Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Mire lehet szükség az iskolatáskán kívül?

Mire lehet szükség az iskolatáskán kívül?

Ugyan még javában tart a nyári szünet, de a legtöbb szülő már ilyenkor elkezdi a tanévkezdéshez szükséges holmik számbavételét és a bevásárlást. Augusztusban már az iskolás gyerekek és szüleik, ki előbb, ki később, de átnézik a tanszerlistát, a
már meglévő holmikat számba veszik, hogy mire lesz szükség, mit kell, és miből kell újat vagy többet venni. Lássuk, hogy elsősorban mit szükséges megvenni gyermekünknek és milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani a megfelelő
termékeket?

Szent István-napi ünnep  és  lecsófőző verseny

Szent István-napi ünnep és lecsófőző verseny

Szeretettel várunk minden érdeklődőt Szent István-napi ünnepünkre, amit egy jó hangulatú főzőversennyel és változatos programokkal színesítünk. 

Tanévkezdő BÖRZÉK a Pécsimamival az ÚJ VÁSÁRCSARNOKNÁL

Tanévkezdő BÖRZÉK a Pécsimamival az ÚJ VÁSÁRCSARNOKNÁL

A  Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. és a Pécsimami összefogásával  szeptember 4-én (vasárnap) 15.00-18.00-ig és szeptember 11-én (vasárnap) 8.00 - 11.00-ig két baba-és gyerekholmi börzével is várunk benneteket, az új Vásárcsarnoknál!

BARANYA MEGYEI TANKÖNYVOSZTÁS

Baranya megyei tankönyvosztás - JELENTKEZZ TE IS!

Tudtad, hogy lehet buli is a munka?  Légy részese te is egy felejthetetlen élménynek és keress zsebpénzt akár a saját sulidban!

BölcsiREszoktató hét a ROOmli-ban

BölcsiREszoktató hét a ROOmli-ban

Várunk szeretettel titeket első alkalommal megrendezett BölcsiREszoktató hetünkre, ahol heti,- napi-, illetve programjeggyel vehettek részt.
A bölcsikezdés kapcsán rengeteg kérdés merül fel bennünk, amikre általában már a beszoktatás kezdetével kapunk csak választ. Ezt szeretnénk megalapozni nektek, illetve felkészíteni titeket a bölcsis körülményekre, anélkül hogy élesben kelljen stresszelnetek rajta.

Félre a pattogós, sistergős mikrofonokkal, mire érdemes figyelni vásárlásnál?

Félre a pattogós, sistergős mikrofonokkal, mire érdemes figyelni vásárlásnál?

Ha hallottál már idegesítően sustorgó hangot kiadó mikrofont, ami egyes hangoknál kicsit olyan volt, mint egy kéretlen szájdob, akkor tudod, hogy mennyire bosszantó ez a jelenség. Még akkor is, ha házi felhasználásról, otthoni hangfelvételekről, családi rendezvényekről beszélünk. A komolyabb hangosítással rendelkező programokat már nem is említjük, mert ezeken külön szégyen, ha ilyesmi előfordulhat, lévén többnyire a szakmai, hangosító gárda adott. Vagy legalábbis adottnak kellene lennie. Na, de neked mire célszerű odafigyelni akkor, ha olyan mikrofonnal szeretnéd gazdagítani az életedet, ami idegőrlő neszektől mentes?

Ismét együtt futhatnak a kicsik és nagyok a Királyegyházi Cementgyárnál

Ismét együtt futhatnak a kicsik és nagyok a Királyegyházi Cementgyárnál

Hagyományosan idén is szeptember közepén rendezik meg az Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóversenyt a Királyegyházi Cementgyárnál. A hetedik alkalommal megvalósuló közösségi futás és futóverseny célja ezúttal is a mozgás és egészséges életmód népszerűsítése jótékony céllal megtűzdelve.

Tehetséges zenekarokat karol fel Majka, a Margaret Island és a Punnany Massif

Tehetséges zenekarokat karol fel Majka, a Margaret Island és a Punnany Massif

Ingyenes koncerttel indul Pécsett a Yettel Stage zenei platform

KATA-s vagyok, mit csináljak? - Ingyenes tájékoztató fórum

KATA-s vagyok, mit csináljak? - Ingyenes tájékoztató fórum

KATA-s vállalkozóként nem tudod, hogyan tovább? Ez a fórum segíthet eligazodni!

5  ok, hogy miért vásároljon műkarácsonyfát karácsonyra

5 ok, hogy miért vásároljon műkarácsonyfát karácsonyra

A karácsony határozottan nem a béke és a nyugalom ünnepe. Ennek bizonyítéka a későn érkezők gyakori harca a bevásárlóközpontokban az utolsó ajándékokért, karácsonyeste előtt.

Mit takar a műlencse tervezés?

Mit takar a műlencse tervezés?

A műlencse tervezés a műlencse beültetését megelőzően valósul meg. Látásjavító műlencse műtét vagy szürkehályog operáció során a saját szemlencsét ultrahangos technikával műlencsére cserélik. Az optimális eredmények érdekében az előzetes
műlencse tervezés szerepe pedig igencsak meghatározó. Nézzük, mit érdemes tudni az eljárásról!

Hasznos információk a Fényfesztiválhoz!

Hasznos információk a Fényfesztiválhoz!

Csütörtökön indul Pécsett az év legragyogóbb eseménye, a Zsolnay Fényfesztivál! Összefoglaltuk a legfontosabb praktikus tudnivalókat, amelyek segítik, hogy kényelmesen élvezzük a fesztivált!

Július 1-től jönnek az új parkolási szabályok Pécsett!

Július 1-től jönnek az új parkolási szabályok Pécsett!

Vannak olyan utcák, ahol eddig nem kellett fizetni, mostantól két óra várakozás után jöhet a büntetés és az ott lakóknak is meg kell vásárolniuk az éves bérletet, ami 1200 forintba kerül.

Így zajlanak egy magánszemészeten az általános vizsgálatok

Így zajlanak egy magánszemészeten az általános vizsgálatok

Szemészeti szűrővizsgálaton 40 éves kor alatt két évente, afölött pedig évente érdemes részt venni. Azok számára, akiknek a családjában előfordult zöldhályog, minden évben ajánlott felkeresni a szemészorvost. Egy általános szemészeti vizsgálat nem azonos egy átlagos látásvizsgálattal, annál sokkal több mindenre terjed ki. Lássuk, pontosan mire!

Egészséges szandálok a gyermekek lábaiért

Egészséges szandálok a gyermekek lábaiért

A nyári melegben a gyerekek számára is kifejezetten fontos, hogy megfelelően szellőző lábbelit viseljenek. Azonban a kicsik fejlődő szervezete számára egyáltalán nem mindegy, hogy egészségügyi szempontból milyen lábbelit választunk. A különféle gyerek szandálok jól szellőznek, viszont érdemes odafigyelnünk rá, hogy valóban alkalmasak-e a kinézett darabok gyermekünk számára. Nézzük tehát, mit érdemes gyerek szandál választásánál komolyan fontolóra vennünk szülőként?

Ajánlj nekünk egy tehetséges gyereket ...és családját megvendégeli a Gundel! A patinás étterem megkapta a Családbarát hely címet

Ajánlj nekünk egy tehetséges gyereket ...és családját megvendégeli a Gundel! A patinás étterem megkapta a Családbarát hely címet

A budapesti Gundel Étterem és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom együttműködésbe kezdett, hogy a tehetséges gyerekekre, a tehetség felismerésének fontosságára felhívják a figyelmet. A patinás vendéglátóhely és a civil szervezet ezzel azok előtt a szülők előtt is tiszteleg, akik időt, energiát nem kímélve segítik tehetséges gyerekeik fejlődését, továbbtanulását. Az étterem és a mozgalom minden héten vasárnap ebédre hív egy tehetséges gyereket, aki hozhatja egész családját!

Bármilyen telefonra letöltheti: 400 mesével ingyenessé vált a nagy magyar Mesetár

Bármilyen telefonra letölthető: 400 mesével ingyenessé vált a nagy magyar Mesetár

A nyári szünet idejére több mint 400 interaktív mesekönyvet tesz ingyenesen elérhetővé a családoknak tanuláshoz és szórakozáshoz az interaktív hangoskönyvekkel foglalkozó BOOKR Kids és a Samsung. Egy díjmentes regisztrációt követően hosszú hónapokon át ingyenesen lapozgatható androidos készülékeken és iPhone-okon is hazai mesebirodalom legjava.

NYÁRI TÁBOR LÁZADÓ LÁNYOKNAK – PÉCSEN! a NANE Egyesülettel

NYÁRI TÁBOR LÁZADÓ LÁNYOKNAK – PÉCSEN! a NANE Egyesülettel

A KÖSZI Egyesület meghívására augusztus 22–26. között a Lázadó Lányok Tábor Pécsre utazik! A programra 13–18 év közötti, pécsi vagy Pécs környéki lányok jelentkezését várjuk.

Élménygazdag éjszaka a pécsi múzeumokban

Élménygazdag éjszaka a pécsi múzeumokban

Ahogy kezdetektől fogva minden esztendőben, Pécs idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája eseménysorához. Június 25-én délutántól éjszakáig lesznek tárlatvezetések zenei és képzőművészeti események, szakmai beszélgetések éppúgy, mint előadások, gyermekprogramok, játékok, bemutatók.

„Csobbanj be a múzeumba!”

„Csobbanj be a múzeumba!”

Izgalmas programsorozattal készül idén nyáron a Janus Pannonius Múzeum. A „Csobbanj be a múzeumba!” című félnapos programokon múzeumpedagógusok vezetésével vehetnek részt az természettudományok, a régészet, művészetek és a történelem iránt érdeklődő 11-14 éves diákok.

A gyerek és a számítógépezés

A gyerek és a számítógépezés

Kinek ne lenne ismerős az örök harc, amiért a gyerek már megint “gépezik”, amikor meg éppen nem, akkor pedig a telefonját görgeti. Igen, ezek valós, napi szintű problémák, amivel mindenképpen kezdeni kell valamit, többek között kereteket kell szabnunk. Ugyanakkor van ennek az egész dolognak egy másik olvasata is, ahonnan szintén érdemes a számítógépezésre egy pillantást vetni.

FitShape Zsuzsi

Ajándék és játék FitShape Zsuzsitól: ismerd meg gimis lányoknak szóló alakformáló programját!

Sziasztok!

FitShape Zsuzsi vagyok, egyetemi egészségügyi végzettséggel rendelkező fitnesz edző.

Június 15-ig még lehet jelentkezni a 2022. évi Pécsi Rotary Ösztöndíj Pályázatra

Június 15-ig még lehet jelentkezni a 2022. évi Pécsi Rotary Ösztöndíj Pályázatra

A Pécsi Rotary Ösztöndíj Pályázat kiemelt célja a tehetséges pécsi fiatalok támogatása annak érdekében, hogy kiemelkedő tudományos, szakmai, művészeti vagy sport tevékenységüket kibontakoztathassák, elmélyíthessék, ezáltal a kiválósági területükön a jövőben sikeresek lehessenek.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Így készíts emlékezetes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Így készíts tökéletes őszi képeket a gyerekeidről! Tippek egy fotóstól

Családi fotósként az ősz az egyik legszebb évszak számomra. Amíg nem kezdtem el fotózni, nem is figyeltem fel a természet csodás színekben pompázó átalakulására. Persze fotósként az a pénzkeresetem, hogy a családok engem válasszanak, de tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának a fotóst, és van olyan is, hogy épp egy kis délutáni sétánk alatt, vagy a hétvégén csak véletlenül meglátunk egy szuper helyszínt, csodás fényekkel, és színekkel. Na akkor elő a mobilt a gyönyörű pillanatok megörökítésére.
Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásvizsgálatok 300 helyen az országban október folyamán

Ingyenes látásellenőrzés, szaktanácsadás, nyereményjáték és szemüveg-ellenőrzés is jár októberben, a Látás hónapja alkalmából a megjelölt optikákban. Gondolnád, hogy a szemüveg mellett az étkezésünk vagy néhány szabály is segíthet a szemünk javulásában?
Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ugrás az oldal tetejére