Előző két cikkünkben arról írtunk, milyen nehézségekkel küzd meg az az édesanya, aki rövidebb-hosszabb otthon eltöltött időszak után készül vissza a munka világába, és azt is megnéztük, hogy a dolgozó anyák milyen kérdések mentén találhatják meg a munka-magánélet összehangolását.
Most azoknak a fiatal nőknek a nehézségeit vesszük górcső alá, akik a családalapítás felé megtett lépéseket nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megtenni.
Nem célunk, hogy társadalmi vitát indítsunk a gyermekvállalási kedvről, sem az, hogy bárkit is megítéljünk ebben a kérdésben. Azokat a tapasztalatokat és gondolatokat osztjuk meg ebben az írásban, amelyeket a hozzánk fordulók történeteiből kaptunk.
#Zsófi 30 éves, határozott, vagány lány. Három éve férjnél van, házasságában boldog, kiteljesedett. Olyan szervezeteknél dolgozik, amelyek a világ jobbá és élhetőbbé tételén fáradoznak. Munkáját nagy lelkesedéssel, elhivatottsággal és kreativitással végzi, annyira, hogy gyakran elfelejti, hogy pihennie, kikapcsolódnia is kéne.
Mégis úgy érzi, valamit változtatni kellene munka stílusán, hogy több ideje jusson önmagára, hogy hosszú távra is tervezni tudjon, ne csak rövidtávon gondolkozzon. Imád utazni, férjével együtt szoktak útra kelni messzi, kalandos tájakra.
#Szilvi 28 éves csendes, visszahúzódó teremtés. Habár a művészetek és a művészeti tevékenységek vonzzák, egy multinál dolgozik, amely energiája nagy részét leszívja a nap végére. Úgy érzi, egyre nehezebben tudja kezelni a konfliktusokat, amelyeket kollégáival megél, de nem találja, milyen irányba változtasson munka ügyben. Párkapcsolatban él.
A két teljesen különböző karakterű és élethelyzetű lányban több közös pont is van: először is mindketten olyan jellegű kérdéssel jöttek el az Élettükörbe, amely munkájukat, karrierjüket érinti. Az egyikőjük, Zsófi egyrészt több fókuszt szeretne helyezni magánéletére, de nem találja a megfelelő csapást; a másikuk, Szilvi pedig érzi, hogy a multi világában szép lassan felemésztődik kreativitása és életkedve, de nem látja magát más munkahelyen alkalmasnak.
A beszélgetések és az önismereti feladatok, személyiség tesztek során azonban más hasonlóság is felbukkant: a valódi problémájuk, hogy mindketten félnek elköteleződni életük egy következő szintjén. Zsófi úgy érzi, illene már gyermekekre gondolnia, de egyrészt félti szabadságát, másrészt nem tudja elképzelni életét hivatása nélkül, otthon, gyerek mellett.
Szilvi pedig szereti barátját, gondol is a házasságra, de kerüli a témát a párjával, nem meri kapcsolatát kibontakoztatni, tétova.
Magánéleti kérdések
Ahogy legutóbbi cikkünkben is írtuk, a munka-magánélet egy oda-vissza ható folyamat, mindkettő befolyásolja a másikat. Jelen esetben is, ahogy Zsófi és Szilvi karrierjükkel, munkájukkal kapcsolatos dilemmákkal érkeztek, fény derült arra, hogy érdemes először a magánéleti kérdésekre ránézni (Miért félek a gyermekvállalástól? Miért okoz bennem feszültséget az elköteleződés gondolata? Jut-e időm majd a munkámra a család mellett? Mi fog történni a függetlenségemmel, ha gyermekem születik/férjhez megyek?) és az elakadást okozó félelmeket, érzéseket tisztázni.
Amíg ezeket a kérdéseket nem sikerül átgondolni magánéleti fronton, addig a munka és karrierbeli változtatáshoz szükséges erőforrások felemésztődnek. Ott vannak ugyan az ötletek, talán látják a megoldást is, de mégsem indulnak el.
Ahogy az elején kijelentettük, nem szeretnénk a társadalmi szinten keletkező jelenségekről általánosságokban írni, elemezni, okokat keresni vagy bűnbakokat felkutatni. Ellenkezőleg, pont arra szeretnénk kilyukadni, hogy mi, az Élettükörben, a fiatal nők gyermekvállalástól vagy elköteleződéstől való félelmét mind-mind egyéni helyzetként kezeljük, és itt sem tudunk univerzális receptet kínálni.
És azt is megtapasztaltuk, hogy ezek a félelmek mind leképeződnek a munkához való viszonyukban.
Néhány dolgot fontos szem előtt tartani!
Többek között azt, hogy az érzések felismerése, és a szükségletek beazonosítása ebben a témakörben is elengedhetetlen. Szükségleteink univerzálisak (például a biztonság iránti szükségletünk, az elfogadás iránti szükségletünk vagy az elismerés, együttműködés, összetartozás iránti szükségletünk stb), de tenni csak mi magunk tudunk értük, hogy ezek beteljesüljenek.
Az, hogy a környezetünk “engedélyét” adja-e megéléséhez vagy hozzájárul-e a szükségletünk kielégítéséhez, szintén fontos része a történetnek. A felelősség azonban mindig a mienk marad. Ezeknek a beteljesülése vagy éppen be nem teljesülése okozza azokat az érzéseket (félelem, öröm, frusztráltáság, hála stb), amelyek aztán uralhatják hogylétünket.
Azután itt is érdemes perspektívába helyezni kérdésünket, nehézségünket. Például Zsófi gyermekvállalási dilemmáját nézve, sokat enyhített a szorongásán, hogy sorba vettük, egy baba születése hosszútávon hogyan, miben akadályozza, vagy éppen segíti őt a munkájában; hogyan és miben tud kompromisszumokat kötni, hogy munkáját is folytatni tudja, és emiatt ne érezzen lelkiismeret furdalást.
Szilvi pedig az önismereti feladatok által rácsodálkozott és meg is erősödött saját szerethetőségében, ami elhitette vele, hogy egy párkapcsolatban is önmaga maradhat és megtarthatja a határait.
Az Élettükörben a hozzánk fordulókkal ezért nem csak a karrier kérdésekre, dilemmákra, vagy az abban kitűzött célokra koncentrálunk; a személyiség egészét, helyzetét, magánéleti elakadásait komplexül, “egy csomagként” kezeljük, mert azt gondoljuk, ezek a dolgok szétválaszthatatlanok és egyediek mindenki esetében.
Szerzők: Pigler Anna és Robogány Veronika
Élettükör Mentálhigiénés Műhely
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges