Jelenlegi hely

Húsvét

Oldalak

Húsvétra memóriajáték? Hát persze!

Húsvétra memóriajáték? Hát persze!

Sok társasjátéknál nekünk kell a kártyákat kiszedni egy keretből. El ne dobjátok, mert szuper tartós sablonra tehettek szert, amivel már a kisebb ovisok is boldogulnak.

Ha pedig nyakunkon a húsvét, készítettünk is egy memóriajátékot a kisfiammal, amihez a matricákat a Praktika magazin 2016. márciusi számából vettük.

husvet

Húsvét, nyuszi és társai

Végre itt a tavasz, a húsvét pedig ennek a csodálatos évszaknak az ünnepe. A gyerekeknek persze meg kell ismerniük a húsvét valódi történetét, a hagyományokat, de annyira eltörpül ennek a jelentősége számomra a napfény, a színek, az illatok mellett!

husveti nyuszi

Húsvéttól húsvétig

Amióta gyerekeim vannak időn kívülivé váltam. Néha azt sem tudom, milyen nap van. Volt már úgy, hogy hétfő reggel teljes pizsamás nyugalomban meséztem a kölykökkel, míg máskor szombaton toporzékolva álltam az ajtóban, hogy siessünk már, mert elkésünk az oviból.

Húsvéti báránykák papírtányérból

Húsvéti báránykák papírtányérból

Mert nincsen húsvét báránydekoráció nélkül!

Játékra fel: Húsvétra készülünk

Játékra fel: Húsvétra készülünk

Ha még nem készítettétek el a húsvéti dekorációt, locsolóváró ajándékokat, akkor ezek az ötletek, letölthető sablonok Nektek szólnak. További inspirációért keressétek fel a Játékra fel oldalát. Érdemes!

Jóság kosár, avagy anyu megtanít jónak lenni

Jóság kosár, avagy anyu megtanít jónak lenni

Egyszer olvastam valahol, egy keresztény népszokásról, ami nagyon megtetszett, és amit mi is könnyedén alkalmazhatunk otthon. Húsvétra a gyerekek a Jézuskának ajándékba jócselekedeteket ajándékoznak, cserébe, amiért Ő magára vette bűneinket.

Csináld magad: Húsvéti alátét

Csináld magad: Húsvéti alátét

Ha Te is szeretnél Húsvétra egy egyedi, saját magad vagy akár a gyerkőccel közösen is elkészíthető alátéttel teríteni, akkor figyelj csak!

Húsvéti népszokások - Húsvéti ételeink és a böjt

Húsvéti népszokások - Húsvéti ételeink és a böjt

A hamvazószerdától Húsvét vasárnapjáig tartó 40 napos böjt már a 7. századtól szokás, sőt 1091-ben II. Orbán pápa még törvénybe is iktatta. Fegyelme az elmúlt évszázadban lazult meg többek között a hivatalos enyhítések következtében, s a nagyhétre, illetve nagypéntekre korlátozódott az időtartama.

Törhetetlen tojások filcből, gyapjúból a legkisebbeknek

Törhetetlen tojások filcből, gyapjúból a legkisebbeknek

Készítsünk gyermekünknek filcből tojást: ajándékba, apának és a locsolóknak!

A hímes tojás hagyománya

A hímes tojás hagyománya

A díszített húsvéti tojás elsősorban Európa keleti felén terjedt el, Közép- és Nyugat-Európában általában egyszínűre festik. A húsvéti tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. A hagyományos magyar díszített tojások motívumkincse és díszítési technikája eltérő és régiesebb a környező országok vagy a magyarországi nemzetiségek körében készült hímes tojásokkal összehasonlítva.

Mi is a Húsvét? - Szokások, hagyományok és eredetük

Mi is a Húsvét? - Szokások, hagyományok és eredetük

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére