Web: www.educentrum.hu/altalanos1/
Intézményegység-vezető: Medgyesi Antal
Szeretettel várjuk a gyerekeket és a szülőket gyermekbarát, környezettudatos, digitális eszközökkel jól felszerelt iskolánkba!
Iskolánk bemutatása
„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni,
hogy felébredjen a tudás vágya, megismerje a jól végzett
munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja
szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog,”
Szent-Györgyi Albert
Iskolánk az ANK többcélú intézmény egyik önálló programmal és arculattal rendelkező általános iskolája, Örökös ÖKO-iskola cím birtokosa. Tanulóink létszáma jelenleg 411 fő.
Intézményünk korszerűen felszerelt, interaktív táblákkal ellátott tantermeiben folyik a nevelő - oktató munka. Maximális figyelmet fordítunk a nyitott, nyugodt, barátságos, biztonságos környezet kialakítására.
Pedagógiai arculatunk kialakítása során törekedtünk arra, hogy a középpontban egyénre szabott fejlesztés álljon, minden gyermeket képességeinek megfelelően. Tesszük mindezt a szülőkkel, illetve nevelési partnereinkkel együttműködve.
Küldetésünknek tekintjük, hogy jót és jól nyújthassunk az általunk nevelt gyermekek számára: élményt, használható tudást, biztonságot, mindezt szeretettel, bizalommal, legjobb tudásunk szerint.
Iskolánk pedagógiai célja:
Az iskolánkba kerülő gyermekek tanuláshoz szükséges alapvető készségeinek fejlesztése, erősítése, a tanulás, az iskolai élet kudarc nélküli megélése, a tanuláshoz való pozitív hozzáállás kialakítása, az érdeklődés fenntartása, tanulóink sikerélményhez juttatása.
- Kiemelt figyelmet fordítunk a nyelvismeret, az informatikai képzettség megalapozására már az alsós évfolyamokon is. Ezt segíti elő emelt órakeretünk, kis létszámú csoportjaink, korszerűen felszerelt szaktantermeink.
Tehetséges tanulóink képességeinek kibontakoztatására tanítási órák keretein túl furulya, énekkar, szorobán, színjátszó kör, ügyes kezek, rajz, etológia, asztalitenisz, labdarúgás, kosárlabda szakköri lehetőségét biztosítjuk.
- Nagy gondot fordítunk a tanórákon kívül töltött szabadidős programok szervezésére: szervezett túrák, vetélkedők, versenyek, kirándulások, kulturális lehetőségek, diáknapok, nyári táborozás, pályázatok.
- Intézményünkben integrált oktatás-nevelés folyik, melyet szakemberekből álló csoport koordinál, tanítók, tanárok együttműködésével. Szakembereink: gyógypedagógusok, szomatopedagógus, logopédus, iskolapszichológus, szociális munkás.
Iskolánk valamennyi dolgozója törekszik arra, hogy mosolygó arcú, feladataikkal megbirkózni képes gyermekeket neveljük a szülőkkel közösen.
- a heti öt órás testnevelés keretében három óra úszás, emelt óraszámú angol-német nyelvoktatás, iskolaotthonos oktatás
- vizuális kultúra, művészet-népi hagyományok, kézműves foglalkozás, emelt óraszámú angol-német nyelvoktatás, iskolaotthonos oktatás
AZ ISKOLA SULIVÁRÓ FOGLALKOZÁSAI A LEENDŐ ELSŐ OSZTÁLYOSOKNAK ITT!
Általános iskolai nyílt napok és iskolakóstolgató foglalkozások ITT!
A Pécsimami 2012 őszi és 2015/16. évi "A mi iskolánk" című pályázatában több száz szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. A 2012. évi véleményeket ITT OLVASHATOD, 2015/16-ban erről az iskoláról az alábbiakat írták:
Hozzászólások
A Pécsimami 2015/16. évi „A mi iskolánk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked iskoláját?” A válaszok itt olvashatók.
Amiért szeretjük:úszás,szorobán,jó osztályközösség,programok.A tanító nénik kedvesek,toleránsak,nagyon kreatívak,kommunikatívak,rugalmasak és csak jót tudok mondani. (1/b)
Miért is szeretem az iskolánkat?
Ez most elég hosszú lesz, bocsássátok meg nekem, de ide járt mindkét nagy lányom és most már 3 éve a kislányom is. Egy kisebb igazítás az Igazgató most már nem Ulrich Magdolna, mert ő már a Gimnázium igazgatója, hanem Medgyesi Antal.
Tehát amiért én szeretem az Ank 2. számú Általános Iskolát. Először is ebben az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a sportos egészséges életre. Heti 2X 2 órában úsznak a gyerekek és a maradék 3 napban is van testnevelés óra. Mellette lehetőség van, kosárlabda, kézilabda edzésekre beiratkozni, ingyenesen. De ugye nem csak a sport a lényeg, hanem az elme is és a szórakozás. Az iskolában az alsósok lelkesen látogatják a szorobán szakkört. A kreatív tehetséges gyerekek a rajzszakkört. A színészi tehetséggel megáldott vagy csak lelkes ifjoncok a színjátszószakkört, amit rendszeresen be is mutatnak az iskolai rendezvényeken. Illetve vetsenyeken is értek már el vele jobbnál jobb díjakat. Ne felejtsük ki a természettel foglalkozó szakkört sem, ahol a gyermekek rendszeresen kirándulnak erdőben, vagy éppen látogatnak el a terráriumba, vagy, mit tavaly is az iskola udvarára beköltözött baglyok fejlődését és életkörülményeit követték nyomon.
A jó énekhanggal megáldott gyerekek heti kétszer gyakorolnak az énekkarban és szintén főszereplői minden rendezvénynek, mint ahogy a furulya szakkör szereplői is.
Az iskolában angol és német nyelvet tanulnak a gyerekek, már első osztálytól, és az iskola ünnepeire tanáraik külön felkészítik őket, hogy be tudják mutatni, mennyire szépen fejlődnek, egy-egy dal, kis tánc, vagy éppen szandarab előadásával.
Most éppen ha sikerül az iskola a lovaglást is szeretné bevenni a lehetőségek tárházai közé. Ezen dolgoznak szorgalmasan, több szálat is futtatva. Nyáron a Balatonfenyvesi tábor ad otthont a gyereknek, ahol 5 napon keresztül, hajózással, fürdő látogatással, jó nagy pancsolással és tábortűz gyújtással, kreatívkodással pihenhetik ki a gyerekek az iskolai napokat. Sőt tavaly nyáron 40-40 diák számára biztosított az iskola lehetőséget 5 napos táborozásra, inygenesen, egy Öko táborban és egy Sport táborban. Ezt a lehetőséget egy pályázattal nyertük el amit, Élisás Marika tanárnőnek köszönhetünk. Rendszeresen látogatnak el a gyerekek egyébként a kresz parkba is, illetve az ilyen pályázati elnyerésnek köszönhetően a tavaly iévben is minden osztály elmehetett fagyizni és kisvonatozni szintén ingyenesen. Tényleg nagyon szemmel tartják a pedagógusok, hogy a gyerekeknek ne csak a tanulás örömeit mutassák meg, vagy bánatát, hanem igen is legyen módja annak több helyre elmenni, akinek egyénként nem lenne rá módja.
Eddig amiről szó esett az leginkább a szórakozás - hobby, kikapcsolódás. De van itt egy nagyon-nagyon fontos érv az ANK 2 számú Általános Iskola mellett. Ez pedig nem más a tanulás segítés. Ebben az iskolában nagyon sok olyan kis diák van, akit más iskolából a tanulási problémák miatt vagy elutasítottak, vagy csak úgy mond kiközösítettek. Nagyon sok SNI papírral rendelkező diák van, akik sok iskolában nem tudnak megfelelni. De itt igen. Itt erre az iskola vezetősége talált módot. Külön fejlesztő pedagógusok foglalkoznak ezekkel a gyerekkel. Külön fejlesztő, matematika és magyar órákat biztosítanak ezeknek a gyermekeknek, hogy a saját megfelelő tempójukban tudjanak haladni.
Az ANK 2 számú iskolában a mozgássérült gyernekek együtt tanulnak az egészséges gyermekekkel. Ez neveli a társadalmi elfogadásukat is a gyerekeknek. A mi osztályunkban is van egy kislány és nagyon-nagyon szeretjük. Soha nem éreztetik vele, hogy bármilyen hátrányban lenne a többiekkel szemben, és mindent úgy alakítunk, hogy ő is részt tudjon venni benne. Az iskolának egyébként a lépcső mellett van kialakítva egy lift is amin a mozgássérült gyermekek a lépcső helyett minden hátrány nélkül bejutnak az iskolába. Valamint éppen ezért, mozgássérültek számára kialakított mellékhelység is található az iskolában. A mozgásban korlátozott gyerekeket szociális gondozó segíti, illetve külön gyögytornász is foglalkozik velük.
Amennyiben egy családnak gondja van, szociális gondozó foglalkozik a problémával és igyekszik segítséget nyújtani. Minden évben karácsonykor a rászoruló gyerekek úgy mond cipősdoboz ajándékprogramban vesznek részt, ahol kapnak egy doboznyi játékot.
Az iskola részt vesz minden évben az Öltözz Pirosban program támogatásban is, ahol minden osztály pirosba öltözik egy fotó erejéig és gyújtjük össze a 200ft-kat a Dóri ház javára.
Abban az évben mikor a vörösiszap szedte áldozatait, ruhákat, játékokat és 100ft-kat gyűjtöttünk össze az iskola összefogásával. Ez mind a gyerekeket is megtanítja arra, hogy igen is segíteni kell annak akinek annyi seincs mint nekik.
Minden évben többször van papírgyűjtésm ennek a bevétele a Diákönkorményzat kasszájába folyik be, és ebből rendezik meg a diákönkormányzati napokatm vagy egyéb sportrendezvényt, eseményt.
Amivel a szülők anyagilag is támogatják az iskolát az nem más, mint a minden évben már hagyományosan megrendezett Szülők-Nevelők bálja. Ezen a a rendezvényet a szülők és a tantestület együtt eszik, iszik, táncol, beszélget és szórakozik,. A megszervezésben a tanárok, az igazgatók és az SZM szülők egyformán kiveszik a részüket,. Az SZM szülők egyébként is minden hónapban egy napot összeülnek a vezetőséggel ahol az aktuális témákat ls gondokat beszélik meg. Az SZM szülő tulajdonképpen a többi szülő szónoka, és ebben az iskolában igazán meghallgatják a szülők észrevételeit. A bál legfőbb bevétele a belépőjegy és a tombola. A tombola felajánlások gyűjtése mindenki feladata, persze nem kötelezően, hanem akinek van rá módja. Nagyon sok tombolatárgy jön ilyenkor össze, amit áltaban éjfél előtt sorsolunk ki. Rengteg bor, ajándék felajénlés. Sok vacsora felajénlás, könyvnyeremények találnak gazdára. Valamint soha nem marad el több papagáj kisorsolása sem, ami mindig szórakoztató egyébként is. Innen van nekünk is Lilikénk.
A bevétel olyan költésgekre megy el, amit egyébként nem kaphatna meg az iskola. Hálásak is vagyunnk annak a sok vállalkozónak akik segítenek a felajánlásukkal és a tombola kisorsolása alatt kivetítő vásznon tüntetjük fel őket, hogy valahogy meg tudjuk ezt hálálni.
Még biztos, vannak olyan területek amiket nem emeltem ki, de a legfontosabbat úgy gondolom, amit elmondtam ezzel a néhány sorommal. Nagyon hálás vagyok ennek az iskolának, mert a sok év alatt nem csak arra figyeltek oda a pedagógusok, hogy a gyermek fejecskéje megteljen tudással, hanem ez mellett arra is, hogy a gyermel lelke is sok örömmel és sok élménnyel gazdagodjon. Itt úgy gondolom, hogy mindenkinek van esélye.
Nagyon sok pedagógust fel tudnék sorolni akinek külön is köszönöm, de nem szeretnék kihagyni senkit, így kiemelni sem.
ANK 2 (3/C osztály)
Azért szeretem ezt az iskolát, mert sokszínű foglalkoztatásokat nyújtanak tanórákon és iskolaidőn kívül is. Emellett kiváló pedagógusok tanítják a gyermekeket, nem beszélve a külön fejlesztő órákról. Jó választás volt :)
Kislányom a 2.b. osztályba jár. Imádja mindkét tanárnénit és az iskolát is. Nagyon szerencsések vagyunk, mert mind szakmailag minde emberileg szuperek a tanárok. Nagyon jó, hogy az úszás szerepel az órarendben és van szorobán szakkör is.
Kislányom első osztályos.
Én személy szerint meg vagyok elégedve az iskolával. Kislányom nagyon szeret iskolába menni, pedig sajnos nem a legjobb tanuló! :( Sajnos a mai tanítási módszert nem nagyon értem, mert nem most voltam álltalános iskolás.... :( De a gyerekeknél működik és ez a lényeg!
Üdvözlettel:
Dobor-Bognár Beáta
Én mindenkinek szívből ajánlom ezt az iskolát több okból is.
Elsősorban a nevelési elvekkel értek egyet a legtöbb esetben, ugyanis nem versenyistállóként működik az iskola, hanem valóban figyelnek az egyénre, és az egyéni fejlesztésekre. A lemaradóknak mindig van "felzárkóztatás", így nem kell akkorsem aggódnunk, ha nehézségekkel küzd a gyermekünk. Időben jelzik a problémát, és ha a szülő képes és hajlandóü együttműködni, igen hamar megoldást lehet találni! Ebben az iskolában a gyerek továbbra is gyerek maradhat a saját életkorának megfelelően fokozatosan elsajátítva az önállóságot, ami nagyon fontos. Végtelen türelem és kedvesség árad a tanítókból. Talán pont ezen okokból, az iskolában valóban több a speciális nevelési igényű gyermek, és sokan ezért félnek idehozni csemetéjüket... Bizton állíthatom, nincsenek lemaradva a gyerekek más iskolákhoz képest, egyszerűen csak odafigyelnek mindenkire. Én nap mint nap látom, mekkora eredményeket érnek el a gyerekeknél, és még aki elő sem venné a könyvet, az is kedvvel és sikerélménnyel gazdagodva jön el onnan. Külön öröm számomra, hogy akadálymentesített az épület, így a gyermekem, teljesen természetesnek veszi azt, hogy vannak olyan gyerekek, akik kicsit mások, de ugyanolyan aranyosak és kedvesek, és velük együtt élik a hétköznapokat egymást segítve. Első kézből látja, hogy nincs különbség, és megtanulja ezt teljesen természetesen kezelni, ahogy erre a legtöbb szülő valójában vágyik.
Hihetetlen ötletekkel gazdagodnak az órák minden nap, olyan kreatív feladatokkal, amelyen a gyerekek otthon is szívesen mesélnek, vagy akár dolgoznak. A szülők építő ötletei is sokszor bekerülnek az osztályba, és valóban igyekszik mindenki közösen a gyerekekért tenni. Emellett szorobán, és tehetséggondozás is része a csomagnak, így már korán elkezdődik a továbbfejlesztés. Külön öröm a sport, hiszen az úszó osztályban magam is látom a fejlődést, amin a gyerekek átmennek, a teherbíróképességük nagyon kiszélesedik, és sokkal jobban kezelnek helyzeteket, mint a mi időnkben az én iskolámban. Lehet, hogy nem ezt az iskolát tartják a legerősebbnek, de az biztos, hogyha a szülőnek döntenie kell, hogy azért ül le tanulni a gyerekével, mert nem érti, nem tudja vagy csak szimplán lemarad az osztályától és ezért kigúnyolják, kiközösítik (független attól, hogy van e bármilyen nehézsége), vagy azért ül le tanulni a gyermekével otthon, mert a gyerek maga szeretne többet tudni, vagy kitűnő lenni és kedve van hozzá. Nyilván a másodikat választaná, Mi ezt tettük. Hogy mennyire szeretjük az iskolát? Vidékre költözés után a kisfiam maga választotta, hogy inkább korábban kel és később ér haza, tanul este ha kell, de nem akar iskolát váltani. Ragaszkodik az iskolához, a tanítókhoz, az úszáshoz, az osztályhoz még a nehézségek árán is. Ebben pedig a legszebb, hogy a tanítók is partnerek ebben is! Én csak ajánlani tudom és habár rettegtem 2 éve a választástól, egyáltalán nem bántam meg.
Sziasztok! Nekem kettő gyermekem is ebbe az iskolába jár. A 2/b és az 1/b osztályba járnak.Számunkra nem volt kérdés, hogy ebbe az iskolába jöjjenek gyermekeim. A tanítás színvonala magas. Az alapokat tökéletesen tanítják meg a tanító nénik, melyek a továbblépés elengedhetetlen feltételei. Az iskolában minden megtalálható ami a gyermek iskolába járásához szükséges vagy éppenséggel fontos lehet: uszoda, sportcsarnok, színházterem, könyvtár..Csak ajánlani tudom mindenki részére! Köszönöm ezúton a tanító néniknek az áldozatos munkájukat, türelmüket.