Előző cikkünk azt a döntési helyzetet ragadta meg, amikor a visszamenjek-e a dolgozni? Milyen munkát tudok összeegyeztetni a családdal? Hova menjek vissza? dilemmák foglalkoztatnak egy édesanyát. Ötleteket adtunk, mi segíthet ilyenkor, illetve a hozzánk fordulók történetei alapján arra is utaltunk, hogy bizony az is sokszor előfordul, hogy a döntés meghozásának nehézségét nem is fenti kérdések megválaszolása jelenti, hanem valami egészen más, magánéleti elakadás. Az igazi dilemma itt van.
Amíg a magánéleti kérdést nem sikerül megnyugtatón rendezni, nem is lehet szabadon, kreatívan elgondolkozni a jövőről.
Egy magánéleti probléma esetén nem is feltétlenül a probléma megoldása, hanem már a felismerése és tudatosítása is segíthet abban, hogy megszabaduljunk egy nyomasztó, alaktalan, homályos érzéstől. Az így felszabaduló energiánkat viszont már képesek vagyunk az iránykeresés szolgálatába állítani.
Ma a dolgozó nő érzéseiről írunk, de azt már most elárulhatjuk, hogy a kölcsönhatás visszafelé is igaz. Ha a munkában elakadunk vagy szétszakadunk, ez hatással lesz a magánéletünkre. Ebben a kontextusban nem is munka-magánélet egyensúlyról, hanem sokkal inkább munka-magánélet kölcsönhatásról beszélhetünk, és a kettő összehangolása, egymás kölcsönös segítése vagy éppen akadályoztatása az igazi téma.
Készítettünk egy 10+1 kérdésből álló kérdés-sort a munka-magánélet hívószavakkal. Rövid ideje elérhető a neten, de eddig közel 150-en töltötték le és 70-en válaszoltak a kérdésekre. Mi csak a válaszokból készült statisztikát látjuk, nem látjuk a munkavállalók korát, munkakörét, de néhány érdekes választ segítségül hívunk most, amikor egy dolgozó nő minden napjairól írunk.
A statisztikából az látszik, hogy sokan frusztráltak és kimerültek, miután a munkából hazaesnek az ottonukba; ha munkájukra gondolnak, nagy részüket önbizalomhiány, bizonytalanság és a lemaradás érzése keríti hatalmába; nagyobbik részük dolgozó nőként lestrapáltnak, fásultnak érzik magukat.
Mindezek a válaszok annak ellenére születtek, hogy a válaszadók nagy része fel volt rá készülve, hogy a gyermekek születésével ebben is meg fog változni az életük. Akkor miért nem sikerül magukat kompetensnek, tájékozottnak, energikusnak érezniük? Az előbb már beszéltünk a felismerés és a tudatosítás fontosságáról.
Mit is érdemes ebben a helyzetben tudatosítanunk?
1. Krízis
Segít, ha tudatosítjuk magunkban azt, hogy egy ilyen helyzet akár egy kisebb-nagyobb krízis is lehet. A család addigi rendjének megborulása, az anya visszatérése a munka világába magával von egy sor érzelmi hullámvasútot; az édesanya részéről rengeteg kérdést, dilemmát, megoldandó új helyzetet (időbeosztás, logisztika, prioritások a feladatok útvesztőjében) vet fel, még akkor is, ha várta már munkába állását, és örömét leli hivatásában.
Nyilván ez megváltoztat rengeteg mindent a gyermek(ek) életében is (anya többé nem érhető el bárhol, bármikor, még több külső körülményhez kell igazodni), nem beszélve a párjával való kapcsolatára. Ezekhez még csatlakozik egy sor érzelmi reakció is minden oldalról, és ebben a cunamiban bizony könnyen kicsúszik a talaj a lábunk alól. A krízis azonban mindig két arcú: veszély és esély.
Veszély, hogy nem állunk talpra, de esély, hogy mozgósítva addigi sikeres megoldási stratégiánkat, továbblépjünk és kiverekedjük magunkat. Ez történhet egy családi összefogással, újraszervezéssel, de nem ritkán egy szakember segítségével is. A lényeg: ne szégyelljen senki segítséget kérni!
2. A minőségi idő újraértelmezése
A minőségi idő fontosságáról már rengeteg jó írás született az Imami oldalon is. Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire meghatározó, ám nem szabad szem előtt téveszteni, hogy ez az együtt töltött idő bizony minden élethelyzetben mást jelenthet. Munka mellett valószínűleg kevesebbet megy egy édesanya játszótérre a gyermekeivel, mint addig, és emiatt bűntudata is támadhat; de miért ne lehetne például az iskolából/óvodából hazatérő idő a minőségi idő?
Ha közben nem telefonál, nem másokkal beszélget, nem a munkáján töpreng az anya, hanem valóban a gyermeke felé fordul teljes figyelmével, akkor a “Mi volt ma az iskolában?” kérdés helyett valódi beszélgetés, együtt töltött minőségi időt tudnak eltöltetni.
3. Erőforrások
Miért is tudná valaki a számára megfelelő módon összehangolni munkáját magánéletével, ha nem tud miből töltekezni? Fontos, hogy felismerjük, milyen tevékenység, körülmény, vagy éppen kinek a társasága tölt fel minket újabb lendülettel.
Muszáj feltölteni a lelki és testi akkumlátort ahhoz, hogy utána a család is töltekezhessen belőlünk, és a munkánkat is energikusan tudjuk elvégezni.
Lehet ez bármi, ami örömet okoz: egy jó beszélgetés a barátnőkkel, sport, séta, olvasás... nem kell nagy dolgokra gondolni, egy lopott fél óra is elég ahhoz, hogy a következő hétre lendületet kapjunk. Fontos azonban, hogy ez bizonyos időközönként megtörténjen, és ne “tömbösítve”, évi egy wellness-hétvégével próbáljunk töltekezni.
+1 Helyemen vagyok-e a munkámban?
És ha mindezek mellett továbbra is ott van az a feszítő érzés, hogy a munkám-magánéletem totális káoszban van, pedig segítséget kértem, kiszerveztem, kikpacsolódtam...akkor segíthet egy egyszerű ábra megrajzolása arról, hogy a jelenlegi munkavégzésben mennyi az “el akartam végezni”, az “el kellett végeznem” és az “el tudtam végezni” aránya.
Az ehhez kapcsolódó érzéseket megtalálva könnyebb rálelni a mögöttes szükségletekre, hogy rájöjjek, mi tesz elégedetté. Hiszen ne feledjük: a kölcsönhatás oda-vissza igaz. Ha a munkában elakadunk vagy szétszakadunk, ez hatással lesz a magánéletünkre.
Szerzők: Robogány Veronika, Pigler Anna
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges