Tóth-Aradi Gabriellának hívnak és most várjuk a 2. babánkat, a terhesség 32. hetében vagyunk. Van egy Gergő nevű Nagyfiam, aki 21 hónapos, mindketten Dr Ruzicska Zsolt segítségével a szigetvári kórházban születtek/fognak születni.
Ismét eltelt egy hét és most már szabad azt is mondanom, hogy kezd tényleg terhes lenni:)
Alig bírom felvenni a zoknim, bekötni a cipőm (már amelyik egyáltalán rám jön). Hétfő van és szerdán mehetek vizsgálatra, onnantól kezdve pedig már bármikor jöhet a Picurka.
Nem mintha félnék vagy izgulnék -na jó egy kicsit-, már túl vagyok egy szülésen és tudom, hogy jó kezekben leszek/leszünk. Majd megbeszélem Pocaklakóval, hogy mindenkinek jobb lesz, és hamarabb túl leszünk rajta, ha összedolgozunk és a húsvéti sonkát itthon szeretném elfogyasztani, nem pedig a kórházban! :)
(2013 március)
Veronika vagyok 33 éves kismama, Pécsett fogok szülni. Első gyermekünket várjuk, leánykánk lesz. Az elmúlt 10 évben diplomákat gyűjtöttem, ún. karriert építettem, és mostanra döntöttem el (párom nagy örömére) hogy, Édesanya szeretnék lenni, amit cseppet sem bánok.
Haja már kb. fél cm-s, a köldököm tájékán elvékonyodott bőr miatt az átderengő fény hatására, érzékeli a nappalokat és az éjszakákat-ezt jó, ha megjegyzi a világrajövetelekor is J. Súlyom: 68,3 kg, haskörméretem: 100 cm.
A CTG-n a magzat szívműködésének monitorozása mellett a méhtevékenységet is mérik) vizsgálaton mozgása nagyon élénk volt, a három kismama közül a mi leánykánk volt a legaktívabb. A teszt időtartalma kb: 10 perc és a 36. héttől minden héten elvégzik. Ha a baba megmozdul, meg kell nyomnod egy kezedben tartott vezetékes gombot. A végeredmény ez lesz:
Barbara vagyok, 23 éves vagyok és ez az első várandósságom. A kisbabámat Szigetváron szeretném megszülni a lehetőségekhez mérten természetes szüléssel. Egyszerre érzek félelmet és izgatottságot a közeledő esemény miatt. Mindezt biztosan pótolni fogja a kis manócska érkezése, akit az apukájával együtt már nagyon várunk!
Elmentem a háziorvoshoz, aki annyit mondott, hogy sok C-vitamin és pihenés. Hát a pihenéssel nem is volt gond, mert a vérvizsgálat alapján a süllyedésem az 60-as volt, így a vashiány és a vérszegénység kiteljesedésével sikerült elérnem a pihentető állapotot.
Egyedül az orron át való légzés okozott némi bonyodalmat. Először barátságos módszerrel próbálkoztam, ami egy aloeverás orrspray volt. Mikor rájöttem, hogy ezzel nem jutok előrébb, akkor kikérve a házorvos tanácsát kiváltottam, az egyetlen olyan orrcseppet, ami nekem ilyen megfázásokkor segíteni szokott, a Novorint.
Azzal már az alvás is könnyebb volt. Persze igyekeztem minél ritkábban használni. Pl. napközben csak fújtam az orromat és este lefekvés előtt cseppentettem belőle, hogy minél kevesebb mérget juttassak a szervezetembe.
Nem szeretek gyógyszereket szedni, egy rész a méretük miatt is és a „lehetséges” mellékhatások miatt is. Jobban bízok a régi praktikákban, citromos forró kamilla tea, pihenés.
Nagyon jól sikerültek a képek. Már csak egy galéria képkeretet kell beszerezzek, amibe beletehetem és felakaszthatom a nappaliba. Már lassan egy éve itt lakunk, de olyan üresnek érződik még a lakás.
Viki vagyok, 32 éves pécsi kismama, második gyermekünket várjuk. Anna problémamentes terhesség után fogadott orvos nélkül, császármetszéssel született 2011 szeptemberében a budapesti Honvédkórházban.
Sétálgattam, mély levegőt vettem és igyekeztem egyenletesen lélegezni. Az egész körülbelül egy órán át tartott.
Készítettünk neki egy csodaszép terráriumot növénnyel, vékony és vastag faágakkal.
Nagyon helyes kis állatka, Annának is tetszik. Én egyedül az eleségállatokkal nem vagyok kibékülve. A tücsök még nem zavar, de a gyászbogár lárva és a csoki csótány… grrrrr… Nem véletlenül lesz az etetés Zoli feladata!
Jajjj… hát nem egyszerű!
Praktikákat nem szeretnék alkalmazni, hiszen nem tudhatom, hogy mi az oka annak, hogy esetleg nem akar megfordulni. Lénárdom haránt baba volt sokáig, vele is beszélgettünk, és végül megfordult. Ezen kívül azt mondta az ultrahangos doki, hogy szerinte túl kicsike, és lehet, még be is fektetnek.
Bár nem hinném, hogy bármelyik pocaklakó olyan nagyot tudna hízni a kórházi koszttól... Ez a meglebegtetett lehetőség megalapozta a jó hangulatomat. Vérvétel is volt, és a fogadott doktorommal is találkoztam, aki kenetet vett a streptococcus szűrés céljából, és megnézte a köldökzsinór áramlását is. Látva ijedt tekintetemet azzal fogadott, hogy ne aggódjak, nem fog befektetni.
Egyébként mindent rendben talált. Pénteken megtörtént az első CTG vizsgálat, azon is minden ok. A gyakori klinikai hegymászástól egyre többet keményedik a hasam. Most jöttem rá, hogy már egy ideje vannak keményedések, csak elfelejtettem, hogy ez ilyen.
Kisfiam persze öt perc alatt levette anyukámat a lábáról, úgyhogy talán majd most többször fognak találkozni. Én sem bánnám, ha egy kicsit jobban számíthatnék rá a jövőben.
Valamint pár apró csecsebecse is beszerzésre került, amiket majd a szülészeten kap meg Léni a látogatások alkalmával. Egyik barátnőm alkalmazta ezt a módszert, amikor a kislánya született a másfél éves kisfia mellé, és ez megkönnyítette a kórházi környezetben való találkozásaikat.
Előkerestem a múltkori lanolinos mellvédő kencét is, biztos ami biztos. Szerencsére a lábaim egyáltalán nem vizesednek, csak a hajolgatást bírom nehezen, de ezt úgy szoktam áthidalni, hogy megvárom, amíg „minden” leesik, azután négykézláb ereszkedem és összeszedem...
(2013 szeptember)
A héten végig egyedül voltam kis Emmámmal, a férjem nyári gyakorlatot tartott vidéken a hallgatóknak, Benci pedig karate-táborban volt Pécsen és Nagyszülőknél aludt. Amennyire képes voltam még szedtem meggyet és folyamatosan kisebb adagokban főztem be, jól jön az még télen! Most ugyan nehezemre esett már, de azért vettem a fáradságot.
Izgalmas, hogy ez a hét az, amikortól már bármikor érkezhet a Baba. A táskához már összeírtam a listát mit kellene betenni, de néhány dolgot még szükséges szereznem. Nem sietek vele, úgy gondolom, még ráérek. Az alvás még mindig bárhogyan jól esik, bár fordulni nehézkes éjszaka.
Emmát még leginkább kendőben altatom el délután, magam sem értem hogy bírom el… persze megkönnyebbülés, ha már letehetem. Csütörtökön vérvétel, eredmények. Hétvégére még várom a Testvéreméket, eljönnek pár napra a gyerekekkel, arra is készülni kell.
2013. július 3.