Jelenlegi hely

Szerelmi kalandtúra 2020.

A szerelmi kalandtúra egy párkapcsolat-erősítő játék. A játék célja, hogy a párkapcsolatban élők a mindennapok rohanásában is odafigyeljenek egymásra és közelebb kerüljenek egymáshoz játékos feladatok segítségével. Az 2020-as kalandtúra idén is a Pécsi Egyházmegye, a Borostyán Egyesület és a Házas Hétvége Közösség szervezésében jött létre a februári Házasság Hete rendezvénysorozat bevezetőjeként.

Öt szórakoztató feladat segítségével jobban odafigyelhetünk a társunkra, közelebb kerülhetünk egymáshoz. A szervezők minden korosztályból játékra hívják a házaspárokat, párokat.

A különféle feladatok lényege a társunkra figyelés, a vele együtt töltött idő. Figyeljünk jobban egymásra, szánjunk a kapcsolatunkra időt! Mit szerettetek meg a másikban első látásra, lepjétek meg a párotokat egy kedvességgel, derítsetek ki a másikról olyat, amiről még soha nem esett szó, kiránduljatok a házaspárok útjára, üljetek be kettesben egy cukrászdába vagy étterembe - ami a legfontosabb: beszélgessetek!

Az öt feladatból álló kalandtúrát a menetlevélben megadott feladatok elvégzésével, illetve az azokat igazoló pontok kitöltésével lehet teljesíteni 2020. január 19. és február 10. között.

A menetleveleket küldjétek el február 10-ig a szerelmikalandtura@gmail.com e-mail címre! A nyerteseket e-mailben értesítjük.

NYEREMÉNYEK:

  • Főnyeremény: Romantikus hétvége a mohácsi Szent János Hotelben
  • Gyertyafényes vacsora: 2020.02.14. péntek 19 óra Pécs, Magtár étterem
  • 2 db Páros színházjegy a Pécsi Nemzeti Színházba
  • Szeretem a feleségem és Szeretem a férjem feliratú póló
  • 5db páros belépőkártya a Pécsi Püspökség turisztikai egységeibe

A menetlevelek letölthetőek INNEN illetve Pécs belvárosában, az Irgalmasok utca 3. szám alatti Gránátalama Kegytárgyboltban is elkérhetőek a játék ideje alatt hétfőtől-péntekig 9-17 óra között.
A játék elérhető a Facebookon „Szerelmi kalandtúra Pécs – Baranya és Tolna megye” néven (https://www.facebook.com/szerelmikalandturapecs) illetve az Instagramon (https://www.instagram.com/szerelmikalandturapecs) is.

Hogy miért is jó és miért is szükséges a házaspároknak a szerelmi kalandtúra? Dani és Petra beszámolója a tavalyi kalandtúráról:
„Sokszor csak rohanunk, a munkába az oviba az orvoshoz ... egyszóval mindenhova. Ezekben a rohanásokban nagyon nehéz egymásra figyelni! Nekünk egy édes kisfiúnk van aki nélkül az életünk üres lenne, de tény , hogy MI ketten vagyunk egy pár (férj feleség) és  ezért igenis KELL egymásra időt szentelnünk. Nekünk ebben segített a Szerelmi kalandtúra, még a mai napig igyekszünk minden hónapban 1 délutánt csak egymásnak szentelni. Próbálunk lelassulni, jobban odafigyelni egymás szeretet nyelvére és azokat kielégíteni. Összességében miért jó? Mert életben tartja a házasságot!”

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére