Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van, szeptemberre várjuk második gyermekünket. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk. A terhesség könnyű volt (a melegtől eltekintve), és a lakásfelújításon is túl vagyunk már szerencsére...
Nem kellett sokat várni, és maga az ultrahang is gyorsan történt.
Már annyira összezavarodtam, hogy magam sem tudom, hányadik hétnél is tartunk.
Ez alakalommal nem láttam a babust, csak éreztem, ahogyan össze-vissza forgolódik a nyomkodások hatására.
A pozíciója akkor éppen haránt-dorso-anterior volt, ami annyit tesz, hogy a kis háta volt a köldököm felé, lábaival pedig a húgyhólyagomon táncolt, amit én pontosan át is éltem.
Most is megerősítette a doktor úr, hogy kisfiam lesz. Ennek örülök, mert volt olyan kedves ismerős, aki szerint biztosan tévedtek. Hát nem!
A Lénárddal minden vizsgálat az előírt időpontban történt, a védőnőnél is rendszeresen megjelentem, mindig megállapította, hogy igen alacsony a vérnyomásom, és arra biztatott, hogy igyak már egy kis kávét...
Akkor nem tettem, csak ha nagyon muszáj volt, és akkor is lelkiismeret-furdalással kísérve, hiszen a kicsi mindenből kap, amit anya eszik vagy iszik.
A kicsivel a választott dokinknál még csak egyszer voltam, akkor is csak beszélgettünk (ingyen, nagyon rendes volt!) védőnő pedig kétszer látott a terhesség kezdete óta.
Az első babavárásnál alvás-problémáim voltak. Most annyiban más a helyzet, hogy ha nem iszom meg a napi két tejeskávémat – mondjuk a kávét kimondottan gyengére főzöm, és csökkentett koffeintartalmú – akkor nem látok ki a fejemből, és az alvás-problémáim abban merülnek ki, hogy sosem tudok eleget aludni a „nagy fiam” miatt.
A pocaklakómmal a kapcsolat állandó, élénk kis fazon, pont mint a Léni volt, amint anya lepihen beindul a foci.
(2013 május)
Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5). Most harmadik babánkat július vége körül várjuk. Pécsen szeretnék szülni. Mindhárom várandósságom tervezett volt és a természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül, mint a másodiké. :)
Volt Nálam a Védőnő, nagyon kedves tőle, hogy kijött, mert a Hosszúhetény, ugye nevét illetően igen hosszú, a járdák szörnyű állapotban, és ahol most lakunk, ott csak kavicsos-sáros út a jellemző, nem éppen a babakocsi-barát jelző illetné…
Kendőben meg hosszú lenne cipelni a kis Emmám popóját, oda-vissza kb. 6 km-et pedig sétálni még nem tudna. Szóval rendben volt mindenem, és ez a lényeg. Aztán másnap mentem a Doktorúrhoz, hál’istennek ott is, igaziból megfordult a fejemben, hogy zárt-e még a méhszáj, mert annyit veszem föl Emmát.
És valljuk be az utóbbi egy-két hétben annyira anyás, hogy ha már csak szándékomban állna épp letenni, már méltatlankodás van, hú, ha meg le is teszem, na világvége és sértődés… Azért pedig kifejezetten
mérges, ha el merek menni az illemhelyre.Mondott két helyet, hogy hol lehet, de mondanom sem kell, mindkét helyen csak piruláznak. Szerencsére a Barátnőm ezek közül az egyikben dolgozik (bár épp egyidősek a lányaink, ő is otthon van), így tudta, hogy az Árkádban kapok ilyet a patikában.
Persze kétszer annyiba kerül a 100 db, amiből 3x1-et illene szedni, úgyhogy egy hónap alatt elfogyna nagyjából, de őszintén szólva, nem vagyok egy nagy gyógyszerszedő, így rendszerint elfelejtek ennyit bevenni.
Az is kiderült, hogy a pirulához tesznek bevonó- és kötőanyagot, ami okozhat gyomorégést. Azt hiszem abból elég volt 3 hónap, inkább tudomásul veszem az árát…
Érdekes, mert az első babámmal rosszul aludtam, mindenhogy nyomott mikor már kezdett nagyocska lenni. A másodikkal pedig ugyanígy végig jól aludtam, főleg kispárnával a pocak alatt, amit mondjuk minden forduláskor kell igazítani. Ami föltűnő, bár nem tudom ez csak nálam van-e így, de a porszívózás után, alig bírok kiegyenesedni derékban…
Így hát majd a legközelebbi uh-on majd megnézzük mi rejtőzik a kis lábikók közt :). Ez kicsit odébb van ugyan, kb. 10-12 hét múlva… de most ez nem is nagyon zavar.
Viki vagyok, 32 éves pécsi kismama, második gyermekünket várjuk. Anna problémamentes terhesség után fogadott orvos nélkül, császármetszéssel született 2011 szeptemberében a budapesti Honvédkórházban. Apropó, torna J nem ártana valamit mozogni… kerestem a neten és itt-ott, de amihez igazán kedvem lenne, az a kismama hastánc, amit nem találtam
Most itthon tornázgatok, illetve jógázok na meg persze a mindennapi lóti-futi. Annával is jógáztam és nagyon jó volt.Énekeltünk, mondókáztunk, táncoltunk a kicsikkel, majd a végén szabad játék volt. Anna nagyon jól feltalálta magát, én meg a többi anyukával beszélgettem. Jól éreztem magam.
Jó volt találkozni az „otthagyott” barátokkal. Az egyik barátnőm is babát vár, ő már lassan a finish-ben van, hatalmas a pocakja. Mondtuk Annának, hogy ott is van egy baba, megsimogatta, majd szaladt az én pocakomhoz és megsimizte.
Az én hasam is szépen gömbölyödik, a vastag kabát ellenére is észreveszik a buszon, mert átadták a helyet, mikor Annával villamosoztunk kicsit.
A metrónál kicsit megszeppent, mert hangos és a pocaklakónak sem tetszett. Hirtelen akkorát ugrott a hasamban, azt hittem kirúgja az oldalamat.
Egészen másképp mocorgott a kellemetlen zajban, mint mikor mosdjuk hangos a zene, vagy a gyerekzsivaj.
Antónia vagyok, 28 éves szentlőrinci kismama, harmadik gyermekemet várom. Gergő 4 éves, Berti 2 és fél és a férjem előző kapcsolatából született 11 éves Milán is gyakran van nálunk, így hamarosan 4 fiú fog körülvenni... Szigetváron fogok szülni és nem tartok attól, hogy mi lesz babázás után, hiszen otthon végezhető munkával visszavár a Pécsimami.
Nagyon örültem, hogy végre betöltöttem a 20. hetet. Én nem vagyok az a tipikus jaj de jó terhesnek lenni kismama…
Sőt, általánosságban nem panaszkodhatom, mert a kezdeti rosszullétet leszámítva nincsenek is nagy tüneteim, viszont már most alig tudom a cipőt felhúzni.
Vagyis fel tudom, de nem úgy mint eddig, és nem megy a lehajolás, hiányzik a hason alvás, nehezebben kelek fel az ágyról, és ezek számomra nagyon zavaró dolgok.
Egyenlőre még az sem kárpótol, hogy már elkezdtem erőteljesebben érezni a pocaklakóm mozgását. Ami nagyon jó érzés, de ha már meg kell mozdulnom akkor nehezemre esik, és ez már csak rosszabb lesz, pedig még csak most értem a félidőbe. Hol van még a vége.
A nyári fölsőim, amikkel azt hittem hogy a terhesség végéig belefér majd a pocakom és ez majd jó lesz, azokról kezd tudatosulni bennem, hogy nem biztos hogy elférek majd benne.
Már most sokan meglepődnek, hogy még csak a 20. hét, pedig milyen nagy hasad van már. Ez ijesztő, mert ugye ilyenkor még a vizsgálaton nem tippelgetnek súlyt, viszont azt nem szeretném, hogy sokkal három kiló felett szülessen, majd kint megnő.
Férjemet megkértem, hogy segítsen a nagy dobozokat becipelni, és válogassuk át a gyerek ruhákat, hogy lássam, mit kell majd szép lassan beszereznünk és mi az ami megvan.
Egy egész délelőttöt rászántunk, de szanáltunk is egy csomót, amit szatyrokba raktunk és gyűjtőhelyekre bedobtuk, mert nem voltak foltosak, csak az előző két gyerekre sem adtam rá, mert volt vagy 25 pulóver, ami nem tetszett, és nem akartam fölöslegesen tartogatni.
Valaki majd biztosan örül neki, nekünk meg így is maradt még abból a méretből egy kb. 20 db, ami bőven elég.
Egy külön dobozba félretettük a legkisebb méretű ruhákat, amit a szekrény tetejére fel is tetettem vele, hogy az már bent legyen, a többit meg méret szerint elrendeztük és úgy dobozoltuk vissza. Így már látom, hogy törölközőt kell majd beszerezzek, hálózsákot és talpas nadrágot.
(2013 április)
Zoltán vagyok, és nagyon szerencsés :) Van egy gyönyörű feleségem Anikó, és egy imádnivaló 1,5 éves kislányom, Sára. Most éppen a következő gyermekünket várjuk, aki remélhetőleg október végén érkezik majd. Olvasva a Pécsimami oldalát úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megírom egy kispapa szemszögéből is élményeinket eme utazásról.
Valahogy nem tudok átlendülni ezen a „cici” dolgon. Bár pár hete Sára lányom már felmondta a lízingszerződést, azért ez az ingóság még nem került vissza apád fennhatósága alá.
Lehet, hogy meg kéne keresnem az asszonyt valami formanyomtatvánnyal és sürgősségi virágommal együtt, hogy legyen oly kedves kedvezően elbírálni igényemet.
Aprópopó, anyukád egyre nyűgösebb. Már elkezdett nőni a pocakja, és a hírek alapján nemsokára még ránk ömlik a tavasz nélküli nyár is.
Szürnyű, apád is eléggé nehezen viseli a 24°C-nál melegebb kánikulát, hát még a kismamazilla itt mellettem.
Valahogy fel kellene találnom magamat, hogy könnyítsek anyád sorsán. Elkezdett fájni a háta, húzni a hasa, és a többi, és szívesen megmasszíroznám.
De annyira nem merem, félek, hogy alhasi vérbőséget okoznék… Húha… most, hogy jobban belegondolok…. lehet, hogy ez ideiglenesen segítene a „cici” lízing problémáimon is? :D Gyere csak ide Drága! :D
(2013 június)
Anikó vagyok, most várom második kisbabámat. Sára lányunk természetes úton született a Pécsi Szülészeti Klinikán, a párommal most is közösen és boldogan készülünk életünk nagy eseményére ugyanott, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel.
Ismét a védődőnél kellett látogatást tennem. Olyan gyorsan repülnek ezek a hónapok, hogy ha nem lennem naptáram, amibe bele vannak írva a főbb 
teendők, akkor bizony el is felejtetném ezeket a „sűrű” alkalmakat.
Ismét volt vérnyomásmérés, vizeletvizsgálat, adatok és eredmények kartonba rögzítése.
Már nagyon érzem a picit a hasamban. Ő egész nap dolgozik odabenn, olyanokat tud már most rúgni vágni, hogy igencsak észreveszem a létezését.
Sajna apa mindebből még kívülről nem sokat tapasztal. De ne búsuljon, hamarosan annak is eljön az ideje, csak én bírjam majd ki a püfölést.
Különben ez olyan szép időszak, amikor már tényleg érzi az ember a pocakjában növő baba létezését és a kívülről érő kopogtatásokra és hangingerekre visszareagál.
Sára is szokta már puszilgatni a pocim és simogatja is gyakran.
(2013 június)
