Jelenlegi hely

Újból pályázhatunk mosógépre vagy hűtőre

Komplett felújításokra is adnak támogatást.

Február végén újabb energiatakarékossági pályázatok jelennek meg - mondta el Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára február 14-én, kedden. Hozzátette: arra már eleve készülnek, hogy a keretet majd újból emelni kell a nagy érdeklődés miatt.

A vissza nem térítendő támogatáson belül lesz hűtőgép- vagy mosógépcsere-program, illetve kazán és kéménycsere pályázat is.

Komplett felújításokra is adnak pénzt

A visszatérítendő támogatást majd komplett felújításokra írják ki február végén: igényelhető lesz világításkorszerűsítésre, fűtéskorszerűsítésre, épület felújításra, amit lakóközösségek, lakások, társasházak, családi ház tulajdonosok, magánszemélyek kérhetnek - sorolta. Emlékeztetett: eddig hét programterületen - például mosógép, hűtőgép, ingatlan felújítások - lehetett vissza nem térítendő támogatásra pályázni. 

Eddig mintegy 120 ezer család pályázott sikeresen, több mint 23 milliárd forint támogatásra.

Forrás: MTI I Fotó: blog.aupairfoundation.org

Hozzászólások

Üdv. Hol lehet igényelni, és mik a feltételek?

 

 

H

Hol pályázhatok? Önkormányzatnál?

Üdv: Évi.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Így készíts emlékezetes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Így készíts tökéletes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Családi fotósként az ősz az egyik legszebb évszak számomra. Amíg nem kezdtem el fotózni, nem is figyeltem fel a természet csodás színekben pompázó átalakulására. Persze fotósként az a pénzkeresetem, hogy a családok engem válasszanak, de tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának a fotóst, és van olyan is, hogy épp egy kis délutáni sétánk alatt, vagy a hétvégén csak véletlenül meglátunk egy szuper helyszínt, csodás fényekkel, és színekkel. Na akkor elő a mobilt a gyönyörű pillanatok megörökítésére.
Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásellenőrzés, szaktanácsadás, nyereményjáték és szemüveg-ellenőrzés is jár októberben, a Látás hónapja alkalmából a megjelölt optikákban. Gondolnád, hogy a szemüveg mellett az étkezésünk vagy néhány szabály is segíthet a szemünk javulásában?
Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ugrás az oldal tetejére