Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk...
Egyszerű volt. Éreztem a természet éledését, és elkezdtem Őrá vágyni. Férjemmel megbeszéltük, hogy nem görcsölünk rá, viszont ellene sem fogunk tenni. Hatalmába kerített az Ősanya érzés, már láttam magamat ismét hatalmas pocakkal. Egy igazi rózsaszín felhőbe csöppentem – mikre nem képesek a hormonok!
(2013. január)
Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5). A természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül majd, mint a másodiké. :)
Nos, most már nagyon rá kell hajtani a dologra, ha bele akarunk férni a két évbe, ez az utolsó lehetőség, nagyon kíváncsi vagyok most sikerül-e... Egyébként sem vagyok már olyan fiatal. Nos majd két hét múlva kiderül. Addig tűkön ülök.
Persze eddig az első Babucinál is tudtam már egy fél nap múlva, ugyanis majdnem elájultam. Minden elsötétedett, és zúgott a fülem, le kellett üljek. Persze a világ legrosszabb gyerekeiből álló negyedikes osztályban tartottam órát, a fegyelmezés a csőd szélén állt, észre sem vették, hogy rosszul vagyok. Végül is hamar elmúlt, de nagyon fura volt. Még sosem ájultam el, nem volt tapasztalatom...
A második Babi is szintén fél nap múltán jelzett érkeztéről: olyan erős hányinger lett rajtam úrrá, hogy hirtelen az illemhely felé vettem az irányt, de aztán inkább leültem a szobában a kanapéra és megvártam míg elmúlik. Ez eltartott jópár percig.
Most csak finom kis hányingerecskék törnek rám, naponta néhányszor, és ez a picit fura fémes íz a számban jelentkezik... Mégis olyan bizonytalan vagyok, vagy csak nem akarom még elhinni, nehogy csalódjak. Persze mondhatnátok, miért nem csinálok gyorsan egy tesztet, de igaziból a párom azt mondta már a második Babinál, hogy ugyan már, úgyis kiderül, ne költsek rá... Szóval most is türelemre intem magam, gondolom úgyis eljön az idő...
(2012 november)
A második Babi is szintén fél nap múltán jelzett érkeztéről: olyan erős hányinger lett rajtam úrrá, hogy hirtelen az illemhely felé vettem az irányt, de aztán inkább leültem a szobában a kanapéra és megvártam míg elmúlik. Ez eltartott jópár percig.
Most csak finom kis hányingerecskék törnek rám, naponta néhányszor, és ez a picit fura fémes íz a számban jelentkezik... Mégis olyan bizonytalan vagyok, vagy csak nem akarom még elhinni, nehogy csalódjak. Persze mondhatnátok, miért nem csinálok gyorsan egy tesztet, de igaziból a párom azt mondta már a második Babinál, hogy ugyan már, úgyis kiderül, ne költsek rá... Szóval most is türelemre intem magam, gondolom úgyis eljön az idő...
(2012 november)
Zoltán vagyok, és nagyon szerencsés :) Van egy gyönyörű feleségem Anikó, és egy imádnivaló 1,5 éves kislányom, Sára. Most éppen a következő gyermekünket várjuk, aki remélhetőleg október végén érkezik majd. Olvasva a Pécsimami oldalát úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megírom egy kispapa szemszögéből is élményeinket eme utazásról.
Üdvözletem Földlakók! E héten megtanulunk feszülten figyelni, felkészülve várni a bevenni készülő nőstényördög minden apró csábító mozdulatát. Csak akkor mozdulunk, mikor a biztonságos barlang minden zegzugát rendesen felmérve megbizonyosodtunk arról, hogy az Anya nevű célszemély készen áll a fogadásunkra!
(2013 január)
Anikó vagyok, most várom második kisbabámat. Sára lányunk természetes úton született a Pécsi Szülészeti Klinikán, a párommal most is közösen és boldogan készülünk életünk nagy eseményére ugyanott, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel.
A múlt hét viszontagságai, a hasi fájdalom és a levertség után ismét jó formában vagyok. Visszatért az élet a normál kerékvágásba. Telnek a napok, mint máskor.
(2013 január)
