A Zsolnay Negyed Éjszakáján 12 helyszínen 30 programmal várja a Zsolnay Örökségkezelő NKft. azokat, akik új élményekre szomjaznak. Hangulatos szabadtéri koncertek, éjszakai társasjátékozás, távcsöves égboltmegfigyelés, táncház, filmvetítés és fáklyás séta is szerepel a kínálatban. A hangsúly ugyanakkor a Zsolnay-örökség bemutatásán van – ezúttal nem mindennapi módon.
Az újonnan megnyílt Zsolnay Látványmanufaktúrában bepillanthatnak a látogatók a kulisszák mögé és megtudhatják, hogyan készülnek a legszebb Zsolnay tárgyak. Megnyílik Zsolnay Júlia egykori műtermének ajtaja és az érdeklődők bepillanthatnak a Jégverembe is. A kuriózumok sora azonban
nem ér véget: a látogatók elsők között szemlélhetik meg a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény legújabb, szeptemberben érkezett műtárgyait, amelyeket a kiállítás kurátora, Komor István mutat be!
Összesen közel tízféle tematika mentén tartanak különleges tárlatvezetéseket ezen az estén, amelyek a Zsolnay Negyed kiállításain és szabadtéri sétányain zajlanak. A gyűjtő szemével címmel exkluzív idegenvezetést tart a Rózsaszín Zsolnay kiállításon a tárlat létrehozója, Winkler Barnabás, gyűjtő, építész. A Család- és gyártörténeti kiállításon Kovács Orsolya, a kiállítás kurátora avatja be a látogatókat az izgalmas részletekbe. 23 órakor fáklyás séta indul a Zsolnay Mauzóleumhoz.
Az este során levetítik a Zsolnay családról szóló dokumentumfilmet, melynek címe Zsolnayék kapcsos könyve. A gyerekeket éjjel is várják a játszóterek, az óriáscsúszda, sőt, éjszakai kerti sakk partin is részt vehetnek.
- Folyamatos az érdeklődés a Zsolnay Negyed látnivalói iránt, de azt tapasztaljuk, hogy egy-egy különlegesebb akció még inkább megmozgatja az embereket; a Kulturális Örökség Napjai pedig kiváló apropót biztosít a Zsolnay Negyed Éjszakájának – mondta el Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője.
Az éjszakai jegy rendkívüli kedvezménnyel váltható meg, érvényes 12 helyszínre és a programokra.
Részletek:
http://www.zsolnaynegyed.hu/zskn_program/ZSOLNAY_KULTURALIS_NEGYED_EJSZAKAJA