlegi parlamenti ciklus végéig kell benyújtani a plenáris ülésnek.

A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság magyar tagjai:

 

Az Európai Parlament kiemelt célkitűzése az esélyegyenlőség megteremtése.  A 2009-2014-es ciklusban az európai parlamenti képviselők 35% nő.

Gazdasági válság hatásai a nőkre

A gazdasági válság különösen súlyosan érinti a nőket. Nagyobb valószínűséggel dolgoznak részmunkaidőben, nő körükben a munkanélküliség, és a szociális szolgáltatások visszavágásának árát is gyakran ők fizetik meg. A válság idején általában fokozódik a nőkkel szembeni erőszak. 2013. március 12-i állásfoglalásában az Európai Parlament kiemelte, hogy a gazdasági válság kedvez a nők elleni zaklatás, bántalmazás és erőszak valamennyi formájának, különösen a prostitúció fokozódásának. A képviselők kiemelték, hogy a válság és a költségvetési megszorítások közepette a nők kevesebb erőforrással rendelkeznek ahhoz, hogy megóvják saját magukat és gyermekeiket az erőszaktól.

Az Európai Unióban a nők a férfiaknál átlagban 16,4%-kal keresnek kevesebbet, és a munkaerő-piaci helyzetük is bizonytalanabb, ez pedig még inkább kiszolgáltatottabbá teszi őket.

 

* Forrás: Az Európa Tanács nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezménye), Európa Tanács, 2011.

A cikk forrása: www.europarl.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére