Jelenlegi hely

Az online világ veszélyeire figyelmeztet a Biztonságosabb internet nap

Az online világ veszélyeire és szabályaira hívja fel a figyelmet a világ száz országában, köztük Magyarországon megrendezett Biztonságosabb internet nap, amelybe informatikai vállalatok és civil szervezetek is bekapcsolódtak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat koordinálásával. A kampányhoz idén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) is csatlakozott.

Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója a naphoz kapcsolódó keddi beszélgetésen beszámolt arról, hogy a tavaly Európa legjobb gyermekcsatornájává választott M2 a Hetedhét Gyermekhíradójában ezen a héten a biztonságos internethasználattal foglalkozik, a Petőfi Rádió pedig kedden óránként oszt meg hasznos információkat a témáról hallgatóival.

Szemerkényi Réka, a Miniszterelnökség kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács munkájáról szólva elmondta: az érintett minisztériumok, a hatóságok, valamint a nem kormányzati szereplők részvételével működő testület nagy figyelmet fordít a gyermekvédelemre, ezért létrehozta ezzel foglalkozó munkacsoportját.   

A testület, amely a munkájába civil szervezeteket és az üzleti élet szereplőit is bekapcsolta, feladatának tekinti a többi közt oktató anyagok készítését és az oktatási tevékenység megszervezését vagy a hatóságok együttműködésének javítását. A kiberkoordinátor hozzátette: a koordinációs tanács olyan albizottságot is fenntart, amely a többi közt a tartalomlevétel kérdéseivel foglalkozik.

Az eseményen kiosztották a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom-díjakat. A zsűriben elnöklő Vass Ágnes, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja elmondta: olyan, 12 év alattiaknak szóló weboldalakat díjaztak, amelyek figyelembe veszik a korosztály sajátosságait, innovatívak, szórakoztatóak, de akár a szülőknek is adnak támpontot ahhoz, hogy segítsék gyermekeiket az internetezésben.

A nem szakmabeliek között hirdetett versenyt az általános iskolásoknak szóló építészeti oldal, la udbriko.hu nyerte Magyarországon, amely élményszerűen, játékokkal próbálja megismertetni a gyerekeket az épített környezettel. A Gődény Éva építészmérnök által alapított honlap az európai mezőnyben is a második díjat érdemelte ki.  

A hivatásszerűen, szakértők által létrehozott tartalmak versenyében a traff.hu alkotói nyerték el az első helyet.

Gonda Gábor, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntese, a HP Magyarország vezérigazgatója a szülők, a pedagógusok és a szakma közös felelősségének nevezte, hogy a gyermekek ne férjenek hozzá számukra káros tartalmakhoz. Úgy vélte: az internet elsősorban a kisgyermekek számára veszélyforrás. Kollégája, Krasznay Csaba biztonságtechnikai szakértő az önkéntes oktatói programok jelentőségéről szólt.

A Facebook aktívan keresi a hamis profilokat, amelyeket azonnal töröl, a közösségi oldal ugyanis csak 13 éves kortól használható – erről a Gyermekmentő Szolgálat által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetésen beszélt Cseh Gabriella, a világméretű közösségi oldal kelet-közép-európai szabályozási vezetője, aki a döntést a fiatalok felnőttektől eltérő konfliktuskezelési, adatkezelési sajátosságaival indokolta.

Beszámolója szerint védettnek tekintik a 13 és 17 év közötti korosztályt, akikre ezért különleges szabályokat alkalmaznak: alapbeállításként kizárólag saját barátaikkal oszthatnak meg képeket, információkat, nem kereshetők nyilvánosan.

A beszélgetés során Suba Ferenc, az NKKT szakértője a szülők és a pedagógusok informatikai oktatását is fontosnak nevezte. Szűcs László, az UPC kommunikációs igazgatója is szólt arról, hogy a tanárok között sokan vannak, akik sosem kaptak ilyen jellegű képzést. Tarján Gábor önkéntes oktató a legnagyobb problémának a fiatalok túlzott online nyitottságát tartotta.

A Biztonságosabb internet nap része annak a globális kampánynak, amelynek célja az online technológiák és a mobil eszközök felelős használatának elérése. A napot az Európai Unió Safer Internet akciótervén belül világszerte ugyanakkor tartják, hogy felhívják a figyelmet a világháló lehetséges veszélyeire, a többi között a zaklatásra, a gyermekpornográfiára vagy az illegális és káros tartalmakra.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére