Jelenlegi hely

Ha Péntek, akkor Villány! - rendezvénysorozatban a Kicsi Gesztenye Klub

Az utolsó nyári rendezvényen a kicsiknek is kedveznek a szervezők, ugyanis a Kicsi Gesztenye Club is ellátogat Villányba. A 45 perces színpadi előadás egy mini mesemusical, melyben a legkedveltebb dalok hangzanak el. Elmesélik, hogy a Klub Főhőse Liza elutazott, de ők elhozták a 4 főszereplőt, Gesztenyét, Olly-t, Napsugarat és Lufopofit, akikkel együtt adhatják elő a gyerekek a dalokat.

A „Ha péntek, akkor Villány” nyári programsorozatunk immár két és fél évtizedes múltra tekint vissza. Mint minden évben, a 2019-es nyári szezonban is elmaradhatatlan esemény Villányban.

Augusztus 16-án pedig a Blue Cold Jalapenos – Red Hot Chilli Peppers Tribute zárja a nyári eseménysorozatot, ahova elhozzák a RHCP koncertek fülledt kaliforniai hangulatát. Előzenekaruk a Csak Apa Kedvéért, akik többször álltak már a villányi színpadra. 


A rendezvénysorozaton június 7 és augusztus 16 között a legszebb villányi borok, ismert és népszerű borászatok, a borvidék egyedülálló hangulata és izgalmas programok várják a kikapcsolódni vágyókat és a borszeretőket.

A fergeteges élőzenei koncertek mellett a bor is megjelenik a „Ha péntek, akkor Villány” -on. A résztvevők ezért mindegyik alkalommal, a borfesztiválokhoz hasonlóan kitelepülő standoknál kóstolhatják meg a villányi vörös, fehér és rozé borokat. Az ínyenceknek emellett pálinka kóstolására is lehetőségük van. Sőt a gasztronómiai élmények is biztosítva lesznek, egy-egy standnál langallót, kürtőskalácsot és édességeket is vásárolhatnak majd.

Fontos kiemelni, hogy a „Ha péntek, akkor Villány!” programsorozat összes rendezvénye ingyenesen látogatható!

Ha péntek, akkor Villány 2019

augusztus 16.

  • Kicsi Gesztenye Club – Mini és Max Show
  • Csak Apa Kedvéért (előzenekar)
  • Blue Cold Jalapenos - Red Hot Chili Peppers Tribute
  • Utcabál: Sextett Zenekar

További információ:
E-mail: info@villanyirendezvenyter.hu
Telefon: 06-72/592-937
https://www.facebook.com/VillanyiRendezvenyter/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére