Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van, szeptemberre várjuk második gyermekünket. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk. A terhesség könnyű volt (a melegtől eltekintve), és a lakásfelújításon is túl vagyunk már szerencsére...
A második hét kettesben Lénárddal már nehezebben indul. Folyton az apját keresi, ilyen
még nem volt.Én is kezdek kimerülni, fizikailag és lelkileg is. Számítógépes vizsgára készülök, esténként szörpöt teszek el, a gyermek korán kel és keveset alszik délben...
Közben megérett bennem a gondolat. Ha az én döntésem lenne, nem szeretnék beteg gyermeket szülni, viszont ha kiderül, hogy a kis pocaklakóm, aki már idebenn rugdos mérsékelten fogyatékos, én nem lennék képes elvetetni.
Nem tudnék ezzel a tettel együtt élni. Belegondolva: ha valami tragikus történik az életed folyamán veled, vagy a szeretteiddel – egy súlyos betegség, vagy egy baleset, amelynek következményeit viselned kell – nem az az első gondolatod, hogy inkább el kellett volna vetetni... Ilyen az élet. Úgy kell mosollyal viselni, hogy közben nem mindig süt a nap.
Pedig még ez sem végleges, itt is vannak tévedések, amit aztán magzatvíz vétellel próbálnak kiszűrni. Azt már tényleg nem szerettem volna.
Szerencsére az eredmény nagyon jó lett, persze mindig csak statisztikai adatok alapján „mért” kockázati arányról van szó. Így ha az Ég úgy rendelte, akkor egészséges lesz, ha meg nem akkor beteg.
A héten már nem bírtam magamat összeszedni, egyre fáradtabb voltam, vártam a férjemet haza, mint még soha...
(2013 május)
Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5). Most harmadik babánkat július vége körül várjuk. Pécsen szeretnék szülni. Mindhárom várandósságom tervezett volt és a természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül, mint a másodiké. :)
Azt azért észrevettem, hogy, ha nem a saját orvosa ultrahangozza az ember babáját, akkor szokásuk nem mondani semmit szinte és a monitort sem fordítják felé. Hát ez esetben is így volt, leszámítva, hogy azért jó fej volt a doktorbácsi, akit eddig csak névről ismertem.
Minden rendben, de nem látta a “középsőjét”, ahogy a kisfiam emlegeti. Pedig eddig tudtam mindkettő várandósságom alatt, hogy fiú, majd kislány lesz, most azonban, már nem izgulok ezen annyira, hogy egyenlő az arány.
Azért nekem az tapasztalatom, hogy a kislányokkal könnyebb. Persze lehet, hogy Emmácska ilyen áldott jó természet, de hát majd meglátjuk a következőnél, milyen elméletet
támaszt alá...Emmánál könnyebb volt, de azért még egy lánynevet keresgetni, abból ami eddig sem győzött meg, hát nem tudom.
De majd ez is kialakul. Nekem az Abigél tetszik, vagy a Polli az Apollóniából, de hát lássuk be, ez elég fura, majd lehet, hogy szavazásra bocsátom ;) Nem egyszerű dolog, figyelembe véve a családnevet is...
A férjemnek persze semmi sem tetszik, de azért arra nem veszi a fáradságot, hogy végigolvassa a rengeteg névlehetőséget.
Hát, ma mértem magam reggel 53,3 kg-ot mutatott örömömre. Persze ebből szerintem fél kilót levonhatok.
Végül is, a havi átlag egy kiló megvan... A vérnyomásom úgyis alacsony, Benővel annak idején kétszer ájultam el. De Emmánál ennyire nem volt gond.
Egy hét múlva már a várandósság fele eltelt, milyen gyorsan!
(2013 március)
Viki vagyok, 32 éves pécsi kismama, második gyermekünket várjuk. Anna problémamentes terhesség után fogadott orvos nélkül, császármetszéssel született 2011 szeptemberében a budapesti Honvédkórházban.
Ez a kis manócska úgy megmozgatja a hasamat J Nagyon vicces J Néha olyan, mint a dühös óceán J Anna ilyenkor kérdőn néz rám és mondja, hogy baba, babaJ
Mikor megtudtuk, hogy babát várunk, kicsit véreztem, és mert volt már egy vetélésem, sajnos Annát le kellet választanom, nem szoptathattam tovább, nehogy a picinek baja essen.Azt hiszem engem jobban megviselt, mint őt. Igaz, egy ideig igyekeztem úgy öltözködni, hogy véletlenül se lássa meg a meztelen mellemet, nehogy újra kérje.
Az utóbbi időben Anna újra kéri a cicit… nem akar szopizni, csak hozzá bújni, amikor eszébe jut. Engedem neki, hisz mi rossz van ebben J lehet, hogy most üt vissza, hogy olyan hamar „leszokott” róla, vagy talán szeparációs szorongás?
A délutáni és esti elalvás is cicihez bújással és simogatással kezdődik és van, hogy el is szenderül rajta.
Megértem, hisz élete első 15 hónapjának fontos szereplője volt a mellem. Nem csak táplálékot adott neki, hanem nyugalmat, biztonságot is.
Említettem a védőnőnek is, ő nem igazán díjazta ezt a lépésemet, de én úgy érzem, hogy így a helyes, ezért így is fogom csinálni.
Ha nem engedem Annát hozzá bújni, akkor nagyon sír, szinte könyörög, ami neki is és nekem is nagyon rossz, így inkább engedem… mondjon mindenki amit akar.
(2013 március)
Antónia vagyok, 28 éves szentlőrinci kismama, harmadik gyermekemet várom. Gergő 4 éves, Berti 2 és fél és a férjem előző kapcsolatából született 11 éves Milán is gyakran van nálunk, így hamarosan 4 fiú fog körülvenni... Szigetváron fogok szülni és nem tartok attól, hogy mi lesz babázás után, hiszen otthon végezhető munkával visszavár a Pécsimami.
A védőnőnél most kicsit többet mutatott a mérleg a tőlem elvárttól, ebben a hónapban.
Sőt pontosabban fogalmazva ebben a három hétben ismét sikerült 2 kilót híznom, kicsit jobban oda kéne figyelnem az étkezésre, mert azt hiszem több édességet eszek a kelleténél, és ez nem azért van, mert jobban kívánom, mint az előző terhességek alatt, hanem a gyerekek oviba, bölcsibe, és így büntetlenül nasizhatok, az ő egészségükre vigyázva.
De ez a mérlegelés most egy nagy „pofon” volt, anélkül, hogy bárki is beszólt volna a súlyom miatt. Tudom én a nélkül is, hogy ez így nem jó, úgyhogy ráállunk a több gyümölcs, kevesebb csoki étkezésre.
Én szoktam nekik sütni egy barátnőm meg mindig kidíszíti a végén, csak elcsalt magához, hogy gyere megsütjük itt délelőtt, segítek…
Ebből aztán az lett, hogy ő sütötte én meg játszottam a kislányával. Aztán ő ki is díszítette, de a lényeg, hogy nagy sikere volt a verdás tortának.
(2013 április)
Zoltán vagyok, és nagyon szerencsés :) Van egy gyönyörű feleségem Anikó, és egy imádnivaló 1,5 éves kislányom, Sára. Most éppen a következő gyermekünket várjuk, aki remélhetőleg október végén érkezik majd. Olvasva a Pécsimami oldalát úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megírom egy kispapa szemszögéből is élményeinket eme utazásról.
E heti mottónk: nincs késő sohasem a tanuláshoz …
Történt ugyanis, hogy ki kellett művelődnöm a női ruhaméretek számozásában is, különös tekintettel a dekoltázs környékére.
Anyudnak megint elkezdett nőni a melle. Ez alapból örvendetes tény lenne egy férfi szempontjából, de, ha hozzáteszem, hogy kellemetlenül érzékeny is tud neki lenni, akkor a megkapási faktor már jelentősen lecsökken.
Egy szó, mint száz, most már számolni is tudok, nem csak a tenyeremet mutogatni a fehérnemű boltban. Újdonsült tudásommal felvértezve elővettem a centit (ne a fémet srácok, az hideg) és szépen lemértem az asszony teljes felsőtestét.
Egy csomó számmal a fejemben pedig jártam szépen a boltokat, kényelmes melltartókra vadászva. Azt hittem egyszerűbb lesz, de pár próba után rá kellett jönnöm, hogy hiába mérsz te precízen, mindenhová kell a természetes mérce is. Szóval vett magának a párom.
Amúgy javaslom a kismamáknak, ha éppen a feleségemhez hasonlóan a baba érkezése előtt is jönne pár csepp tej, ne ijedjenek meg, csak pakoljanak bele pár betétet.
Sáránál próbálva nekünk egy magyar gyártó (azt hiszem Szekszárd környéki), mosható márkája vált be, ami amellett, hogy kényelmesnek is bizonyult, még olcsó is volt. Támogassuk a magyar ipart nemde? Egyébként pelenkában is a mosható mellett maradtunk anno.
(2013 június)
Anikó vagyok, most várom második kisbabámat. Sára lányunk természetes úton született a Pécsi Szülészeti Klinikán, a párommal most is közösen és boldogan készülünk életünk nagy eseményére ugyanott, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel.
Végre eljött a nagy nap és a család elindult a kórházba megnézni az anya pocakjában lévő babát.
Most érdekes módon majdnem pont időben be is hívtak, de nem a bal oldali vizsgálóba, hanem a jobb oldaliba kellett mennem.
A vizsgáló orvos nagy szemöldökmozgásokkal kémlelte a monitort, se persze szava nem sok hozzánk.
Egy-két számadat kijött a száján és tájékoztatott minket hogy a bébi nem igazán szereti, ha nézegetik, ezért befordult és nem igen nehéz így vizsgálni, de azért minden rendben van.
Sajna arra nem volt idő hogy a monitort felém is fordítsa, de apa legalább látta a csöppséget. A kért apró képen azonban én is láthattam őt.
Nagyon szép!! Korának megfelelően fejlődik és apa szerint nagyon aktív, mert úgy tud mozogni, mint egy villám.
(2013 június)
