Aztán persze vannak változások, melyek törvényszerűen bekövetkeznek az életünkben. Gyermek születik a családba, cseperedik. Majd újabb változásokat élünk meg. Jönnek a testvérek, kicsi lesz a lakás, új állást kapunk. Azt hiszem, ezek azok a változások, amik alapvetően jók, még akkor is, ha sokszor feszültség övezi ezekben az időkben a mindennapokat.
Na, és ott vannak azok az események, melyekre talán tudat alatt mindannyian készülünk. Egy családtag elvesztése, a fájdalom és szeretett személy hiányának feldolgozása az egész család számára nehéz. Munkahely elvesztése, kényszerű költözködés és igen, a kapcsolatok felbomlása, egy válás is nehezen feldolgozható, sőt, az élet további menetét is megváltoztatja.
Forrás: Pixabay
Az, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez, az olykor komfortzónánkból is kimozdító változásokhoz, nagyon egyéni. Mindenkinek a vérmérsékletétől, hozzáállásától, élettapasztalatától és még ki tudja, mi mindentől függ. Mindenkinek saját nézőpontja és egyéni megoldásai vannak. Ez így is van jól. De azért az lenne a jó, ha nem maradnánk egyedül sem az örömünkkel, sem a gondjainkkal. A felnőtteknek is szükségük van arra, hogy valakivel megbeszéljék, kibeszéljék a dolgaikat. Ez a valaki azonban semmiképp nem lehet a gyermek, akinek törékeny kis lelkét túlságosan megterhelné a felnőttek problémája.
Na, akkor pont jó helyre értünk, mert azt hiszem, a gyerekek azok, akikre ezekben a változást hozó helyzetekben a legjobban oda kell figyelni. Bizonyos szempontból a kicsik is olyanok, mint a felnőttek. Vannak, akik jobban, mások kevésbé bírják a változásokat. Ez, azt hiszem, rendben is van. A szülők egy idő után kiismerik a gyermeket és többé-kevésbé megtanulják kezelni ezeket a helyzeteket.
Azonban a gyerekek természetesen mások is, mint a felnőttek, hiszen bármennyire is komolynak és néhányan felnőttesnek tűnnek, bizony nem lehet mindent, mindig úgy elmondani még nekik sem, ahogyan az van, történt, a maga csupasz valójában. Gyerekként másként fogják fel a dolgokat. A sajátjukat és a másokét is. Épp ezért úgy gondolom, hogy nem szabad őket leterhelni még a mi felnőtt problémáinkkal is, mert elég nekik a maguk baja, és mert felesleges még több szorongást előidézni ezekkel bennük.
És itt jön az, hogy megint meghasonulok önmagammal. Mert tanítóként természetesen van egy elképzelésem arról, hogyan és miként kell zajlani annak, ahogy megbeszélünk a gyermekkel valamilyen változást. Hogyan kellene nagyjából „papírforma szerint” mindezt megtenni….
Na, de nekem is van két gyermekem! Egyikük már kamaszként mindenbe belekotyog, és mindig mindent jobban tud, a kisebbik pedig, amiről nem akar beszélni, arról nem beszél. Nem tetszik a téma, hagyjuk békén vele. Szóval nem igazán lehet sehol sem a nagy könyv szerint megoldani ezeket a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy én se vagyok mindig higgadt és összeszedett „papírforma szerinti” állapotban.
Mégis kellene valami kapaszkodó, valami biztos pont, mert változások vannak, lesznek minden család életében. Mi az, amit mégis tehetünk, hogy könnyebb legyen mindenkinek?
Amióta gyermekeim vannak, természetesen mi is éltünk meg változásokat. Olyanokat is, amelyekre fel tudtunk készülni. Voltak olyanok, melyekre igyekeztem felkészülni, de teljesen másként alakultak és folyamatosan újra kellett tervezni. Sokszor féltettem a gyerekeim lelkét, jövőjét. Nem tudtam, hogy azok a döntések, melyeket meghozok, milyen hatással lesznek az ő későbbi életükre. Most sem tudom. Azt viszont tudom, hogy az egyetlen dolog, amit adhatok nekik ebben az őrült, állandó újratervezést igénylő világban az az én szeretetem.
Azért igyekszem egy érzelmileg biztonságos és kiszámítható családi köteléket teremteni közöttünk, hogy tudják: számíthatunk egymásra, és ők testvérként is számíthatnak egymásra. Ha kérdésük van, megbeszéljük. Ha történik valami olyan, ami az ő életüket is befolyásolja, átbeszéljük. Felnőttként és szülőként elsősorban az én (mi) dolgom (dolgunk), hogy a biztonságot megteremtsem (megteremtsük) számukra, jöjjön bármilyen változás is az életünkben.
Persze ez nem is olyan egyszerű! Így, itt leírva minden olyan egyértelműnek tűnik. Ám az élet ennél sokkal nehezebb és bonyolultabb tud lenni. A felnőttek is esendőek, hibáznak, és hoznak jó és olykor rossz döntéseket. De ez van, ebben a változó és nem tökéletes világban próbáljuk megteremteni a biztonságot a gyermekeink, a családunk számára, mi, ugyancsak változó és nem tökéletes felnőttek és szülők.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
