Jelenlegi hely

Száraz bőr és striák: hogyan veheted fel a harcot ellenük?

Egy nő számára a bőrápolás alapvető fontosságú, azonban vannak olyan helyzetek, amik alaposan megnehezítik a dolgunkat. Egy babavárás során például a bőr extrém terhelésnek van kitéve, hiszen alaposan meg kell nyúlnia a pocak növekedésével. A hideg, valamint a hormonszintek is befolyásolják például a bőr szárazságát, ezért vannak helyzetek, amikor nem elég a napi rutin, hanem kicsit erősebb hidratálásra, ápolásra van szükség.

Mindenkit érinthet a bőrszárazság

A száraz bőr problémája időnként mindenkinél előkerülhet, igen sok kellemetlenséget okozva. A száraz bőrrel ugyanis nem csak az a baj, hogy fakó, élettelen, hanem az is, hogy kellemetlenül feszül és viszket. Ezzel pedig akár az éjszakai pihenéssel is probléma lehet, hiszen a viszketés miatt nem tudunk nyugodtan aludni. Nem mellesleg a vakarózás sem tesz jót a bőr állapotának.

Egy jó minőségű olajos testápoló hatékonyan tud segíteni a problémán, ha éppen extrém a helyzet. Ilyen előfordulhat szinte bármikor, de legtöbben télen szenvednek a nagyon száraz bőrtől, illetve hormonális hatásra, a ciklus bizonyos részeiben is előjöhet. Éppen ezért fontos, hogy legyen készenlétben olyan testápoló, ami a megszokottnál jobban hidratál.

A kamaszok és a várandós nők rémálmai a striák

Striák általában háromféle élethelyzetben alakulnak ki: nagyobb mértékű hízás hatására, a kamaszkorban jellemző hirtelen növekedés miatt, valamint a várandósság során a hason, illetve a mellen szoktak megjelenni csíkok, szintén a gyors növekedés következményeként. A stria tulajdonképpen annak az eredménye, hogy a bőr nem bírja a tempót, és megrepednek a szövetek. Eleinte vöröses, lilás színű, később halványul és kifehéredik, de nem tűnik el teljesen.

A striák ellen a legjobb védekezés a megelőzés, ami nagyjából abból áll, hogy igyekszünk minél jobban hidratálni a kritikus területet. Ennek ellenére azért a stria kezelés sem lehetetlen, a megfelelő készítményekkel nagyon sokat tehetünk azért, hogy a már kialakult csíkok is minél kevésbé legyenek láthatóak a későbbiekben.

Mitől függ, hogy kialakulnak-e a csíkok?

A striák kialakulása sok tényezőn múlik. A helytelen táplálkozás, valamint a mozgásszegény életmód is felelőssé tehető érte, illetve gyakori kiváltó ok még a kevés folyadékbevitel: a belső hidratálás is nagyon fontos! A bőr nedvességtartalma nagyon sokat számít a rugalmasság szempontjából, ezért ezt nem szabad elhanyagolni.

Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a dolognak van genetikai vonatkozása is. Van, aki akkor sem lesz striás, ha az égvilágon semmit nem tesz a megelőzés érdekében, más pedig sajnos akkor is, ha mindent igyekszik elkövetni, hogy elkerülje – de nem mindegy, hogy milyen mértékben!

Ha megvan a genetikai hajlam, akkor is lehet például csökkenteni a striák mennyiségét a megelőző intézkedésekkel. Ráadásul senki sem tudhatja, hogy hajlamos-e rá, amíg nem kerül olyan helyzetbe, hogy kialakulhatnának, ezért mindenkinek ajánlott a rendszeres mozgás, egészséges étkezés, megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, és egy jó hidratáló képességű testápoló használata a kritikus területeken. Ártani biztosan nem fogunk vele!

Szponzorált tartalom

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére