De! És most jön a váratlan fordulat.
A kisgyermeke(i) mellől munkába visszatérő édesanyák lelkével még ennyit sem foglalkozunk.
Szintén tapasztalat, tudományos google keresési tanulmányaim alapján bizonyosan állíthatom, e témában még a mai “mit ettem reggelire” posztok mellett is alig fellelhető néhány hasznos, vagy annak vélt jótanács hogyan is egyensúlyozzunk immáron a munka, férj, gyerek(ek) és háztartás hármasa között. A lista pedig tetszőlegesen bővíthető szülők, nagyszülők gondozásával, plusz szülői munkaközösségi szerepvállalásokkal, ki mennyire szereti magát szadizni.
Így a fenti megállapításom kapcsán, tollat, illetve billenytyűzetet ragadtam, hogy ezt a hiánypótló cikket megírjam nektek, drága anyucik.
Már a munkába visszaállás gondolatánál is kettészakadunk mi édesanyák, akik addig esetleg hajlamosak voltunk néhanapján alábecsülni anyai szerepünket és akár még sóvárgón el is hangzott a szánkból egy fogzós, hasfajós, egész nap sírós nap után, hogy “bárcsak visszamehetnék dolgozni…” no igen, nekünk anyáknak semmi sem jó, de sokszor megkapjuk ezt, ami őrületes bűntudathalmazt képes létrehozni a lelkünkben.
Pedig gondoljunk csak bele, 2, jó esetben 3 év alatt fordul kétszer totálisan a feje tetejére a világunk, leszünk a pörgős, munkával teli életből, lelassult, mindenre érzékeny édesanyák, majd munkára felvértezett amazonok, akiknek már soha nem lesz újra a munka az első. Tehát amikor eljutunk arra a pontra, jó esetben magunktól, másik esetben a családi kassza “ajánlására”, hogy visszamegyünk dolgozni, görcsbe rándul a gyomrunk.
És most? Sötétben akkor voltam fent utoljára, amikor a karácsonyfát díszítettem, hogy reggelre meghozza a Jézuska. Ezen kívül, jó alvó gyermekeimnek hála, mi este 8 és reggel 8 között édesdeden szundiztunk.
Első para: hogyan fogok újra hajnalban kelni, amikor reggel 8-kor is alig tudok? Amint az ébredésen túljutunk, -ez pár hetes gyakorlás után újra zsigerből tud működni-, azonnal érkezik is a kettes parapont, azaz a mit vegyünk fel? Másnak is feltűnt már, hogy anyukaként 3 évet simán ki lehet bekkelni egy cicanaci+póló kombóban? Tádám, és megérkeztünk egy újabb fontos kérdéskörhöz, az anyukaként felszedett kilókhoz és ne nevessen senki, aki nem ismer magára, de esküszöm én úgy éreztem még az ízlésemet is elveszítettem valahol a szülőasztal és a védőnői szoba között.
Míg régen reggel 10 perc alatt dobtam magamra random ruhákat, amiket aztán egész nap hangos bókok öveztek, ma már egy órát is kevésnek érzek ahhoz, hogy egyáltalán normálisan nézzek ki.
A magassarkú viseléséről most inkább nem is beszélek, az egy külön cikket érdemelne. Amikor aztán mindezeken túllendülsz, felöltözöl, gyerekeket lepasszolod az oviban, bölcsiben és megindulsz újra a nagybetűs életbe, úgy érzed magad, mint amikor 8.-ból elballagtál és az első napodra indultál nagymenőként a középsuliba és amikor odaérsz, rájössz, hogy te eddig német faktos voltál és most tévedésből az angolba tettek.
A komoly meetingek és tárgyalások alatt elhangzott üzleti szakszavak hallatán neked csak a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, úristen nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni az édes kis mondókát.
Ilyenkor jön általában az újabb önmarcangolás és lelkiismeret-furdalás, miért nem tudtam én minden pillanatát kiélvezni a gyermekeimmel töltött időnek? Vajon a bölcsiben/oviban, az óvónéni tudja, hogy a kabátkán a felső gombot nem szabad begombolni, mert akkor kényelmetlen lesz? Vagy hogy Momóka (szeretett plüssünk) deleléskor a jobb oldalon szeret feküdni?
És végül is mit is keresek én itt, amikor az édes drága gyerekeim mellett lenne a helyem még vagy száz évig, de legalább a diploma osztójukig? És utoljára, a legnehezebb részről: bármennyire is szeretjük a munkánkat és vártuk, hogy visszatérjünk, el kell fogadnunk, hogy ez már soha nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Persze nem kell megijedni, pár hét alatt simán visszarázódunk a munka világába és a családi rutin is gyorsan kialakul, de mi már nem azok a nők vagyunk, akik csak magukért feleltek és szívük-lelkük minden töltetét bele tudták adni a munkájukba, hiszen édesanyák lettünk.
És tudjátok miért szuper ez?
Mert a szívünk és lelkünk az édesanyává válásunk során akkorára nőtt, hogy igaz már csak egy részét tudjuk annak a munkára fordítani, de az így is sokszorosa lett annak, amit azelőtt adni tudtunk. Szóval drága édesanyák, akik a munkába visszatérés előtt álltok! Tudjátok, hogy bár a visszatérés nem könnyű, bizton állítom, ezerszer jobbak vagytok most, mint azelőtt valaha!
Mezeiné Kovács Kitti
Tomorrow Reklámügynökség
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges