Gyermeknevelés

Amikor az ember céget alapít, vállalkozást indít be, senki nem csodálkozik rajta, ha előre kiszámítja a költségeket, a tervezett bevételt, a várható hasznot. Megpróbálja meghatározni azt is, hogy a befektetés időben hol éri el a fedezeti pontot, mikortól fog a vállalkozásból profitálni. Ha az üzleti életben nem lepődünk meg ezen a tudatos hozzáálláson, miért nem alkalmazzuk ugyanazt a magánéletben, a gyereknevelésben?

Csendben, kényelmesen, zavartalanul. Sok múlik a körülményeken, a hatékony tanuláshoz - és otthoni munkához - adunk ötleteket.

Összeszorult gyomor vagy gördülékeny együttműködés? Ha jól kérdezel, a fogadóórákon sok kérdésre választ kaphatsz a gyereked tanáraitól.

A varázsmesék tanítják meg gyermekeinket arra, hogyan küzdjenek meg belső sárkányaikkal, illetve arra is, hogy – szimbolikus értelemben – hogyan másszák meg saját égig érő fájukat – állítja a pszichológus. Beszélgetés Kádár Annamária, egyetemi adjunktussal a mesék lélekformáló szerepéről.

Kislánnyal az élet nem mindig rózsaszín hercegnős mese, de nagy ajándék az élettől. Újra átélhetjük a gyerekkorunkat, megoszthatjuk a lányunkkal a tapasztalatainkat, és saját magunkat is jobban megismerjük. Az anyai mintán keresztül tanulja a női szerepet, a nőiség megélését, később pedig megtalálja a saját útját.

Mivel a technológia beszivárgott mindennapi életünkbe, és egyre nagyobb teret hódít, ezért a szülőséget ki kell terjesztenünk a "digitális szülőségre" is. Nem sokban különbözik a kettő, nagyjából ugyanazok a nevelési elvek vonatkoznak rájuk.

A szülő-gyerek konfliktusok nagy részét az okozza, hogy a mi elvárásaink és a gyerek adottságai nincsenek teljesen szinkronban egymással, így aztán irreális teljesítményeket várunk el tőle, és a tanulási nehézségeiben sem tudunk hatékonyan segíteni neki. Ha azonban felismerjük, hogy melyik intelligenciatípus az erőssége, akkor örömtelibbé, sikeresebbé tehetjük iskolai pályafutását.

Amikor pici gyerekek társaságában vagyunk baba klubban, játszótéren vagy baráti körben és a gyerekünk játékát el akarja kérni egy másik kisgyermek, mi a helyes?

Lassan itt van az új tanév, számtalan kisdiák számára most kezdődik az iskola, a még apróbbaknak az óvoda. Az intézményesítéssel és a nők munkába állásával általánossá vált, hogy a gyermekeknek az óvodában, iskolában, a felnőtteknek a munkahelyen van a „helyük”.  A régi családmodell, mely szerint anyuka otthon marad a csemetékkel és neveli, terelgeti,  mitöbb oktatja őket, elavultnak látszik. Vagy mégsem?

Mire számíthatunk akkor, ha sohasem mondunk nemet gyermekeinknek, ha mindent megengedünk és ha folyton körülöttük legyeskedünk reagálva minden apró rezdülésükre?  Amanda Gummer brit pszichológusnő szerint az ilyen szülői hozzáállás melegágyát képezi a viselkedési problémáknak.

Érdekes kettősséget tapasztalhatunk. Alapvetően negatív légkörben élünk: mindenki mindenkit leszólhat, akár meg is alázhat – a tehetségkutató műsorokat nézve például százezrek csámcsoghatnak azon, hogy a zsűri milyen szenvtelenül söpri le a szép reményeket dédelgető versenyzőket a színpadról –, ráadásul manapság csak az számít igazán elismerésre méltónak, ami sikeres, eredményes. Ugyanakkor a csapból is az folyik, hogy ha elegendő önbizalmunk van, bármit elérhetünk.

Attól fogva, hogy az első gyermekem elmúlt egy éves, önálló helyváltoztatásra stabilan képes volt, lelkesen rohantam vele a játszótérre. Nem sejtettem, hogy aknamezőre lépek. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a játszótér nem csak móka és kacagás. Mert hát ott vannak ugye a többi anyukák, apukák és az ő gyermekeik a sok-sok szuper játékkal.