Jelenlegi hely

Neked milyen a tempód a versenypályán?

Biztosan te is érezted úgy, mintha a mindennapokat egy nagy mezőnyben loholnád végig. A cél: minden feladatot időben, és lehetőleg a legjobb módon teljesíteni

Neked milyen a tempód a versenypályán?
Első kihívásként ott van(nak) a gyerek(ek), akik maximálisan igényelnek Téged!
 
Ahogy az első cél teljesítve, jöhet a következő pálya, a munka.  Szervezni, tervezni, napi teendőket intézni, és közben koncentrálni teljes embert igénylő feladat.
 
Közben a párod, a házimunka, a külsőd mind sorban állnak, hogy végre velük is foglalkozz.
 
 
Nem csoda, hogy mire este ágyba kerülsz, azt sem tudod, merre van a fent és a lent! Az életünk sokszor olyan, mint egy durván összekevert öttusa pálya, ahol méterenként sportágat váltasz, naponta 100x, megállás nélkül.
 
Ezt mindannyian megtapasztaljuk - de nem mind ugyanúgy éljük meg!
 
Ha te könnyen fáradsz, reggelente nehezen ébredsz, vagy sokszor a teljesítőképességed határán érzed magad, akkor most  figyelj!
 
Ugye felszabadító élmény lenne, ha az egész napi nyüzsgéshez sokkal több erő, nagyobb energia állna rendelkezésedre?
 
Mennyivel jobb lenne, ha még egy átpörgött nap után, késő este is „ide nekem az oroszlánt is” lendülettel nyúznád az utolsó programpontokat – vagy sokkal pihentetőbb álomban készülnél a reggel kihívásaira…
 
Köztudott, hogy az agarak eléggé gyorsak. Sőt, világverő tempóval képesek futni. Azonban még egy agár is csak „közepes”, „átlagos”, „középszerű” tempóval tud futni, amíg hiányzik egyetlen apró tényező.
 
Ami a nyűglődő agárból villámagarat csinál, az egy fadarab nyúlbőrben. Amint az agár megérzi a cél megrészegítő illatát, hirtelen berobban, és járműveket megszégyenítő sebességre kapcsol. És ami még jobb: innentől a száguldás számára nem munka, hanem minden porcikáját átjáró eufórikus öröm.
Hű. Jó lenne nekünk is egy ilyen „nyúldopping”, amitől könnyen vesszük a legdurvább napokat is. Igaz?
 
Jó hírem van – létezik, sőt könnyen elérhető!
 
Van egy közös vonás azokban a nőkben, akik egész nap fáradhatatlanul pörögnek, mint a Duracell-nyuszi:
 
Fizikailag erősek, és terhelhetőek.
A Hétköznapi Csodanőknél közzétettek egy csomó teljesen ingyenes, és persze legális „nyúldoppingot”, amit akár már holnap is szolgálatodba állíthatsz a jobb teherbírásért. Szó lesz:
  • Az erőről, annak jelentőségéről és megszerzéséről. A jedik állítólag fél karjukat odaadnák az infóért…
  • Azokról az egyszerű módszerekről, amitől reggel könnyebb frissen kikelni az ágyból. Neked!
  • Mi a különbség közted, Rubint Réka és Angelina Jolie között? Nem AZ.
  • Egy életmód program könnyű, gyors, működik.
Szeretettel:

NóriMami
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére