Jelenlegi hely

Színes programokkal indul a pécsi fesztiválszezon

Idén hat nagy fesztivált és számos kiemelt, több napos eseményt szervez a nagyobb kulturális rendezvények gazdája, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) – jelentette be Pécs alpolgármestere és a társaság ügyvezetője csütörtökön reggel a pécsi városházán.

Dr. Őri László, a pécsi önkormányzat nevében úgy fogalmazott: ahogy a korábbi években, most is azt várták el a városi fesztiválokat szervező társaságtól, hogy elsősorban a családok kikapcsolódásának szolgálatára helyezzen nagy hangsúlyt amellett, hogy az ide érkező turistákat is szolgálja.

Pécs alpolgármestere kiemelte, hogy a tavalyi évtől kezdve Pécs a Modern Városok Program keretében összesen a kormányzati támogatásoknak köszönhetően 1,8 milliárd forintot költhet el Pécs kulturális területen az Európa Kulturális Fővárosa Programban létrehozott infrastruktúra üzemeltetésére és programokra. Hangsúlyozta: ezen felül idén dr. Hoppál Péter államtitkár lobbitevékenységének köszönhetően további 110 millió forint érkezik egyéb kulturális programokra.

Kitért arra, hogy miután a város azon városok közé tartozik, amelyeknek a legnagyobb gazdasági visszaesést kellett elszenvedniük a rendszerváltozás után, célul tűzte ki a városvezetés, hogy a gazdaságot és a munkahelyteremtés fejlesztésének rendel alá mindent Ennek egyik eszköze a turizmus fejlesztése, a vonzerő növelése. Emlékeztetett arra, hogy a 2010-es kulturális főváros cím kapcsán elkészült beruházásokat számos más követte: az új állatkert megépítése, Tüskésrét megvalósult és folyamatban lévő fejlesztése, a Misinatető közelgő komplex megújítása és számos más beruházás összességében több mint 5 milliárd forint értékben.

- Arra törekszünk, hogy a beruházásokat élettel is megtölthessük, ezért arra kértük a legtöbb pécsi kulturális programot és fesztivált kezelő Zsolnay Örökségkezelő NKft-t, hogy évről évre egyre magasabb minőségű, családokat megszólító programot hozzon létre, rendezzen meg. Ezeknek köszönhetően a Zsolnay Negyedben, a Széchenyi téren, a Sétatéren és a Kertvárosban, Uránvárosban, a keleti városrészben idén is számos alkalommal pezsdül fel az élet – hangsúlyozta Őri. Mint hozzátette: csak fesztiválokra a korábbi 70 helyett idén már 200 millió forintot költenek a szervezők.

Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője a részletekről szólva elmondta: a Bor, Mámor, Pécs fesztiválon május 4–7. között a jobbnál jobb zenék mellett a gasztronómia is nagy szerepet kap. A Széchenyi téren fellép többek között a Roy & Ádám Trió, Boggie és a Kerekes Band. Ízek és illatok kavalkádjában nézelődhetnek a látogatók, hiszen Wossala Rozina látványfőzést tart, az Extrém Grill Bajnokság ínyencségeit pedig a Konyhafőnök című tévéműsor győztes csapata zsűrizi. Persze ne feledkezzünk meg az isteni borkínálatról és a fűszerültetésről se!

- A Bor, Mámor, Pécs keretében Szabó T. Anna és Dés András tart zenés irodalmi estet a Csorba Győző Könyvtár segítségével – emelte ki az ügyvezető. A fűben heverészés és a finom falatok mellett sztárfellépőkre is számíthatunk az idei Zsolnay Pikniken, május 19–21. között. Igazi tavaszi zsongás várja a Zsolnay Negyedbe érkezőket; fellép Fábián Juli, a Kozma Orsi Quartet, Frenk, a Tárkány Művek, a Dresch Vonós Quartet, a Sárik Péter Trió és sokan mások. A koncertek, valamint a gyermek- és családi programok mellett kézműves portékák közül válogathatnak a látogatók. A Piknik két kiemelt programja a Budapest Bár, valamint a Budapest Klezmer Band koncertje, akik Tompos Kátyával lépnek színpadra. A Zsolnay Piknik ezt a két előadást leszámítva ingyenes.

A Sétatér Fesztivál június 9–18. között várja a látogatókat. A fesztivál csaknem húsz éve a régió borászatának, gasztronómiájának és kultúrájának „közönségtalálkozója” a Sétatér árnyas gesztenyefái alatt. Az idei év újdonsága, hogy immár három színpadon váltják egymást a jobbnál jobb fellépők, köztük a Hot Jazz Band, Tompos Kátya és Pély Barna, ugyanakkor a helyi együttesek sem hiányozhatnak a fesztiválról.

Tavaly nyáron több tízezer látogató előtt, minden várakozást felülmúló sikert aratva mutatkozott be Pécsett a Zsolnay Fényfesztivál. Idén június 30. és július 2. között esténként ismét fényárba borul a belváros, az ország legjobb fényfestő csapatai keltenek életre több mint 10.000 négyzetméternyi vetített felületet, mely európai viszonylatban is kimagasló, varázslatos látványosság. Spanyol légtornászok álomszerű produkciója érkezik a város főterére, a Székesegyház monumentális homlokzatán újra mapping alkotások nemzetközi, pénzdíjazásos versenye várható. S mindeközben egyéb különleges kulturális programok – koncertek, színházi produkciók, újcirkuszi előadások – is várják az érdeklődőket.

A Szamárfül Fesztivál az elmúlt öt év során a régió egyik legnagyobb gyermekfesztiváljává nőtte ki magát. Idén augusztus 18–20. között ismét gyerekek, szülők és nagyszülők vehetik birtokba a hétvégére óriás játszóházzá változó Zsolnay Kulturális Negyedet. Az ingyenes nyárbúcsúztató fesztiválon több száz program közül választhatnak a résztvevők; a nyitókoncertet például az idei évben csupán néhány fellépést vállaló Palya Bea tartja.

2017-ben is folytatódik a Magyarok Kenyere kezdeményezés, amely immár hetedik éve több tízezer rászoruló magyar gyermek és felnőtt élelmezési gondjait enyhíti a teljes Kárpát-medence területén, a magyar földeken megtermett és összegyűjtött búzaadományokkal. Az idei augusztus 20-i ünnepi műsort részvételével színesíti Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is.

A nyarat követően sem érnek véget a programok: szeptember 14–24. között zajlik a Pécsi Napok, ahol fellép többek között az Anna and the Barbies és a P. Mobil. A fesztiválhoz több rendezvény kapcsolódik, garantálva a pezsgő sokszínűséget.

A fesztiválok mellett a Kodály Központban is számos kiemelt esemény kap helyet. Április 28-án a világhírű a cappella énekegyüttes, a The King’s Singers lép fel. Szeptemberben Halleluja - Best of Leonard Cohen magyarul címmel tart koncertet a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar olyan vendégelőadókkal, mint Hernádi Judit, Palya Bea, Jávori Ferenc Fegya és Novák Péter. Októberben a Snétberger Trio ad lemezbemutató koncertet, novemberben pedig Roberto Fonseca kubai zongorista érkezik a Kodály Központba.

Decemberben a hagyományokhoz hűen idén sem maradhat el a Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár, valamint a városi szilveszteri mulatság.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére