Jelenlegi hely

Ingyenes rákszűréseket végeznek a Széchenyi téren

A rákszűrés helyszíneként szolgáló szűrőbusz május 18-án érkezik, a szűrések pedig 10 órakor kezdődnek a Széchenyi téren és délután 4 óráig lehet részt venni a vizsgálatokon. Előzetes regisztráció nem szükséges, az eddigi helyszínek tapasztalatai azt mutatják, hogy néhány perces várakozás után sorra lehet kerülni.

Számos daganat ellen küzdhetünk hatékonyan szűrővizsgálatokkal, hiszen a korai felismerés és diagnózis a gyógyulás esélyeit jelentősen fokozza. A szűréssel a még tüneteket, panaszokat nem okozó, tehát igen korai stádiumban lévő daganatokat,illetve sok esetben a daganatmegelőző állapotokat lehet felismerni, magyarázta lapunknak a szűrőbusz érkezése kapcsán dr. Kiss István, a PTE-ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet igazgatója.

A buszos szűrést „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány, Magyarország első daganatellenes alapítványa szervezi, együttműködve a PTE-vel, illetve Pécs önkormányzatával.

Milyen daganatokat szűrnek az ingyenes vizsgálaton?

A Pécsre érkező szűrőbuszban két daganat szűrése történik majd. Az egyik a bőrdaganatoké, amelyet természetesen bőrgyógyász végez. A melanomák (festékes bőrdaganatok) szűrővizsgálata különösen ebben az időszakban ajánlott, még a nyári napsütéses hónapok előtt. A vizsgálat főként azok számára fontos, akiknek anyajegyeik vannak, mivel a melanoma gyakran ezek rosszindulatú elfajulásából alakul ki.

– A bőrgyógyász mellett egy fogorvos is érkezik a szűrőbusszal, aki a szájüregi daganatok szűrését végzi, az ezek által okozott halálozások terén Magyarország ugyanis sajnos igen kedvezőtlen helyzetben van, így rendkívül fontos a kivizsgálásuk. A kockázati tényezők kiiktatása mellett, mint a dohányzás, az alkohol, a rossz szájhigiénia és a HPV-fertőzöttség, csakis a szájüregi szűrővizsgálattal küzdhetünk hatékonyan e daganatok ellen. A vizsgálat a szájüregben lévő esetleges korai stádiumú daganatokat, daganatmegelőző állapotokat igyekszik megtalálni – mondta Kiss István.

Mire kell számítani annak, aki részt venne a kivizsgáláson? 

Egyik szűrővizsgálat sem fájdalmas vagy kellemetlen a szakember szerint, mivel alapvetően az érintett terület megtekintését jelenti. A bőrgyógyász például a kérdéses anyajegyeket egy erre a célra készült kézi nagyítókészülékkel, az úgynevezett dermatoszkóppal vizsgálja meg alaposabban.

– A két daganatszűrés mellett harmadik lehetőségként testösszetétel-mérés és táplálkozási tanácsadás is lesz. A szív- és érrendszeri betegségekkel ellentétben kevesen tudják, hogy a túlsúly és az elhízás jó néhány daganatnak is fontos kockázati tényezője. A szűrőbuszban a testtömegindexen kívül a test összetételére, például zsírszázalékra, izomtömegre, csonttömegre, a zsírok eloszlására vonatkozóan is információt kapnak a résztvevők. A mérések eredményét Wolher Veronika dietetikus segíti értelmezni, aki az esetlegesen szükséges változások érdekében táplálkozási tanácsokat is ad az érdeklődőknek. Így nemcsak a daganatok, hanem sok más betegség kockázata is számottevően csökkenthető – hívta fel a figyelmet Kiss István.

Mindezeket kiegészíti még egy ételkóstoló is, a „Főzz velünk, reformul!” mottó keretében, amelyet Jenei Tamás séf tart, aki Magyarország első daganatellenes alapítványnak gasztrovideó-sorozatát készíti. Itt mindenki megtapasztalhatja, hogy a reformkonyha, az egészséges ételek milyen hihetetlenül finomak is lehetnek.

A szervezők az egészség jegyében Béres-cseppeket adnak ajándékba a szűrésen részt vevőknek, illetve további információkat az egészséges életmódra, és a daganatellenes alapítvány programjaira vonatkozóan.


forrás: pecsma.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére