Pszichológusként úgy látom, hogy egyre többet és egyre gyakrabban használnak laikusok olyan fogalmakat, amelyek jól hangzanak de az esetek többségében helytelenül, inadekvát módon használják: ilyen a vízfóbia is.
A miértre a válasz egyrészt az, hogy hangzatos szavakkal ki tudunk tűnni, a mi megítélésünk egy közösségben pozitívabb, így az önértékelésünk is nő. A másik felvetendő tényező és valós jelenség, amikor a szülő szembesül egy problémával – akár, hogy a gyermeke viszolyog a víztől –, majd pánikszerűen diagnosztizálja a gyereket.
A gyakorlatban ez úgy történik, hogy a szülő saját félelmét generálja, vagyis belepörgeti magát a jelenségbe, tehetetlenséget él meg. Mindennek az a következménye, hogy leülnek a számítógép elé és „kiokosítják” magukat az internet segítségével. Így jutnak el ahhoz a diagnózishoz, hogy vízfóbia. Természetesen az a szó, hogy vízfóbia már önmagában félelmetes. Ráadásul, ha a gyerekünkről van szó, akkor a helyzet még kilátástalanabb. Pszichológiai értelemben, azonban van megoldás legyen az valóban fóbia, vagy csak intenzív félelem.
A félelem „nagy úr”
Minden ember fél, nincs olyan ember, aki ne élte volna már meg a félelem, a rettegés valamely formáját. Intenzitásában vagy hosszában lehetnek eltérések, sőt bizonyos fok után már szorongásról is beszélünk. A kérdés tehát jogos, hogy mikortól szorongás a félelem, egyáltalán ki és hogyan dönti el mindezt.
Vegyük azt a példát, maradva a víznél, hogy egy gyerek elkezd viszolyogni, amikor nyáron a családi nyaraláson be kéne menni a Balatonba. Eddig nem volt probléma, noha nem tudott úszni, azonban most valami miatt tartózkodik. A gyermek tipeg topog a parton, azt mondja, hogy ő inkább homokozna a társaival stb. Minél többet és határozottabban mondja a szülő, hogy nem, nincs homokozás, annál intenzívebbé tud válni a gyerek félelme. Egyre jobban kezd az anya mögé elbújni, sír, láthatólag valami zavarja.
A hiba az, ha a szülő „beparancsolja” a gyerekét a vízbe, legyen az a Balaton vagy akár egy mély medence.
Természetesen nem feltétlenül kell mély víznek lenni ahhoz, hogy egy gyerek megtorpanjon. A kulcsszó a megtorpanás, a félelem. A fenti példából kiemelném azt, amely valós esetet beszélt el, miszerint a gyerek nem tudott úszni, de eddig nem okozott számára nehézséget a sekély vízben történő játszadozás, valamint fontos információ, hogy a gyerek azt a párbeszédet csípte el tévénézés közben a szüleitől: „nézd milyen felelőtlen az anyuka, nem figyelt oda és majdnem megfulladt a Velencei-tóban…”
Az egybeesés bizony a gyerek félelmét felerősítette, összekötötte saját, eleve meglévő félelmeit a tévében látott tragédiával. Érdemes hangsúlyozni, hogy ő egy olyan gyerek, aki nem tud úszni, és nem érzi magát biztonságban egyedül. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a gyerek megtanul járni, elkezdi explorálni egyedül a világot.
Sokáig kell az anya jelenléte, kell az anya, mint biztonságot nyújtó bázis. A víztől való kezdeti félelem természetes, sőt minden gyerek megéli. Minél korábban kerül víz közelébe valaki, minél hamarabb tapasztalja meg, hogy a víz nem veszélyes, annál kisebb az esélye annak,hogy a gyerek megtorpanjon, intenzív félelmet éljen meg.
Víziszony, ami túlmutat a reális félelmen
A kisgyermekek, ahogy a felnőttek, szintén sok mindentől szoronganak, néha reális és néha irreális területeket választhatnak ki szorongásuk tárgyául. A víztől való félelem valahol a kettő között helyezkedik el, hiszen mély vízben az úszni még nem tudó gyermek valóban elsüllyedhet, és akár meg is fulladhat – a fenti esetpélda is ezt illusztrálja –, de a víz érintésétől való félelem irreális.
A továbbiakban abban lehet különbséget tenni, hogy csak óvatosabbá vált-e, és csak húzódozik a hasonló szituációktól, vagy a szorongásos reakciója olyan erős, hogy remegés, verejtékezés, sikoltozás kíséri.
Az utóbbi már fóbiás tünetnek tekinthető, amelyben pánikreakció kíséri a vízhez való közeledést. Ekkor érdemes szakemberhez fordulni, hogy kiderítse a szorongás okát.
A vízfóbia alapját gyakran szociális fóbia képezi, ami azt jelenti, hogy a személy (felnőtt vagy nagyobb gyermek) igyekszik kerülni azokat a helyzeteket, ahol más emberek láthatják, mert attól fél, hogy az adott helyzetben szégyen vagy megaláztatás éri. Ekkor az elkerülő magatartás miatt beszűkülnek azok a helyek, ahol biztonságban érezheti magát. Ilyen tünetekkel rendelkező gyermekeknél gyakran találunk túlságosan kritikus szülőket, akik sokszor mondanak negatív véleményt mindenkiről. Kamaszkorban éppen ezért nem meglepő, ha a strand és az uszoda felkerül a kerülendő helyek listájára.
Szerző: Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu
