Jelenlegi hely

Nem vagy egyedül

Oldalak

Jókedvvel, hűséggel - A boldog párkapcsolat négy alappillére

Jókedvvel, hűséggel - A boldog párkapcsolat négy alappillére

A kávézóban két barátnő beszélget. Annyira belemelegedtek, hogy észre sem veszik, titkaik lassan közüggyé válnak. Szállnak-repdesnek a szitkok – bizony a férjekről esik szó. A beszélgetés végén láthatóan jobban érzik magukat: lám, nekem van igazam, a barátnőm is megmondta. De biztos, hogy a pillanatnyi megkönnyebbülésen túl kapott valamit egymástól ez a két hölgy? Aligha. Hiszen egy fontos szabályt megsértettek. Arra kértük Pál Ferenc római katolikus papot, mentálhigiénés szakembert, hogy segítsen értelmezni a párkapcsolatok négy alappillérét: a lojalitás, a szolidaritás, az érzelmi összetartozás és a hűség fogalmát.

Fiú adatik nékünk…

Fiú adatik nékünk…

Valószínűleg nem vagyok egyedül a problémával. A várandós nőre nemzetközi szinten kiterjedt elvárás nehezedik, hogy fiút szüljön. Vagy éppen lányt.

Szavaink lehetnek falak, és persze ablakok is

Szavaink lehetnek falak, és persze ablakok is

A cím sokaknak ismerős lehet, és ez persze nem véletlen: Marshall Rosenberg, az Erőszakmentes/Együttműködő Kommunikáció (EMK) atyjának nagysikerű könyve, A szavak ablakok vagy falak volt az ihletőm.

Elvárásaink

Elvárásaink

Már hosszú hetek-hónapok óta gondolkodom ezen a témán, és lassan ez is egy elvárássá alakul bennem: írni az elvárásokról. Nehéz hozzákezdenem ehhez a témához, mert annyi fajtája van az elvárásoknak és olyan sokféle rendszerben: magunk felé másoktól és magunktól és mások felé.

Hogyan győzhetünk mindketten? - Nyerő konfliktus­kezelési módszerek

Hogyan győzhetünk mindketten? - Nyerő konfliktus­kezelési módszerek

Egy kapcsolatban a fogkrémes tubus nyomkodásától kezdve a hétvégi program megszervezésén át egy új otthon vásárlásáig rengeteg olyan konfliktushelyzet adódik, amely komoly vitákat generálhat. A fájdalmas és kimerítő veszekedések után gyakran úgy érezzük: valójában nem is illünk össze a párunkkal, vagy hogy a másik már nem is szeret bennünket. Pedig lehet, hogy nem is ez az igazi baj.

Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány

Már nem vagyok felesleges

Gyöngyösön élek, 57 éves vagyok, már majdnem 3 éve munkanélküli.

Az Otthon Segítünk Alapítvánnyal egy hirdetés útján kerültem kapcsolatba, mivel úgy gondoltam, így legalább értelmesen, más emberek segítésével tölthetem el „felesleges” „szabadidőmet”.

Érdemes befektetni a kapcsolatunkba! - interjú Dr. Mihalec Gábor párterapeutával

Érdemes befektetni a kapcsolatunkba! - interjú Dr. Mihalec Gábor párterapeutával

Boldogan élnek, míg meg nem halnak… vagy mégsem így van? Mi a titka a harmonikus párkapcsolatnak? Hogyan őrizhetjük meg az intimitást? Beszélgetünk vagy csak megbeszélünk? Szó volt veszélyekről és megoldásokról, megcsalás-biztos házasságról, párterápiáról és arról, hogy miért kell "az a papír".

Legyen tavasz. Most.

Készülj a tavaszra!

Eljött a télnek az a pontja, amikor már elég.

Házasság? Párkapcsolat? Gyógyítsuk meg!

Házasság? Párkapcsolat? Gyógyítsuk meg!

A magas válási mutatók mögött nem egyszer húzódnak meg olyan nem tudatos, tehát tudat alatti generációs vagy pedig a kollektív tudatból  előburjánzó párkapcsolati  vagy kapcsolati minták, amikről a párnak fogalma sincs, csak éli. Például egy nő mindent megcsinál otthon, a férjnek szinte semmi teendője.

Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány

A gyerekszeretet világnyelv - két jótündér mesél

Az Otthon Segítünk önkéntese, ZIZA és ÉVA mesél segítő tevékenységéről.

Igen! - minden nap, ma is!

Igen! - minden nap, ma is!

Február elseje van, lucskos szürke az ég, ónos eső és szmogriadó keserítik az életünket, mégis már itt motoszkál a tavasz is: már csak ez a kis nyúlfarknyi hónap van hátra a télből! Ez a vidámsággal teli négy hét, hiszen a február a farsang, vagyis a bálok, mulatságok, lánykérések és esküvők hónapja, ezért hagyományosan a párkeresésről és a meglévő párokról szól.

Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány

Receptre írnám fel!

Amikor befejeztem az aktív munkát, kezdtem keresni, mi az a valami, amit én a felszabadult időmben tenni tudok.

És akkor

Miskolci Ottho Segítünk Alapítvány

Vallomások az Otthon Segítünk önkéntességről

Az Otthon Segítünk önkénteseit kérdeztük

 

Felfedeztél-e magadon változást, mióta önkéntes munkát vállalsz?

Miskolci Ottho Segítünk Alapítvány

Megkérdeztük az Otthon Segítünk önkénteseket

Tapasztalataikról, örömeikről kérdeztük az önkénteseket.

 

Hozott-e változást az életedbe az önkéntes munka: van-e olyan tapasztalatod, élményed, személyes tulajdonságod, stb, amit az önkénteskedésnek köszönhetsz? („Nem is hittem volna magamról.”)

Miskolci Ottho Segítünk Alapítvány

Így látjuk mi – Otthon Segítünk önkéntesek írták

Otthon Segítünk önkénteseket kérdeztünk a tapasztalataikról örömeikről

 

Emlékszel-e, miért jelentkeztél önkéntesnek?

Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány

Mától hivatalosan is segítő vagyok!

Mától hivatalosan is segítő vagyok. Az Otthon Segítünk Alapítvány képzett önkéntese lettem. Nagyszerű dolog, de sokan még nem tudnak az Alapítványról. Az Otthon Segítünk egy szolgálat.

Mit tesz az Otthon Segítünk Szolgálat?

Ferenc pápa és az újszülött zsiráfbébi üzenete  

Ferenc pápa és az újszülött zsiráfbébi

Az imami újév köszöntő hírei közül kettő különösen megérintett. Külön-külön is szívet melengető volt a két hír számomra, de a kettő együtt az év első napján bizalommal és reménnyel töltött el, hogy ez az év valami nagyon fontos dologról szólhat.

"Az anyák nem mennek betegszabadságra."

"Az anyák nem mennek betegszabadságra."

„Nékem olyan asszony kell, aki ha beteg is keljen fel.” 

Öt dolog, ami tönkretehet egy házasságot

Öt dolog, ami tönkretehet egy házasságot

Ahogyan azt mondani szokás, a hollywoodi filmek többsége a szerelmesek egymásra találásával, esküvővel, boldogsággal ér véget – aztán persze utána jönnek a hétköznapok, de ezeket általában már nem látjuk. Pedig ezek a hétköznapok elég húzósak tudnak lenni, erről sokan tudnának hosszan mesélni. Nem szeretnénk okoskodni, nyilván sokaknak vannak rémtörténetei, de talán érdemes átvenni öt dolgot, ami tönkretehet egy házasságot.

Melyik volt a 3 leghasznosabb karácsonyi ajándékod?

Melyik volt a 3 leghasznosabb karácsonyi ajándékod?

Talán az a jópofa kis teflon serpenyő, vagy az önismereti könyv, esetleg az új vízhatlan csizmánk? Kinek mi. Kinek mit hozott az angyal, kinek mire van éppen a legnagyobb szüksége. Nincs olyan válasz, ami mindenkire egyformán érvényes. Vagy mégis?

Mit szeretnél Karácsonyra? - Egy kis nyugalmat!

Mit szeretnél Karácsonyra? - Egy kis nyugalmat!

Ismerős? Vagy nálatok ez természetes, mert a Karácsony mindig is a harmonikus, szeretetteli együttlétről szól, soha nincs semmi stressz, feszültség és rohanás, hangos beszéd, sértődés esetleg sírás?

Hogyan éljünk együtt az egyetemista gyerekel?

Hogyan éljünk együtt az egyetemista gyerekkel?

Magyarországon is egyre elterjedtebb a „mamahotel” jelensége, amikor egyetemisták, fiatal felnőttek akár húszas éveik közepéig, vagy még tovább otthon élnek. Ilyenkor átalakul a családi élet. Öt tanács, hogy miként csináljuk jól.

A szülők és a telefonfüggőség

A szülők és a telefonfüggőség

Vegyünk egy nagy levegőt, és aztán vallomásos alapon pötyögjük be a laptopba, hogy bizony, bizony, a legtöbben alighanem telefon- és netfüggők vagyunk. Na, jó, e cikk szerzője az, és nem fél bevallani - hangzik el a beismerés a csalad.hu oldalán.

Felkészülés a gyerekvállalásra. Te feltetted magadnak ezeket a kérdéseket?

Felkészülés a gyerekvállalásra. Te feltetted magadnak ezeket a kérdéseket?

Egyik legnagyobb elhatározás az életünkben, amikor eldöntjük, hogy babát vállalunk. Ehhez a gondolathoz egy kiváló idézet kapcsolódik: 
„Gyermeket vállalni igen nagy elhatározás. Ezzel arról dönt az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobog majd a szíve.” (Elisabeth Stone) 
​Összes eddigi olvasmányom közül ez írja le legjobban, hogy milyen érzés is valóban, amikor gyereke születik az embernek. Felkészülni erre a mély, minden sejtünket átjáró érzelemre szinte lehetetlen.

Nem jön a baba 2.rész

Nem jön a baba 2.rész

- Holisztikus megoldások meddőség ellen-
Statisztikai adatok szerint Magyarországon a házaspárok húsz százaléka küzd meddőségi problémákkal. Sokféle oka lehet annak, ha valakinek nem akkor és nem úgy születik gyermeke, mint ahogy eltervezte. Az egészségügyi tényezők mellett érdemes megvizsgálni a lelki okokat is. Sas Ágnes, okleveles kineziológus, életfeladat-tréner, numerológus segít bennünket a probléma feltárásában.  

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére