Jelenlegi hely

Országos hírek

Oldalak

Átadták az idei Családbarát Munkahely Díjakat

Átadták az idei Családbarát Munkahely Díjakat

Alapvető érdeke a munkaadónak, hogy összeegyeztesse a munkahelyi feladatokat és a családi életet, ugyanis kiegyensúlyozott munkaerővel hatékonyabban lehet dolgozni.

Az anyatejes táplálás jelentősége - konferencia szülőknek, szakembereknek

Az anyatejes táplálás jelentősége - konferencia szülőknek, szakembereknek

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozata és Neonatológiai Tagozata konferenciát rendez az Anyatejes Táplálás Hete és a Szoptatás Világnapja alkalmából „Az anyatejes táplálás jelentősége” címmel melyen a Melletted a helyem Egyesület meghívására Silke Mader, az EFCNI alapítója is beszédet mond.

Lajtai Kati: "Kár lenne nem hallgatni a megérzéseinkre!"

Lajtai Kati: "Kár lenne nem hallgatni a megérzéseinkre!"

Kisfia megszületése előtti utolsó interjú Lajtai Katival, a Crystal zenekar egykori énekesnőjével. A népszerű Budapest Voices, a'capella kórusból és a TV2 Kismenők című műsorának zsűrijéből is ismert előadót babavárásról, a gyerekvállalás ideális időpontjáról, anyaszerepről, szülés utáni újratervezésről kérdeztük. Az interjúból az is kiderül, hogy milyen meglepetéssel készül születendő kisfiának.

7 veszedelmes játékörület, ami őrületes függőségben tart

7 veszedelmes játék, amitől függő lehetsz

Tetris, Super Mario, Tamagocsi, Angry Birds, Candy Crush... és most itt a nyakunkon az újabb őrület a Pokémon Go. Ismét van mitől tartanunk, hisz a tengerentúlon pár nap alatt óriási siker lett a játék, és ahogy a korábbi őrületekre erre is villámgyorsan rá lehet kattanni, szó szerint függővé teszi az embereket. Hogy mi a titkuk ezeknek a játékoknak? Pontosan senki nem tudja, mindegyik más miatt hatalmas "találmány", no és persze hatalmas biznisz. Íme egy válogatás a legnagyobb őrületek közül. Téged melyik ejtett rabul?

Piknik a szabad szoptatásért - mert szoptatni természetes bárhol, bármikor

Üzenet a szoptató Anyáktól...

Piknik a szabad szoptatásért - mert szoptatni természetes bárhol, bármikor


Mi, szoptató anyák és babáik, anyákat támogató apák, testvérek, családtagok, barátok és ismeretlenek, augusztus 1-jén, „A Szoptatás világnapja” alkalmából összegyűlünk, hogy jelenlétünkkel megmutassuk: a szoptatás, mint láthatatlan kötelék fontos nekünk, a gyermekünkkel való kapcsolódásunk egyik módja, családi életünk része, és egyben egy folyamat, amely túlmutat a tápláláson, és amelynek módjáról és időtartamáról felelős döntést tudunk hozni szülőként.

A szülészeti ellátás korszerűsítésére tesz javaslatokat a Népesedési Kerekasztal

A szülészeti ellátás korszerűsítésére tesz javaslatokat a Népesedési Kerekasztal

A Népesedési Kerekasztal szerint szemléletváltásra van szükség a szülészeti ellátásban, ezért javaslatokat tesz annak korszerűsítésére - jelentette be Székely András, a Népesedési Kerekasztal koordinátora kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A 11 legjobb fesztivál júliusban!

A 11 legjobb fesztivál júliusban!

A fesztiválszervezők nem nyughatnak, és remek programkínálatot tárnak elénk országszerte július hónapban is. Van miből csemegézni!

Szombaton indul a XII. Mozdulj Balaton! programsorozat

Szombaton indul a XII. Mozdulj Balaton! programsorozat

A rendezvényt a Balaton Fejlesztési Tanács 2004-ben a Gyermek, Ifjúsági és Sport Minisztérium támogatásával, kilenc Balaton-parti település részvételével indította útjára. Napjainkban már 34 település 37 strandjával csatlakozott a "Mozdulj Balaton!" strandi szabadidősportos rendezvénysorozathoz.

Tábor, rendben. Na de milyen?

Tábor, rendben. Na de milyen?

A sulinak hetek óta vége. Sokaknak fő a fejük, hogy 7–17 éves csemetéik számára milyen tábor lenne legmegfelelőbb. Hol van meg minden, amit csak kívánhatnak? Milyen lenne a tökéletes tábor? 

Hová fejlődik a világ? Te szeretnél egy ilyet?

Hová fejlődik a világ? Te szeretnél egy ilyet?

De most komolyan, hova fejlődik már a világ?  Mekkora ötlet ez! Csak veszel egy cipőtalpat és hozzá választasz egy csomó felsőrészt, attól függően hogy épp futni mész, vagy egy tárgyalásra, vagy csak lazán akarsz öltözni. De lehet, hogy egyik nadrághoz a kék lesz a jó, míg a melegítőalsóhoz a fehér passzolna.

Ingyenes kőkorszaki játszópark nyílt!

Ingyenes kőkorszaki játszópark nyílt!

Július 1-től augusztus 4-ig ingyenes kőkorszaki stílusban megépített játszóparkkal várják a gyermekeket! A park területén belépés után őskori hangulatú játékok fogadják a gyerekeket, többek közt mamuthomokozó, őskori go-kart és teknős puzzle. Hogy teljes legyen az élmény, a kalandok végén a látogatók igazi kőkorszaki fotót is készíthetnek maguknak.

Munkaszüneti nap lesz július 1. az egészségügyben. A hivatalok is zárva!

Pénteken Pécsett is zárva lesznek az orvosi rendelők, gyógyszertárak és hivatalok!

Július elseje a köztisztviselők napja és

Semmelweis nap

is egyben, ezért a hivatalok zárva tartanak és a háziorvosi rendelések és a gyógyszertárak is ügyeleti rend alapján működnek. Mutatjuk, hogy mikor és hol!

Fedezd fel a várost! – 10 különleges hely Budapesten

Fedezd fel a várost! – 10 különleges hely Budapesten

Fővárosunk az egyik legszebb fekvésű város a világon, évente sok millió turista érkezik ide, hogy megcsodálja nevezetességeit. Az ismert látnivalók mellett olyan rejtett, szép és különleges helyek is vannak itt, amiket érdemes megismeri! Nyáron megérnek egy délutáni sétát.

Mi lesz jövőre? - a 2016/2017-es tanév rendje

Mi lesz jövőre? - a 2016/2017-es tanév rendje

Mikor kezdődik a 2016/2017-es tanév? Mikor lesz az őszi, téli és a tavaszi szünet? Mikor osztják a bizonyítványt? Most ért véget a 2015/2016-os esztendő és máris mindenki izgatottan várja, hogy mi lesz a 2016/2017-es tanév rendje. Persze, hiszen az időnket a nyári szünet után is be kell osztani, még 2016-ban szabadságot kivenni és a gyerkőcökkel tölteni az őszi szünetet és a karácsonyi készülődést. Íme, egy kis segítség, amibe a nemzeti ünnepeket és a dolgos szombatokat is beletettük:

Munkaszüneti nap lesz július 1. az egészségügyben. A hivatalok is zárva!

Július 1-jén zárva tartanak a hivatalok és az egészségügyi intézmények

Július elseje a köztisztviselők napja. Ezen a napon a közhivatalok zárva tartanak, a Polgármesteri Hivatal sem fogad ügyfeleket.

A legfrissebb rajz- és alkotó pályázatok nyárra!

A legfrissebb rajz- és alkotó pályázatok nyárra!

7 friss, kreatív pályázatot gyűjtöttem össze a nyári szünetre, melyek között még az alkotókedvű szülő is találhat kedvére valót.
Vesd papírra egy jó cselekedetedet, kedvenc mesehősöd, egy lovat vagy egy bohócot...

szülőtartás

Szülőtartás, hogy is fog kinézni a gyakorlatban

Szülőtartás – tényleg olyan nagy teher? Az utóbbi hetekben nagyon sok cikk látott napvilágot arról, hogy „szörnyű idők jönnek”, mert újabb terhet rónak az emberek nyakába azzal, hogy a Polgári Törvénykönyv módosításával 2016. július 1-jével bevezetik a kötelező szülőtartás intézményét.

Veszélyes lehet az ikeás babarács

Veszélyes lehet az ikeás babarács

Az IKEA visszahívja a PATRULL biztonsági kapuit, az esetleges leesés kockázata miatt.

UO írásfejlesztő tollat kapott az egész osztály!

UO írásfejlesztő tollat kapott az egész osztály!

A 2015/16. évi "A mi iskolánk"  pályázat célja az volt, hogy szülői véleményekkel segítse az intézményválasztás előtt álló családokat, és képet adjon az egyes intézmények főbb jellemzőiről, erősségeiről.

Radnóti ovi díjátadó

A pécsi Radnóti ovi őzike csoportja örülhetett a Pagony ajándékának

A pécsi Radnóti utcai Óvoda őzike csoportja vehette át a Pagony Kiadó ajándékcsomagját:  "Leszel a barátom?" című ovis foglalkoztató füzetet a csoport minden tagjának, 1 db "Ünnepelj velünk!" - ovis ünnepek című könyvet és 1 db "Óvodás vagyok!" című társasjátékot.

Jelentős előrelépés az otthonszülés szabályozásában

Jelentős előrelépés az otthonszülés szabályozásában

Az alapvető jogok biztosa szerint az államnak meg kell teremtenie a valódi választás lehetőségét a kórházi és az otthonszülés között, ez ugyanis nem adott teljes mértékben a jelenlegi szabályozás szerint.

Gyermekek kedvencét vizsgálta a NÉBIH

Gyermekek kedvencét vizsgálta a NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a gumicukrokat vizsgálta legújabb terméktesztjén. A Szupermenta projekt keretében 20 gumicukrot ellenőriztek a hatóság munkatársai. Élelmiszerbiztonsági szempontból valamennyi megfelelőnek bizonyult, de hibás jelölés miatt 8 termék esetében kellett hatósági eljárást indítani.

Novák Katalin: kilencvenezer gyerek juthat el idén Erzsébet-táborba

Novák Katalin: kilencvenezer gyerek juthat el idén Erzsébet-táborba

Mintegy kilencvenezer gyerek vesz részt idén az Erzsébet-táborok programjaiban az ország csaknem ezer településén, 4,4 milliárd forintos állami támogatásból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor hétfői megnyitó ünnepségén.

Úton.... Séta a szülés-születés minőségéért -  2016

Úton.... Séta a szülés-születés minőségéért - 2016

2014-ben a perinatális szaktanácsadó képzés tanáraival és végzős vagy már végzett hallgatóival elindítottuk az „Úton... Séta a SzüléSzületéS minőségéért” kezdeményezést, melyet ebben az évben is megszervezünk, immár harmadszor indulunk egyhetes utunkra. Célunk a szülés előtti, alatti és utáni események szakmai és emberi történeteinek fókuszba emelése. Egyben szeretnénk ennek a rendkívűl intim és őszinte időszaknak a sérülékenységére is ráirányítani a figyelmet. Tapasztalataink azt mutatják, hogy sétánk során a szakmai és emberi történetek összekapcsolódnak a tudományos, gyakorlati és tapasztalati szempontok talaján.
Péter Szabó Szilvi: „Kislányt várunk!”

Péter Szabó Szilvi: „Kislányt várunk!” - Az énekesnő szerint gyermeke igazi kis huncut lesz

Nagy a boldogság Péter Szabó Szilvi életében: az énekesnő első babáját várja, és bár még csak terhessége első felében jár, egy tesztnek köszönhetően nemrég az is kiderült, hogy kislányt hord a szíve alatt. Szilvi gyakran álmodozik arról, milyen lesz majd a gyermeke, a neveken is gondolkoznak már, a babaholmik megvásárlásával azonban várnak még egy kicsit.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére